Mi van a zenén túl? – Vásáry Tamás könyvét ajánljuk – Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény

2023-ban bővített kiadásban jelent meg újra Vásáry Tamás A zenén túl… című könyve. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere pontosan 30 évvel ezelőtt indított azonos címmel zenés beszélgetős műsort, amiből egy-két epizód ma is visszanézhető műsorarchívumban és videómegosztó csatornákon. A TV-sorozatnak később a Zeneakadémia adott otthont. Az előadásokból már született könyv, ám a legújabb (negyedik) kiadás bővült Csajkovszkij, Debussy, Dvořak, valamint Haydn életével és munkásságával.

Számos zenész, zeneértő foglalkoztatott már azzal a kérdéssel, hogy a leírt hangjegyek tükrében egy-egy zeneszerző valójában mit kívánt közölni. Azzal is, hogy egyes harmóniák mutatnak-e párhuzamot (vagy épp kontrasztot) életutakkal. Többnyire egy laikus is meg tudja határozni, hogy egy zenemű milyen hangulatot sugároz, ám arra a kérdésre, hogy valójában mi van a zenén túl, egyszerű és egyértelmű választ találni szinte lehetetlen.

A zene komplexitása nagyobb annál, mint hogy kézzelfogható magyarázatot adhasson bárki is e fent említett kérdésekre. Csupán fejtegetni lehet a végtelenségig: tanulmányozni a zenére ható életgyötrelmeket és -örömöket, valamint a zeneművek különböző rétegeit boncolgatni. Természettudomány és művészet, filozófia és pszichológia, szakralitás és spiritualitás… és a lista még bővíthető.

Vásáry Tamás kísérletet tett arra, hogy elkezdje lehántani a zene fent említett rétegeit. 1993-tól kezdve avatja be a zenekedvelő közönséget számos titokba, abba, hogy mi minden lehet A zenén túl… Csodák, csodagyerekek, halhatatlan zeneszerzők, különböző sorsok, sikerek és bukások, jómód vagy nélkülözés. Bár vitathatatlan a bemutatott zeneszerzők kiválósága, e könyv mégsem azért különleges, mert szakmai tudásukat firtatja, hanem mert az átlagemberek (kisebb-nagyobb) problémáival küszködő, velünk hasonszőrű egyének jelennek meg előttünk, a zenéjükkel összefonódva. Így kapunk teljes képet arról, hogy miért olyan magasztos, boldog vagy éppen szomorú és fájdalmas egy mű.

„A zene történelme a csodák történelme, mely számos csodagyereket tart számon.”

A könyv nem zenetudományi értekezés, így egy laikus számára is érdekes olvasmány lehet, hiszen a méltán híres zeneszerzők élete és életműve mellett egyetemes problémákat fejteget, ami minden embert érinthet. Vásáry a saját életéből is példákat hoz, párhuzamot von egyes zeneszerzők kapcsán… Ám a filozofikus fejtegetések mellett még neki sem könnyű mindent szavakba önteni: Beethoven szenvedéseit például mélyebbnek találja annál, mint hogy elmondhatóvá váljék, mit érez, ha rájuk gondol. Mondják, a zene, a művészet feloldás a szenvedés alól. De a Vásáry ezzel nem teljesen ért egyet.

„A baj csak az, hogy épp a legnagyobbak történetében lapozva találkozom a legkegyetlenebb fájdalmakkal, pedig, ha a zenében, művészetben volna a vigasz, az orvosság, akkor annál több nem juthat senkinek, mint jutott Schubertnek, Mozartnak, Beethovennek… s őket meggyógyította? Ellenkezőleg!”

Ha feloldást nem is biztosít a szenvedés alól, mindenképpen eljuttat(hat) a zene egy magasabb létállapotba. Érdemes a könyvet úgy olvasni, hogy közben lehetőségünk legyen meghallgatni a szövegtörzsbe tűzdelt zenei tételeket. Elég Schubert romantikus dalaiból szemezgetni, máris egy másik dimenzióba kerülhetünk.

Ám nemcsak a fájdalmat leszünk képesek átérezni, hanem a zene által generált boldog pillanatokat is. Akár a mesevilágba is eljuthatunk: Mendelssohn hangjegyei megnyitják előttünk a tündérvilág kapuit, de minden egyes zenemű máshová kalauzolja a befogadóját.

Chopin-nél az idő relativitása kap hangsúlyt, Schumann műveiben személyiségének kettőssége fedezhető fel, Liszt zenéje elvarázsol, szinte hipnotikus transzállapotot idéz elő a hallgatóban. De ott van még Verdi, aki a maga 90 évével a zene aranykorának embere egy egész századon át, érzelmeinek végtelen rezdülését pedig az opera színpadára vetíti ki, így téve mások számára is “halhatatlanul hallhatóvá és láthatóvá”. Brahms – aki Verdivel ellentétben soha nem nyúlt az opera műfajához – igencsak érzelemgazdag zenét írt, néha szinte szerelmes lesz tőle az ember, ha hallgatja. Brahmsnál a külső és belső ellentéte kap hangsúlyt a könyv lapjain.

“De a remete csuhája alatt, a szakállas, testes nyárspolgári külső, a tüskéit meregető sündisznó karakter mögött ott van minden zenéjében a mindezzel ellentétes, érző, szenvedő, szerető, szerelmes, gyöngéd és szenvedélyes ember.”

Csajkovszkij zenéje magáról a zene lényegéről szól: a hangok által őszintén, szívből szívhez. A klasszikus balett pedig nem létezhetne a művei nélkül (Hattyúk tava, Csipkerózsika, Diótörő). Dvořak élete nem volt feltétlenül különleges eseményekben gazdag, ám ez csak viszonylagosság kérdése: hiszen az, hogy a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjének életéről beszélhetünk, már önmagában is különleges dolog. Debussy zenéjéhez a természet szépsége a kulcs, és a hatfokú egész angú skálára épülő jellegzetes motívumok. A hűség nála – nem a magánéletéhez, hanem – a zenéhez, és zenéhez való viszonyához köthető. És bár szenvedett ő is eleget, a humor és a művészet volt a mentsvára.

Kodály Zoltán az utolsó zeneszerző a kötetben, akit Vásáry bemutat. Kodály a nosztalgiát hívja elő minden dallamában. Ez a jellemében szigorú, zárkózott ember bármihez is nyúlt, a legmagasabb szinten művelte. Felnőni hozzá, az ő tekintélyéhez (amit még a ma embere is tapasztal), még most is sokan szeretnének. Igazi nagy tanító volt, művészetét és jellemét pedig Schumannal ellentétben az egység és a teljesség uralta. Mentálisan és intellektuálisan is fejlesztette magát gyerekkorától haláláig.

A Vásáry-könyvvel egy időben megjelent egyfajta melléklet is hozzá Etűdök címmel, amely a könyv szövegéből kigyűjtött mondásokat és szállóigéket tartalmazza. Nemcsak a Vásáry által mondottakat közli, hanem az általa felidézett nagyok mondásai is megtalálhatók benne. Természetesen mindkét könyv megtalálható a Zenei Gyűjtemény polcain a 780.2 V 57-es jelzetszám alatt.