„Játék közben minden pillanat döntő”

BESZÉLGETÉS ACSAI TÍMEA, BÁN MÁTÉ ÉS SIMON DÁVID FUVOLAMŰVÉSZEKKEL

Barokk és 20-21. századi fuvolaműveket ad elő könyvtárunkban egy izgalmasnak ígérkező koncerten Acsai Tímea, Bán Máté és Simon Dávid.  A fiatal fuvolaművészek generációjuk legjobbjai közé tartoznak.  Eddigi pályájukról és a koncertet szervező Flute Forum Hungary kezdeményezésről kérdeztük őket.  

Izgalmas fuvolaesttel érkeztek könyvtárunkba február 24-én. Mi az, amit kiemelnétek a programból?

Bán Máté: Szinte mindegyik darab különleges. Az estet nyitó trió például Bach szóló fuvolára komponált partitájának első tételét „álmodja át” három fuvolára. A darabbal Tornyai Péter fiatal zeneszerző (P. Neuthor művésznéven) Anton Webern munkássága előtt tiszteleg. Ezután Timi eljátssza az eredeti Bach-partitát, majd fuvolás duók, triók következnek. Heinz Holliger triója három hangszert – a fuvola mellett piccolót és altfuvolát – használ kaleidoszkópszerű hangzásváltásokkal. Goffredo Petrassi duója is színes, karaktergazdag darab, amiben mindig történik valami érdekes, de nem válik populárissá, megmarad frissnek és tisztának.  

Acsai Tímea: Leonardo de Lorenzo fuvolatrióját emelném ki: igazi virtuóz fuvolás darab. Az olasz zeneszerző maga is fuvolázott, így tisztában volt a modern fuvola lehetőségeivel. Vivaldi D-dúr fuvolaversenye pedig a szokatlan felállás miatt lesz különleges: a szóló fuvolát fuvolakvartett kíséri.

Simon Dávid, Acsai Tímea, Bán Máté

Részben barokk, részben 20-21. századi műveket játszotok majd. Ez tükrözi egy kicsit a fuvola repertoárját is? Mintha  a klasszikában és a romantikában kevésbé kerülne előtérbe a hangszer.  

B. M.:  A  hangszer két abszolút virágzó korszaka a barokk és a 20-21. század. Mindkét időszakra jellemző a fuvolának egy-egy kialakult, megszilárdult formája, ez a két forma viszont elég távol esik egymástól. Ha ma barokk fuvolára írt művet játszunk modern hangszeren, az olyan, mintha átiratot adnánk elő. Gyakorlatilag egy másik hangszeren játszunk, mert a modern fuvolának más a hangzása, egészen más életet él. 

Simon Dávid: Ami a repertoárt illeti, a zongora, a  hegedű és a cselló után már mi jövünk, vagyis a  fúvósok között azért szerintem nem panaszkodhatunk. De igaza van Máténak, hogy a barokk és a modern, Böhm-rendszerű fuvola közötti átmeneti hangszer, ami a klasszika és a romantika időszakával esik egybe, nem volt optimális. Komplikált és halk volt, és ez tükröződik a repertoárban. Böhm a 19. század derekán egy sokkal életrevalóbb hangszert alkotott, és ez felkeltette a zeneszerzők érdeklődését, rengeteg új lehetőséget eredményezett. 

A. T.: Igen, a klasszika és romantika korában néhány kivételtől eltekintve –  mint például a Mozart-fuvolaversenyek – nem születtek igazán fontos fuvoladarabok. Sokkal inkább olyan hangszereken volt a hangsúly, mint a hegedű és a zongora.

Modern hangszeren adjátok elő a barokk darabokat is. Nem merült fel bennetek, hogy barokk hangszeren játsszatok?  

S. D.:  Tanultam barokkfuvolázni is, és az tényleg egy másik hangszer abban az értelemben, hogy teljesen mások a fogások és más a fújástechnika. Bachot nem tudjuk fölhívni telefonon, hogy megkérdezzük tőle, mi a véleménye a modern fuvoláról, de szerintem abszolút megvan a létjogosultsága annak, hogy modern hangszeren eljátsszunk egy barokk darabot.    

Hiszen zongorán is játszanak Bachot…

B. M.:  Így van.

Érvényesen el lehet játszani modern hangszeren is egy régi művet, csak akkor fel kell vállalni, hogy ez egy modern hangszer.

Nem érdemes imitálni a historikus hangzást, mert nem lesz hiteles. 

A. T.:  Céljaim közé tartozik, hogy megtanuljak játszani korhű hangszeren. Szerintem is teljesen hitelesen elő lehet adni modern hangszereken is barokk darabokat, de nyilván más hangzásvilág lesz az eredmény.

Bátran beválogattatok a műsorba 20-21. századi darabokat is. Mi a tapasztalatotok, a közönség hogyan fogadja a kortárs zenét?

S. D. Szerintem a kortárs műveket egy kis ijedelemmel szokta fogadni a közönség: úristen, lesz három kortárs darab, én ezt nem hallgatom meg. Az ijedség aztán jó esetben elmúlik – itt jön be az interpretáció szerepe. Vagy az, hogy adott esetben hogyan kommunikálunk a közönséggel. Ha a koncert jellege lehetővé teszi, akkor el lehet mondani, hogy egy kortárs darab miért íródott meg, miről szól.

B. M.:  Sok múlik egy-egy műsor felépítésén is. Igyekeztünk úgy összeállítani a könyvtárbeli koncertet, hogy a régi és az új  darabok beszédes kapcsolatba lépjenek egymással. 

A. T.: Úgy tapasztaltam eddig, hogy a közönség jobban kedveli, ha egy kortárs darabról esik néhány szó, mielőtt eljátszanánk azt. Másképp hallgatják meg, talán érdeklődőbbek ezáltal. Hiszen például Bachról tanulunk, vagy legalábbis sokkal többet hallunk, mint egy kortárs zeneszerzőről vagy a műveiről. Tehát több lehetőségünk van megismerni a munkásságát, mint egy mai zeneszerzőnél.

„Egy ideig nekem tapsolt az egész berlini Philharmonie”

Eddigi pályátokon mik voltak a legnagyobb kihívások és mik a legnagyobb sikerek? Egyáltalán hogyan lett belőletek éppen fuvolista?

A. T.: Szüleim és bátyám is zenészek, nem volt kérdés, hogy én is zenélek majd.  Édesanyám fuvolás, én is fuvolát szerettem volna tanulni. Emlékszem, sokszor kérdeztem anyukámtól, mikor tanít már végre engem is… Végül Kolonics Viktóriánál kezdtem Móron, majd édesanyámnál fejeztem be a zeneiskolát Székesfehérváron. Dr. Csetényi Gyulához jártam konziba, aki sokat mesélt híres fuvolásokról, ő vitt el életem első fuvolás koncertjére: Sir James Galway játszott Bécsben. Hetekkel a koncert után is csak Galway felvételeit hallgattam, annyira megfogott a fuvolahangja. Kovács Lóránt a zeneakadémiai éveimben egyengette karrieremet. Életem első nemzetközi fuvolaversenyeit csináltam ezekben az években. Végül Münchenben, Andrea Lieberknechtnél fejeztem be a tanulmányaimat, akivel a mai napig különleges kapcsolatban vagyok. A berlini Karajan Akademie-n töltött éveim alatt Emmanuel Pahud és Andreas Blau mellett szerezhettem tapasztalatot. Hihetetlen inspiráló volt ez az időszak! A sok koncert közül a legemlékezetesebb Gustavo Dudamel vezényletével Strauss Till Eulenspiegelje volt, amikor is a darab végén engem is – akadémistát! – felállított a karmester, és egy rövid ideig nekem tapsolt az egész berlini Philharmonie. A legnagyobb siker és kihívás is egyben a pekingi nemzetközi fuvolaverseny volt. A kedvezőtlen körülmények – kaotikus szervezés, szmog, jetlag – ellenére sikerült elég jó helyezést elérnem. Rengeteget profitáltam ebből a versenyből.  A legfontosabb tapasztalat, hogy csak saját magunkra szabad koncentrálni ilyen szituációkban. A sikerek között említhetem tavalyi koncertsorozatunkat a Bambergi Szimfonikusokkal: a londoni Royal Albert Hall 5600 fős közönségének muzsikálni nem mindennapi élmény volt.

S. D.:  A nővérem fuvolázott, én pedig, mint egy rendes kisöccs, követtem. Amikor ő karatézott, akkor én is karatézni akartam, amikor ő fuvolázott, akkor én is elkezdtem fuvolázni. Megszerettem a hangszert, megyei és országos versenyeket nyertem. Volt egy fantasztikus, nagyon szigorú tanárom a gyöngyösi zeneiskolában, Kováts Krisztina, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Nyilván a sikert könnyen fogadja az ember, de sok buktató is van egy zenész pályáján. Nekem is voltak olyan versenyeim, próbajátékaim, amik nem sikerültek jól.

Az ember elkezd egy hangszert, örül, mert jól megy, jönnek a díjak, aztán a konziban rájövünk, hogy nem mi vagyunk egyedül jók,

a főiskolán vagy külföldre kikerülve pedig még inkább látjuk, hogy mennyi remek fuvolás van. Fokozatosan alakul ki egy reális önértékelés. Szerencsére sok szakmai elismerésben, pozitív visszaigazolásban volt részem: több német zenekarban dolgoztam, itthon a Rádiózenekar tagja vagyok, professzori állásom van Dél-Koreában. A legnagyobb fuvolistákkal játszhattam együtt, Patrick Gallois-val, Koflerrel, Adorján Andrással, Taballionével. Az ő dicsérő szavaik fontos megerősítést jelentenek nekem. Bár a legelső mégiscsak a saját érzésem:  hiába mondja nekem bárki, hogy jól játszottam, ha nekem az nem volt jó. 

B. M.: Akármilyen hihetetlen, de tanult kollégámat kell idéznem szó szerint: úgy kezdtem fuvolázni, hogy a nővérem fuvolázott, én pedig  követtem… (nevet). Bán Annamáriáról van szó, a koncerten ő is fog játszani a Vivaldi-darabban. Mi bajaiak vagyunk, ott kezdtük tanulmányainkat a zeneiskolában egy nagyszerű fuvolatanárnál, Szalai Gyöngyvérnél. Ő irányított minket Dratsay Ákoshoz, akinél a kecskeméti konziban tanultunk. Aztán mindketten Budapesten, a Zeneakadémián folytattuk, de már más-más tanárnál. Én is megéltem nehéz helyzeteket. Volt olyan, hogy egy nemzetközi versenyen sikerült az első és a második forduló, és vártam, hogy jó, akkor jön a döntő, de kiszórtak. Évekkel később meghallgattam a felvételt újra, és hál’ Istennek fejlődtem annyit, hogy azt mondjam, teljesen egyetértek azzal, hogy akkor nem engedtek tovább. De akkor ezt kudarcnak éltem meg. Azt gondolom, minden verseny nagyon komplex pszichológiai szituáció, amit nehéz értékelni tanárként és növendékként is. Ami a sikereket illeti:

a hangszerjáték olyan dolog, hogy minden pillanat döntő, hozhat sikerélményt és kudarcélményt is, ha valaki szenvedélyből csinálja.

Amire nagyon büszke vagyok: a Carnegie Hallban piccolózhattam Bartók Concertójában Fischer Iván vezényletével. Nagy élmény volt, amikor először hívtak zenekarokba: még diplomám sem volt, de már bizalmat kaptam. Sikerként említhetem azt is, hogy elég egyedülálló hangszergyűjteményem van. De talán fontosabb az a siker, ami nemcsak engem, hanem egy közösséget érint. Ilyen például, hogy létrehoztuk a Flute Forum Hungaryt, amelynek szervezésében a könyvtári koncert is létrejön.

Hogyan merült fel bennetek a Flute Forum Hungary ötelete, mi a célja ennek a kezdeményezésnek? 

S. D.: Tavaly jött az ötlet, hogy Máté és én létrehozzunk egy összefogó szerveződést, ami a magyar fuvolázás eredményeire fókuszál, bemutatja a hazai és külföldi értékeket.  A mostani koncert, amelyen a Bambergben fuvolázó Timi hosszú idő után újra a hazai közönség előtt játszik, jó példa erre. Sok külföldi zenekarban van kiváló magyar fuvolás, akiknek a legtöbbje ritkán ad koncertet itthon, pedig az érdeklődés megvan. A Flute Forum Hungary Facebook-oldala nemrég készült el, és néhány nap alatt  500 követője lett. Célunk, hogy koncertek mellett kurzusokat, workshopokat, kiállításokat szervezzünk. 

B. M.: Októberben volt egy nagyobb eseményünk, a Finn Rádiózenekar szólófuvolását, Yuki Koyamát hívtuk meg Magyarországra, és egy japán gyár, a The Muramatsu Flutes és a budapesti Fon-Trade Music Kft. kooperációjával kiállítást, workshopot, koncertet és kurzust szerveztünk. Még viszonylag új a Flute Forum Hungary, igyekszünk felmérni az igényeket, és annak alapján átgondolni a további lépéseket. Támogatjuk fuvolista kollégák kezdeményezéseit, tevékenyégét is.

Szeretnénk a magyar fuvolás értékeket egybegyűjtve tálalni, mert sokszor tapasztalni információhiányt.

Ahhoz, hogy egy ilyen kezdeményezést működtessetek, valószínűleg az is kell, hogy jó viszonyban legyetek egymással. Máté és Dávid, hogyhogy ti nem rivalizáltok?

S. D.:  2013-ban egy próbajáték során ismerkedtünk meg, azóta barátok vagyunk. A rivalizálásnak nem sok értelme lenne, többet ér egy  jó szakmai és emberi kapcsolat. Én még olyan megszállott, a hangszerét szerető zenésszel, mint Máté, nem találkoztam. Képes egy fárasztó nap után, mikor lenyomtunk már két próbát meg egy előadást, este a sörözőben előjönni azzal, hogy képzeld, kitaláltam egy G-lábas fuvolát. Ne haragudj, de ki a fenét érdekel ez most, mondanám neki, de mivel igazából érdekel a dolog, mindig erőt veszek magamon, és próbálom meghallgatni, hogy éppen milyen hangszerújítási ötlete van. 

Bán Máté és Simon Dávid – “A rivalizálásnak nem sok értelme lenne, többet ér egy jó szakmai és emberi kapcsolat”

Mi az, hogy G-lábas fuvola?  

B. M.: Egy terccel mélyebb, mint egy normál H-lábas fuvola. De az ötletemben nem ez a legfontosabb elem, hanem hogy a fuvola programozható mechanikájú. Előre beállítható nagyon sok billentyűkombináció, ami új akusztikai lehetőségeket kínál jó néhány problémára.  Ami a Dáviddal való barátságunkat illeti, ne tűnjön álszerények a részemről, de én napi szinten tanulok tőle. Az elejtett szavaiból, abból, hogy fújunk együtt, beszélgetünk problémákról. Rengeteget változott a fuvolázásom, és ebben nagy szerepe van Dávidnak. 

Milyen projektekben, zenekarokban dolgoztok jelenleg? 

A. T.: Két éve játszom a Bambergi Szimfonikusoknál Németországban. Nagyon szeretem a várost, a zenekart, a kollégákat. Szerintem a jó munkahelyi légkör, a segítőkész zenésztársak  legalább olyan sokat számítanak, mint maga a feladat. Kisegíteni is megyek szívesen más zenekarokhoz, szóló- és kamarafelkéréseket is elvállalok, például tavasszal a bambergi kollégáimmal játszunk Mozart- fuvolakvartetteket kamarazenei fesztiválokon.

S. D.: A Rádiózenekar tagja vagyok, és nagyon szeretem a nagyzenekari munkát.

Egy Brahms- vagy egy Mahler-szimfóniában csak egy tercet beletenni egy akkordba, hogy az úgy szóljon… ezt az érzést nem pótolja semmi.

Ennek ellenére a kamarazenélés áll hozzám a legközelebb, ebben találom meg leginkább a közös zenélés örömét. Münchenben tagja voltam egy fúvósötösnek, de azóta is vállalok kamarafeladatokat. Szólista felkéréseim is vannak, nemsokára Vivaldi-fuvolaversenyeket fogok játszani a rádióban.

B. M.: Másfél hónapja vagyok az Operaház zenekarának tagja, előtte a Concerto Budapestben és a Rádiózenekarban játszottam. Rendszeresen hívnak a Budapesti Fesztiválzenekarhoz, de kamarazenei és időnként szóló feladatokkal is megtisztelnek. Jó kapcsolatban vagyok kortárs zeneszerzőkkel, így több ősbemutatóban is részt vehettem, néhány mű nekem van dedikálva. Alapító tagja vagyok a Weiner Ensemble-nak és a Musiciens Libres kamaraegyüttesnek. Előbbi egy úgynevezett Pierrot ensemble utóbbi pedig Környei Miklós gitárművész barátunk álma volt, aki egy igen szokatlan összeállítású együttest hozott létre: fuvola, klarinét, fagott, gitár, cimbalom, hárfa, zongora. Az első három hangszer még hagyományosnak tűnik, de aztán egyre formabontóbbá válik az összeállítás. Kortárs, nekünk komponált műveket játszunk, emellett barokk, romantikus és 20. századi átiratokat.

Nemcsak előadóművészek vagytok, hanem egyetemi szinten tanítotok is. Mit jelent számotokra az oktatói munka? Dávid Dél-Koreában fuvolaprofesszor, ezért tőle külön kérdezem, hogyan került olyan messzire. 

S. D.:  Dél-Koreába úgy kerültem, hogy Adorján András, aki Münchenben – ahová én is jártam –  volt sokáig professzor, engem ajánlott. Más professzoroktól is kértek ajánlást, és végül is öt vagy hat jelentkező közül engem választottak. A kint töltött eddigi két év óriási tapasztalat. A tanítás miatt meg kellett fogalmaznom magam számára is olyan dolgokat, amik addig automatizmusként működtek bennem. Másrészt nagyon érdekes látni egy egészen más kultúrát. A legegyszerűbb hétköznapi dolgok is másként működnek. A növendékek az ajtónak hátat fordítva, hajlongva mennek ki a teremből. Azért én ezen próbálok lazítani, mert ugyan a tisztelet fontos, de ennél lazább személyiség vagyok. 

B. M.: A diploma után Romos Zsolt kollégám hívott a Debreceni Egyetemre Matuz István és maga mellé harmadikként, hogy segítsek be az ottani osztály tanításába. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy azonnal csak önálló növendékeim voltak. Az első évben három-, a másodikban négyfős csapatom lett. Időközben a budapesti munkáim annyira kezdtek lekötni, hogy már nem tudtam jó lelkiismerettel vállalni a tanítást. Rendkívül hálás vagyok az egyetemnek és a kollégáimnak, akik bizalmat szavaztak nekem. Jelenleg a Zeneakadémia doktori iskoláját végzem, és itt szintén Romos Zsolt osztályába kapcsolódhatok be, asszisztensként segítem a hallgatókat. Ez kisebb volumenű, kötetlenebb oktatói munka, mint Dávidé. Ugyanis nemcsak tőlem tanulnak a növendékek fuvolázni, én inkább szükség szerint egy-egy területen segítem az előmenetelüket, legyen az zenetörténeti, stilisztikai kérdés vagy valamilyen technikai lépcsőfok.

Végül hadd kérdezzem meg, mi az, ami nem fuvola, de fontos nektek – mit csináltok szívesen szabad időtökben? 

A. T.: Szeretek sportolni, ez tud a leginkább kikapcsolni. Érdekel a zenész szakma pszichológiai oldala is, ami talán kicsit háttérbe szorul egy-egy versenyre vagy próbajátékra való felkészülés során, de egy fontosabb koncert alkalmával is, amitől esetleg stresszelünk. Ezenkívül, mivel sokat utazom a zenekarral és privátban is, érdekelnek az eltérő kultúrák, a  helyi szokások, emberek, egyszóval az újdonságok.

S. D.: Minden művészeti ág érdekel, de különösen a filmművészet. Ha valahogyan elölről kezdődne az életem, lehet, hogy megpróbálkoznék a rendezéssel. Írok is, több antológiában jelentek meg verseim, valamint zenét is szerzek. Szeretem a focit, kisfiúként focista akartam lenni, egyesületben is játszottam.

B. M.: Számomra a  fuvola tulajdonképpen hobbi is. Érdekel a hangszer fizikája, a fuvolajáték mechanizmusa. De a zene óriási terület, mindig van benne felfedeznivaló:  nagyon foglalkoztat a zeneszerzés és a zenei analízis. Viszont érzem, hogy nem tudok úgy elmélyülni a témában, ahogy egy zeneszerző. Egy kicsit olyan vagyok, mint a kisgyerek, aki addig akar tűzoltó lenni, amíg meg nem tapasztalja, hogy milyen nehéz munka az. 

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓK FORRÁSA: B. M., A. T., S. D.
Fotóalbum