Márfi Eszter címkéhez tartozó bejegyzések

„Testünk akkor is van, ha komolyzenét hallgatunk”

BESZÉLGETÉS HARASZTI DÓRÁVAL ÉS EDŐCS FANNIVAL

Furcsa koncerthelyszínek, szabadon mozgó, táncoló közönség, különböző művészeti ágak összekapcsolása – mindez nem szokványos a régizene világában. Hogyan lehet összeegyeztetni a határok feszegetését és a művészi alázatot? A Recurring Company két tagját, Haraszti Dóra blockflöteművészt és Edőcs Fanni csembalóművészt kérdeztük könyvtárunkban tartandó koncertjük előtt.

Recurring Company – elég szokatlan név egy régizenei együttes esetében. Mit jelent, mire utal?

Fanni: Az alapkoncepciónk az volt, hogy a régizenei előadáshoz mindig csatlakozzon más is: valamilyen társművészet, kortárs produkció. Ezért kerestünk nem hagyományos nevet. A recurring azt jelenti, visszatérő, megújuló – ezt érthetjük úgy, hogy a régizenét életre keltjük a mában, de úgy is, hogy az együttes mindig új projektekben gondolkodik, mindig új tagok csatlakoznak egy néhány főből álló, fix maghoz.

Hol és mikor alakultatok meg?

Dóra: Lipcsében, az ottani régizene tanszakon találkoztunk néhányan: Márfi Eszter elektronikus zenész, Illés Szabolcs barokk hegedűs, Fanni és én. Mindannyian nyitott, kísérletező alkatok vagyunk, többször tartottunk műfajokon átívelő, improvizatív koncerteket. Diplomázásunk után, amikor Lipcséből hazaszállingóztunk Budapestre, ezek a kísérletek teljesedtek ki az itthon megalakított együttesben.

A lipcsei egyetem mennyire inspirálta a törekvéseiteket?

Dóra: Inkább negatív módon inspirált (nevet). A nagyon specifikus régizenei tanulmányaink mellett valami mást is akartunk csinálni. Volt ebben egy kis dac, kitörési vágy is. De főleg belülről fakadt az újítás szándéka: mindketten erősen nyitottak vagyunk sok irányba.

Hogyan jött létre egy-egy produkciótok?

Fanni: Általában bennem születtek meg a koncepciók egy-egy előadásra, aztán a konkrét darabokat inkább Dóra választotta, vagy együtt találtuk ki. Én elsősorban helyszínekben gondolkodtam. Próbáltunk különleges koncerthelyeket keresni, alternatív klubokban is játszottunk.

Dóra: Például a Gólyában és az Aurórában, mindkettő nagyon jó élmény volt. Szerintem rajtunk kívül még senki nem vitt le csembalót ezekre a helyekre.

Fanni: A közönség is teljesen más volt, mert előttünk és utánunk elektronikus zene szólt. De előfordult az is, hogy idősebbekből álló, klasszikus komolyzenei közönséget sikerült bevonzanunk alternatív helyekre. Tavalyelőtt nyáron pedig, a veszprémi régizenei napokon egy gyönyörű kis templomban játszottunk, nagyon inspiráló helyszínen. Amikor beléptem oda és körülnéztem, arra gondoltam, hogy valamilyen elektronikus hangzás nagyon szépen, tisztán meg tudna itt szólalni. Végül barokk műveket játszottunk, például Telemann egy szólóhegedű-fantáziáját, előbb eredetiben, historikus előadásban, majd Márfi Eszter közreműködésével előadtuk a darabokat továbbgondolva: elektronikus hatásokkal módosítva, részben improvizálva. Nem akartunk elektronikával “felturbózott” barokk zenét játszani. Arra törekedtünk, hogy legyen valamilyen újítás, de az eredeti műveket ne sértsük meg. Ugyanezt a programot egyébként nemsokára előadjuk majd Budapesten is.

Haraszti Dóra (blockflöte) és Edőcs Fanni (csembaló).

Szerettek kísérletezni, de azért az eredetihez is ragaszkodtok…

Dóra: Igyekszünk alázattal közeledni a művekhez. Másként nem is látnánk értelmét.

A koncertközönség „megmozdításával” is próbálkoztok. Hogyan történik ez?

Dóra: Több koncertünkön felkínáltuk a közönségnek, hogy szabadon mozoghat. Ez a Kokas-pedagógia kapcsán jött, én ezt tanultam, foglalkoztam vele, és nagyon fontosnak tartom. Jó lenne minél inkább behozni a klasszikus zenei életbe ezt a lehetőséget. Ne az legyen, hogy mindenki ül, mert ülnie kell, hanem mozoghasson, rajzolhasson, mindegy, mit csinálhasson, csak ne legyen leblokkolva az áramlás, tovább tudjon élni a zene. Tavaly az Evangélikus Országos Múzeumban volt egy sorozatunk Telemann-triókkal, az egy nagyon szerencsés tér volt ilyen szempontból: ketté van osztva, az egyik fele koncertterem székekkel, a másik egy kiállítási rész. A koncertek elején mindig mondtam egy pár szót, hogy fölbolydítsam a kedélyeket, többé-kevésbé meg is mozdultak az emberek. Az utolsó koncert nagyon jól sikerült, gyerekek is voltak a közönség soraiban, ami sokat lendített a dolgon. Azt mondtam nekik, tudom, hogy nektek a legnehezebb ülni, nyugodtan mozogjatok, táncoljatok. A gyerekek még természetes viszonyban vannak a testükkel, nem nagyon kellett őket biztatni.

Zene és tánc közös térben

A közönség mennyire nyitott az ilyen kísérletekre?

Fanni: Amikor meg van hirdetve egy alternatívabb előadás, akkor az többnyire olyan embereket vonz, akik nyitottak. De érthető az is, ha valaki idegenkedik az újdonságtól. Az első koncertünkön például, a Benczúr házban egy kortárs táncos projektet csináltunk, de nem volt színpad, körbe ültettük le az embereket. A nagypapámat az első sorban nagyon zavarta, hogy valaki az orra előtt táncolt. Van, aki idegenkedik a szokatlanabb formáktól, de van, akinek ez egy plusz.

Dóra: A “közönségtáncoltatás” jobban bejött, mint amire számítottam. Tényleg felállnak emberek, idősebbek is, és táncolnak a barokk zenére. Hollandiában ezzel különösen pozitív élményünk volt. Az utrechti régizenei fesztiválon egészen fellelkesedtek az emberek.

Elégedetlenek vagytok a hagyományos koncertszituációval?

Dóra: Én nemcsak klasszikus zenét hallgatok, egészen más koncerthelyzeteket is ismerek. És sajnálom, hogy ennyire el vannak szeparálva a különböző műfajok befogadási módjai egymástól. Vannak persze, akik elmennek meghallgatni egy rockkoncertet, aztán elmennek egy klasszikus zenei koncertre, de ezek mégis teljesen külön pályán futnak. Szerintem jó ezt megkérdőjelezni. Testünk mindig van, ha klasszikus zenét hallgatunk, akkor is.

Haraszti Dóra: Ne legyen leblokkolva az áramlás, tudjon élni a zene

A könyvtárunkban tartandó koncertetek hagyományos előadás lesz. Ma már nem ragaszkodtok minden esetben az újításhoz, a kísérletezéshez?

Fanni: Változott az évek alatt a felállásunk és a koncepciónk is. Viszonylag sokan vagyunk, és sokféle dolgot csinálunk. Ha valakinek úgy alakul az élete, hogy kevesebb ideje jut az együttesre, akkor nem feltétlenül keresünk a helyére új embert, hanem hagyjuk, hogy más irányokban erősödjünk. Elektronikával például mostanában kevesebbet dolgozunk, több hagyományos régizenei koncertünk van. Kezdtünk már elmenni a régizenétől egy könnyedebb irányba…

Dóra: … “hippi régizenészek” lettünk…

Fanni: … és egy idő után ez nem elégített ki minket teljesen. De a változásnak gyakorlati okai is vannak: várandós lettem, és egy kicsit kényelmetlenné vált a csembalót levinni furcsa helyekre, ahol még hangolni sem lehet. Anyagilag sem feltétlenül érte meg: komolyabb fesztiválokra, rendezvényekre ezeket a kísérletező projekteket nehezen tudtuk eladni.

Dóra: Eredetileg arra fektettük a hangsúlyt, hogy nagyon mást csináljunk. Most inkább a régizenén van a hangsúly, ezért konvencionálisabb koncerteket is tartunk. Ha ebben magasabb szintre lépünk, akkor utána megint erősödhet a másság.

A régizenén kívül milyen zenei műfajok állnak közel hozzátok?

Dóra: A népzenét nagyon szeretem, a cigányzenét kifejezetten, de a kortárs zenét is.

Fanni: Rockot sokat hallgattam egy időben. A dzsessz is folyamatosan jelen van az életemben, már csak azért is, mert a férjem, Korb Attila dzsessz-zenész.

Ha már a dzsessz került szóba, fontos-e számotokra az improvizáció?

Dóra: Annak idején úgy ismerkedtünk meg Fannival, hogy nagyon akartam improvizálni vele. Mondtam neki, hogy igenis tud improvizálni, de nem hitte el (nevetnek). Addig győzködtem, míg le nem ült a zongora mellé. Egy népdalra improvizáltunk, végül azt mondtam neki: na látod, hogy tudsz! Később volt néhány olyan koncertünk, például szegedi jazzkocsmákban, hogy szándékosan semmit nem beszéltünk meg előre. Azt sem, hogy milyen hangszereken fogunk játszani, azt sem, hogy milyen stílusban. Fannin és rajtam kívül általában dobos, gitáros vett részt ezekben a projektekben.

Fanni: Kiraktam egy órát a zongorára vagy csembalóra, és figyeltem, hogy 60 percnél ne játsszunk többet, de más megkötés nem volt.

Ez a zene a dzsesszhez hasonlított?

Fanni: Nem kifejezetten. Volt benne minden a gregoriántól kezdve a népdalokig, de ének, szöveg, versfeldolgozás is. Ami eszükbe jutott, azt csináltuk. Aztán lassan egyre inkább igényünkké vált, hogy tudatosabbak legyünk. Felvettük ezeket a koncerteket, szerintem az anyag 70 százaléka hallgathatatlan, 30 százaléka jó.

Dóra: Nem biztos, hogy ezzel egyetértek. Inkább azt mondanám, a kifejező értékük ezeknek a koncerteknek nagyon nagy volt, az akusztikus értékük viszont nem biztos, hogy végig a magasban szárnyalt (nevet). De erős élményt adott, hogy megcsináltuk ezeket az eseményeket. Időnként ma is fellépek úgy, hogy teljesen szabadon improvizálok.

A régizenében is fontos az improvizáció…

Fanni: Nagyon fontos. Sokszor előfordul, hogy a kottában nincs pontosan jelezve, mit kell játszani, de még az sem, hogy milyen hangszeren. Ilyenkor az előadó találja ki, hogy mit hogyan játsszon, többnyire a korabeli előadási gyakorlathoz igazodva.

Dóra: Egy pár éve még teljesen elutasítottuk, hogy autentikus módon improvizáljunk régizenét, ahogy a könyvekben le van írva – mert egyébként le van írva könyvekben. Most már ott tartunk, hogy ez is érdekel, fontosnak tartjuk az autentikus improvizációt is.

Egy kicsit szelídült, elmélyült a Recurring Company?

Fanni: Talán nincs már bennünk az a diákos lázadás.

Edőcs Fanni: “Nincs már bennünk az a diákos lázadás”

A könyvtárunkban tartandó koncert egy háromrészes sorozat első programja lesz. Hogyan állt össze a műsor? Mik voltak a válogatás szempontjai?

Dóra: A sorozat címe Metamorphoses, mert mindhárom koncerten a reneszánszból a barokkba hajló zenére koncentrálunk majd. Az első alkalommal olasz, aztán angol, végül spanyol szerzők darabjait játsszuk. Az olasz program címe: Cantare ou sonare?, azaz Énekelni vagy játszani? Ebben a kérdésben benne van az átmenet lényege: míg a reneszánszban az ének, a kórusművészet volt a meghatározó, a barokkban a hangszerek kaptak nagyobb jelentőséget. Jól érzékelhető ez az átfordulás például Bovicelli vagy Rognoni madrigál-diminúcióiban. Eredetileg volt egy madrigál vagy motetta, amelynek énekes szólamaiból keletkezett egy kíséret, ezt játssza Fanni, fölötte pedig egy nagyon kidíszített felső szólam található, ez énekelhető vagy hangszeren is előadható. Bovicellitől két diminúciót is játszunk majd, mindkettőt ugyanarra a madrigálra írta, de a szövegük eltér. Gyüdi Eszter énekli majd az egyik verziót, én pedig a másikat játszom blockflötén. Meg lehet majd érezni, mennyire más diminúciót ír egy szerző ugyanarra a dallamra, ha annak más szövege van.

Fanni: Az eredeti négyszólamú madrigál kottából fogom játszani a kísértetet egy kicsit szabadon is hagyva, improvizálva. Valószínűleg másként fogom kísérni az énekes verziót, mint a furulyást, mert másra inspirál a két változat.

Dóra: A Pulchra es, amica mea motteta diminúciója is két verzióban hangzik majd el, az egyiket Giovanni Bassano, a másikat Riccardo Rognoni írta. Bassanónál két szólam kapott diminúciót, a szoprán szólamot Gyüdi Eszter fogja énekelni, a basszus szólamot Regős Júlia játssza viola da gambán, ehhez csatlakozik a csembalókíséret. Rognoninál a furulya és a csembaló jut szóhoz. Kifinomult és virtuóz művek ezek, nagyon sok inspirációt kaptam az előadásukhoz lipcsei tanáromtól, Januj Annától.

A koncert elsőként elhangzó darabjához nem adtatok meg szerzőt. Ez tulajdonképpen mi lesz?

Dóra: Egy szóló blockflöte darab, egy recercare, ami a kor egyik kedvelt műfaja volt. Én írtam, illetve félig improvizálva adom elő Aureliano Virgiliano stílusában. Virgiliano elég könnyen lekövethető ritmusokkal dolgozott, az improvizáció ez esetben autentikus lesz, abszolút stíluson belül marad.

Bő fél évszázad olasz zenéjéből válogattatok, vagyis időben nem annyira tágas, inkább mély ez a repertoár. Igényel-e zenetörténeti kutatómunkát egy ilyen program összeállítása, mennyire hozzáférhetők például a kották?

Dóra: Az egyetemen nagyon sokat foglakoztunk a korszak műveivel, ezért nem kell nulláról kezdeni a kutatást. Időnként persze utána kell néznünk bizonyos daraboknak. Félévente megfordulok a lipcsei könyvtárban, és olyankor nagyon sok mindent elérek. Szerencsére pont a diminúciók megjelentek összegyűjtve egy kötetben.

Hogyan képzelitek el az együttes jövőjét?

Fanni: Két éve részt vettünk a kolozsvári La Stravaganza régizenei versenyen trióként Regős Julival, és második helyezést értünk el. Megtetszett ez a felállás, azóta egyre többször játszunk autentikus régizét így, ezért felmerült a gondolat, hogy érdemes lenne leválasztani a triót a Recurring Companyról, és más nevet találni neki. Régóta gondolkodunk egy kifejező néven, de még nem találtuk meg az igazit. Ezzel átláthatóbb lenne a tevékenységünk. Nem kellene megmagyarázni, mi köze van egy autentikus régizenét játszó triónak az inkább kísérletező Recurring Companyhez.

Dóra: Én most Dániában élek, és egyelőre egy kicsit nehéz összeszervezni a kinti és a magyarországi tevékenységemet. Ha Dániában már egy kicsit stabilabban érzem majd magam, akkor szeretnék oda is koncerteket szervezni. Fontos, hogy az ottani lehetőségeket az együttes szempontjából is kihasználjuk.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓK FORRÁSA: HARASZTI DÓRA, EDŐCS FANNI
Fotógaléria

 

Reklámok