opera címkéhez tartozó bejegyzések

Magyar operák kincsesdoboza

Könyvtárunk CD-gyűjteményének újdonságai közül ezúttal a Magyar Állami Operaház egyedülálló kiadványának korongjait ajánljuk, amelyek a magyar operakultúra 200 esztendejének remekeit mutatják be friss felvételeken.

Az 50 CD-t és 3 DVD-t tartalmazó díszdoboz az Operaház saját kiadványa, amely 36 magyar operát tartalmaz a legkorábbi műtől, a Béla futásától Erkel öt operáján keresztül a néhány éve bemutatott Szerelem címűig. A gyönyörű kiállítású és valóban kincseket tartalmazó, Opera 200 elnevezésű box a magyar opera napja alkalmából 2017 novemberében jelent meg. Három korábbi felvételt leszámítva valamennyi művet az Operaház művészeinek közreműködésével rögzítették az elmúlt években. Korábban csak az 1980-as években készült felvételeken lehetett meghallgatni a magyar operák jelentős részét. 

Klasszikusok és kortárs szerzők művei egyaránt bekerültek a kiadványba

A CD-k egyaránt tartalmazzák Erkel, Bartók, Kodály és Ránki népszerű operáit, valamint 19-20. századi és kortárs zeneszerzők ritkán hallható műveit, így például Szőnyi Erzsébet, Tallér Zsófia, Varga Judit, Balassa Sándor, Bella Máté, Bozay Attila, Dohányi Ernő, Durkó Zsolt, Fekete Gyula, Goldmark Károly, Gryllus Samu, Gyöngyösi Levente, Eötvös Péter, Lajtha László, Ligeti György, Madarász Iván, Mezei Gábor Péter, Orbán György, Petrovics Emil, Ruzitska József, Selmeczi György, Solti Árpád, Szokolay Sándor és Vajda János alkotásait.

Az alábbiakban közöljük a kiadványban megjelent operák teljes listáját. A CD-k bármelyike kölcsönözhető!

Balassa Sándor  Az ajtón kívül
Bartók Béla A kékszakállú herceg vára
Bella Máté A tavasz ébredése 
Bozay Attila Az öt utolsó szín
Dohnányi Ernő A tenor
Durkó Zsolt Mózes
Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról

Erkel Ferenc István király
Erkel Ferenc Dózsa György  (részletek)

Erkel Ferenc Bánk bán (ősváltozat)
Erkel Ferenc Hunyadi László (ősváltozat)
Erkel Ferenc Bátori Mária (részletek)
Fekete Gyula A megmentett város
Goldmark Károly Sába királynője (részletek)

Gryllus Samu Két nő
Gyöngyösi Levente A gólyakalifa
Kodály Zoltán Canticum Rákóczianum – Czinka Panna balladája
Kodály Zoltán Székely fonó
Kodály Zoltán Háry János

Lajtha László A kék kalap
Ligeti György Le grand macabre
Madarász Iván Utolsó keringő
Mezei Gábor Péter A ravatallal szemben
Orbán György Pikkó hertzeg

Petrovics Emil Lysistraté
Petrovics Emil C’est la guerre
Ránki György Pomádé király új ruhája

Ruzitska József Béla futása
Selmeczi György Spiritiszták

Solti Árpád La violetta
Strauss, Johann A cigánybáró  
Szokolay Sándor Hamlet
Szőnyi Erzsébet A makrancos királylány

Tallér Zsófia Leánder és Lenszirom
Vajda János Mario és a varázsló
Varga Judit Szerelem

SCH-
FOTÓ: OPERA.HU

Reklámok

Bartoliról pró és kontra

Mi köze van Cecilia Bartolinak a könyvtárosok cérnakesztyűjéhez? Hogyan lehet valaki egyszerre világsztár és régi korok művészeinek kutatója? Tegnap este könyvtárunkban a Bartoli-jelenségről beszélgetett az érdeklődőkkel Molnár Szabolcs zenekritikus, zenetörténész .

Cecilia Bartoli korunk egyik legjelentősebb operaénekesnője, ezzel együtt megosztó személyiség: művészetével kapcsolatban rajongó és fanyalgó véleményvezérek állnak szemben egymással. Ehhez a helyzethez kapcsolódott Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus bevezető kérdése is a tegnap este könyvtárunkban tartott beszélgetésen:  azt firtatta, hogy a jelenlévők között milyen arányban képviselik magukat “rajongók” és “viszolygók”. Úgy tűnt, az olasz mezzoszoprán pártján állók vannak a teremben  többségben, de azért akadtak, akik fenntartásaikat hangoztatták az énekesnővel kapcsolatban. Az Ízlések, művészek, közönség című sorozatunk keretében zajló beszélgetés így alapvetően szerencsés alapállásból indult: miközben az előadó/moderátor érdekes szempontokból járta körül a Bartoli-jelenséget, lehetőség nyílt a vélemények ütközetetésére is.

Szóba került, hogy Bartoli különleges projektjeivel szereti „föltámasztani”, (újra)fölfedezni régi korok művészeit. Felvethető e projektekkel kapcsolatban, hogy mennyiben fakadnak művészi küldetéstudatból, szerepjátékból vagy (ön)iróniából, esetleg mennyire játszanak bennük szerepet (lemez)piaci szempontok. A híres 19. századi énekesnőnek, Maria Malibrannak szentelt albumán Bartoli szinte a nagy előd reinkarnációjaként lép föl, egy videón pedig cérnakesztyűt húzó könyvtári kutatóként keresi a hiteles Malibran-kottákat. Molnár Szabolcs fölhívta a figyelmet arra, hogy Malibran egyszerre énekelt drámai szoprán, „buffo” és alt hangfajokban, a kvázi örökébe lépő Bartoli pedig legalább ennyire összetett jelenség: “bohóc karakterrel megáldott tragika, aki próbál szoprán lenni, miközben mezzo”.

A föltámasztás, föltárás missziója felől értelmezhető Bartoli Mission című albuma is, amelyet a többé-kevésbé elfeledett 17. századi zeneszerzőnek, Agostino Steffaninak szentelt. Szintén mélyrétegekbe ástak Bartoli Vivaldi-lemezei, és ezek – ahogy Molnár Szabolcs fogalmazott – egyenesen zenetörténeti percepciónkat alakították át. Míg 25 évvel ezelőtt Vivaldi elsősorban hegedűversenyek szerzőjeként élt a köztudatban, addig ma már Bartolinak köszönhetően sokan elsősorban operaszerzőként tekintenek Vivaldira.

Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus vezette a beszélgetést

Izgalmasak voltak a Molnár Szabolcs által bemutatott Bartoli-felvételek, különösen más interpretációkkal összevetve. Kitűnt, hogy Bartoli milyen tudatosan és bátran él a tempóválasztás szabadságával: két bemutatott felvétel is szokatlanul lassú tempója miatt tűnhet kiemelkedő, jelentős interpretációnak, vagy más szemszögből éppen megkérdőjelezhető „bartolizmusnak”. Érdekes volt a hallgatóság soraiból érkező egyik  kérdés: Bartoli karrierje vajon miért mozdult el a projektek, felvételek irányába, miért nem “áll be” gyakrabban szériában futó operaházi produkciókba. Voltak, akik –  mintegy védelmükbe véve a művésznőt – arra utaltak, hogy Bartoli ma már akkora sztár, hogy “mindent megtehet”, és ha így van, miért ne alakíthatná szabadon karrierjét saját művészi vonzalmai szerint.

A beszélgetés továbbgondolásra érdemes szempontokat adott nemcsak a Bartoli-rajongók és -fanyalgók, hanem a “semleges” érdeklődők számára is. Ők talán éppen az este hatására kapnak kedvet ahhoz, hogy jobban megismerjék az énekesnő munkásságát.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK

Fotóalbum

A beszélgetéssorozat következő részében, április 24-én Bartók Concertójának karmestereiről, felvételeiről lesz szó szintén Molnár Szabolcs zenekritikus, zenetörténész moderálása mellett. Részletes információk a Facebook-eseménynél olvashatók. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Aki már a nevével is csillagnak született…

Antonietta Stella (szül. Maria Antonietta Stella; Perugia, 1929. március 15.) olasz operaénekes, az 1950-es és ’60-as évek egyik legkiválóbb lirico-spinto szopránja, akit hangszépsége, kiváló énektechnikája, illetve kifinomult stílusérzéke a Verdi- és Puccini-operák hősnőinek megformálására predesztinált. Kritikusok még külön kiemelik kitűnő artikulációját, énekbeszédének tökéletes érthetőségét.

Stella a perugiai Francesco Morlacchi Konzervatóriumban, majd a római Santa Cecilia Akadémián végezte zenei tanulmányait. 1949-ben megnyerte a Spoletói Nemzetközi Énekversenyt. 1950-ben  A trubadúr Leonorájával debütált a spoletói Teatro Lirico Sperimentale „Adriano Belli” színpadán. Egy évre rá sikerrel mutatkozott be a Római Operaházban is A végzet hatalma Leonorájának szerepével. Szédítő gyorsasággal hódította meg a neves olasz operaházakat, ekként az elkövetkező években rendszeresen énekelt többek között Firenzében, Bolognában, Nápolyban, Pármában, Torinóban, Cataniában, Veronában és Velencében. Pályája kezdetén nem pusztán az olasz operarepertoárt preferálta, énekelte például A walkür Sieglindéjét és a Tannhäuser Erzsébetjét is.  Egy hosszabb európai turnéját követően az 1953/54-es évadban Verdi Otellojának Desdemonájaként került sor első bemutatkozására a milánói Scalában. A címszerepet Mario del Monaco énekelte, Jagót Paolo Silveri alakította. A következő szezonban Donna Annaként  (Don Giovanni) lépett színpadra Cesare Siepi, Elisabeth Schwarzkopf és Rosanna Carteri partnereként. Ettől kezdve egészen 1963-ig szoprán szerepek tucatját énekelte az olaszok első számú dalszínházában, úgymint a La traviata  Violettáját, a Don Carlos Erzsébetjét, Az álarcosbál Ameliáját, a Bohémélet Mimìjét, az Andrea Chénier Maddalenáját vagy éppen a Pillangókisasszony, az Angelica nővér és az Aida címszerepeit.
A Scala meghódítása után folyamatos felkéréseknek eleget téve, vendégszerepelt a világ legjelentősebb operaházaiban és koncerttermeiben, úgymint a bécsi Staatsoperben, a londoni Covent Gardenben, a párizsi Garnier Palaisban, a brüsszeli La Monnaie-ben, a Hollywood Bowlban,  a Chicagói Lyric Operában,  továbbá Cincinnati, San Francisco valamint Philadelphia operaházaiban és természetesen a New York-i Metropolitanben. 1955-ben Aidaként mutatkozott be a londoni Covent Gardenben, s ugyanezzel a szereppel debütált egy évvel később New Yorkban is. Itt 1958 és 1960 között két jelentős felújításban is közreműködött, elsőként a Pillangókisasszony címszerepét, majd pedig A trubadúr Leonoráját énekelte. A Metben nyolc különböző darabban lépett fel összesen 54 előadáson. 1956-ban Rio de Janeiróban – mindössze egy alkalommal – elénekelte Bellini Normáját is.

Sok más figyelemre méltó énekművészhez hasonlóan Stella is méltatlanul háttérbe szorult a korabeli sztárkultusz és a nagy lemezcégek kegyeltjei, Maria Callas és Renata Tebaldi egyeduralma okán. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna éppen olyan népes rajongótábora, mint az említett énekesnőknek. Volt lehetősége arra is, hogy más nagy lemezcégek (Philips, Cetra, EMI, Deutsche Grammophon) megörökítsék szép színezetű szopránját – teljes operafelvételek által – olyan emblematikus szerepeiben, mint a Floria Tosca (Tosca), Linda (Linda di Chamounix), Mimì (Bohémélet), Leonora (A trubadúr), Amelia (Az álarcosbál és Simon Boccanegra), Violetta Valéry (La traviata), Maddalena di Coigny (Andrea Chénier)…  Valois Erzsébetként (Don Carlos) két stúdiófelvételen is közreműködött (EMI – 1954, Deutsche Grammophon – 1961). Televíziós produkciókban is szerepelt, többek között egy 1955-ös operafilmben, az  Andrea Chénierben (Giordano), melyben partnerei Mario del Monaco és Giuseppe Taddei voltak. Élő színpadi előadásokról készült videofelvételek is megörökítették legendás alakításait, mint például  A nyugat lánya (Minnie) 1963-ból és Az álarcosbál (Amelia) 1967-ből; mindkettő Tokióban készült. Operaritkaságok sikerre vitelében is jelentős részt vállalt, említést érdemel többek között például  A legnanói csata  és az Aroldo (Verdi), A láng (Respighi) vagy a Montserrat Caballéval közös Agnes von Hohenstaufen (Spontini).

1972-ben visszatért New Yorkba, ahol Meyerbeer Az afrikai nő című operájában lépett színpadra Selica szerepében, Vasco da Gamát Richard Tucker alakította. Antonietta Stella utolsó operai jellegű fellépésére 1974-ben került sor, amikor egy  jótékonysági Puccini-gálán énekelt Carlo Bergonzi, Renata Scotto, Paul Plishka és sok más jeles énekművésszel karöltve.

A jövő márciusban 90. születésnapját ünneplő Antonietta Stella jelenleg Rómában él, mesterkurzusokat tart, illetve különféle énekversenyeken illusztris zsűritag.

Művészetéhez kapcsolódó, a fényképen látható dokumentumainkat ajánljuk most szíves figyelmükbe!

BARTÓK  GERGELY 
Fotóalbum

Áriák bűvkörében

A nagy érdeklődés miatt pótszékeket kellett bevinni tegnap este könyvtárunk teljesen megtelt Fogadótermébe, ahol Farkas Judit és Vida Anikó másfél évszázad szoprán áriáiból válogatva bűvölte el a közönséget.

Hatalmas kihívás az énekesek számára egy áriaest. Míg egy operaelőadást hallgatva egymást erősíti a cselekmény, a színpadi látvány, a zenekari hangzás és a különféle hangfajokban felcsendülő ének, addig áriakoncertek alkalmával a közönség, mondhatni, lecsupaszítva találkozik operák részleteivel. Ilyenkor az előadás sikere szinte kizárólag a magányosan reflektorfénybe álló énekes teljesítményén múlik. A feszült figyelemből és a lelkes tapsból ítélve Farkas Juditnak és Vida Anikónak tegnap esti koncertjükön sikerült közvetíteniük a közönségnek a felcsendülő áriák szépségét, értékeit.

Megtöltötte a közönség könyvtárunk Fogadótermét

A másfél évszázad operai terméséből szemezgető esete során Webertől Brittenig és Menottiig ívelt a szerzők sora, de zömében a romantika, posztromantika köré épült a műsor. A két fiatal szoprán énekesnő nemrég végzett a Zeneakadémián, igazi színpadi rutinjuk még nem alakulhatott ki, de ez egyáltalán nem volt érezhető. Magabiztosan álltak a közönség elé, kitűnő hangi adottságaik mellett színészi-színpadi képességeiket is nagyszerűen kamatoztatták Kéry Tamás zongorakísérete mellett.
Vida Anikót külön köszönet illeti, amiért „beugróként”, szinte az utolsó pillanatban elvállalta a fellépést az egészségügyi okok miatt kényszerűen távol maradó Molnár Tímea helyett. Az érzelmek széles skáláját jártuk be vele a fájdalomtól (Puccini: Turandot, Liù áriája, Tu che di gel sei cinta) a könnyed vidámságig (Gounod: Faust, Margit ékszeráriája).

Vida Anikóval az érzelmek széles skáláját jártuk be

Farkas Judit az ismertebb áriák mellé bátran beemelt műsorába olyanokat is, amelyek ritkán játszott operákból valók, ezzel különleges színezetet adott az estének. A vele készített interjúnkban még úgy fogalmazott, gondolkodik, hogy Britten Peter Grimes című operájából elénekelje-e Ellen áriáját – végül megtette, és nagyszerűen megidézte a szereplő érzelmi határhelyzetét. Izgalmas választás volt Menotti A médium című operájából Monica keringője is, amely olyan, mintha egy egyszemélyes párbeszéd lenne: egy lány és egy fiú szerelmesek, de a fiú néma, ezért a lány szerelemet vallva közli azokat a gondolatokat is, amiket szerinte a fiú mondana neki, váltogat a karakterek között.

Farkas Judit kevésbé ismert áriákat is énekelt


A koncert az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben sorozat keretében valósult meg, mely zeneakadémiai hallgatók kérésére jött létre azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon a növendékeknek, illetve a zenei pályájuk elején álló, már végzett zenészeknek a bemutatkozásra.

Köszönjük a csodálatos estét minden résztvevőnek!

SCH-

Egészen fantasztikus!

„Egészen fantasztikus!” – hallatszott a közönség soraiból az elragadtatott sóhaj, miután tegnap este könyvtárunk fogadótermében egy bejátszásban elhangzott Tosca imája Sass Sylvia előadásában. Volt, aki vidékről több száz kilométert utazott, hogy jelen lehessen a művésznő hang- és videofelvételekkel illusztrált beszélgetőestjén.

Három művészeti ág, három város és két nagyszerű karmester körül forgott a szó tegnap este könyvtárunk fogadótermében. A főszereplő, aki a témákat összefogta és élettel töltötte meg, Sass Sylvia Kossuth-díjas opera-énekesnő volt. Egy kedves tanítványa, Székács Barbara kérdéseire válaszolva emlékezett pályájára és osztotta meg gondolatatait a termet teljesen megtöltő, lelkes közönséggel.

Sass Sylviával Székács Barbara beszélgetett

Ami a művészeti ágakat illeti, a legendás énekesi pálya sarokpontjai mellett szóba került a festészet is, amely Sass Sylvia életének fontos dimenziója. A művésznő felidézte, hogy gyermekkorában, amikor régész szeretett volna lenni, szívesen rajzolt hieroglifákat, ősi szimbólumokat, aztán a húszas éveiben egy megterhelő németországi próbafolyamat alkalmával festőkészletet vásárolt, és a szállodában elkezdett festeni. Ez felszabadítóan hatott rá, az otthonosság érzetét keltette benne. Megtudhattuk, hogy az országban több helyen – például kis zalai falvak templomaiban – láthatók főleg vallási témájú munkái. Az írás és az irodalom szintén központi szerepet játszik Sass Sylvia életében, jelenleg ötödik könyvén dolgozik. A szárny című kötete nemrég jelent meg (hamarosan könyvtárunkból is kikölcsönözhető lesz), ez lényegében egy teljes esztendő eseményeit átfogó, nyilvános napló. A művésznő elmondta, többen óvták a túlzott kitárulkozástól, de úgy gondolja, írni csak őszintén érdemes. A kendőzetlen ábrázolásra példaként hozta föl Saul Bellow emlékezetes Herzog című regényét.

Sass Sylvia szívéhez három város áll igazán közel, hangzott el az est során: Budapest, Róma és a dél-franciaországi Pézenas. Budapesthez kötődik életének, művészi pályájának nyüzsgő időszaka, tele fellépésekkel, lemezfelvételekkel. Rómában a Római Magyar Akadémián sokáig művészeti tanácsadóként, kulturális nagykövetként tevékenykedett; nagyon szerette ezt a munkát és magát a várost is. Úgy fogalmazott, Pézenasnak köszönheti, hogy egészséges, hogy él: a tengerközeli település klímája, nyugalma és szépsége testileg-lelkileg gyógyhatású. 16 éve van ott háza kerttel, a festésre leginkább ott van módja, ideje.

Minikiállítás Sass Sylvia felvételeiből

Sass Sylvia rengeteg karmesterrel dolgozott együtt pályafutása során, ezen az estén kettőt emelt ki közülük: Lamberto Gardellit és Lukács Ervint. Gardelli a művésznő mentora volt, ami azért is izgalmas, mert az olasz karmester művészete egy olyan hagyomány része, amely Tulio Serafinon és Toscaninin keresztül egészen Verdiig ér el, tőle eredeztethető. Gardelli dirigálásának számos finom megoldása mögött ott van az olasz operajátszás kézzelfogható, élő tradíciója. Mint Sass Sylvia elmondta, Gardelli kérte föl, hogy A lombardok premierjén énekeljen az Erkel Színházban, ezt a nagysikerű, Mikó András rendezte előadást azután egy az egyben meghívta a Covent Garden. A művésznő számos lemezfelvételt is készített Gardellivel – ezek közül a Médeiát tartja a legsikerültebbnek. Szóba került a lemezkészítés hátulütője az élő előadással szemben: ha technikai okok miatt sokszor kell felénekelni egy áriát, akkor bizony nehéz megtartani a hatás frissességét. Lukács Ervinnel szintén a pályája elején találkozott Sass Sylvia. Úgy gondol vissza rá, mint rendkívül „tiszta, pontos kezű” dirigensre, akinek például Mozart-interpretációi kiválóak voltak. Emlékezetes Mozart- és Richard Strauss lemezfelvételeket készítettek együtt, érzékeny zeneművész volt, akinek halála nagyon megrázta az énekesnőt.

Az este során az is szóba került, mint jelent Sass Sylviának a tanítás, annak fényében, hogy a világ legtávolabbi sarkaiból is járnak hozzá növendékek, sokukkal Skype-on tartja a kapcsolatot. A művésznő úgy fogalmazott, a tanítványok jelentik számára a családot, „bennük tud folytatódni”. Ez nem azt jelenti, hogy tanárként ráerőszakolná a saját művészi elgondolásait a növendékekre, inkább abban látja a felelősségét, hogy segítsen egyéniségüket, saját elképzeléseiket kibontakoztatni.

A beszélgetőest után Sass Sylvia könyveit és lemezeit dedikálta

Nem kell bánkódniuk azoknak sem, akik most a terem korlátozott befogadóképessége miatt nem lehettek jelen. Mint végül elhangzott, a Jókai Anna Szalon november 6-i rendezvényén is találkozhat a közönség Sass Sylviával: A szárny című könyvéről beszélget majd vele kollégánk, a Zenei Gyűjtemény munkatársa, Bartók Gergely.

SCH-

Fotóalbum