zongora címkéhez tartozó bejegyzések

Ha zongorázni tanulsz…

Zongoraiskolák  a FSZEK Zenei Gyűjteményben

Előadási darabok  zongorára a FSZEK Zenei Gyűjteményben

Itt a szeptember, elkezdődött a tanítás a zeneiskolákban is: sokan újra leülnek a zongora elé. Könyvtárunkból számos jobbnál jobb zongoraiskola, könnyű előadási darab kölcsönözhető. Érdemes átböngészni a listákat  a zöld linkekre kattintva.   

Könyvtárunk gyűjteményében nemcsak a zeneoktatási intézményekben  gyakran használt  zongoraiskolák találhatók meg, hanem számos más érdekes, hasznos kotta is, amelyek segítik a zongoratanulást és  -tanítást. A kezdőtől a haladó szintig válogathatunk különféle zongoraiskolák és könnyebb-nehezebb darabok között. Külön is ajánljuk a fotókon látható kiadványokat, például az orosz zongoraiskola (Die Russische Klavierschule) sorozatot,  Beethoven könnyű zongoradarabjainak füzetét vagy a legkisebbeknek szóló kottákat.

A zöld linkekre kattintva könnyen áttekinthetjük az összes olyan zongoraiskolát és előadási gyűjteményt, ami kölcsönözhető könyvtárunkból. Ezek a kották szabadpolcon vannak, nem kell őket raktárból kikérni, bármikor elvihetők. Mindenkinek jó gyakorlást, remek zongorázást kívánunk!

Zongoraiskolák  a FSZEK Zenei Gyűjteményben

Előadási darabok  zongorára a FSZEK Zenei Gyűjteményben

SCH-
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

Reklámok

Kenneth Hamilton: Az aranykor után

Zavarbaejtő képet fest a zongorajáték 19-20. századi történetéről a skót zenetörténész és zongoraművész, Kenneth Hamilton.

A modern zongoraestek merev, egyforma események: az áhítatos közönség teljes csendben figyeli, hogyan exhumálja a művész a múlt ájult tiszteletet követelő remekműveit. Tételek között tapsolni tilos, szigorú elvárás a kotta nélküli, lézerprecíz játék, és egy légypiszoknyit sem szabad eltérni az Urtext kiadástól. Kenneth Hamilton könyve rengeteg adattal, de akadémikus szószaporítás nélkül mutatja meg, hogy ez bizony nem volt mindig így. A 19. századot és a 20. század első harmadát egy sokkal változatosabb, spontánabb, improvizatívabb zongorakultúra uralta. Tolmács előadók helyett virtuóz zeneszerző-zongoristák (Liszt, Rubinstein, Bülow, Busoni) szórakoztatták a közönséget néha szinte cirkuszi mutatványhoz hasonlóan. Hoffmann, Paderewski, Leschetizky egy olyan hagyomány része volt, amelyben a közvetlenség, a képzelőerő és a változatosság számított a legfőbb értéknek.

Tudományos szószaporítástól mentes

A zongorázás romantikus „aranykorának” szembeállítása a modern gyakorlattal akár sarkítottnak is tűnhet, de a szerző javára legyen mondva, hogy mitizálástól mentesen, ellentmondásaival együtt mutatja be a korszakot. Nem állítja, hogy régen minden jobb volt, azt sem, hogy feltétlenül követni kell a régieket. De azt igen, hogy a mai zongoristáknak és zenehallgatóknak is hasznos lehet, ha tudnak erről a színes, turbulens hagyományról, mely nagyjából Liszt és Thalberg 1837-es „zongorapárbajától” Paderewski haláláig (1941) tartott.

Süt a szövegből Hamilton alapossága, de az is, hogy – kedves zongoristáihoz hasonlóan – egy pillanatra sem akar unalmassá válni. A könyv így aztán olvasható szórakoztató anekdoták füzéreként is. (Gondolnánk-e például, hogy Vladimir Pachmann egy-egy jól sikerült ütem után így kiáltott játék közben: „Bravo, Pachmann!”). Külön fejezet mesél arról, hogyan alakult ki a szólózongora-koncert intézménye, hogyan változott és rögzült az estek tipikus műsora. Nagyító alá kerül az a ma már nagyon furcsának ható szokás, hogy a darabokat improvizált prelűdök vezették fel (igen, akár Beethoven szonátáit is), a tételeket pedig néha rögtönzések kötötték össze. Szó esik az éneklő, cantabile stílus fontosságáról és a kotta „betűjéhez” való gyakori hűtlenség okairól. Érdekes az is, hogyan hatott a hangszer fejlődése, majd a hangfelvételek elterjedése az előadásokra. A könyv egyik főszereplője Liszt Ferenc, akit kortársai utolérhetetlen, mindenki fölött álló zongoristának tartottak. Hamilton igyekszik megfejteni Liszt titkát: részletesen boncolgatja, hogyan alakult előadói stílusa pályájának különböző szakaszaiban.

A könyv a neves Liszt-kutató, Hamburger Klára zökkenőmentes fordításában került a magyar olvasók elé. A részletes irodalomjegyzék és a névmutató örömteli, de hasznos lett volna a tárgyalt zeneművek mutatója is, hogy könnyebb legyen megtalálni az egyes darabokról előásott hajdani véleményeket, instrukciókat. Zongoristáknak és a zongoramuzsika megszállottjainak így is „kötelező olvasmány” Az aranykor után, mindenki másnak pedig  erősen ajánlott.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria

A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében. 

Kenneth Hamilton: Az aranykor után. Romantikus zongorajáték és modern előadás
Rózsavölgyi és Társa, 2018.

 

Közönségből közösség

Mintha megérezte volna mindenki, hogy kivételes estében lesz része. Csak jöttek és jöttek tömött sorokban újévi koncertünkre az érdeklődők,  a legutolsó pótszéket is be kellett vinnünk zsúfolásig telt szalonunkba január 4-én este.  Senkinek nem kellett csalódnia: a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny ifjú győzteseinek hangversenye felejthetetlen élmény volt.

Soha rosszabbul ne kezdődjön az év, mint ahogy 2019 kezdődött könyvtárunkban: egy igazi zeneünneppel! A nagyon fiatal, rendkívül tehetséges muzsikusok szinte elvarázsolták a hallgatóságot ezen az estén. Teljesítményükről és a koncert hangulatáról hosszasan sorolhatnánk a felsőfokú jelzőket, maradjunk talán annyiban, hogy a technikailag kiváló és zeneileg ihletett muzsikálást hallva időnként szinte leesett az állunk. A hangos bravózásban, széles mosolyokban, néha elképedt tekintetekben megnyilvánuló lelkesedés mintha mindenkire átragadt volna, egy kicsit úgy éreztük, közönségből közösség lett szalonunkban: a nagyszerű muzsikálást átélők, az igazi tehetségeket felefedezők örömteli közössége.

Megtelt a Zenei Gyűjtemény szalonja

A hangversenyt Kiss Zsuzsanna és Máté  Hanna – a 2018-as váci Danubia Talents kategóriagyőztesei, Kiss Julianna tanítványai – indították négykezes produkciójukkal: Dvořák e-moll szláv tánca után Ligeti Szonatináját adták elő  precíz együttjátékkal, pontos ritmusokkal, élvezetesen.

Puporka Jenő nagybőgővel varázsolt

Puporka Jenő előadása következett ezután, a Danubia Talents abszolút első díjasa Fehér Norbert zongorakísérete  mellett Bottesini h-moll versenyének II. tételét, Weiner Rókatáncát és Schubert Szerenádját (D.957 No. 4)  játszotta nagybőgőn. A 17 éves fiatalember korát meghazudtoló érettséggel, kitűnő technikával, dallamérzékenységgel varázsolt elő szépségesen finom hangokat méretes instrumentumából. Ritkán hallható a nagybőgő szólisztikus szerepben, Puporka Jenő  játékát tapasztalva nem is nagyon értjük, miért bántak e hangszerrel olyan mostohán a komponisták.

Puskás Máté lenyűgözően játszott

A 16 esztendős zongorista, Puskás Máté a Danubia Talents Rómában megrendezett versenyén ért el abszolút első helyezést 2018-ban. Játéka ez alkalommal is szinte mindvégig technikailag kiváló, mindamellett muzikális, élményszerű volt, nagyon meggyőzően bizonyítota kivételes tehetségét. Chopin b-moll noktürnjét, cisz-moll scherzóját, Liszt  Valse impromtu-jét és Soirées de Vienne című darabját, továbbá Bartók Három Csík megyei népdalát hallhatuk tőle kotta nélkül, magabiztos, nagy nyugalmat árasztó előadásban. A koncert utáni beszélgetésünk során el is mondta: nem izgult, megszokta már, hogy közönség előtt játszik. 

Donyec István, Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna

Újévi hangversenyünket angolszász szerzők újévi hangulatú, vidám darabjai zárták ismét Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna tolmácsolásában, végül egy frappáns, szellemes hatkezes következett  biciklicsengővel és a levegőben repülő kottalapokkal – ehhez a tréfás produkcióhoz Donyec István egészítette ki a lányok duóját.

Mondani sem kell, hogy vastaps zárta az estét, sokan odamentek a fiatalokhoz  gratulálni, mások kettes-hármas csoportokban beszélték meg az élményt. Köszönjük a felvillanyozó évkezdést minden résztvevőnek!

A program az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben című sorozatunk része volt. 

SCHALK

Fotóalbum

„Ha egy növendék tanulni akar, én melléállok” 

BESZÉLGETÉS KISS JULIANNÁVAL

Mi a különbség a tökéletes játék és az igazán megragadó zenélés között? Mi kell ahhoz, hogy egy zenei verseny építse a résztvevők személyiségét? Kiss Julianna zongoraművészt, Bonis Bona díjas zenepedagógust, a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny létrehozóját kérdeztük. A verseny 2018-as győztesei január 4-én újévi koncertet adnak könyvtárunkban.

Mire számíthat a közönség a koncerten? Kik lesznek a fellépők?
A Danubia Talents 2018-as győztesei közül kerülnek ki az előadók. Puskás Máté 16 éves, Chopin-, Liszt- és Bartók-darabokat zongorázik majd. A versenyen olyan technikával, hangszínnel és zeneiséggel játszott, ami igazán megragadta a zsűrit. Puporka Jenő 17 éves, ő Schubert-, Weiner-, Bach- és Bottesini-műveket ad majd elő nagybőgőn. A versenyen nemcsak technikailag kiválóan uralta hangszerét, hanem zeneileg is értelmezte és értette darabjait. Végül Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna játszanak majd ritkán hallható négykezes zongoraműveket, köztük Poulenc és Ligeti egy-egy szerzeményét. De lesznek a műsorukban vidám, az újévi hangulathoz illő darabok  is.

Kiss Julianna

Mi a helyes megfogalmazás: ön a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny alapítója, fő szervezője, művészeti vezetője, megálmodója – vagy mindez egyszerre?
Művészeti vezetője vagyok, és természetesen az egyik alapító tag Kiss Mária és Moravcsik Attila mellett, akikkel együtt álmodtuk meg a versenysorozatot.

Hogyan támadt az ötlet, hogy létrejöjjön a Danubia Talents?
Zongoratanár vagyok, mindig voltak ügyes növendékeim, akikkel lehetett versenyezni itthon és külföldön. Olaszországban járva találkoztunk támogató jellegű zenei versenyekkel, és úgy gondoltam, hogy itthon is létre kell hozni egy ilyen típusú versenyt.

Mitől támogató egy verseny? Vagy kérdezhetem úgy is: a Danubia Talents miben más, mint a többi zenei megmérettetés?
A versenyt több előadói kategóriában – például zongora, vonós, fúvós, kamara, ének, harmonika – öt korcsoport számára írjuk ki gyermekkortól felnőttkorig, felső korhatár nélkül. Más versenyektől eltérően nincs konkrétan meghatározva, hogy mit kell játszani, csak azt írjuk elő, milyen hosszú lehet a műsoridő. A támogató jelleg megnyilvánul abban is, hogy a 6-10 éves résztvevők mindenképpen támogató díjazásban részesülnek, hogy zenei tanulmányikat örömmel folytassák. Az idősebb versenyzőknek koncertlehetőségeket és más szakmai lehetőségeket biztosítunk, így próbáljuk őket segíteni pályájukon.

Úgy tudom, a harmadik, második és első díj mellett úgynevezett abszolút első díjat is adhat a zsűri, de ezt csak a legkiemelkedőbbek kaphatják…
Igen, abszolút első díjat az a versenyző kap, aki nemcsak tökéletesen játszik, hanem van benne valami plusz, amitől mindenkinek a tekintete rá szegeződik. 2017-ben három ilyen díjat adtunk ki, 2018-ban a váci versenyen négyet. Az abszolút első díj pénzjutalommal és koncertlehetőséggel is jár, a 2018-as római versenyen pedig a Casio cég egy különdíjat, egy digitális zongorát is felajánlott az abszolút első díjas magyar versenyzőnek,  Puskás Máténak. Igyekszünk koncertlehetőséghez juttatni a többi díjazottat is. 2018-ban például az Erasmus program keretében több magyar versenyző volt kint Olaszországban egy nemzetközi kulturális rendezvényen, ahol zenével mutatták be Magyarországot. Szállásukat, útiköltségüket az Erasmus fedezte. Rómától 40 kilométerre, egy gyönyörű kis faluban koncerteztek, kapcsolatokat alakítottak ki, visszavárják őket a nyári fesztiválra.  Mondanom sem kell, mit jelent egy fiatal magyar zongoristának személyesen megnézni Tivoliban a Villa d’este szökőkútjait… A Római Magyar Akadémiával is nagyon jó a kapcsolatunk, ők is felajánlottak koncertlehetőséget a díjazottaknak, továbbá a zsűri tagjai is.

Kiss Julianna és Rintaro Akamatsu is gratulált Puskás Máténak, a  Casio különdíjasának

A fiatal tehetségek felfedezése, ösztönzése mellett a magyar zenei hagyományok megismertetése is a Danubia Talents célja. Érdeklődnek a külföldiek a magyar zenekultúra iránt?
Érezhetően igen. Legtöbbjük úgy válogatja össze a versenyműsorát, hogy legyen benne magyar szerző műve. A legtöbben nem egy-két napra jönnek, hanem körülnéznek a Duna-kanyarban, a fővárosban, sokan elmennek például a Liszt-múzeumba vagy a Bartók emlékházba.

Miért éppen Váchoz kötődik a verseny?
Az a szempont vezetett, hogy ne minden Budapesten legyen. Én Budapesten élek, de sokszor koncerteztem Vácon, és több ismerősöm lakik ott. A város Duna-parti fekvése, történelmi múltja miatt is érdekes. Fontos, hogy könnyen megközelíthető Budapestről, ez nagy könnyebbség a külföldi résztvevőknek. Ami egy kis gondot jelent: a szálláshelyek száma.  2018-ban több mint 160 versenyző érkezett Vácra 17 országból, nem kis feladat elszállásolni őket.  Érdekes, hogy eleinte több külföldi résztvevő volt, mint magyar, mostanra nagyjából fele-fele az arány.

Vác mellett 2018-ban már Rómában és Bécsben is volt Danubia Talents. Hogyan sikerült kilépni a nemzetközi porondra?
Egy kicsit nekem is hihetetlen ez az egész, ugyanis nem állnak mögöttünk tőkeerős támogatók. A római verseny megszervezésében a Római Magyar Akadémia sokat segített. A bécsi verseny gondolata már egy ideje foglalkoztatott, tavaly sikerült megszervezni több mint ötven résztvevővel. Remélem, mindkét fővárosban lesz folytatás. A versenyek mellett kurzusokat és nyári zenei tábort is szervezünk.

A Danubia Talents nemezetközi zenei verseny szervezői

Anyagilag mennyire önfenntartók? A nevezési díjak mellett milyen más bevételi források jöhetnek szóba?
Nagyrészt önfenntartók vagyunk. Nagyobb szponzori támogatást eddig nem kaptunk, de keressük a lehetőségeket, és minden segítségnek örülünk. Nagyszerű lenne például, ha egy szimfonikus zenekar folyamatosan együttműködne díjazott szólistáinkkal.

A zsűritagok verbuválása mennyire nehéz?
Általában örömmel jönnek a művészek zsűrizni. Van néhány állandónak mondható zsűritagunk, például a japán Rintaro Akamatsu zongoraművész vagy Csáki András gitárművész. Zongorában én vagyok az állandó pont, de mindig változik egy kicsit az összetétel, többször volt olasz, spanyol zsűritagunk is.

Hallani időnként olyan hangokat, hogy a versenyzés nem jó, mert megterheli a gyerekeket, egyébként is idegen a művészettől. Mi a véleménye erről?
Én úgy látom, hogy a gyerekekben eleve van egy versenyszellem. Ha ezt jó értelemben aknázzuk ki, akkor az segíti őket. Persze fel kell készíteni a fiatalt a versenyzésre: tudnia kell, hogy az mivel jár. Nem mindegy, hogyan dolgozza fel akár azt, hogy nyer, akár azt, hogy nem nyer. De egészségesen kezelve a verseny előrevisz mindenkit. A római abszolút győztes zongoristánál, Puskás Máténál is ezt látom. Ő korábban három Danubia Talents versenyen is elindult, de az motiválta, hogy abszolút győztes legyen, amit most el is ért. Nagyon akart fejlődni. Vácon is kiválóan zongorázott, de legutóbb Rómában már benne volt az a plusz, ami talán korábban hiányzott.

Milyennek látja a hazai zenei tehetséggondozás, egyáltalán a zeneoktatás helyzetét? Miben vagyunk erősek, és mi az, amin érdemes lenne változtatni?
Azt hiszem, a tanárképzés gyakorlati részét lehetne erősíteni. A végzős tanárjelöltek a tanítási gyakorlatra kevés időt kapnak. A tanulmányaim során én négy évig vettem részt gyakorlati oktatásban, az első félévben csak figyeltem a tanárt, ahogy tanított, aztán én is folyamatosan tanítottam tanári felügyelet mellett. Mivel mentor tanár is vagyok, és az elmúlt években szaktanácsadóként a fővárosban és vidéken is látogattam többek között kezdő kollegákat, tanárjelölteket, ezért tudom, hogy a tanítási gyakorlat a tanárjelölteknek nagyon fontos.

Ön zongoraművész is, de az előadói karriernél talán fontosabb az életében a tehetséggondozás, a tanítás. Mi motiválja?
Mindig is inkább tanárnak készültem, nehezen tudnám megmondani, hogy miért. Az biztos, hogy nem szeretném teljesen feladni a zongorázást. Egy tanárnak is fontos, hogy időnként koncertezzen, ez segíti a pedagógiai munkát is. A tanítványaim között egyébként többen vannak, akik nem készülnek zenei pályára, de a zenetanulás, a zongorázás építi a személyiségüket, örömet szerez nekik, ami a legfontosabb ebben a „munkában”.

Esetleg voltak olyan meghatározó tanárai, akik a pedagógia vagy a versenyeztetés felé indították?
Ami a versenyeztetést illeti, nem nagyon volt előttem tanári példa. Inkább a növendékeim jelezték, hogy szeretnének indulni versenyeken. Voltak köztük olyanok, akikről mások már lemondtak vagy nem vették őket komolyan. Én komolyan vettem őket, és akkor persze elkezdődött egy radikális változás, a cél érdekében a növendéknek máshogy kellett viszonyulnia a zenéhez, a gyakorláshoz. Ha egy gyerek azt mondja, hogy tanulni akar, akkor én melléállok. Ez persze nagy munka, nagy lemondás is. Volt az életemben olyan periódus, amikor szinte semmi mással nem foglalkoztam, csak a tanítással és egy-két növendékkel, hogy elérjék álmaikat. Minden nap több órát gyakoroltunk. Ezt úgy fogom fel, hogy hozzátartozik a zeneiskolai munkámhoz. Magántanítványokat nem vállalok, az már nem férne bele, de ha a zeneiskolában feladat van, akkor azt örömmel végzem. Nem úgy működik, hogy kettőtől hatig tanítok, aztán vége. Az óráimon egyébként nem csak egy gyerek van, hanem bejönnek többen is, figyelnek, kíváncsiak, ez eleinte furcsa volt, de mára elfogadta mindenki. A tanítványaimmal koncertekre járunk, legutóbb Bécsbe utaztunk együtt, hangszereket néztünk. Ez inspirálja őket, olyan kapcsolat van közöttük, amivel egymást is ösztönözni tudják.

Mi volt a legnagyobb személyes öröme, sikere zenetanárként?
Nagyon sok öröm van ebben. Öröm, amikor látom, hogy valaki fejlődik, eredményeket ér el, pedig néhány éve még hangszere sem volt. Nagy dolog látni, hogy a növendékek álmai megvalósulnak. És ott vannak az emberi kapcsolatok: egy olaszországi utam alkalmával éppen nagyon viharos időjárás volt kint, és egy 27 éves volt tanítványom rám írt aggódva, hogy jól vagyok-e, vigyázzak magamra. Egy másik növendékem hat éve abbahagyta a zongorázást, de nemrég egy koncerten találkoztunk, beszélgettünk, és most visszajött hozzám tanulni. Azért ezek a dolgok nagyon nagy örömöt adnak, és mindig újabb erőt a folytatáshoz.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓK FORRÁSA: KISS JULIANNA

Fotógaléria 

Líra, dráma, tornádó

Lírai pillanatokból és végletekig fokozott hangtornádókból sem volt hiány tegnap este szalonunkban Mai Okuda, Arashi Kawamoto és Souhei Yamagami zongoraestjén. A három fiatal japán művész a romantikus zongorairodalom legszebb darabjaiból válogatott, a közönség vastapssal honorálta őket. 

 

Ritka pillanat: hatkezes

 

Az utolsó percekben az összes rendelkezésre álló pótszéket be kellet vinnünk a koncertszalonba, hogy mindenki helyet foglalhasson. Az érdeklődők soraiban örömmel fedeztük fel könyvtárunk rendszeres látogatóit: zenészeket, zongoristanövendékeket és zenebarátokat. Ezen az estén nem kottáért, könyvért jöttek hozzánk, hanem azért, hogy zenei élményt szerezzenek.

Megtelt a Zenei Gyűjtemény szalonja

A feszült figyelemből és a darabokat követő taps intenzitásából ítélve jól sikerült az este: valószínűleg mindenki hazavitt magával olyan pillanatokat, zenei tapasztalatokat, amelyekre szívesen emlékszik. Már csak azért is, mert a tudatosan felépített műsorban nemcsak a romantika és posztromantika közismert és elismert darabjai szerepeltek (Liszt, Chopin, Rachmaninov, Szkrjabin művei), hanem néhány ritkán hallható darab is, amelyek szépségére jólesett rácsodálkozni. Ilyen volt például Sibelius egy kis remeke, A fenyő című lírai karakterdarab, amely a közelgő karácsony hangulatát lopta be szalonunkba Arashi Kawamoto előadásában. A lírai vonalat erősítette Ravel Miroirs sorozatából a titokzatos szépségű „Oiseux tristes” (Szomorú madarak) is, amit Souhei Yamagami játszott igen érzékenyen.

Souhei Yamagami Ravelt és Rachmaninovot játszott

Mindhárom zongorista műsorában szerepeltek nagy technikai tudást követelő, bonyolult, hosszú darabok, amelyeket meggyőző folyékonysággal (kotta nélkül) tolmácsoltak: Mai Okuda Liszt Wagner-átiratát (Liebestod), Arashi Kawamoto Szkrjabin gisz-moll szonátáját, Souhei Yamagami Rachmaninov b-moll szonátáját játszotta. Utóbbi mű a zongorairodalom hírhedten nehéz darabjai közé tartozik. Sodró lendületű, viharszerűen feltorlódó érzelmeket váltakoztat költői finomsággal. A fiatal japán zongorista nem fukarkodott a drámai szenvedélyek megmutatásával, és bár az előadás előtt azt mondta, kicsit izgul, játékán ez nemigen volt észrevehető. Rachmaninov szonátája után a koncertet záró ráadásként még egy Rachmaninov-mű, a hat kézre írt Románc hangzott el: öröm volt látni-hallani a három fiatal művészt egyszerre a zongoránál.   

Arashi Kawamoto,  Mai Okuda és Souhei Yamagami

A koncert után és a szünetben alkalom nyílt egy kis beszélgetésre. A közönség soraiból valaki felvetette, hogy a szalonunkban hallott Yamaha zongora hangzása más, mint egy másik hangversenyen hallott Steinway zongoráé. Ez bizonyára így van: mindkét cég a világ vezető zongoragyártói közé tartozik, hangszereik minőségéről és hangkarakteréről számos eltérő vélemény olvasható különböző internetes fórumokon. Sokan érdeklődtek közelgő koncertjeinkről is: mindenkinek javasoljuk, tervezett rendezvényeinkről tájékozódjon Facebook-oldalunkon vagy itt, blogunkban.

Köszönjük az emlékezetes estét minden résztvevőnek! Programunk az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben sorozat része volt.

SCH-

Fotóalbum