„Művészek ajánlják” című sorozatunkban a Zenei Gyűjteménnyel kapcsolatban álló előadóművészek ajánlanak remek koncertvideókat. Ezúttal Acsai Tímeát, Bán Mátét és Simon Dávidot kértük, hogy osszák meg velünk és blogunk olvasóival kedvenc felvételeiket.
A három fuvolaművész február 24-én tartott emlékezetes koncertet könyvtárunkban. A hangverseny előtt interjút készítettünk velük, most pedig arra kértük őket, hogy válasszanak egyet-egyet kedvenc felvételeik közül. Egy Smetana-, egy Mahler-és egy Sosztakovics-zeneműre esett a választásuk, röviden meg is indokolták, miért.
x
Acsai Tímea: „Én legszívesebben zenekarom – a Bambergi Szimfonikusok – egy tavaly májusi felvételét ajánlanám. A Prágai Tavasz Fesztivál nyitókoncertjén játszottuk cseh származású főkarmesterünkkel a cseh zeneszerző, Bedrich Smetana kivételes művét, a Má Vlast (Szülőföldem) című szimfonikus költeményt. A darab hat tétele Csehország történetét, tájait mutatja be csodálatos sokszínűséggel. A tételek közül a legismertebb talán a második, a Moldva, amit nekünk, fuvolásoknak igazi élmény játszani: mi prezentáljuk a tétel elején a Moldva folyó forrásának két ágát, amik aztán eggyé válnak, s így folytatják útjukat erdőkön, különböző tájakon keresztül egészen Prágáig.”
x
Bán Máté: „Számomra a zenekari játék különböző csúcspontjaiból a legfontosabbak között vannak Mahler szimfóniái. Hadd osszak meg egy felvételt a 2. szimfóniából, melynek alcíme „Feltámadás”. A Lucerne Festival Orchestra élén Claudio Abbado áll.”
(Ha a beágyazott videó nem indul el, kattintson a “Megtekintés a Youtube-on” linkre. )
x
x
Simon Dávid: „Nagyon nehéz egyetlen felvételt kiválasztani, rengeteg zenét szeretek, talán Mahlert és Bachot leginkább. Húsvét közeledtével ajánlom mindenkinek, hogy hallgassa végig a Máté- passiót, a zeneirodalom legcsodásabb alkotását, lelki és szellemi elmélyedés ez. Minden évben előadtuk a Bach Collegium Münchennel, nagy élmények ezek nekem. Vagy ott van a Mengelberg-féle előadás 1939-ből, egy megrázó interpretáció a világégés előszelében, különleges hangulata van, még akkor is, ha a mai előadási gyakorlattól nagyon eltér. Mindezektől függetlenül – vagy mindezekkel együtt – konzis éveim egyik slágerét, egy kamarakoncert felvételét ajánlanám most. Sosztakovics triója Mischa Maisky, Gidon Kremer és Martha Argerich tolmácsolásában. Nagy hatással volt rám, elsodró ereje van és különös varázsa.”
SCHALK
FOTÓ: FSZEK, B. M., A. T., S. D.
Fotóalbum