Ha életükben nem találkoztak is, tegnap este szalonunkban egy koncert erejéig kapcsolatba került egymással a 20. század két nagy zeneszerzője: Bartók és Debussy. Miranda Liu hegedűművész és muzsikus társai teltházas, nagysikerű hangversenye tanulságos zenei utazás, emlékezetes élmény volt.
Két arckép: Bartók / Debussy címmel háromrészes kamarakoncert-sorozat indult január 11-én könyvtárunkban azzal a céllal, hogy zenei portrét rajzoljunk a 20. század két nagy zenei újítójáról, Debussyről és Bartókról kamaraműveiken keresztül. A sorozat Virágzás című, első hangversenyére érkező közönség teljesen megtöltötte szalonunkat, nagy várakozás és szinte ünnepi hangulat érződött a levegőben. Részben annak is szólhatott ez, hogy neves művészek vállalkoztak a koncertre: Miranda Liu hegedűművész, a Concerto Budapest koncertmestere, Szabó Judit gordonkaművész, a Keller vonósnégyes csellistája, valamint Borbély László és Mali Emese zongoraművészek.
Teljesen megtelt szalonunk
Miranada Liu bevezető szavai segítettek kontextusba helyezni az elhangzó műveket. Két lírai, romatikus darabbal kezdődött a műsor: előbb Bartók Andante hegedűre és zongorára című, nagyon ritkán játszott szerzeményét, majd Jascha Heifetz átiratában Debussy Beau soir című dalát hallhattuk. Érdekes volt megfigyelni, mennyire eltér e darabok stílusa szerzőik közismert, érett műveinek hangütésétől: finom szépségüket nagyszerűen megmutatta Miranda Liu és Mali Emese érzékeny előadása.
Miranda Liu (hegedű) és Mali Emese (zongora)
A műsor centrumában Bartók II. hegedű-zongora szonátája állt. A saját hangját kereső, kísérletező Bartók 1922-ben írt műve hol töprengő, hol drámaian meg-meglóduló, improvizációszerű alkotás, amelyben a hegedűszólamé a vezető szerep. Miranda Liu értelmezően, melankóliát és szenvedélyt egyaránt pontosan megmutatva, a visszatérő motívumokat mindig újraszínezve játszott, előadása nagy élmény volt.
Lendületes pillanatok Debussy triójából
A programot Debussy ritkán bemutatott G-dúr zongoratriója zárta, amely az este igazi meglepetéseként hatott: szellemes, érzelmes muzsikát, a szó legjobb értelmében vett szalonzenét hallhattunk. A 18 éves, még romatikus Debussy változatos darabját nagy odaadással tolmácsolták a művészek, Miranda Liu mellett Szabó Judit csellón és Borbély László zongorán. A lendületes, hatásos zárótételt hatalmas taps követte, majd sokan odamentek a művészekhez gratulálni, néhány szót váltani velük.
A sorozat következő részei Debussy és Bartók érett, illetve kései alkotói periódusára koncentrálnak majd. Már most érdemes feljegyezni a dátumot a naptárba: április 26-án Az emberélet felén című koncerten a FSZEK Központi Könyvtárában Debusy g-moll vonónégyese és Bartók IV. vonósnégyese lesz műsoron a Central European String Quartet előadásában. Május 30-án a Búcsú című hangversenyen Bartók Szólószonátája, válogatott hegedűduói és V. vonósnégyese hangzik majd el. A koncertsorozat az NKA támogatásával jött létre.
A cselló volt a főszereplő tegnap este szalonunkban, pontosabban a prágai Jan Vichytil Nemzetközi Csellóversenyre készülő növendékek. A Szent István Király Zeneművészti Szakgimnáziumból érkezett fiatalok versenyműsorukat próbálták el élesben több mint százfős közönségünk előtt. Szinte meg sem kottyantak nekik a sok esetben kifejezetten virtuóz darabok.
Nagyon drukkolunk Balog Nellának, Jász Ábelnek, Kiss Csongornak és Sándor Bálintnak, akik a jövő héten utaznak Prágába a rangos nemzetközi megmérettetésre. Megérdemlik rokonszenvünket ezek a fiatalok, nemcsak azért, mert nagyon tehetségesek, hanem azért is, mert minden jel szerint igazán becsülettel, egymást is segítve, lelkileg spanolva készültek fel a versenyre. Tegnap esti játékuk minden pillanatán érződött az igényesség: nem technikai feladatként adták elő a darabokat, hanem átérzett, interpretált, megértett zeneként. Ha itt-ott előfordultak is apró félrecsúszások, ezek nem befolyásolták a lényeget: a meggyőző, belülről fakadó, őszinte zenélést.
Kiss Csongor, Jász Ábel, Sándor Bálint, Balog Nella. Drukkolunk nekik
Kiss Csongor és Sándor Bálint részben ugyanazokat a darabokat játszotta – Bach d-moll csellószvitjének Allemande és Sarabande tételét, illetve Frescobaldi Toccataját -, ezért nagyon érdekes volt összehasonlítani előadásmódjukat. Kiss Csongor mély tüzű szenvedéllyel, Sándor Bálint finom intellektualitással, távolságtartóbban, mégis táncosan interpretálta például Bachot. Különösen megragadó volt Jász Ábel és a zongorán kísérő Forgó Benjámin műsora. Haydn C-dúr gordonkaversenyének III. tételét áttetszően, színesen, élvezetesen feszes tempót véve játszották, Martinů Variációk egy Rossini-témára című darabjának virtuóz futamai pedig végül ovációra késztették a hallgatóságot.
Jász Ábel és Forgó Benjámin is nagy tapsot kapott
Gyönyörű tónusú, mély zengésű csellóhanggal örvendeztetett meg Balog Nella, aki áradóan érzelmesen, egyben pontosan, nagyon hatásosan adta elő nehéz műsorát, benne Sosztakovics Esz-dúr csellóversenyének első tételével és Rosztropovics Humoresque-jével. Öröm volt megismerni előadásában Martinů Variációk egy szlovák témára című, nagyon szép, népzenei ihletésű darabját. Reméljük, a cseh zeneszerző munkája szerencsét hoz neki Prágában. Elismerés illeti a növendékeket felkészítő tanárokat: Agócs Mártát, Sabján Anikót, Ujházi Gyöngyit és Varga Istvánt.
Kovács Kálmán és Balog Nella műsora zárta az estét
Köszönjük az estét minden résztvevőnek, köztük a zongorán kísérő Kovács Kálmánnak és Sabján Anikó tanárnőnek, az Operaház Zenekara csellistájának, aki a műsort felkonferálva értékes háttérinformációkat osztott meg velünk a darabokról és az előadókról.
Sabján Anikó konferálta föl az előadókat
A koncert az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben című sorozatunk része volt.
Hétévesen szólóhangversenyt adott, tízévesen fölvették a Mozarteum különleges tehetségeket képző intézetébe, tizenkilenc évesen a Concerto Budapest koncertmestere lett. Könyvtárunkban tartott hangversenysorozata előtt Miranda Liu kaliforniai születésű, Budapesten élő hegedűművésszel beszélgettünk Bartókról és Debussyről, Amerika és Európa zenei életéről, a csodagyerekekről, de szóba került Ruggiero Ricci fantasztikus balkéz-technikája is.
Többször koncerteztél már könyvtárunkban, de amire most készülsz zenésztársaiddal, az különösen izgalmas. Mire számíthatunk? Háromrészes koncertsorozat indul a Zenei Gyűjteményben január 11-én Két arckép címmel. A huszadik század két nagy zeneszerzőjéről, Bartókról és Debussyről igyekszünk portrét festeni szavakkal és zenével, kamaraműveiken keresztül. Amikor felkérést kaptam a projektre, rögtön Bartók jutott az eszembe, aki nagyon közel áll a szívemhez. Mellette Debussyre esett a választás, mert ő volt Bartók egyik példaképe. A két szerző kamaraművei nagyon jól illeszkednek egymáshoz. A sorozat első koncertjének Virágzás a címe, erre a korai Bartók- és Debussy-darabok közül válogattunk. Áprilisban Az emberélet felén címmel a két komponista érett alkotói időszaka kerül sorra, végül májusban a Búcsú elnevezésű zárókoncerten Bartók néhány kései darabját játsszuk.
Debussy és Bartók kortársak voltak, noha nem tartoztak ugyanahhoz a generációhoz, és személyesen nem is találkoztak. Hogy érzed, a koncerteken elhangzó műveik párbeszédbe lépnek-e egymással? Szerintem Bartók zenéjében érezhető Debussy hatása, mégis nagyon más a két stílus. Az is érdekes, hogy korai darabjaik mennyire eltérnek a későbbi műveiktől. Például Debussy G-dúr zongoratriója, amit 18 évesen írt, és amit az első koncertünkön játszunk majd, sokkal romantikusabb, mint az érett Debussy-darabok. Bartók 1902-ben írt Andante hegedűre és zongorára című művéről is kevesen mondanák meg, hogy ki szerezte. Ezt a nagyon ritkán játszott, szintén romantikus művet is előadjuk a sorozat első koncertjén.
Elhangzik majd Bartók II. hegedű-zongora szonátája is, amit a diplomahangversenyeden is játszottál. Melyik áll hozzád legközelebb a sorozatba beválogatott darabok közül? Az az igazság, hogy mindkét zeneszerző személyes kedvencem, nehéz kiemelni egyetlen művet. Imádom a Bartók-vonósnégyeseket, a Central European String Quartettel, amelynek első hegedűse vagyok, nagy hangsúlyt fektetünk rájuk. A sorozat áprilisi koncertjén játsszuk majd a IV. vonósnégyest. Ez volt az első mű, amit együtt játszottunk a kvartettel 2017-ben, nagyon szeretem. Ha egy kedvenc művet kellene választani, akkor ez lenne az. De izgalmas lesz előadni Borbély Lászlóval és Szabó Judittal a már említett Debussy-triót is. Most játszom először, nagyon sok a szín benne.
Kevesen tudják rólad, hogy nemcsak hegedűművész vagy, hanem zeneszerzői háttered is van. Saját műveiden esetleg érezhető-e Debussy vagy Bartók hatása? Az az igazság, hogy az utóbbi időben nem nagyon írtam darabokat. Kiskoromban igen, és játszottam is a saját műveimet, valamint mások is játszották őket. Voltak köztük szólóhegedűre írt szerzemények, duók hegedűre és zongorára, duók két hegedűre, volt egy vonóstrió, egy szoprán hangra írt dal. Modern stílusú művek, de azt nem mondanám, hogy Debussy vagy Bartók hatása érezhető rajtuk. Mindenesetre örülök, hogy a komponálást is kipróbáltam, mert azóta jobban értem a folyamatot, amelynek révén létrejön egy zenedarab.
Ha azt a szót hallod, hogy csodagyerek, mi jut először az eszedbe? Az, hogy valaki nagyon fiatalon képes kimagasló színvonalon játszani. Vannak, akik szerint egy gyerek élettapasztalat hiányában nem tudhat olyan jól, értelmesen zenélni, mint egy felnőtt. Szerintem viszont nemcsak az élettapasztalat számít, hanem az is, hogy valaki mennyire ismer egy zenei nyelvet, mennyit játszott egy adott szerzőtől. Egy gyerek is benne élhet a zenében, ezért szerintem nem olyan fontos az életkor.
Nem véletlenül firtatom ezt. Hároméves korodban már zongorakoncertet adtál, hétévesen hegedűs szólistaként léptél föl. Csodagyereknek érezted magad? Kaliforniában születtem, és egy olyan iskolába jártam, ahol nagyon tehetséges, okos gyerekek tanultak, nem éreztem magam különlegesnek köztük. Sokan sportoltak, versenyeket nyertek, én csak annyiban voltam más, hogy nem sportoltam versenyszerűen, inkább zenéltem. Édesanyám zongoraművész, először tőle tanultam zongorázni, aztán elkezdtem hegedülni. De a zene mellett jutott idő balettra, teniszre is. 9-10 évesen döntöttem úgy, hogy hegedűművész szeretnék lenni.
Komolyan foglalkoztál a zongorával és a hegedűvel is, de egy idő után választani kellett… Igen, két hangszeren gyakorolni nagyon sok lett volna. A hegedű nehezebb, mint a zongora, főleg az elején. Ahhoz, hogy szép legyen a hegedűhang, nagyon sokat kell dolgozni, ezért az órákra készülve egyre többet gyakoroltam hegedűn, és lassan beleszerettem a hangszerbe.
Emlékszel, hogy hétévesen mit játszottál az első fellépéseden? Az biztos, hogy az a koncert is egy könyvtárban volt (nevet). Úgy emlékszem, többek között Dvořák szonatináját, Oskar Rieding egyik hegedűversenyét, Mozart-táncokat és Kreislert játszottam.
Tízéves korodtól Salzburgban, a Leopold Mozart Intézetben, illetve a Mozarteumban tanultál. Hogy kerültél Kaliforniából Salzburgba? Egy nyári kurzusra mentünk el anyukámmal, és nagyon megtetszett a város, az egyetem. Úgy gondoltuk, a fejlődésem szempontjából jó lenne, ha Salzburgban tanulnék, és közelebbről megismerkednék az európai kultúrával. A Leopold Mozart Intézet a Mozarteumon belül a fiatal különleges tehetségek képzésével foglalkozik, felvételi után ott folytattam a tanulást. Nemcsak hegedűoktatást kaptunk, hanem sok zeneeleméletet is, karmesteri ismereteket, nagyon komoly óráink voltak. Négy év után aztán egyetemi szinten tanultam tovább a Mozarteumban.
A hegedűművészi diplomádat mégsem Salzburgban, hanem a Zeneakadémián szerezted. Hogy kerültél Budapestre? Véletlenül…(nevet). Erasmus ösztöndíjjal jöttem egy évre, aztán annyira megszerettem itt akkori tanáromat, Perényi Esztert, és annyira megtetszett a város, hogy úgy gondoltam, maradok. Salzburg nagyon szép, de mégiscsak kisváros, Budapest viszont nagy és izgalmas. Hat év után jólesett a környezetváltozás.
Sokat koncerteztél az Egyesült Államokban és Európában is. Látsz-e különbséget az amerikai és az európai komolyzenei élet között? Mások-e az elvárások, más-e a közönség? Nem nagy a különbség, de azért van. A komolyzene Európában és Magyarországon is sokkal inkább része az emberek hétköznapjainak, mint Amerikában. Az USA-ban nagyon drágák a koncertjegyek, inkább csak az igazán jómódúak tudnak rendszeresen koncertre járni. De a közönség mindenhol hálás.
A Zeneakadémián szereztél mesterdiplomát 2017-ben a legmagasabb kitüntetéssel, jelenleg a doktori iskola hallgatója vagy. Megvan már a disszertációd témája? Igen, Benjamin Britten hegedűre komponált műveiről írom a disszertációmat, és egy doktori koncertet is kell majd tartanom. A kettő közül a koncert lesz a könnyebb (nevet). Két éve játszottam Britten hegedűversenyét, és nagyon megtetszett. Magyarországon ritkán előadott, alig ismert alkotás, pedig szerintem igazi mestermű, bátran összehasonlítható a 20. század nagy hegedűversenyeivel, Bartókéval, Prokofjevével. A Zeneakadémián, a doktori iskolán korábban senki nem foglalkozott a darabbal, ezért választottam témául.
Miranda Liu, a Concerto Budapest koncertmestere FOTÓ: KARL PETZKE
Milyen nyelven írod a dolgozatot? Angolul. Bár magyar nyelvű a doktori képzés, a disszertációt nem kötelező magyarul megírni. Brittenről kevés a magyar nyelvű forrás, ezért találom praktikusabbnak az angolt.
Azért is kérdezem, mert csodálatosan jól beszélsz magyarul. Miért tanultad meg ezt a nehéz nyelvet? Zenészként az angollal, némettel is boldogulnál. Azért tanultam meg magyarul, mert itt vagyok, és kellemetlen lenne, ha nem érteném, mit mondanak az emberek. Bár Magyarországon sokan beszélnek angolul, ha valaki személyes kapcsolatokat szeretne építeni itt, akkor azért fontos, hogy magyarul szólaljon meg. Nyelvórákra jártam, igazából jobban írok magyarul, mint ahogy beszélek.
Mindenesetre gratulálok a magyartudásodhoz! Köszönöm (nevet).
19 évesen lettél a Concerto Budapest koncertmestere 2016-ban. Nem néztek rád furcsán az idősebb zenészek, hogy mit keres itt ez a kislány? Nem, szerencsére rögtön elfogadtak. Nagyon örülök és hálás vagyok ezért, nemcsak nagyszerű zenészek, hanem nagyon kedves emberek is a kollégáim.
Mi kell szerinted ahhoz, hogy valaki jó koncertmester legyen? Fontos, hogy nagyon gyorsan meg tudja tanulni a darabokat. Egymás után jönnek az újabb és újabb koncertek, hatalmas a repertoár, kevés az idő, és ugye az egész vonóskar a koncertmestert követi. A koncertmester szólampróbákat tart, vonásokat ír, mutatja a játékmódot. Minden darabnak millióféle jó interpretációja van, ezért muszáj egységet kialakítani a zenekarban. Persze szabad a zenészeknek is elmondani a véleményüket, és a karmester is hol erre, hol arra indulhat el a próbákon. Ez nem baj, sőt hasznos, mert ha a próbákon több irányt kipróbálunk, akkor a végeredmény érettebb lesz. Fontos az is, hogy a koncertmester jól tudjon kommunikálni, mert mint minden munkahelyen, egy zenekarban is végül emberi kapcsolatokról van szó. Tudnia kell, mikor és hogyan mondja az instrukciókat, hogy hatékonyabb legyen a munka.
Említetted már a Central European String Quartetet, amelynek alapító tagja és első hegedűse vagy. A név a megcélzott repertoárra utal? Igen, az elmúlt évadokban sokat játszottunk Bartókot, Dvořákot, Janaceket, Smetanát, de Haydnt, Beethovent, Brahmsot is. Szeretnénk tematikus, közép-európai műsorokat összeállítani. És arra is utal a nevünk, hogy Budapest fontos zenei központ Közép-Európában.
A régi szerzők művei mellett a kortárs zenére is figyeltek: nemrég zeneszerzői pályázatot írtatok ki vonósnégyes elkészítésére… Az Óbudai Társaskörben játszottunk tavaly májusban a Madarak és fák napján egy madaras tematikájú műsort, ez adta az ötletet, hogy a következő szezonra összeállítsunk egy pacsirtás programot. Eszünkbe jutott néhány darab, de több kellett volna, ezért arra gondoltunk, hogy érdemes lenne kortárs szerzőket felkérni vonósnégyesek komponálására. Végül pályázatot írtunk ki, amelynek ajánlott témája a pacsirta volt. Szerettük volna ezzel is segíteni a kortárs zeneszerzőket és szélesíteni a vonósnégyes-repertoárt. 75-en jelentkeztek pályaművel, úgyhogy jelenleg legalább 40 pacsirtás vonósnégyes van a világon (nevet). A győztes, Leonardo Mezzalira darabját többször eljátsszuk majd, először most februárban az Óbudai Társaskörben, de szeretnénk később a többi díjazott munkáit is előadni.
Játszol zenekarban, koncertszólistaként és kamarazenészként is – a pályádnak ez a három iránya egyformán fontos számodra, vagy valamelyik különösen közel áll hozzád? Ez a három egyformán közel áll hozzám, de nagyon nehéz kiegyensúlyozni, eltalálni az arányokat. Nyilván nagyon sok munkát ad a zenekar, a koncertmesteri állásom. De fontosnak tartom, hogy játsszak szólistaként és kamarazenészként is. Minél jobban tudok kamarázni vagy kvartettezni, annál jobban tudok egy egész szimfonikus zenekart vezetni. Az egyik segíti a másikat. A zenekar részei is párbeszédet folytatnak egymással, mint a kamarazenében a hangszerek. Koncertmesterként pláne fontos a szólózás is, mert sok darabban van hegedűszóló, amit a koncertmester játszik. Másrészt a zenekari tapasztalataim előrevisznek a kamarában és a szólóban is. Beethoven hegedűszonátáit előadva éreztem, mennyit segített, hogy játszottam a szimfóniákat. Bevillan például, hogy ez most egy fúvós szólam, nem elég, hogy mozogjon a kezem a hegedűn, és eljátsszam tisztán, szépen, hanem bele kell vinni valamilyen színt. De ez szerintem egy zongoristánál is így van: egy Beethoven-szonátát játszva segít, ha a zongorista arra gondol, ez most egy tutti rész, ez egy oboaszóló, ez egy vonós kíséret.
Miranda Liu kedvence a régi nagy hedűsök közül David Oistrakh és Michael Rabin
Olyan híres művészek mesterkurzusain vettél részt, mint Ruggiero Ricci, Igor Oistrakh, Perényi Miklós, sok neves karmesterrel is együtt dolgoztál. Ki tette rád a legnagyobb hatást? Hatalmas élmény volt 11 évesen Ruggiero Riccinek eljátszani Mendelssohn hegedűversenyét. Nagy lehetőség volt ez, sajnos Ricci néhány évvel később elhunyt. Majdnem három órát foglalkozott velem. Kaliforniában találkoztunk, ott élt élete utolsó időszakában. Sok mindent megmutatott különleges balkéz-technikájából, amelynek az a lényege, hogy fekvésváltások helyett csak ujjainak nyújtásával játszott. Persze én nem pont ugyanezzel a technikával játszom most, de segít, hogy megismertem ezt is.
Ha már Riccinél tartunk, a régi nagy hegedűsök között van-e kedvenced? David Oistrakh és Michael Rabin. Mindketten gyönyörűen játszottak. Főleg a hegedűhangjuk, tónusuk és a zenei ízlésük az, ami megfog. Ma is vannak nagyszerű hegedűsök, technikailag talán még jobbak is, mint a régiek, a régi mesterekben mégis érezni valami különlegeset: szerintem kicsit őszintébben játszottak.
Ezek szerint szoktál hangfelvételeket hallgatni. Igen, bár azokat a darabokat, amiket éppen játszom, nem hallgatom meg, mert nem szeretném, hogy befolyásoljon a felvétel.
Mit tartasz eddigi legnagyobb sikerednek? Sok-sok izgalmas, felejthetetlen emlékem van számos hazai és külföldi fellépésről. Például amikor 14 éves koromban szólistaként debütáltam a Rhode Island Philharmonic Orchestra-val: két nap alatt négy teltházas koncerten játszottam Ravel Tzigane-ját a Veterans Memorial Auditoriumban összesen több mint húszezer iskolásnak. Óriási élmény volt a diplomakoncertem is 2017-ben a Zeneakadémia Nagytermében. Bach a-moll szonátája és Bartók II. szonátája mellett Dvořák hegedűversenyét játszottam – akkor már egy éve a Concerto Budapest koncertmestere voltam, és a zenekar eljött kísérni.
Drukkoltak neked, gondolom… Igen, és nagyon szépen játszottak (nevet).
Mit szólnál hozzá, ha egy kis időutazással zárnánk a beszélgetést? Képzeld el, hogy nem 2019 van, hanem 2029. Hol él, mit csinál majd Miranda Liu tíz év múlva? Remélem, hogy tíz év múlva is ugyanilyen sok koncertem lesz, és talán akkor is Budapesten élek majd, mert nagyon szeretek itt lenni. Remélem, addigra meglesz a doktori fokozatom is….
Az sokkal hamarabb meglesz szerintem… Igen, négyéves ez a képzés, két év van még hátra (nevet).
SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: KARL PETZKE, SUHA PÉTER Fotóalbum
Mintha megérezte volna mindenki, hogy kivételes estében lesz része. Csak jöttek és jöttek tömött sorokban újévi koncertünkre az érdeklődők, a legutolsó pótszéket is be kellett vinnünk zsúfolásig telt szalonunkba január 4-én este. Senkinek nem kellett csalódnia: a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny ifjú győzteseinek hangversenye felejthetetlen élmény volt.
Soha rosszabbul ne kezdődjön az év, mint ahogy 2019 kezdődött könyvtárunkban: egy igazi zeneünneppel! A nagyon fiatal, rendkívül tehetséges muzsikusok szinte elvarázsolták a hallgatóságot ezen az estén. Teljesítményükről és a koncert hangulatáról hosszasan sorolhatnánk a felsőfokú jelzőket, maradjunk talán annyiban, hogy a technikailag kiváló és zeneileg ihletett muzsikálást hallva időnként szinte leesett az állunk. A hangos bravózásban, széles mosolyokban, néha elképedt tekintetekben megnyilvánuló lelkesedés mintha mindenkire átragadt volna, egy kicsit úgy éreztük, közönségből közösség lett szalonunkban: a nagyszerű muzsikálást átélők, az igazi tehetségeket felefedezők örömteli közössége.
Megtelt a Zenei Gyűjtemény szalonja
A hangversenyt Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna – a 2018-as váci Danubia Talents kategóriagyőztesei, Kiss Julianna tanítványai – indították négykezes produkciójukkal: Dvořák e-moll szláv tánca után Ligeti Szonatináját adták elő precíz együttjátékkal, pontos ritmusokkal, élvezetesen.
Puporka Jenő nagybőgővel varázsolt
Puporka Jenő előadása következett ezután, a Danubia Talents abszolút első díjasa Fehér Norbert zongorakísérete mellett Bottesini h-moll versenyének II. tételét, Weiner Rókatáncát és Schubert Szerenádját (D.957 No. 4) játszotta nagybőgőn. A 17 éves fiatalember korát meghazudtoló érettséggel, kitűnő technikával, dallamérzékenységgel varázsolt elő szépségesen finom hangokat méretes instrumentumából. Ritkán hallható a nagybőgő szólisztikus szerepben, Puporka Jenő játékát tapasztalva nem is nagyon értjük, miért bántak e hangszerrel olyan mostohán a komponisták.
Puskás Máté lenyűgözően játszott
A 16 esztendős zongorista, Puskás Máté a Danubia Talents Rómában megrendezett versenyén ért el abszolút első helyezést 2018-ban. Játéka ez alkalommal is szinte mindvégig technikailag kiváló, mindamellett muzikális, élményszerű volt, nagyon meggyőzően bizonyítota kivételes tehetségét. Chopin b-moll noktürnjét, cisz-moll scherzóját, Liszt Valse impromtu-jét és Soirées de Vienne című darabját, továbbá Bartók Három Csík megyei népdalát hallhatuk tőle kotta nélkül, magabiztos, nagy nyugalmat árasztó előadásban. A koncert utáni beszélgetésünk során el is mondta: nem izgult, megszokta már, hogy közönség előtt játszik.
Donyec István, Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna
Újévi hangversenyünket angolszász szerzők újévi hangulatú, vidám darabjai zárták ismét Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna tolmácsolásában, végül egy frappáns, szellemes hatkezes következett biciklicsengővel és a levegőben repülő kottalapokkal – ehhez a tréfás produkcióhoz Donyec István egészítette ki a lányok duóját.
Mondani sem kell, hogy vastaps zárta az estét, sokan odamentek a fiatalokhoz gratulálni, mások kettes-hármas csoportokban beszélték meg az élményt. Köszönjük a felvillanyozó évkezdést minden résztvevőnek!
Mi a különbség a tökéletes játék és az igazán megragadó zenélés között? Mi kell ahhoz, hogy egy zenei verseny építse a résztvevők személyiségét? Kiss Julianna zongoraművészt, Bonis Bona díjas zenepedagógust, a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny létrehozóját kérdeztük. A verseny 2018-as győztesei január 4-én újévi koncertet adnak könyvtárunkban.
Mire számíthat a közönség a koncerten? Kik lesznek a fellépők? A Danubia Talents 2018-as győztesei közül kerülnek ki az előadók. Puskás Máté 16 éves, Chopin-, Liszt- és Bartók-darabokat zongorázik majd. A versenyen olyan technikával, hangszínnel és zeneiséggel játszott, ami igazán megragadta a zsűrit. Puporka Jenő 17 éves, ő Schubert-, Weiner-, Bach- és Bottesini-műveket ad majd elő nagybőgőn. A versenyen nemcsak technikailag kiválóan uralta hangszerét, hanem zeneileg is értelmezte és értette darabjait. Végül Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna játszanak majd ritkán hallható négykezes zongoraműveket, köztük Poulenc és Ligeti egy-egy szerzeményét. De lesznek a műsorukban vidám, az újévi hangulathoz illő darabok is.
Mi a helyes megfogalmazás: ön a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny alapítója, fő szervezője, művészeti vezetője, megálmodója – vagy mindez egyszerre? Művészeti vezetője vagyok, és természetesen az egyik alapító tag Kiss Mária és Moravcsik Attila mellett, akikkel együtt álmodtuk meg a versenysorozatot.
Hogyan támadt az ötlet, hogy létrejöjjön a Danubia Talents? Zongoratanár vagyok, mindig voltak ügyes növendékeim, akikkel lehetett versenyezni itthon és külföldön. Olaszországban járva találkoztunk támogató jellegű zenei versenyekkel, és úgy gondoltam, hogy itthon is létre kell hozni egy ilyen típusú versenyt.
Mitől támogató egy verseny? Vagy kérdezhetem úgy is: a Danubia Talents miben más, mint a többi zenei megmérettetés? A versenyt több előadói kategóriában – például zongora, vonós, fúvós, kamara, ének, harmonika – öt korcsoport számára írjuk ki gyermekkortól felnőttkorig, felső korhatár nélkül. Más versenyektől eltérően nincs konkrétan meghatározva, hogy mit kell játszani, csak azt írjuk elő, milyen hosszú lehet a műsoridő. A támogató jelleg megnyilvánul abban is, hogy a 6-10 éves résztvevők mindenképpen támogató díjazásban részesülnek, hogy zenei tanulmányikat örömmel folytassák. Az idősebb versenyzőknek koncertlehetőségeket és más szakmai lehetőségeket biztosítunk, így próbáljuk őket segíteni pályájukon.
Úgy tudom, a harmadik, második és első díj mellett úgynevezett abszolút első díjat is adhat a zsűri, de ezt csak a legkiemelkedőbbek kaphatják… Igen, abszolút első díjat az a versenyző kap, aki nemcsak tökéletesen játszik, hanem van benne valami plusz, amitől mindenkinek a tekintete rá szegeződik. 2017-ben három ilyen díjat adtunk ki, 2018-ban a váci versenyen négyet. Az abszolút első díj pénzjutalommal és koncertlehetőséggel is jár, a 2018-as római versenyen pedig a Casio cég egy különdíjat, egy digitális zongorát is felajánlott az abszolút első díjas magyar versenyzőnek, Puskás Máténak. Igyekszünk koncertlehetőséghez juttatni a többi díjazottat is. 2018-ban például az Erasmus program keretében több magyar versenyző volt kint Olaszországban egy nemzetközi kulturális rendezvényen, ahol zenével mutatták be Magyarországot. Szállásukat, útiköltségüket az Erasmus fedezte. Rómától 40 kilométerre, egy gyönyörű kis faluban koncerteztek, kapcsolatokat alakítottak ki, visszavárják őket a nyári fesztiválra. Mondanom sem kell, mit jelent egy fiatal magyar zongoristának személyesen megnézni Tivoliban a Villa d’este szökőkútjait… A Római Magyar Akadémiával is nagyon jó a kapcsolatunk, ők is felajánlottak koncertlehetőséget a díjazottaknak, továbbá a zsűri tagjai is.
Kiss Julianna és Rintaro Akamatsu is gratulált Puskás Máténak, a Casio különdíjasának
A fiatal tehetségek felfedezése, ösztönzése mellett a magyar zenei hagyományok megismertetése is a Danubia Talents célja. Érdeklődnek a külföldiek a magyar zenekultúra iránt? Érezhetően igen. Legtöbbjük úgy válogatja össze a versenyműsorát, hogy legyen benne magyar szerző műve. A legtöbben nem egy-két napra jönnek, hanem körülnéznek a Duna-kanyarban, a fővárosban, sokan elmennek például a Liszt-múzeumba vagy a Bartók emlékházba.
Miért éppen Váchoz kötődik a verseny? Az a szempont vezetett, hogy ne minden Budapesten legyen. Én Budapesten élek, de sokszor koncerteztem Vácon, és több ismerősöm lakik ott. A város Duna-parti fekvése, történelmi múltja miatt is érdekes. Fontos, hogy könnyen megközelíthető Budapestről, ez nagy könnyebbség a külföldi résztvevőknek. Ami egy kis gondot jelent: a szálláshelyek száma. 2018-ban több mint 160 versenyző érkezett Vácra 17 országból, nem kis feladat elszállásolni őket. Érdekes, hogy eleinte több külföldi résztvevő volt, mint magyar, mostanra nagyjából fele-fele az arány.
Vác mellett 2018-ban már Rómában és Bécsben is volt Danubia Talents. Hogyan sikerült kilépni a nemzetközi porondra? Egy kicsit nekem is hihetetlen ez az egész, ugyanis nem állnak mögöttünk tőkeerős támogatók. A római verseny megszervezésében a Római Magyar Akadémia sokat segített. A bécsi verseny gondolata már egy ideje foglalkoztatott, tavaly sikerült megszervezni több mint ötven résztvevővel. Remélem, mindkét fővárosban lesz folytatás. A versenyek mellett kurzusokat és nyári zenei tábort is szervezünk.
A Danubia Talents nemezetközi zenei verseny szervezői
Anyagilag mennyire önfenntartók? A nevezési díjak mellett milyen más bevételi források jöhetnek szóba? Nagyrészt önfenntartók vagyunk. Nagyobb szponzori támogatást eddig nem kaptunk, de keressük a lehetőségeket, és minden segítségnek örülünk. Nagyszerű lenne például, ha egy szimfonikus zenekar folyamatosan együttműködne díjazott szólistáinkkal.
A zsűritagok verbuválása mennyire nehéz? Általában örömmel jönnek a művészek zsűrizni. Van néhány állandónak mondható zsűritagunk, például a japán Rintaro Akamatsu zongoraművész vagy Csáki András gitárművész. Zongorában én vagyok az állandó pont, de mindig változik egy kicsit az összetétel, többször volt olasz, spanyol zsűritagunk is.
Hallani időnként olyan hangokat, hogy a versenyzés nem jó, mert megterheli a gyerekeket, egyébként is idegen a művészettől. Mi a véleménye erről? Én úgy látom, hogy a gyerekekben eleve van egy versenyszellem. Ha ezt jó értelemben aknázzuk ki, akkor az segíti őket. Persze fel kell készíteni a fiatalt a versenyzésre: tudnia kell, hogy az mivel jár. Nem mindegy, hogyan dolgozza fel akár azt, hogy nyer, akár azt, hogy nem nyer. De egészségesen kezelve a verseny előrevisz mindenkit. A római abszolút győztes zongoristánál, Puskás Máténál is ezt látom. Ő korábban három Danubia Talents versenyen is elindult, de az motiválta, hogy abszolút győztes legyen, amit most el is ért. Nagyon akart fejlődni. Vácon is kiválóan zongorázott, de legutóbb Rómában már benne volt az a plusz, ami talán korábban hiányzott.
Milyennek látja a hazai zenei tehetséggondozás, egyáltalán a zeneoktatás helyzetét? Miben vagyunk erősek, és mi az, amin érdemes lenne változtatni? Azt hiszem, a tanárképzés gyakorlati részét lehetne erősíteni. A végzős tanárjelöltek a tanítási gyakorlatra kevés időt kapnak. A tanulmányaim során én négy évig vettem részt gyakorlati oktatásban, az első félévben csak figyeltem a tanárt, ahogy tanított, aztán én is folyamatosan tanítottam tanári felügyelet mellett. Mivel mentor tanár is vagyok, és az elmúlt években szaktanácsadóként a fővárosban és vidéken is látogattam többek között kezdő kollegákat, tanárjelölteket, ezért tudom, hogy a tanítási gyakorlat a tanárjelölteknek nagyon fontos.
Ön zongoraművész is, de az előadói karriernél talán fontosabb az életében a tehetséggondozás, a tanítás. Mi motiválja? Mindig is inkább tanárnak készültem, nehezen tudnám megmondani, hogy miért. Az biztos, hogy nem szeretném teljesen feladni a zongorázást. Egy tanárnak is fontos, hogy időnként koncertezzen, ez segíti a pedagógiai munkát is. A tanítványaim között egyébként többen vannak, akik nem készülnek zenei pályára, de a zenetanulás, a zongorázás építi a személyiségüket, örömet szerez nekik, ami a legfontosabb ebben a „munkában”.
Esetleg voltak olyan meghatározó tanárai, akik a pedagógia vagy a versenyeztetés felé indították? Ami a versenyeztetést illeti, nem nagyon volt előttem tanári példa. Inkább a növendékeim jelezték, hogy szeretnének indulni versenyeken. Voltak köztük olyanok, akikről mások már lemondtak vagy nem vették őket komolyan. Én komolyan vettem őket, és akkor persze elkezdődött egy radikális változás, a cél érdekében a növendéknek máshogy kellett viszonyulnia a zenéhez, a gyakorláshoz. Ha egy gyerek azt mondja, hogy tanulni akar, akkor én melléállok. Ez persze nagy munka, nagy lemondás is. Volt az életemben olyan periódus, amikor szinte semmi mással nem foglalkoztam, csak a tanítással és egy-két növendékkel, hogy elérjék álmaikat. Minden nap több órát gyakoroltunk. Ezt úgy fogom fel, hogy hozzátartozik a zeneiskolai munkámhoz. Magántanítványokat nem vállalok, az már nem férne bele, de ha a zeneiskolában feladat van, akkor azt örömmel végzem. Nem úgy működik, hogy kettőtől hatig tanítok, aztán vége. Az óráimon egyébként nem csak egy gyerek van, hanem bejönnek többen is, figyelnek, kíváncsiak, ez eleinte furcsa volt, de mára elfogadta mindenki. A tanítványaimmal koncertekre járunk, legutóbb Bécsbe utaztunk együtt, hangszereket néztünk. Ez inspirálja őket, olyan kapcsolat van közöttük, amivel egymást is ösztönözni tudják.
Mi volt a legnagyobb személyes öröme, sikere zenetanárként? Nagyon sok öröm van ebben. Öröm, amikor látom, hogy valaki fejlődik, eredményeket ér el, pedig néhány éve még hangszere sem volt. Nagy dolog látni, hogy a növendékek álmai megvalósulnak. És ott vannak az emberi kapcsolatok: egy olaszországi utam alkalmával éppen nagyon viharos időjárás volt kint, és egy 27 éves volt tanítványom rám írt aggódva, hogy jól vagyok-e, vigyázzak magamra. Egy másik növendékem hat éve abbahagyta a zongorázást, de nemrég egy koncerten találkoztunk, beszélgettünk, és most visszajött hozzám tanulni. Azért ezek a dolgok nagyon nagy örömöt adnak, és mindig újabb erőt a folytatáshoz.
