zongora címkéhez tartozó bejegyzések

Közönségből közösség

Mintha megérezte volna mindenki, hogy kivételes estében lesz része. Csak jöttek és jöttek tömött sorokban újévi koncertünkre az érdeklődők,  a legutolsó pótszéket is be kellett vinnünk zsúfolásig telt szalonunkba január 4-én este.  Senkinek nem kellett csalódnia: a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny ifjú győzteseinek hangversenye felejthetetlen élmény volt.

Soha rosszabbul ne kezdődjön az év, mint ahogy 2019 kezdődött könyvtárunkban: egy igazi zeneünneppel! A nagyon fiatal, rendkívül tehetséges muzsikusok szinte elvarázsolták a hallgatóságot ezen az estén. Teljesítményükről és a koncert hangulatáról hosszasan sorolhatnánk a felsőfokú jelzőket, maradjunk talán annyiban, hogy a technikailag kiváló és zeneileg ihletett muzsikálást hallva időnként szinte leesett az állunk. A hangos bravózásban, széles mosolyokban, néha elképedt tekintetekben megnyilvánuló lelkesedés mintha mindenkire átragadt volna, egy kicsit úgy éreztük, közönségből közösség lett szalonunkban: a nagyszerű muzsikálást átélők, az igazi tehetségeket felefedezők örömteli közössége.

Megtelt a Zenei Gyűjtemény szalonja

A hangversenyt Kiss Zsuzsanna és Máté  Hanna – a 2018-as váci Danubia Talents kategóriagyőztesei, Kiss Julianna tanítványai – indították négykezes produkciójukkal: Dvořák e-moll szláv tánca után Ligeti Szonatináját adták elő  precíz együttjátékkal, pontos ritmusokkal, élvezetesen.

Puporka Jenő nagybőgővel varázsolt

Puporka Jenő előadása következett ezután, a Danubia Talents abszolút első díjasa Fehér Norbert zongorakísérete  mellett Bottesini h-moll versenyének II. tételét, Weiner Rókatáncát és Schubert Szerenádját (D.957 No. 4)  játszotta nagybőgőn. A 17 éves fiatalember korát meghazudtoló érettséggel, kitűnő technikával, dallamérzékenységgel varázsolt elő szépségesen finom hangokat méretes instrumentumából. Ritkán hallható a nagybőgő szólisztikus szerepben, Puporka Jenő  játékát tapasztalva nem is nagyon értjük, miért bántak e hangszerrel olyan mostohán a komponisták.

Puskás Máté lenyűgözően játszott

A 16 esztendős zongorista, Puskás Máté a Danubia Talents Rómában megrendezett versenyén ért el abszolút első helyezést 2018-ban. Játéka ez alkalommal is szinte mindvégig technikailag kiváló, mindamellett muzikális, élményszerű volt, nagyon meggyőzően bizonyítota kivételes tehetségét. Chopin b-moll noktürnjét, cisz-moll scherzóját, Liszt  Valse impromtu-jét és Soirées de Vienne című darabját, továbbá Bartók Három Csík megyei népdalát hallhatuk tőle kotta nélkül, magabiztos, nagy nyugalmat árasztó előadásban. A koncert utáni beszélgetésünk során el is mondta: nem izgult, megszokta már, hogy közönség előtt játszik. 

Donyec István, Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna

Újévi hangversenyünket angolszász szerzők újévi hangulatú, vidám darabjai zárták ismét Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna tolmácsolásában, végül egy frappáns, szellemes hatkezes következett  biciklicsengővel és a levegőben repülő kottalapokkal – ehhez a tréfás produkcióhoz Donyec István egészítette ki a lányok duóját.

Mondani sem kell, hogy vastaps zárta az estét, sokan odamentek a fiatalokhoz  gratulálni, mások kettes-hármas csoportokban beszélték meg az élményt. Köszönjük a felvillanyozó évkezdést minden résztvevőnek!

A program az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben című sorozatunk része volt. 

SCHALK

Fotóalbum

Reklámok

„Ha egy növendék tanulni akar, én melléállok” 

BESZÉLGETÉS KISS JULIANNÁVAL

Mi a különbség a tökéletes játék és az igazán megragadó zenélés között? Mi kell ahhoz, hogy egy zenei verseny építse a résztvevők személyiségét? Kiss Julianna zongoraművészt, Bonis Bona díjas zenepedagógust, a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny létrehozóját kérdeztük. A verseny 2018-as győztesei január 4-én újévi koncertet adnak könyvtárunkban.

Mire számíthat a közönség a koncerten? Kik lesznek a fellépők?
A Danubia Talents 2018-as győztesei közül kerülnek ki az előadók. Puskás Máté 16 éves, Chopin-, Liszt- és Bartók-darabokat zongorázik majd. A versenyen olyan technikával, hangszínnel és zeneiséggel játszott, ami igazán megragadta a zsűrit. Puporka Jenő 17 éves, ő Schubert-, Weiner-, Bach- és Bottesini-műveket ad majd elő nagybőgőn. A versenyen nemcsak technikailag kiválóan uralta hangszerét, hanem zeneileg is értelmezte és értette darabjait. Végül Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna játszanak majd ritkán hallható négykezes zongoraműveket, köztük Poulenc és Ligeti egy-egy szerzeményét. De lesznek a műsorukban vidám, az újévi hangulathoz illő darabok  is.

Kiss Julianna

Mi a helyes megfogalmazás: ön a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny alapítója, fő szervezője, művészeti vezetője, megálmodója – vagy mindez egyszerre?
Művészeti vezetője vagyok, és természetesen az egyik alapító tag Kiss Mária és Moravcsik Attila mellett, akikkel együtt álmodtuk meg a versenysorozatot.

Hogyan támadt az ötlet, hogy létrejöjjön a Danubia Talents?
Zongoratanár vagyok, mindig voltak ügyes növendékeim, akikkel lehetett versenyezni itthon és külföldön. Olaszországban járva találkoztunk támogató jellegű zenei versenyekkel, és úgy gondoltam, hogy itthon is létre kell hozni egy ilyen típusú versenyt.

Mitől támogató egy verseny? Vagy kérdezhetem úgy is: a Danubia Talents miben más, mint a többi zenei megmérettetés?
A versenyt több előadói kategóriában – például zongora, vonós, fúvós, kamara, ének, harmonika – öt korcsoport számára írjuk ki gyermekkortól felnőttkorig, felső korhatár nélkül. Más versenyektől eltérően nincs konkrétan meghatározva, hogy mit kell játszani, csak azt írjuk elő, milyen hosszú lehet a műsoridő. A támogató jelleg megnyilvánul abban is, hogy a 6-10 éves résztvevők mindenképpen támogató díjazásban részesülnek, hogy zenei tanulmányikat örömmel folytassák. Az idősebb versenyzőknek koncertlehetőségeket és más szakmai lehetőségeket biztosítunk, így próbáljuk őket segíteni pályájukon.

Úgy tudom, a harmadik, második és első díj mellett úgynevezett abszolút első díjat is adhat a zsűri, de ezt csak a legkiemelkedőbbek kaphatják…
Igen, abszolút első díjat az a versenyző kap, aki nemcsak tökéletesen játszik, hanem van benne valami plusz, amitől mindenkinek a tekintete rá szegeződik. 2017-ben három ilyen díjat adtunk ki, 2018-ban a váci versenyen négyet. Az abszolút első díj pénzjutalommal és koncertlehetőséggel is jár, a 2018-as római versenyen pedig a Casio cég egy különdíjat, egy digitális zongorát is felajánlott az abszolút első díjas magyar versenyzőnek,  Puskás Máténak. Igyekszünk koncertlehetőséghez juttatni a többi díjazottat is. 2018-ban például az Erasmus program keretében több magyar versenyző volt kint Olaszországban egy nemzetközi kulturális rendezvényen, ahol zenével mutatták be Magyarországot. Szállásukat, útiköltségüket az Erasmus fedezte. Rómától 40 kilométerre, egy gyönyörű kis faluban koncerteztek, kapcsolatokat alakítottak ki, visszavárják őket a nyári fesztiválra.  Mondanom sem kell, mit jelent egy fiatal magyar zongoristának személyesen megnézni Tivoliban a Villa d’este szökőkútjait… A Római Magyar Akadémiával is nagyon jó a kapcsolatunk, ők is felajánlottak koncertlehetőséget a díjazottaknak, továbbá a zsűri tagjai is.

Kiss Julianna és Rintaro Akamatsu is gratulált Puskás Máténak, a  Casio különdíjasának

A fiatal tehetségek felfedezése, ösztönzése mellett a magyar zenei hagyományok megismertetése is a Danubia Talents célja. Érdeklődnek a külföldiek a magyar zenekultúra iránt?
Érezhetően igen. Legtöbbjük úgy válogatja össze a versenyműsorát, hogy legyen benne magyar szerző műve. A legtöbben nem egy-két napra jönnek, hanem körülnéznek a Duna-kanyarban, a fővárosban, sokan elmennek például a Liszt-múzeumba vagy a Bartók emlékházba.

Miért éppen Váchoz kötődik a verseny?
Az a szempont vezetett, hogy ne minden Budapesten legyen. Én Budapesten élek, de sokszor koncerteztem Vácon, és több ismerősöm lakik ott. A város Duna-parti fekvése, történelmi múltja miatt is érdekes. Fontos, hogy könnyen megközelíthető Budapestről, ez nagy könnyebbség a külföldi résztvevőknek. Ami egy kis gondot jelent: a szálláshelyek száma.  2018-ban több mint 160 versenyző érkezett Vácra 17 országból, nem kis feladat elszállásolni őket.  Érdekes, hogy eleinte több külföldi résztvevő volt, mint magyar, mostanra nagyjából fele-fele az arány.

Vác mellett 2018-ban már Rómában és Bécsben is volt Danubia Talents. Hogyan sikerült kilépni a nemzetközi porondra?
Egy kicsit nekem is hihetetlen ez az egész, ugyanis nem állnak mögöttünk tőkeerős támogatók. A római verseny megszervezésében a Római Magyar Akadémia sokat segített. A bécsi verseny gondolata már egy ideje foglalkoztatott, tavaly sikerült megszervezni több mint ötven résztvevővel. Remélem, mindkét fővárosban lesz folytatás. A versenyek mellett kurzusokat és nyári zenei tábort is szervezünk.

A Danubia Talents nemezetközi zenei verseny szervezői

Anyagilag mennyire önfenntartók? A nevezési díjak mellett milyen más bevételi források jöhetnek szóba?
Nagyrészt önfenntartók vagyunk. Nagyobb szponzori támogatást eddig nem kaptunk, de keressük a lehetőségeket, és minden segítségnek örülünk. Nagyszerű lenne például, ha egy szimfonikus zenekar folyamatosan együttműködne díjazott szólistáinkkal.

A zsűritagok verbuválása mennyire nehéz?
Általában örömmel jönnek a művészek zsűrizni. Van néhány állandónak mondható zsűritagunk, például a japán Rintaro Akamatsu zongoraművész vagy Csáki András gitárművész. Zongorában én vagyok az állandó pont, de mindig változik egy kicsit az összetétel, többször volt olasz, spanyol zsűritagunk is.

Hallani időnként olyan hangokat, hogy a versenyzés nem jó, mert megterheli a gyerekeket, egyébként is idegen a művészettől. Mi a véleménye erről?
Én úgy látom, hogy a gyerekekben eleve van egy versenyszellem. Ha ezt jó értelemben aknázzuk ki, akkor az segíti őket. Persze fel kell készíteni a fiatalt a versenyzésre: tudnia kell, hogy az mivel jár. Nem mindegy, hogyan dolgozza fel akár azt, hogy nyer, akár azt, hogy nem nyer. De egészségesen kezelve a verseny előrevisz mindenkit. A római abszolút győztes zongoristánál, Puskás Máténál is ezt látom. Ő korábban három Danubia Talents versenyen is elindult, de az motiválta, hogy abszolút győztes legyen, amit most el is ért. Nagyon akart fejlődni. Vácon is kiválóan zongorázott, de legutóbb Rómában már benne volt az a plusz, ami talán korábban hiányzott.

Milyennek látja a hazai zenei tehetséggondozás, egyáltalán a zeneoktatás helyzetét? Miben vagyunk erősek, és mi az, amin érdemes lenne változtatni?
Azt hiszem, a tanárképzés gyakorlati részét lehetne erősíteni. A végzős tanárjelöltek a tanítási gyakorlatra kevés időt kapnak. A tanulmányaim során én négy évig vettem részt gyakorlati oktatásban, az első félévben csak figyeltem a tanárt, ahogy tanított, aztán én is folyamatosan tanítottam tanári felügyelet mellett. Mivel mentor tanár is vagyok, és az elmúlt években szaktanácsadóként a fővárosban és vidéken is látogattam többek között kezdő kollegákat, tanárjelölteket, ezért tudom, hogy a tanítási gyakorlat a tanárjelölteknek nagyon fontos.

Ön zongoraművész is, de az előadói karriernél talán fontosabb az életében a tehetséggondozás, a tanítás. Mi motiválja?
Mindig is inkább tanárnak készültem, nehezen tudnám megmondani, hogy miért. Az biztos, hogy nem szeretném teljesen feladni a zongorázást. Egy tanárnak is fontos, hogy időnként koncertezzen, ez segíti a pedagógiai munkát is. A tanítványaim között egyébként többen vannak, akik nem készülnek zenei pályára, de a zenetanulás, a zongorázás építi a személyiségüket, örömet szerez nekik, ami a legfontosabb ebben a „munkában”.

Esetleg voltak olyan meghatározó tanárai, akik a pedagógia vagy a versenyeztetés felé indították?
Ami a versenyeztetést illeti, nem nagyon volt előttem tanári példa. Inkább a növendékeim jelezték, hogy szeretnének indulni versenyeken. Voltak köztük olyanok, akikről mások már lemondtak vagy nem vették őket komolyan. Én komolyan vettem őket, és akkor persze elkezdődött egy radikális változás, a cél érdekében a növendéknek máshogy kellett viszonyulnia a zenéhez, a gyakorláshoz. Ha egy gyerek azt mondja, hogy tanulni akar, akkor én melléállok. Ez persze nagy munka, nagy lemondás is. Volt az életemben olyan periódus, amikor szinte semmi mással nem foglalkoztam, csak a tanítással és egy-két növendékkel, hogy elérjék álmaikat. Minden nap több órát gyakoroltunk. Ezt úgy fogom fel, hogy hozzátartozik a zeneiskolai munkámhoz. Magántanítványokat nem vállalok, az már nem férne bele, de ha a zeneiskolában feladat van, akkor azt örömmel végzem. Nem úgy működik, hogy kettőtől hatig tanítok, aztán vége. Az óráimon egyébként nem csak egy gyerek van, hanem bejönnek többen is, figyelnek, kíváncsiak, ez eleinte furcsa volt, de mára elfogadta mindenki. A tanítványaimmal koncertekre járunk, legutóbb Bécsbe utaztunk együtt, hangszereket néztünk. Ez inspirálja őket, olyan kapcsolat van közöttük, amivel egymást is ösztönözni tudják.

Mi volt a legnagyobb személyes öröme, sikere zenetanárként?
Nagyon sok öröm van ebben. Öröm, amikor látom, hogy valaki fejlődik, eredményeket ér el, pedig néhány éve még hangszere sem volt. Nagy dolog látni, hogy a növendékek álmai megvalósulnak. És ott vannak az emberi kapcsolatok: egy olaszországi utam alkalmával éppen nagyon viharos időjárás volt kint, és egy 27 éves volt tanítványom rám írt aggódva, hogy jól vagyok-e, vigyázzak magamra. Egy másik növendékem hat éve abbahagyta a zongorázást, de nemrég egy koncerten találkoztunk, beszélgettünk, és most visszajött hozzám tanulni. Azért ezek a dolgok nagyon nagy örömöt adnak, és mindig újabb erőt a folytatáshoz.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓK FORRÁSA: KISS JULIANNA

Fotógaléria 

Líra, dráma, tornádó

Lírai pillanatokból és végletekig fokozott hangtornádókból sem volt hiány tegnap este szalonunkban Mai Okuda, Arashi Kawamoto és Souhei Yamagami zongoraestjén. A három fiatal japán művész a romantikus zongorairodalom legszebb darabjaiból válogatott, a közönség vastapssal honorálta őket. 

 

Ritka pillanat: hatkezes

 

Az utolsó percekben az összes rendelkezésre álló pótszéket be kellet vinnünk a koncertszalonba, hogy mindenki helyet foglalhasson. Az érdeklődők soraiban örömmel fedeztük fel könyvtárunk rendszeres látogatóit: zenészeket, zongoristanövendékeket és zenebarátokat. Ezen az estén nem kottáért, könyvért jöttek hozzánk, hanem azért, hogy zenei élményt szerezzenek.

Megtelt a Zenei Gyűjtemény szalonja

A feszült figyelemből és a darabokat követő taps intenzitásából ítélve jól sikerült az este: valószínűleg mindenki hazavitt magával olyan pillanatokat, zenei tapasztalatokat, amelyekre szívesen emlékszik. Már csak azért is, mert a tudatosan felépített műsorban nemcsak a romantika és posztromantika közismert és elismert darabjai szerepeltek (Liszt, Chopin, Rachmaninov, Szkrjabin művei), hanem néhány ritkán hallható darab is, amelyek szépségére jólesett rácsodálkozni. Ilyen volt például Sibelius egy kis remeke, A fenyő című lírai karakterdarab, amely a közelgő karácsony hangulatát lopta be szalonunkba Arashi Kawamoto előadásában. A lírai vonalat erősítette Ravel Miroirs sorozatából a titokzatos szépségű „Oiseux tristes” (Szomorú madarak) is, amit Souhei Yamagami játszott igen érzékenyen.

Souhei Yamagami Ravelt és Rachmaninovot játszott

Mindhárom zongorista műsorában szerepeltek nagy technikai tudást követelő, bonyolult, hosszú darabok, amelyeket meggyőző folyékonysággal (kotta nélkül) tolmácsoltak: Mai Okuda Liszt Wagner-átiratát (Liebestod), Arashi Kawamoto Szkrjabin gisz-moll szonátáját, Souhei Yamagami Rachmaninov b-moll szonátáját játszotta. Utóbbi mű a zongorairodalom hírhedten nehéz darabjai közé tartozik. Sodró lendületű, viharszerűen feltorlódó érzelmeket váltakoztat költői finomsággal. A fiatal japán zongorista nem fukarkodott a drámai szenvedélyek megmutatásával, és bár az előadás előtt azt mondta, kicsit izgul, játékán ez nemigen volt észrevehető. Rachmaninov szonátája után a koncertet záró ráadásként még egy Rachmaninov-mű, a hat kézre írt Románc hangzott el: öröm volt látni-hallani a három fiatal művészt egyszerre a zongoránál.   

Arashi Kawamoto,  Mai Okuda és Souhei Yamagami

A koncert után és a szünetben alkalom nyílt egy kis beszélgetésre. A közönség soraiból valaki felvetette, hogy a szalonunkban hallott Yamaha zongora hangzása más, mint egy másik hangversenyen hallott Steinway zongoráé. Ez bizonyára így van: mindkét cég a világ vezető zongoragyártói közé tartozik, hangszereik minőségéről és hangkarakteréről számos eltérő vélemény olvasható különböző internetes fórumokon. Sokan érdeklődtek közelgő koncertjeinkről is: mindenkinek javasoljuk, tervezett rendezvényeinkről tájékozódjon Facebook-oldalunkon vagy itt, blogunkban.

Köszönjük az emlékezetes estét minden résztvevőnek! Programunk az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben sorozat része volt.

SCH-

Fotóalbum

„El kell mesélni a szonátában rejlő történetet”

INTERVIEW WITH YOUNG JAPANESE PIANISTS
FOR ENGLISH TEXT PLEASE SCROLL DOWN

BESZÉLGETÉS FIATAL JAPÁN ZONGORISTÁKKAL

A romantikus zongorairodalom legszebb darabjait játsszák, de nemcsak Lisztről, Rachmaninovról és Szkrjabinról beszélgettünk velük, hanem a Ghibli rajzfilmstúdióról, vicces zenészkalandokról és a magyar borokról is. A három fiatal japán zongorista, Mai Okuda, Arashi Kawamoto és Souhei Yamagami december 10-én ad koncertet könyvtárunkban.

Arashi Kawamoto, Mai Okuda, Souhei Yamagami

Kinek mi a kedvence a koncerten elhangzó darabok közül?

MAI: Én Chopin E-dúr noktürnjét, Szkrjabin Feuillet d’Albumának első darabját és Liszttől egy Wagner-átiratot, Izolda szerelmi halálát fogom játszani. Mindegyiket szeretem, de ha egyet kell választani, akkor a Liszt-mű lenne az. Izolda szerelmi halála az egyik legismertebb Wagner-operajelenet, ének és zenekari hangzás rendkívüli hatású egysége. Sűrű, rengeteg hangot tartalmazó zene ez, nagy kihívás egyetlen hangszeren felidézni a zenekari hatásokat.

ARASHI: Én Chopin op. 10-es F-dúr etűdjét, egy Sibelius-darabot és két Szkrjabin-művet zongorázok majd, ezek közül Szkrjabin II. szonátáját emelném ki. Szkrjabin nagyon jó zongorista volt, ez a darabja egy többrétegű, gazdag hangzású kompozíció bonyolult ritmusokkal, tempóváltásokkal. Gyönyörű, romantikus mű.

SOUHEI: Én Raveltől az Alborada del  Graciosót, illetve Rachmaninov II. szonátáját adom elő. Ez az első alkalom, hogy Rachmaninovot játszok koncerten, ráadásul egy technikailag rendkívül nehéz darabot. Erősen érzelmes és egy kicsit zsúfolt zene ez, szinte egy szerelmi történet bontakozik ki belőle. Akkor lennék elégedett, ha nemcsak a szonáta technikai tűzijátékát, hanem zenei szépségét is meg tudnám mutatni, ha el tudnám mesélni a benne rejlő történetet. 

Mindhárman a Zeneakadémia zongoraművész mesterszakos növendékei vagytok. Hogyan kerültetek Magyarországra? 

SOUHEI: Japán északi részéről, Sapporóból származom, ott végeztem a Sapporo Otani Egyetem zeneművészeti karán. Rendszeresen tartottak nálunk kurzusokat magyar vendégtanárok, így ismertem meg Kemenes András professzort. Miután lediplomáztam, három évig egy hangszerboltban dolgoztam, de nagyon hiányzott a zongorázás. Folyton az járt a fejemben, milyen jó lenne Kemenes professzornál tanulni, aztán végül jelentkeztem hozzá a Zeneakadémiára.

ARASHI: Tizenkét éves koromban egy japán zongorista, Yasuda Hiroki koncertje nagy hatással volt rám.  Később a tanítványa lettem, és megtudtam, hogy a budapesti Zenekadémián végzett. Aztán amikor néhány év múlva találkoztam Nádor Györggyel, a Zeneakadémia tanárával, szinte sokkoló élményként ért a játéka, az európai, magyar zongorajáték hagyománya. Szerettem volna nála tanulni, de akkor még túl fiatal voltam. Később, miután a tokiói Toho Gauken Zeneakadémián lediplomáztam, jelentkeztem hozzá a Zeneakadémiára.

MAI: Én is sapporói vagyok, Souheihez hasonlóan háromszor vagy négyszer vettem részt a Zeneakadémia kurzusain a Sapporo Otani Egyetemen. A legutolsó ilyen képzésen volt szerencsém megismerni Falvai Sándor professzort. Olyan mély benyomást tett rám, hogy eldöntöttem, a diplomaszerzés után nála folytatom a zongoratanulást Budapesten.

Hogy érzitek magatokat Magyarországon? 

SOUHAEI: Nagyszerűen! Kiválóak a magyar borok. (nevetnek)

ARASHI: A magyar bor nekem is ízlik. (nevet) És nagyon szép Eger. Budapest is izgalmas, szinte a levegőben érezni a történelmét.

MAI: Én is jól érzem magam itt, de nemcsak Budapest szépsége miatt, hanem azért is, mert a belvárosban szinte mindenhová el lehet sétálni gyalog. Szeretem a magyar közönséget: koncentrált figyelemmel hallgatják az emberek a zenét, és nagyon kedvesek. Koncert után oda szoktak jönni hozzánk gratulálni, egy-két szót váltani. 

Az európai klasszikus zene nagyon népszerű Japánban, talán még népszerűbb, mint Európában. Mit gondoltok, miért?

MAI: Szerintem a japánok egy kicsit irigykedve tekintenek a nyugati kultúrára. Mintha a saját hagyományos kultúránkról kevesebbet tudnánk, mint az európairól.

ARASHI: Igen, a hagyományos japán művészet, például a kabuki iránt kevesen érdeklődnek. 

Ez fordítva is igaz: nekünk, európaiaknak nagyon érdekes és irigylésre méltó a japán kultúra.

SOUHAEI: Úgy tűnik, a távoli világ mindig érdekesebb… Japán sokáig bezárkózó ország volt, ennek ellenhatása, hogy ma nagyon nyitott világban élünk, vonzó számunkra a nyugati kultúra és életforma. Nemcsak az európai klasszikus zene, hanem az amerikai pop-rock és a dzsessz is.

Arashi Kawamoto, Mai Okuda és Souhei Yamagami az idén júniusban már koncerteztek szalonunkban 

Hogyan lett belőletek muzsikus, ki vagy mi tette rátok a legnagyobb hatást zenei pályátokon?

SOUHAEI: Hétéves koromban kezdtem zongorát tanulni. A nővérem nagyon sokat zongorázott otthon, és úgy éreztem, muszáj nekem is kipróbálnom! A legnagyobb hatással Martha Argerich volt rám: fantasztikus előadóművész és elképesztő technikai virtuóz! Lehet látni, mennyire élvezi a játékot, és mennyire figyel a zenekar minden rezdülésére. 

ARASHI: Hatéves korom óta zongorázom, a szüleim írattak be zeneiskolába. Kipróbáltam más hangszereket is: eufóniumoztam egy fúvószenekarban, aztán egy ideig japán bambuszfuvolán (shinobue) is játszottam. Kedvenc zeneszerzőm, Bach hatott rám a leginkább: egyszerre érzelmes és kiszámított a zenéje. Nagyon szeretem az egyházzenei műveit, és örülök, hogy Magyarországon ezek rendszeresen hallhatók a templomokban. Japánban nagyon kevés keresztény templom van, ott sokkal nehezebb élményszerűen találkozni a Bach-orgonaművekkel, -kantátákkal.

MAI: Gyerekkoromban rengeteget hallottam a testvéreimet gyakorolni a zongorán, így szinte természetes volt, hogy én is zongorázzak. Más hangszerrel nem is kísérleteztem. A legnagyobb hatás sajnos egy adminisztratív akadály volt: az idén júniusban szerettem volna felvételizni a Zeneakadémia egyik képzési programjára, nagyon sokat készültem rá, de végül nem mehettem el vizsgázni, mert kiderült, hogy zongoraművészi diploma kell a jelentkezéshez, nekem pedig zongoratanári végzettségem van. Csalódott voltam, még az is felmerült bennem, hogy abbahagyom a tanulást, és hazamegyek Japánba. De végül úgy döntöttem, maradok. Remélem, később lehetőségem lesz majd részt venni hasonló képzésen.

xx
Arashi Kawamoto

A klasszikus zenén kívül milyen zenét hallgattok szívesen?

ARASHI: Nagyon szeretem Hiszaisi Dzsó zenéjét, játszottam is a műveit egy koncerten az Óbudai Danubia Zenekarral. Ő főként filmzeneszerzőként ismert, gyakran együttműködik a Ghibli rajzfilmstúdióval.

SOUHAEI: Én is a Ghibli rajzfilmek zenéit szeretem a legjobban. (nevet)

MAI: … én is!

Magyarországon is nagy sikerrel mutatták be a stúdió több filmjét, például a Vörös teknőst vagy a Szél támadot, de azért érdekes, hogy mindhármatoknak ugyanaz a kedvence…

 ARASHI: Igazság szerint Japánban mindenki odavan a Ghibli-rajzfilmekért!  (nevetnek)

Ha éppen nem zongoráztok vagy nem Ghibli-rajzfilmet néztek, mivel töltitek az időt? Hogyan kapcsolódtok ki?

SOUAHEI: Animációs játékokat játszok a telefonomon. (nevet)

ARASHI: Szeretem a bonyolult kártyajátékokat, az iPodomon szoktam kártyázni. 

MAI: Én másképp kapcsolódom ki, mint a fiúk! A nővéremnek ikrei születtek nemrég, két angyali kisfiú. A róluk készült videókat, fotókat nézegetem, nagyon aranyosak!

Mik a terveitek? Zongoraművészi pályára készültök?

SOUHAEI: Jelenleg a zongoraművészi mesterképzésen másodéves vagyok, hamarosan végzek a Zeneakadémián.  Jó lenne elvégezni a zongorakísérő-korrepetitor mesterszakot is, mert nagyon vonz a kamarazene. Remélem, hogy Európában maradhatok, zongoristaként képzelem el a jövőmet. 

ARASHI: Diploma után valószínűleg visszatérek majd Japánba, és beiratkozom egy bölcsészettudományi doktori képzésre. Érdekel a nyugati és a keleti kultúra közti különbség, ezt szeretném tanulmányozni. De nem kutató lennék, inkább olyan szakember, aki hasznos társadalmi projekteket kezdeményez, a kultúrák közötti kapcsolatot mozdítja elő, akár a zene segítségével. A japánok nagyon bezárkózóak, azon szeretnék dolgozni, hogy ez megváltozzon. 

MAI: Én mindig halogatom a hazatérést, de valószínűleg visszamegyek majd Japánba. Lehet, hogy zongoratanár leszek, de ez még képlékeny.

Zárjuk vidáman a beszélgetést: mi volt a legviccesebb dolog, ami zongoristaként megesett veletek?

MAI: Középiskolás koromban indultam egy zongoraversenyen. Mindenkinek egy teremben kellet várakoznia a pódiumra lépés előtt. Az egyik szervező dolga az volt, hogy kihívja a teremből a soron következő versenyzőt, de én ezt nem tudtam, ezért magamtól mentem ki a színpadra. Már játszottam a darabot, amikor a szervező még kétségbeesetten keresett a teremben meg mindenhol… (nevetnek)

ARASHI: Két éve Naganóban volt egy koncertem, Tokióból gyorsvasúttal utaztam oda. Leszállás után halálra rémülten vettem észre, hogy fönt felejtettem a vonaton a táskámat, benne a koncertruhámmal. Végül fekete öltöny helyett barna nadrágban és kék ingben játszottam. Nagyon kellemetlenül éreztem magam… (nevetnek)

SOUHAEI: A konzervatóriumi záróvizsgámon rettenetesen ideges voltam. Véletlenül egy oktávval magasabban kezdtem el játszani, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán visszatértem a rendes kerékvágásba.

És átmentél a vizsgán?

SOUHAEI: Át! (nevetnek)

SCHALK ENDRE KORNÉL
Fotóalbum

„You have to tell the story hidden in the music”

INTERVIEW WITH MAI OKUDA, ARASHI KAWAMOTO AND SOUHEI YAMAGAMI

They will play the most beautiful pieces from the romantic piano literature, but we talked not only about Liszt, Rachmaninov and Scriabin, but Studio Ghibli, funny musical adventures and Hungarian wine as well. The three young Japanese pianists, Mai Okuda, Arashi Kawamoto and Souhei Yamagami will perform in our library on 10th December.

Arashi Kawamoto, Mai Okuda,  Souhei Yamagami

What are your favorite pieces in your program?

MAI: I will play Chopin’s E major Nocturne, the first piece from Scriabin’s Feuillet d’album  and a Wagner-transcription by Liszt, Isolde’s love-death or Liebestod. I love them all, but if I have to choose one, it’s the work of Liszt. Isolde’s love-death is one of the most famous Wagnerian opera scenes, with extraordinary dramatic effect. It is dense music, containing a lot of notes, it will be a challenge to show the orchestral effects with a single instrument.

ARASHI: I will play Chopin’s F major Étude from Op. 10, a Sibelius piece and two pieces by Scriabin. If I have to choose one favorite, I would like to highlight Scriabin’s Sonata No 2. Scriabin was an excellent pianist, this piece is a multi-layered, rich-sounding composition with complex rhythms and  tempo changes. It’s beautiful, profoundly romantic music indeed.

SOUHEI:  I will play Ravel’s Alborada del gracioso and Rachmaninov’s piano sonata No. 2. This is the first time that I’ll play Rachmaninov at a concert, and it is a technically extremely difficult piece. Highly emotional and a bit crowded music, there is almost a love story that unfolds from it. I would be satisfied if I could show the audience not only the technical fireworks but the deep beauty of the music, if I could tell the story hidden in the sonata. 

All three of you are students of the Liszt Academy of Music studying MA piano artist performance. How come you decided to study in Hungary? 

SOUHEI: I am from the northern part of Japan, Sapporo, I graduated from the Sapporo Otani University Faculty of Music. Hungarian guest teachers regularly gave courses, that’s how I met professor András Kemenes. After graduating, I worked for three years in a musical instrument store but missed playing the piano a lot. I was always thinking how great it would be to learn from professor Kemenes, and finally I applied to him at Liszt Academy.

ARASHI: When I was a twelve-year-old I was greatly impressed by a Japanese pianist, Asude Hiroki. Later I became his disciple, and I learned that he graduated from the Liszt Academy. Then a few years later when I met György Nádor, a teacher of the Liszt Academy, I was almost shocked by the rich European, Hungarian piano tradition. I wanted to study from him, but I was too young at the time. Later, after graduating in Tokyo’s Toho Gauke Academy of Music, I applied to him at the Liszt Academy.

MAI: I’m also from Sapporo, like Souhei, and attended courses of Hungarian professors three or four times in Sapporo Otani University. During the last such course, I was lucky to get to know professor Sándor Falvai. I was so impressed that I decided to continue my studies in Budapest after graduation.

How do you feel in Hungary? 

SOUHEI: Great! Hungarian wines are excellent. (laughing)

ARASHI: I also like Hungarian wines. LlAnd the city of Eger is very nice. Budapest is also exciting, it has quite a historic atmosphere.

MAI: I feel fine here, not only because of the beauty of Budapest but also because you can reach everywhere in the center by foot. I love the Hungarian audience: they pay concentrated attention and they are really nice. After concert they often come to congratulate us or to have a little chat.

European classical music seems to be very popular in Japan, perhaps even more popular than in Europe. Why do you think this is so?

MAI: I think the Japanese envy Western culture to some extent. We know less about our own traditions than European culture.  

ARASHI: Yes, not too many people show interest in traditional Japanese art forms such as kabuki

The opposite is also true: we, Europeans, find Japanese culture very attractive and enviable.

SOUHEI: It seems that far-away cultures are always more interesting… Japan was quite a closed country for a long time, and as a counter-effect today we live in an open world which is really attractive to us. We like not only European classical music but American pop-rock and jazz as well.

The three pianists have already performed in our library in June this year

How did you become a musician, who or what was the greatest influence on your musical career?

SOUHEI: I began to learn the piano when I was seven. My sister was  always practicing the piano at home, and I felt I had to try it out as well. The greatest impact for me was Martha Argerich: a fantastic performer and amazing technical virtuoso. You can see how much she is enjoying playing and how much attention she pays to every tiny action of the orchestra. 

ARASHI: I have been playing the piano since I was six years old, my parents enrolled me in a music school. I’ve tried other instruments as well: I was playing the euphonium in a brass band, later  I tried the Japanese bamboo flute (shinobu) as well. My favorite composer is Bach, I think his music influenced me a lot: it is full of feeling but also very calculated. I really like his church music, and I’m glad that in Hungary it is often performed. Japan has very few Christian churches, so it is much more difficult to enjoy live performances of  Bach’s organ works, cantatas and other church music.

MAI: I heard my brothers and sisters practice the piano a lot when I was a kid, so it was only natural that I took up the piano, too. I have not experimented with other instruments. The biggest impact on my career was an unfortunate administrative obstacle: this June I would have liked to enroll in a program of the Liszt Academy, I was practicing for the entrance exam quite a lot, but in the end I could not take the exam, because it turned out that a piano artist diploma was necessary and I have a piano teacher diploma. I was disappointed, it even occurred to me that I stop studying and go home to Japan. But in the end, I decided to stay. Maybe I’ll take part in a similar training program sometime in the future.

In addition to classical music, what music do you enjoy listening to right now?

ARASHI: I love the music of  Hisaishi Jo. I also played his music at a concert with the Óbuda Danubia Orchestra. He is mostly known as a film music composer, he often works for Studio Ghibli, the famous Japanese animation film company.

SOUHEI: I also love the music of Ghibli cartoons. (laughing)

MAI: Me, too!

Some of the studio’s films were screened in Hungary with great success like The turtue rouge or The wind rises, but it’s interesting that all three of you have the same favorite …

SOUHEI: The truth is everyone is obsessed with Ghibli animations in Japan… (laughing) 

If you’re just not playing the piano or not watching a Ghibli animation, how do you like to spend your spare time? 

SOUHEI:  I play animation games on my phone. (laughing)

ARASHI: I love the complicated card games, so I love playing cards on my iPod.

MAI: I enjoy different things than the boys! My sister has recently had twins,  two little baby boys. I love watching videos of them or looking at their photos, they are absolutely cute!

What are your plans for the future? Will you be a concert pianist?

SOUHEI: I am currently in the second year of the MA program in piano artist performance, I’ll be graduating soon.  It would be nice to enroll in the piano accompaniment MA program because I am very much attracted to chamber music. I hope that I can stay in Europe, I imagine my future as a pianist. 

ARASHI: After graduation, I will probably go back to Japan, and enroll in a doctoral program at a general university. I am interested in the differences between the culture of the West and the East.  I do not plan to be a scholar but more like a professional who initiates useful social projects to promote contact between cultures, maybe through music. The Japanese are very reserved and closed, they do not even contact their neighbors, I wish to help change this. 

MAI: I always procrastinate returning home, but I’ll probably go back to Japan. Maybe I’ll be a piano teacher, but it is still not fixed.

Let’s finish up this conversation with a cheery question: what was the funniest thing that happened to you as a pianist?

MAI: When I was at high school I took part in a piano competition.  Everyone had to wait in a room before stepping to the podium. One of the organizers from the staff was responsible for always calling the next competitor to stage, but I did not know this, so I went to the podium by myself. I was already playing, when this member of the staff was still  desperately looking for me in the room and everywhere… (all laughing)

ARASHI: Two years ago I performed in Nagano, I had to travel there by jet train from Tokyo. After I got off the train I was shocked to realize that I had left my bag with my performance clothes on the train.  Finally, instead of a formal black suit, I had to play in a blue shirt and brown trousers. I felt extremely uncomfortable … (laughing)

SOUHEI: I was terribly nervous at my final exam at the conservatory. I accidentally started playing an octave higher, I suddenly did not know if I was coming or going… then I returned to normal.  

And have you passed the exam?

SOUHAEI: Sure I have! (all laughing)

ENDRE KORNÉL SCHALK

Photo album

Debussy és Liszt – a kritikai összkiadás új kötetei

Claude Achille Debussy 1918. március 25-én hunyt el Párizsban. Halálának 100. évfordulójához, illetve a világszerte ünnepelt Debussy-évhez kapcsolódóan ajánlunk egy könyvtárunkba újonnan érkezett dokumentumot: a Debussy kritikai összkiadás I. sorozatának 1. kötetét, amely a nagy francia impresszionista zeneszerző korai zongoraműveit tartalmazza.

Többek között olyan híres, népszerű zongoradarabok kottáit találhatjuk a kötetben, mint a Suite bergamasque, a Rêverie vagy a Deux Arabesques.

1997-ben, A tenger kottájának kiadásával kezdődött a francia Durand kiadó hatalmas vállalkozása, hogy a legmegbízhatóbb, friss kutatások alapján összegyűjtse és kritikai kiadásban publikálja Debussy teljes életművét. A jellegzetes kék vászonborítású kötetetek azóta sorra-rendre napvilágot láttak, így a zongoraművek kiadása már befejeződött, de a teljes sorozat egy része tudomásunk szerint máig nem jelent meg. A hiányt a kiadó azzal igyekszik pótolni, hogy egyes művekből papírkötésű, kritikai jegyzeteket nem tartalmazó változatot jelentet meg. A kritikai kiadás tudományos igénnyel és alapossággal készül: olyan megbízható zenei textust közöl, amely referencia lehet kutatók, zenészek, a teljes zenei világ számára. A könyvtárunkban helyben olvasható kötet francia és angol nyelvű bevezető tanulmányt, illetve számos fakszimile kottafotót (első kiadások, kéziratok) tartalmaz.

Szintén újdonság gyűjteményünkben a Liszt-életmű kritikai kiadásának egy kötete (12. pótkötet a zongoraművekhez), amely többek között a Paganini-etűdök első verzióit tartalmazza (Études d’exécution transcendante d’après Paganini).

Liszt Zeneműveinek Új Kiadása (LZK) a Debussy-összkiadáshoz hasonlatos, gigászi vállalkozás, amely 1970-ben azzal a céllal indult útjára az Editio Musica Budapest gondozásában, hogy Liszt Ferenc minden zeneművét megbízható közreadásban tegye hozzáférhetővé. Az LZK elsődleges célja az egyes művek végleges formájának kiadása, de Liszt alkotói módszerének mélyebb megismerése lehetetlen lenne a korábbi verziók ismerete nélkül. A zongoraművek pótkötetei a korábbi verziók közlésével betekintést nyújtanak Liszt alkotói műhelyébe. A könyvtárunkban mostantól hozzáférhető kötet a sorozat többi kötetéhez hasonlóan a műveket megvilágító, magyar, angol és német nyelvű bevezető tanulmányt, jegyzeteket és fakszimile kottaoldalakat is tartalmaz.

SCH-

Fotóalbum