Őszintén megmondják…

KÖRKÉRDÉSEINKRE VÁLASZOLNAK A TRAVERATA EGYÜTTES TAGJAI

A 18-19. század fordulóján élet virtuóz fuvolista, Verebi Végh Ignác kottagyűjteményének ránk maradt részéből válogat a Traverata együttes május 18-i koncertjének műsora Ötpacsirta Szalonunkban. A különleges ritkaságok, újkori bemutatók korhű hangszereken fognak megszólalni. A koncert előtt arra kértük az együttes tagjait, válaszoljanak zenei élményeikre, ízlésükre vonatkozó kérdéseinkre.

Az izgalmasnak ígérkező koncertről és a műsorról bővebben itt lehet olvasni.

1. Melyik az a darab, amely sokat jelent önnek, de túl kevéssé ismert?

Balogh Vera: A francia brunettek. Gyönyörű kis szerelmes dalok, érzékeny és bonyolult díszítésekkel (Airs et brunettes, Paris, Boivin, 1710-1730).

Feltein Attila: Említhetnék száz művet, kora barokk szonátáktól kora romantikus kvartettekig. Mindig az a terület jelenti a „legtöbbet”, amelyikbe éppen beleásom magam, és mivel jellemzően keveset játszott vagy éppen Magyarországon még soha be nem mutatott darabokat tűzünk műsorra, így ezekre mind elmondható, hogy túl kevéssé ismertek.

Móré László: Talán az a „darab” – pár ütem, amelyet 7-8 éves koromban írtam zongorára. Ez utólag sokat jelent nekem, mert az az állhatatosság, amit belefektettem, alapozta meg, hogy ilyen kitartó legyek mind a mai napig abban, amit csinálok. Ja, hogy azt a darabot csak a szüleim hallották, így elég kevéssé lett ismert, talán jobb is, de nem zavar. 😊

Maróth Bálint: Sajnos lassan minden darabot ide lehet sorolni, amiből nem csináltak telefonra csengőhangot. Nagyon szeretem az operákat, és sokszor tapasztalom zenészek között is, hogy nem ismerik őket.

Feltein Attila. Balogh Vera, Móré László, Maróth Bálint
2. Melyik az a darab, amit szinte mindenki másként játszik, mint ön?

Balogh Vera:  Már én magam is másképp játszom minden alkalommal. Nagyobb különbségek talán különösen pár év távlatából látszanak, amikor ugyanazt a darabot előszedem, és a beírásaim alapján látom, hogy akkor mennyire más elképzelésem volt a műről.

Feltein Attila: Régizenés pályám elején természetesen mértékadók voltak a CD-ken, koncerteken hallott interpretációk. Aki azonban valóban törekszik a korhű előadásra, és a ‘jó pap holtig tanul’ elven foglalkozik ezzel,  az előbb-utóbb kinövi más előadók „tanulmányozását”, és magából a kottából, valamint a megszerzett ismereteiből nyer ihletet az általa jónak tartott interpretációhoz.
Annál is inkább nem foglalkoztat ez a kérdés, mert az előbb említettek szerint a repertoárom/unk/at nemigen játssza senki más…   

Móré László:  Sajnos minden darabot másként játszanak, mint én… De viccet félretéve, az a normális, ha mindenkinek egyéni elgondolása van egy műről. Persze ötleteket lehet meríteni egy-két előadásból, de alapjában véve a hallgatót az fogja meg, ami színes, nem csupán fekete vagy fehér. Így szerintem mindenki mindent másként játszik, mint én, mert szerencsére nem vagyunk gépek. 

Maróth Bálint: Csellistákat a Bach-szvitekhez fűzi a legkülönlegesebb kapcsolat, ezért mindenki másképp érzi, értelmezi őket. És talán mindenkinek igaza is van.

3. Melyik az darab, amit semmiképpen nem szeretne újra eljátszani (de lehet, hogy muszáj lesz)?

Balogh Vera: Mivel a hangszer által – historikus fuvolák- specializálódtam azokra a korszakokra, amelyeket szeretek, szerencsére nem találkoztam olyan darabbal, amelyikről ez a benyomásom támadt volna.

Feltein Attila: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy magam, illetve magunk választjuk meg, mit játsszunk akár szólóban, akár a Traveratával. Itt tehát nincsenek nemszeretem darabok. Vannak persze régi zenekari élményeim, amikor nem értettem, mire gondolt a költő, vagy az előadás hagyott rossz emléket, de ezekkel aligha kell újra találkoznom. 

Móré László: Alban Berg eredetileg vonósnégyesre íródott művét, a Lyrische suite-et volt „szerencsém” játszani kamarazenekari átiratban. Na, ez az a darab, amit akkor sem sikerült megkedvelnem, amikor játszhattam, pedig ha nem is tetszik egy mű először, a próbafolyamat alatt azért szoktam találni valamit benne, ami miatt számomra is érdekes, különben nem tudom hitelesen előadni. Ez a darab sajnos nem talált utat a szívemhez. 

Maróth Bálint: Biztosan van néhány kortárs mű az eddig eljátszottak közül. 

4. Legutóbbi rendkívüli zenei élménye (akár előadóként, akár hallgatóként)?

Balogh Vera: A Veres Péter Gimnázium zenei gálája. Az országos hatodik helyezést elért nyolcosztályos, nem zenetagozatos gimnázium diákjai – 60 hatodikos furulyás, 24 altfurulyás, 8 klarinétos, rezesek, 36 fuvolás, citerások, énekkar – adtak elő műsorszámokat. A sok tanulás mellett készültek fel a gálára, és azt kell mondanom, nagyon jól és magas színvonalon játszottak. Közülük persze a tanítványaim előadása jelentette a legtöbbet, és az utolsó tutti szám, amikor a nagyjából 200 gyerek együtt zenélt a színpadon.

Feltein Attila: A tegnap esti koncertünk ihletett pillanatai 🙂  Haydn, Dressler, Franz, utóbbi kettő újkori bemutató Verebi Végh Ignác 200 éves hagyatékából. 

Móré László: A napokban volt a kislányom beiratkozása az iskolába, első elemibe. Zenei tagozatra jelentkezik, ennek apropóján volt egy meghallgatása, és előtte otthon elénekelte azt a két kis dalocskát, amivel készült. Azt hiszem, ez felejthetetlen emlék marad számomra: látni, hogy egy törékeny kis tünemény határozottan, de közben szabadon, mint egy madár, csak úgy énekelget a saját örömére. Amit másnap igazolt is azzal, hogy inkább másik két dalt énekelt el a plénum előtt. 

Maróth Bálint: Az ember már akkor is érezheti ezt, ha egy darabtól nem vár semmit, de az mégis tud nyújtani valamilyen élményt. Szerencsére mostanában több ilyenben volt részem, ezért nem is tudok kiemelni közülük egyet sem.

5. Melyik az a darab, aminek a sikerét soha nem tudta megérteni?

Balogh Vera: A tucc-tucc zenékét. Konkrét „művet” ezek közül nem tudnék megnevezni.

Feltein Attila: Számomra ide tartozik az olyan 20-21. századi modern zene, illetve a jelenleg is dívó techno típusú könnyű műfaj, amely csak tudatmódosítás árán élvezhető. Kivétel biztos ezekben is akad, de nem értem, miért nekem kellene erőfeszítéseket tennem, hogy meghallgatható legyen számomra valami, ami akár még a zene fogalmát is megkérdőjelezi.

Móré László: Nagyon sok tényezőtől függ, hogy melyik darab lesz sikeres. Több száz éve az emberek sokkal őszintébbek voltak a koncerttermekben, jobban kifejezték az érzelmeiket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Ez alapjaiban meghatározta egy mű létjogosultságát, legalábbis addig, amíg szerző élt. Manapság leginkább a kritikusok emelnek piedesztálra vagy épp taszíthatnak a mélybe műveket és szerzőket. Illetve a mostani koncertlátogatóknál azt látom – tisztelet a kivételnek -, hogy mindent befogadnak, mondhatnám, hogy egy kis sznobizmussal fűszerezve hallgatnak zenét. Viszont nagyon sok példa van a klasszikus zenében arra, hogy az adott korban megbukott zene több száz év múlva sikerrel fut a koncerttermekben, ezért ez leginkább ízlés kérdése.

Maróth Bálint: Van ilyen, de inkább nem bántanék meg senkit.

FOTÓ: RAFFAY ZSÓFIA