BESZÉLGETÉS FIATAL JAPÁN ZONGORISTÁKKAL
A romantikus zongorairodalom legszebb darabjait játsszák, de nemcsak Lisztről, Rachmaninovról és Szkrjabinról beszélgettünk velük, hanem a Ghibli rajzfilmstúdióról, vicces zenészkalandokról és a magyar borokról is. A három fiatal japán zongorista, Mai Okuda, Arashi Kawamoto és Souhei Yamagami december 10-én ad koncertet könyvtárunkban.
Arashi Kawamoto, Mai Okuda, Souhei Yamagami
Kinek mi a kedvence a koncerten elhangzó darabok közül?
MAI: Én Chopin E-dúr noktürnjét, Szkrjabin Feuillet d’Albumának első darabját és Liszttől egy Wagner-átiratot, Izolda szerelmi halálát fogom játszani. Mindegyiket szeretem, de ha egyet kell választani, akkor a Liszt-mű lenne az. Izolda szerelmi halála az egyik legismertebb Wagner-operajelenet, ének és zenekari hangzás rendkívüli hatású egysége. Sűrű, rengeteg hangot tartalmazó zene ez, nagy kihívás egyetlen hangszeren felidézni a zenekari hatásokat.
ARASHI: Én Chopin op. 10-es F-dúr etűdjét, egy Sibelius-darabot és két Szkrjabin-művet zongorázok majd, ezek közül Szkrjabin II. szonátáját emelném ki. Szkrjabin nagyon jó zongorista volt, ez a darabja egy többrétegű, gazdag hangzású kompozíció bonyolult ritmusokkal, tempóváltásokkal. Gyönyörű, romantikus mű.
SOUHEI: Én Raveltől az Alborada del Graciosót, illetve Rachmaninov II. szonátáját adom elő. Ez az első alkalom, hogy Rachmaninovot játszok koncerten, ráadásul egy technikailag rendkívül nehéz darabot. Erősen érzelmes és egy kicsit zsúfolt zene ez, szinte egy szerelmi történet bontakozik ki belőle. Akkor lennék elégedett, ha nemcsak a szonáta technikai tűzijátékát, hanem zenei szépségét is meg tudnám mutatni, ha el tudnám mesélni a benne rejlő történetet.
Mindhárman a Zeneakadémia zongoraművész mesterszakos növendékei vagytok. Hogyan kerültetek Magyarországra?
SOUHEI: Japán északi részéről, Sapporóból származom, ott végeztem a Sapporo Otani Egyetem zeneművészeti karán. Rendszeresen tartottak nálunk kurzusokat magyar vendégtanárok, így ismertem meg Kemenes András professzort. Miután lediplomáztam, három évig egy hangszerboltban dolgoztam, de nagyon hiányzott a zongorázás. Folyton az járt a fejemben, milyen jó lenne Kemenes professzornál tanulni, aztán végül jelentkeztem hozzá a Zeneakadémiára.
ARASHI: Tizenkét éves koromban egy japán zongorista, Yasuda Hiroki koncertje nagy hatással volt rám. Később a tanítványa lettem, és megtudtam, hogy a budapesti Zenekadémián végzett. Aztán amikor néhány év múlva találkoztam Nádor Györggyel, a Zeneakadémia tanárával, szinte sokkoló élményként ért a játéka, az európai, magyar zongorajáték hagyománya. Szerettem volna nála tanulni, de akkor még túl fiatal voltam. Később, miután a tokiói Toho Gauken Zeneakadémián lediplomáztam, jelentkeztem hozzá a Zeneakadémiára.
MAI: Én is sapporói vagyok, Souheihez hasonlóan háromszor vagy négyszer vettem részt a Zeneakadémia kurzusain a Sapporo Otani Egyetemen. A legutolsó ilyen képzésen volt szerencsém megismerni Falvai Sándor professzort. Olyan mély benyomást tett rám, hogy eldöntöttem, a diplomaszerzés után nála folytatom a zongoratanulást Budapesten.
Hogy érzitek magatokat Magyarországon?
SOUHAEI: Nagyszerűen! Kiválóak a magyar borok. (nevetnek)
ARASHI: A magyar bor nekem is ízlik. (nevet) És nagyon szép Eger. Budapest is izgalmas, szinte a levegőben érezni a történelmét.
MAI: Én is jól érzem magam itt, de nemcsak Budapest szépsége miatt, hanem azért is, mert a belvárosban szinte mindenhová el lehet sétálni gyalog. Szeretem a magyar közönséget: koncentrált figyelemmel hallgatják az emberek a zenét, és nagyon kedvesek. Koncert után oda szoktak jönni hozzánk gratulálni, egy-két szót váltani.
Az európai klasszikus zene nagyon népszerű Japánban, talán még népszerűbb, mint Európában. Mit gondoltok, miért?
MAI: Szerintem a japánok egy kicsit irigykedve tekintenek a nyugati kultúrára. Mintha a saját hagyományos kultúránkról kevesebbet tudnánk, mint az európairól.
ARASHI: Igen, a hagyományos japán művészet, például a kabuki iránt kevesen érdeklődnek.
Ez fordítva is igaz: nekünk, európaiaknak nagyon érdekes és irigylésre méltó a japán kultúra.
SOUHAEI: Úgy tűnik, a távoli világ mindig érdekesebb… Japán sokáig bezárkózó ország volt, ennek ellenhatása, hogy ma nagyon nyitott világban élünk, vonzó számunkra a nyugati kultúra és életforma. Nemcsak az európai klasszikus zene, hanem az amerikai pop-rock és a dzsessz is.
Hogyan lett belőletek muzsikus, ki vagy mi tette rátok a legnagyobb hatást zenei pályátokon?
SOUHAEI: Hétéves koromban kezdtem zongorát tanulni. A nővérem nagyon sokat zongorázott otthon, és úgy éreztem, muszáj nekem is kipróbálnom! A legnagyobb hatással MarthaArgerich volt rám: fantasztikus előadóművész és elképesztő technikai virtuóz! Lehet látni, mennyire élvezi a játékot, és mennyire figyel a zenekar minden rezdülésére.
ARASHI: Hatéves korom óta zongorázom, a szüleim írattak be zeneiskolába. Kipróbáltam más hangszereket is: eufóniumoztam egy fúvószenekarban, aztán egy ideig japán bambuszfuvolán (shinobue) is játszottam. Kedvenc zeneszerzőm, Bach hatott rám a leginkább: egyszerre érzelmes és kiszámított a zenéje. Nagyon szeretem az egyházzenei műveit, és örülök, hogy Magyarországon ezek rendszeresen hallhatók a templomokban. Japánban nagyon kevés keresztény templom van, ott sokkal nehezebb élményszerűen találkozni a Bach-orgonaművekkel, -kantátákkal.
MAI: Gyerekkoromban rengeteget hallottam a testvéreimet gyakorolni a zongorán, így szinte természetes volt, hogy én is zongorázzak. Más hangszerrel nem is kísérleteztem. A legnagyobb hatás sajnos egy adminisztratív akadály volt: az idén júniusban szerettem volna felvételizni a Zeneakadémia egyik képzési programjára, nagyon sokat készültem rá, de végül nem mehettem el vizsgázni, mert kiderült, hogy zongoraművészi diploma kell a jelentkezéshez, nekem pedig zongoratanári végzettségem van. Csalódott voltam, még az is felmerült bennem, hogy abbahagyom a tanulást, és hazamegyek Japánba. De végül úgy döntöttem, maradok. Remélem, később lehetőségem lesz majd részt venni hasonló képzésen.
A klasszikus zenén kívül milyen zenét hallgattok szívesen?
ARASHI: Nagyon szeretem Hiszaisi Dzsó zenéjét, játszottam is a műveit egy koncerten az Óbudai Danubia Zenekarral. Ő főként filmzeneszerzőként ismert, gyakran együttműködik a Ghibli rajzfilmstúdióval.
SOUHAEI: Én is a Ghibli rajzfilmek zenéit szeretem a legjobban. (nevet)
MAI: … én is!
Magyarországon is nagy sikerrel mutatták be a stúdió több filmjét, például a Vörös teknőst vagy a Szél támadot, de azért érdekes, hogy mindhármatoknak ugyanaz a kedvence…
ARASHI: Igazság szerint Japánban mindenki odavan a Ghibli-rajzfilmekért! (nevetnek)
Ha éppen nem zongoráztok vagy nem Ghibli-rajzfilmet néztek, mivel töltitek az időt? Hogyan kapcsolódtok ki?
SOUAHEI: Animációs játékokat játszok a telefonomon. (nevet)
ARASHI: Szeretem a bonyolult kártyajátékokat, az iPodomon szoktam kártyázni.
MAI: Én másképp kapcsolódom ki, mint a fiúk! A nővéremnek ikrei születtek nemrég, két angyali kisfiú. A róluk készült videókat, fotókat nézegetem, nagyon aranyosak!
Mik a terveitek? Zongoraművészi pályára készültök?
SOUHAEI: Jelenleg a zongoraművészi mesterképzésen másodéves vagyok, hamarosan végzek a Zeneakadémián. Jó lenne elvégezni a zongorakísérő-korrepetitor mesterszakot is, mert nagyon vonz a kamarazene. Remélem, hogy Európában maradhatok, zongoristaként képzelem el a jövőmet.
ARASHI: Diploma után valószínűleg visszatérek majd Japánba, és beiratkozom egy bölcsészettudományi doktori képzésre. Érdekel a nyugati és a keleti kultúra közti különbség, ezt szeretném tanulmányozni. De nem kutató lennék, inkább olyan szakember, aki hasznos társadalmi projekteket kezdeményez, a kultúrák közötti kapcsolatot mozdítja elő, akár a zene segítségével. A japánok nagyon bezárkózóak, azon szeretnék dolgozni, hogy ez megváltozzon.
MAI: Én mindig halogatom a hazatérést, de valószínűleg visszamegyek majd Japánba. Lehet, hogy zongoratanár leszek, de ez még képlékeny.
Zárjuk vidáman a beszélgetést: mi volt a legviccesebb dolog, ami zongoristaként megesett veletek?
MAI: Középiskolás koromban indultam egy zongoraversenyen. Mindenkinek egy teremben kellet várakoznia a pódiumra lépés előtt. Az egyik szervező dolga az volt, hogy kihívja a teremből a soron következő versenyzőt, de én ezt nem tudtam, ezért magamtól mentem ki a színpadra. Már játszottam a darabot, amikor a szervező még kétségbeesetten keresett a teremben meg mindenhol… (nevetnek)
ARASHI: Két éve Naganóban volt egy koncertem, Tokióból gyorsvasúttal utaztam oda. Leszállás után halálra rémülten vettem észre, hogy fönt felejtettem a vonaton a táskámat, benne a koncertruhámmal. Végül fekete öltöny helyett barna nadrágban és kék ingben játszottam. Nagyon kellemetlenül éreztem magam… (nevetnek)
SOUHAEI: A konzervatóriumi záróvizsgámon rettenetesen ideges voltam. Véletlenül egy oktávval magasabban kezdtem el játszani, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán visszatértem a rendes kerékvágásba.
És átmentél a vizsgán?
SOUHAEI: Át! (nevetnek)
SCHALK ENDRE KORNÉL
Fotóalbum
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény 