zeneigyujtemeny összes bejegyzése

Ralph Kirkpatrick: Reflections of an American Harpsichordist

Ralph Kirkpatrick a 20. század nagyhatású amerikai csembalóművésze, a régizene tudós kutatója volt. Eddig kiadatlan visszaemlékezéseinek és esszéinek angol nyelvű kötete nemcsak csembalistáknak izgalmas olvasmány, hanem mindenkinek, akit érdekel a régizene és a régi billentyűs hangszerek története.

Az idősebb zenerajongók hajdani felvételekről, például a Deutsche Grammophonnál az 1950-60-as években megjelent Bach-lemezekről ismerhetik Ralph Kirkpatrick (1911-1984) nevét. Máig folyamatosan újrakiadott, klasszikussá vált felvételek ezek, noha megjelenésük óta a historikus csembalójáték és a historikus csembaló maga is rengeteget változott. Az 1911-ben született Kirkpatricket előadók hosszú sora, művészek generációi követték Gustav Leonhardttól, Trevor Pinnockon át Pierre Hantaï-ig, az amerikai művész mégis fontos viszonyítási pont maradt a mai napig. Hogy miért, az kiderül emlékiratainak, esszéinek, előadásainak eddig kiadatlan, angol nyelvű gyűjteményéből is, amely egy szenvedélyesen önkritikus, intellektuálisan rendkívül igényes előadóművészt mutat.

Önkritikus, művelt, igényes művész volt

A jómódú massachusettsi értelmiségi családból származó Kirkpatrick pályafutása jelentős részét Európában töltötte, ahol nemcsak tanult (például Wanda Landowskától és Nadia Boulanger-től), de tanított és kutatott is. A nevéhez fűződik például a Scarlatti-szonáták máig használt (Kirkpatrick-számos) műjegyzékének összeállítása és a Goldberg-variációk kommentált kottakiadása. A könyv a pályát átfogó visszaemlékezések mellett személyes hangvételű esszéket tartalmaz például a hangversenyéletről, a lemezfelvételek készítésének kínjairól, a csembaló hangszerről. Kirkpatrick szinte önostorozó őszinteséggel tekint vissza a karrierjére; leírja például, hogy egyáltalán nem szereti a csembalót, mert életének 80 százaléka a rossz hangszerekkel való küzdelemmel telt el. (Megjegyzendő, hogy a ma ismert kópia jellegű hangszerek csak Kirkpatrick pályájának utolsó két évtizedében terjedtek el, korábban az úgynevezett “modern csembalók” voltak divatban.) Kritikusan viszonyul saját felvételeihez is, kifejtve, csak egyetlen lemezével elégedett igazán, amely a Wohltemperierte Klavier II. kötetének klavikorddal rögzített anyagát tartalmazza. (A csembaló mellett Kirkpatrick klavikordozott, néha zongorázott is.)

A könyv egyik legérdekesebb fejezete arról a rettegéssel vegyes izgalomról számol be, amellyel Kirkpatrick és zenész társai Elliot Carter zongora-csembaló kettősversenyének ősbemutatójára készültek a szélsőségesen nehéz darab alig értelmezhető kottakézirata alapján. A kötet legfontosabb üzenete mégsem az életpálya kalandos részleteiben, hanem a zene iránti elkötelezettség mélységében, az élete utolsó szakaszában látását elvesztő Kirkpatrick kitartásában, rendíthetetlen minőségigényében keresendő.

A művész unokahúga, Meredith Kirkpatrick által szerkesztett hiánypótló munkát részletes bibliográfia, diszkográfia és tárgymutató egészíti ki.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria
A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében
Reflections of an American Harpsichordist – Unpublished memoirs, Essays and Lectures of Ralph Kirkpatrick
University of Rochester Press, 2017

Reklámok

Vendégségben a Zeneműtárban

Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának stúdiójával, olvasótermi szolgáltatásaival és raktározási rendszerével ismerkedhettek meg szakmai nap keretében a FSZEK Zenei Gyűjtemény munkatársai. 

A könyvtárosok nemzetközi napja alkalmából az idén is megrendezte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hagyományos szakmai napját október 16-án. A délelőtti előadások után a FSZEK Zenei Gyűjtemény munkatársai az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárába tettek szakmai látogatást. Mikusi Balázs, a Zeneműtár vezetője bemutatta a részleg munkáját, a stúdiót, az olvasótermet és a kottaraktárat. Minden szakmai kérdésünkre választ kaptunk, és lehetőségünk volt megtekinteni Haydn, Mozart és Bartók néhány eredeti kottakéziratát is. 

Az állomány egy részéről még cédulakatalógusból tájékozódhatunk
A Zeneműtár és a Színháztörténeti Tár közös olvasóterme

Köszönjük Mikusi Balázsnak a sokoldalú tájékoztatást!

SCH-
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

Simon Erika: Pilinszky és Bach

A vékony kis könyv súlyát két óriás adja meg: Bach és Pilinszky. A 20. század egyik legnagyobb magyar költője Bach zenéjének hatására számos prózai elmélkedést, publicisztikát írt, amelyek ugyan korábban is megjelentek már, de Simon Erika könyvében egybegyűjtve erejük összeadódik.

Pilinszky jellegzetesen sűrű, letisztult szövegei mellett megtalálható a kötetben több rendkívül izgalmas interjú, amelyekben művésztársak, barátok emlékeznek a zenehallgató költőre. Megszólal mások mellett Kocsis Zoltán, Rónay László, Szokolay Sándor és Jelenits István is. Mindannyian más-más fénytörésben, de lényegileg hasonlóan idézik fel Pilinszky szuggesztív, szelíd, a föld fölött lebegő egyéniségét és kapcsolatát Bach zenéjével.

“Bach számomra Isten-bizonyíték”

A könyv néhány óra alatt végigolvasható, de olyan gondolatokkal, képekkel van tele, amelyeket talán évekre magunkkal viszünk. Egy interjúban például Pilinszky így fogalmazott: „Bach olyan erdőre emlékeztet, ahol a fák ágai mozognak: írnak a levegőre (tudod?), kifogyhatatlanul írnak, írnak, az ember megérti, elfelejti, nem érti meg, egyre megy. Ez a csecsemők nagy szórakozása! Nézni az ágaknak ezt a furcsa ákombákomát, ami a legtisztább beszéde a természetnek, legtisztább írásjegye, ugyanakkor persze megfejthetetlen – ez nekem a Musikalisches Opfer.” Az interjúkban előkerülő emlékek, anekdoták is sokat hozzáadhatnak Pilinszky-képünkhöz. Kocsis Zoltán mondja: „Ez csak egy kis rövid történet, de nagyon jellemző. Éppen Törőcsik Mariéknál volt Jancsi, a velemi házukban, én pedig Zamárdiban nyaraltam. Hívott, hogy látogassam meg, el is mentünk, és hullafáradtan érkeztünk meg, ugyanis az akkor egy elég komoly út volt. Nagyon örült nekünk, és azt mondta: De jó hogy jöttetek, most kezdődik éppen Bach h-moll miséje a rádióban. Meghallgattuk együtt a h-moll misét, utána azonban nekünk indulnunk kellett vissza, mert sötétedett. Ez volt a látogatás! Neki ennyire fontos volt a zene és ezen belül pedig Bach, akit egyértelműen Isten-bizonyítékként aposztrofált…

CD-melléklet is tartozik a könyvhöz

Az írások, emlékek alapján éles kép rajzolódik ki arról, hogyan hallgatott zenét Pilinszky. Mondhatni, intenzív, kreatív, transzcendentális és totális zenebefogadó volt. Kevés zenét hallgatott nagyon sokszor (intenzivitás), a befogadást is teremtő aktusként gyakorolta (kreativitás), a zenét önmagán túlmutató jelentésként élte meg (transzcendencia), és mindig lényének egészével fogta föl (totalitás). Nincs egyetlen érvényes, kitüntetett módja a zene befogadásának, nem muszáj, nem is tudnánk ugyanúgy zenét hallgatni, ahogy Pilinszky tette, valamiképpen mégis tanulhatunk tőle. Nem véletlen, hogy a muzikálisan egyébként teljesen képzetlen költő zenéről alkotott véleménye fontos volt jó barátja, Kocsis Zoltán számára is.

A könyvhöz tartozó CD-mellékleten helyet kapott többek között Pilinszky néhány verse saját előadásában, illetve olyan Bach-zeneművek, amelyekről szó esik a kötetben.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK, WIKIMEDIA COMMONS
A hét könyve – fotógaléria
A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében.
Simon Erika: Pilinszky és Bach
Kairosz, 2008.

Lélekemelők

Lélekemelő élményt köszönhetünk a könyvtárunkba látogató Musica Nostra nőikarnak.  Az október 11-én tartott teltházas hangversenyen énekszóval építettek hidat távoli évszázadok és a jelenkor zenéje között. 

A nagy érdeklődéssel kísért est házigazdája, Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző többek között arra hívta föl a figyelmet, hogy az időbeli és stilisztikai távolság ellenére is sok közös vonás van a régmúlt és a jelen kóruszenéje között. Az énekszó minden időben az emberi érzelmek zenei kifejezésének legközvetlenebb módja volt,  ezért egy régi és egy mai kórusmű lényegileg hasonló módon szólíthatja meg a hallgatót. Úgy érezzük, ez a megszólítás maradéktalanul megtörtént ezen az estén. Az ELTE Zenei Tanszékének hallgatóiból alakult, Mindszenty Zuzsánna Liszt Ferenc-díjas karvezető kezei alatt működő kórus gazdag, kiegyensúlyozott hangzása önmagában is zsigeri élmény volt. A hangzás szépsége nemcsak a zsúfolásig telt termet zengette át, hanem a lelkeket is.

Szívvel-lélekkel énekeltek

Az est középkori és reneszánsz kóruszenével kezdődött, kortárs komponisták régi szövegekre írt műveivel folytatódott, végül mai szerzők mai szövegekre írt darabjaival zárult. Érdekes volt összehasonlítani a teremben jelen lévő és nagy tapsot kapott Sugár Miklós, illetve a közelmúltban elhunyt Kocsár Miklós Salve regináját. A norvég Ola Gjeilo meditatív, északi szépségű darabja sokakat megfogott, de kifejezetten hatásosnak tűnt Tóth Péter népi szövegekre írt két „magyar madrigálja” is.

Nagy tapsot kapott a  zeneszerző Sugár Miklós

Mindszenty Zuzsánna a koncert előtt adott interjúban elmondta, a kortárs kórusmuzsika általában könnyebben befogadható, mint a kortárs instrumentális zene, és ezt a megállapítást igazolta a hangverseny. Az átgondolt koncepció szerint kiválogatott darabokat szívvel-lélekkel éneklő kórus prudukcióját hálásan és hatalmas tapssal fogadta a közönség. 

SCHALK
FOTÓ: FSZEK
Fotógaléria

Norman Lebrecht: Maestro!

Norman Lebrecht világhírű brit zenekritikus karmesterekről írt könyve 1991-es megjelenésekor alaposan felkavarta a komolyzene világának békés vizeit. Sokan vetették a szerző szemére, hogy szentségtörő módon mutatja be az istenített maestrók gyarlóságát.

A könyv kiemelkedő példányszámban fogyott világszerte. A botránykő-jelleg mellett sokan észrevették azt is, hogy Lebrecht hatalmas információmennyiséget megmozgatva, szellemesen és alapvetően meggyőzően elemzi a karmesterség társadalmi-kulturális jelenségét. „Könyvem célja megvizsgálni a karmesterek hatalmának eredetét és természetét, valamint hatását hivatásuk jelenlegi hanyatlására” – írja a szerző, és akkurátusan el is végzi a maga elé állított feladatot. Könnyen emészthető, anekdotikus stílusban, de mély témaismerettel veszi végig a nagy karmesterek munkamódszereit, egyéniségét Hans von Bülow-tól Toscaninin át Karajanig és napjaink sztárjaiig. A karmestereket vezetői stílusuk szerint kimondva-kimondatlanul elhelyezi valahol a diktátor-demokrata skálán: az egyik végponton mondjuk Karajannal, a másikon Neville Marrinerrel.

Vitriolos stílusban mesél

Lebrecht inkább vitriolos stílusban mesél, ritkán formál nyíltan véleményt, mégis kiolvasható könyvéből, hogy nem tartja jónak a karmesterek sztárolását. Szerinte inkább a szerző szándékait és a közönséget kellene jobban tisztelni, valamint hiteles zenekritikusokra és a komolyzenei élet állami támogatására volna szükség.

Akár túlzásnak tartjuk szerző mítoszromboló hevületét, akár egyetértünk vele, mindenképp érdemes elolvasni a könyvet, untatni biztosan nem fog!

SCHALK
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria
A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében.
Norman Lebrecht: Maestro! A karmestermítosz
Európa, 2014.