Farkas Judit címkéhez tartozó bejegyzések

Gitárünnep

Könyvtárunkban tartotta MA diplomakoncertjét több mint száz néző előtt Olgyay Gergely gitárművész május 24-én. Az ünnepi hangulatú esten csak ámultunk és bámultunk.

A kiemelkedő képességek mellett hatalmas munka is kell ahhoz, hogy valaki zenei előadóművészként felsőfokú diplomát szerezzen. Gergő a vele készített interjúnkban elmondta, ötéves korában kezdett zongorázni, majd néhány év múlva beszippantotta a gitár. Karrierje, mondhatni, egyenes vonalú volt, a Bartók konzi után a Zeneakadémia klasszikus gitár szakára jelentkezett, ahol Csáki András volt a mestere, Eötvös József pedig a tanszékvezetője (mindketten jelen voltak a koncerten). A zeneakadémiai diplomával sem zárulnak le azonban Gergő tanulóévei: jelenleg már Stuttgartban  a brazil Mateus dela Fonte növendéke, aki az Európában szinte ismeretlen hatalmas brazil gitárrepertoár rejtelmeibe vezeti be.

Hole Anna játszott fuvolán
Farkas Judit énekelt

A nagyon átgondoltan felépített, ünnepi hangulatú estén – mely a Zenei Gyűjtemény történetében az első diplomakoncert volt – Olgyay Gergő számot adott arról, hogy a barokktól a kortárs zenéig, a finom, melankolikus daraboktól (Bach) a virtuózan gyors, technikailag nehéz művekig (Ponce, Gnattali) minden területen képes hiteles interpretációra. Az este első felében szólódarabokat hallhattunk (kotta nélkül előadva), a második részben kamarázást Hole Anna fuvolaművésszel és – a Benjamin Britten-dalokat éneklő – Farkas Judit operaénekessel. Több darab már ismerős lehetett a közönségnek korábbi koncertjeinkről, hiszen Hole Annával és Farkas Judittal is fellépett már Gergő nálunk. Voltak természetesen újdonságok is, de az egész este során érződött az előadók összecsiszoltsága és meggyőző felkészültsége. A hatalmas taps ezúttal nemcsak az aktuális produkciónak szólt, hanem a fiatal gitárművész éveken át tartó kitartásának és talán egy kicsit tanárainak, támogató családtagjainak is.

Szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk Olgyay Gergőnek további pályáján!
A koncert Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben című sorozatunk része volt.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

Reklámok

Spanyolos hangulatban

Meggyőző előadással, átgondoltan építkező műsorral örvendeztette meg a közönséget tegnap este könyvtárunk Fogadótermében Farkas Judit operaénekes és Olgyay Gergő gitárművész. 

A hazai komolyzenei koncertéletben kuriózumnak számít az ének-gitár duó, pedig ahogy a két fiatal előadó hangversenye is bizonyította, nagyszerű művek léteznek erre az apparátusra.

Az est első harmada a 20. századi késő-modernizmusé volt: Benjamin Britten egyik kevéssé ismert dalciklusa, a Songs from the Chinese (Dalok Kínából) hangzott el impozáns előadásban. Britten érdeklődését a kínai kultúra iránt 1956-os távol-keleti koncertkörútja keltette föl. A rákövetkező évben született a kifejezetten ének-gitár duó számára írt ciklus, amelynek hangzásvilága nem kötődik a kínai zenéhez, szövegei viszont régi kínai versek angol fordításai. A többnyire a szépség, fiatalság mulandóságának témáját körüljáró, technikailag komoly követelményeket támasztó dalok elégikus érzésvilágát magabiztosan közvetítette a két előadó.

Farkas Judit és Olgyay Gergő elbűvölte a közönséget

Olgyay Gergő szóló-előadása következett ezután: Manuel Maria Ponce 20. századi mexikói zeneszerző La folía-variációiból hallhattunk részleteket. A darabot mérete és technikai követelményei miatt néha a gitárrepertoár Mount Everestjének is szokták nevezni – Olgyay Gergő minden technikai nehézséget feledtetve, markánsan és érzékenyen világította meg a darab szépségeit.

A koncertet záró De Falla- és García Lorca-dalok spanyol népzenei gyökerűek, varázslatos hangulatteremtő erejükkel az est megkoronázásaként hatottak. Farkas Judit a koncert előtt készült interjúban elmondta, kihívás számára, hogy ezúttal spanyol nyelven fog énekelni, de előadásán ez egy pillanatig sem érződött.

A koncert sikeréhez hozzájárult az átgondolt programszerkesztés: a nehezebben befogadható művek felől fokozatosan haladtunk a könnyebben érthetőkig, így mindenki számára élményt tartogatott az este. A termet teljesen megtöltő közönség – a távozás közben elejtett megjegyzésekből ítélve – örömmel nyugtázta a fiatal előadók kiváló művészi teljesítményét. Valaki megjegyezte: “Fantasztikusak ezek a fiatalok, van utánpótlás!”

Megtelt könyvtárunk Fogadóterme

A koncert az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben sorozatunk része volt.

SCH-

Fotógaléria

„Értelmet kell adni az utolsó tizenhatodnak is”

BESZÉLGETÉS OLGYAY GERGŐVEL ÉS FARKAS JUDITTAL

Zongoristaként kezdte, de fellázadt a rengeteg gyakorlás ellen, és abbahagyta. Nagyon gyorsan rájött, hogy nem tud zene nélkül élni: úgy döntött, gitáros lesz. Olgyay Gergő gitárművésszel és kamarapartnerével, Farkas Judit operaénekessel beszélgettünk könyvtárunkban február 20-án tartandó koncertjük előtt. Szóba került Csemő, Stuttgart, Brazília és a Mount Everest is.

Ritkán hallunk komolyzenei hangversenyen énekes-gitáros duót. Hogyan merült fel az ötlet, hogy éppen ilyen felállásban koncertezzetek?
Gergő: Harmadéves voltam a Zeneakadémián, amikor a gitár tanszék vezetője, Eötvös József és az ének tanszék korrepetitora, Dallos Erika kitalálták, hogy hasznosítani kellene a sok ének-gitár kottát, ezért az énekesek és a gitárosok egy kurzus keretében működjenek együtt. Az énekesek általában zongorakísérettel gyakorolnak, ebben a kurzusban viszont mi, gitárosok csatlakoztunk a korrepetíciójukhoz. Nagyon izgalmas kis kamarák születtek, élveztem ezt a munkát – akkor még nem Judittal, hanem más énekesekkel. Innen jött az ötlet.

A nálunk játszandó műsorotokat előadtátok már korábban, vagy nektek is új?
Judit: Nagyon új. Szeretnénk később másutt is előadni ezeket a darabokat, de ez lesz az első alkalom.

Farkas Judit: Szeretném színesíteni a repertoáromat

Hogyan készültök a koncertre?
Gergő: Próbálunk időt szakítani rá. Judit a Zeneakadémián az énekművész-tanár mesterszakot végzi, én zeneiskolákban tanítok, a diplomakoncertemre készülök, és fuvolista kamaratársammal, Hole Annával is repertoárt kell csinálnunk, ezért most kicsit sűrű a program. Nemrég pedig fölvettek Stuttgartba, az ottani zeneművészeti egyetem gitáros mesterképzésére.

Gratulálok! Hogyan történt ez?
Gergő: Tavaly egy évet már kint tanultam Stuttgartban Erasmus-ösztöndíjjal, és nagyon jól éreztem magam. Nemrég három hónapos szakmai gyakorlaton voltam kint, és úgy gondoltam, bejárok órákra, felkészülök a januári felvételire. Úgy voltam vele, megpróbálom, aztán lesz, ami lesz. Tulajdonképpen meglepődtem azon, hogy fölvettek, talán nem volt elég önbizalmam, de felkészültem, sikerült a felvételi és októbertől kezdhetem a képzést.

Judit: Voltunk is Gergő stuttgarti tanáránál azzal a műsorral, amit a koncerten játszunk.

Benjamin Britten dalai nyitják, Farkas Ferenc dalai zárják a műsorotokat, a kettő között egy „latin blokkban” a mexikói Ponce, az olasz Giuliani, a spanyol De Falla és García Lorca művei hangzanak el. Mik voltak a válogatás szempontjai?
Gergő: Színes, mindenki által élvezhető repertoárt szerettünk volna összeállítani, a közönségbarát darabválasztás mellett a szakmai kihívást is kerestük.

Lesz egy szólógitár-darab is, Ponce La folía-variációi. Igaz, hogy ez a mű a gitárrepertoár Mount Everestje?
Gergő: Igen, mert szokatlanul hosszú és technikailag is nehéz. Manuel Maria Ponce posztromantikus, 20. századi zeneszerző. Ez a műve úgy született, hogy együttműködött Andrés Segoviával, a mai klasszikus gitározás ősatyjával. Segovia sokszor keresett meg kortárs zeneszerzőket és kért tőlük darabokat. Egy alkalommal azzal fordult Ponce-hoz, hogy írjon egy olyan monumentális művet gitárra, mint amilyen Bach Chaconne-ja. Segovia mutatta meg Ponce-nak, mik a gitár lehetőségei, mik azok a hangzatok, amik jól szólnak – egy gitáron nem játszó zeneszerzőnek ezt tudnia kell. Ponce küldözgette Segoviának az elkészült variációkat, ő pedig kijavította, módosította őket, ahol szükségesnek látta. A teljes darab tényleg monumentális: egy témából, húsz variációból és egy fúgából áll, körülbelül 25 perc. Én csak részleteket fogok játszani, tíz variációt és a fúgát.

Ezek szerint a közönség kap egy fél Mount Everestet.
Gergő: Igen (nevet).

De Falla és García Lorca dalai esetében kihívás-e belépni a spanyol zenei, népzenei paradigmába?
Judit: Mindenképp kihívás. Nekem eleve a spanyol szöveg miatt is. Általában inkább olasz, német, francia és angol nyelven éneklek.

Gergő: Keressük az olyan felvételeket, amelyeken spanyol előadóművészek éneklik és gitározzák a spanyol népzenei gyökerű műveket.

Judit, amikor legutóbbi koncerted előtt beszélgettünk, inkább az operaénekesi éned került előtérbe. Mennyire áll hozzád közel a daléneklés?
Igazság szerint az operaszakon nem nagyon foglalkoztam dalokkal, de most szeretném színesíteni a repertoáromat.

Másként kell énekelni egy dalt, mint egy áriát?
Judit: Persze, egészen másként. Egyszerűbben, letisztultabban kell megközelíteni, más hangvétellel. De a gitár melletti éneklés sem ugyanolyan, mintha zongorakísérettel énekelnék. A gitár sokkal halkabb, intimebb a zongoránál, másként kell együttműködni vele. Az utóbbi években inkább zongorakísérettel énekeltem, a gitáros előadás most nekem is új lesz. A gitárnak egyébként van egy praktikus előnye a zongorával szemben: hordozható hangszer, ezért egy énekes-gitáros duó számára sokkal könnyebb koncertet szervezni.

(A továbbiakban Olgyay Gergőt kérdeztük. Farkas Judittal külön interjú jelent meg blogunkon a közelmúltban.)

Olgyay Gergő: Mindig kell egy kitűzött cél

Gergő, hogyan éled meg, hogy a zenetörténet legnagyobb komponistái, Bach, Mozart, Beethoven – és persze sokan mások – nem írtak zenét gitárra? Érzed-e, hogy a gitárrepertoár sajátosan más, mint például a zongora- vagy hegedűrepertoár?
Eleinte nagyon éreztem ezt. Nem gitárosként, hanem zongoristaként kezdtem zenét tanulni, és hozzá voltam szokva, hogy a legnagyobb szerzőket, szinte csak a zene csúcsait játszom. Ahogy elkezdtem gitározni, szembetűnő volt, hogy a repertoárból hiányzik az a monumentális zeneanyag, ami egy hegedűsnek vagy egy zongoristának megvan. Sok darab egy kicsit bugyutának tűnt, legalábbis a zeneművészet csúcsaihoz képest. Aztán később a Zeneakadémián Eötvös József tanár úr mondta nekem az egyik órán, hogy mi, gitárosok nem engedhetjük meg magunknak, hogy lenézzük a saját repertoárunkat. Nekünk ugyanúgy kell egy Giuliani-szonátához viszonyulnunk, ahogy a zongoristák viszonyulnak egy Beethoven-szonátához, az utolsó tizenhatodig kielemezve, értelmet adva neki. A másik fontos benyomás Németországban ért, ott ugyanis egy brazil gitárművész, Mateus Dela Fonte a tanárom, aki nagyon benne van az Európában jórészt szinte ismeretlen, de hatalmas brazil gitárrepertoárban. A gitárirodalom is óriási, csak éppen nem Beethoven vagy Brahms darabjai alkotják, hanem jórészt 20. századi brazil szerzők művei. Mateus Dela Fonte ébresztett rá, hogy az elsőre egyszerűnek, akár tingli-tanglinak tűnő zenék egyáltalán nem azok, csak érteni kell őket, tudni kell őket megszólaltatni.

A brazil professzorod ezek szerint át tud adni valami olyan tudást, amit egy magyar vagy német gitártanártól, bármilyen jó is, nem kapnál meg?
Igen. Egyrészt folyamatosan érzi az ember, hogy ő egy másik kultúrából jön, másrészt tudatosan is tanítja a brazil zenei, népzenei hagyományokat, például a choro stílust.

Említetted, hogy eleinte zongoráztál, és csak később kezdtél gitározni. Hogyan kerültél zeneközelbe?
Teljesen magától értetődő volt, hogy zenéljek, mert édesapám, Olgyay Gábor zeneszerző és gitáros, édesanyám, Szappanos Katalin szolfézstanár és hegedűs. Ötéves koromban kezdődött: nyugodtabb reggeleken átmentem a szüleim szobájába, ott volt a zongora, és elkezdtem nyomkodni, ezzel ébresztettem őket. Apukám ilyenkor mindig mutatott valami kis dalt. A szüleim tanítottak eleinte, később zeneiskolába jártam. Hat évet zongoráztam. Aztán… rám jött valami, fellázadtam a sok gyakorlás ellen, és szakítottam a zongorázással (nevet).

Később te találtad ki magadnak a gitárt?
Nagyon gyorsan rájöttem, hogy mindenképpen zenélnem kell, egyáltalán nem tudtam meglenni zene nélkül. Szimpatikussá vált a gitár, nyolcadikos koromban elkezdtem komolyan tanulni. Nagyon kémény év következett. A zenei alapok megvoltak, de a hangszer új volt. Aztán fölvettek a Bartók konziba, ott is érettségiztem. Az iskola miatt Cegléd mellől, Csemőből Budapestre költöztem a nagynénémékhez.

Néhány hete beszélgettem Kiss Juliannával, a Danubia Talents zenei verseny művészeti vezetőjével. Úgy tudom, te is részt vettél 2017-ben a váci, tavaly pedig a bécsi Danubia Talentsen. Milyen élményeket szereztél?
Mindkét versenyen nagyon kedves volt a szervezés. Szerencsére a váci verseny itt volt helyben, és Bécs sincs messze. Egy egyetemista számára nem biztos. hogy megoldható egy távolabbi, külföldi versenyen való részvétel, sokba kerül a szállás, az utazás. A váci megmérettetés az eredmény miatt is pozitív élmény volt: harmadik helyezést értem el. Bécsben kamaraprodukcióval indultunk Hole Annával. Egy igazi kaland volt a felkészülés, mert mindkettőnknek máshol is helyt kellett állnunk, de úgy döntöttünk, hogy az esélytelenek teljes nyugalmával nekivágunk…

…és kitűnő eredményt értetek el.
A második helyen végeztünk.

Szeretsz versenyezni?
Nem. Nagyon nem.

Miért nem?
Talán Bartók mondta, hogy a versenyzés a lovaknak való, nem a zenészeknek. Persze lehet, hogy ha mindig minden versenyt megnyernék, akkor más lenne a véleményem (nevet).

Sok megmérettetésen részt vettél, jó élményeket szereztél, mégsem szeretsz versenyezni. Nem ellentmondás ez?
A versenyhelyzet nem ideális szituáció egy zenész számára, mégis fontos a megmérettetés abból a szempontból, hogy mindig kell egy kitűzött cél, mindig meg kell próbálni elérni valamit. A két Danubia Talents versenyen fontosnak éreztem, hogy kipróbáljam magam, de voltak olyan versenyek is, amelyeken a tanáraim javaslatára indultam, mint például az Antonio Lauro gitárverseny Tübingenben, ahol döntős voltam.

A zongoristák nagyon vigyáznak a kezükre, az ujjaikra, egy gitárosnál hogy van ez?
Hasonlóan. Ujjal és körömmel is pengetünk, a szép klasszikus gitáros hang úgy születik meg, hogy az ujjvégről átcsúszik a húr, és végül a köröm pengeti meg… A körmömet folyamatosan reszelni kell, ha letörik, az nagy probléma.

Hogy telik mostanában egy napod?
Egyetemi óráim nem nagyon vannak már, csak a diplomakoncertemre készülök. Délutánonként tanítok az Overtones Zeneiskolában és a Weiner konzi kihelyezett zeneiskolájában. Ha van időm, délután is gyakorolok, és persze a tanítás is bizonyosfajta gyakorlás. A növendékeim általános iskolás korúak, négy-öt éve gitároznak. Kifejezetten klasszikus gitározást tanítok, de szeretik a gyerekek a könnyűzenét, ezért időnként egy kicsit elkalandozunk arrafelé is.

Hogyan kapcsolódsz ki?
Nagyon szeretek olvasni. Az utóbbi időben főleg szépirodalmat. Ha megtetszik egy szerző stílusa vagy gondolkodása, akkor végigolvasom az összes könyvét. Most éppen Thomas Hardynál járok.

Kemény dió.
Igen, egy kicsit küzdök is vele, de már az utolsó regényénél járok.

Mik a terveid? Hogyan képzeled el a jövődet?
Rövidebb távon a legfontosabb most a diplomakoncertem, és annak a kialakítása, hogy ősztől Stuttgartban folytassam a tanulmányaimat. Hosszabb távon is szeretnék Judittal kamarázni, szuper darabok vannak gitárra és énekre. Azt hiszem, ez egy közönségbarát műfaj, talán van is rá igény. Egy ilyen duó – sajnos vagy nem sajnos – sokkal izgalmasabb tud lenni, mint ha egy szál gitárral kiülök zenélni. Ez a tervem, Judittal kamara, koncertek, azért szóló is persze – és a tanítás.

Ezekre már lehet egy pályát építeni.
Reméljük, igen.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓK FORRÁSA: OLGYAY GERGŐ ÉS FARKAS JUDIT

Fotógaléria

Áriák bűvkörében

A nagy érdeklődés miatt pótszékeket kellett bevinni tegnap este könyvtárunk teljesen megtelt Fogadótermébe, ahol Farkas Judit és Vida Anikó másfél évszázad szoprán áriáiból válogatva bűvölte el a közönséget.

Hatalmas kihívás az énekesek számára egy áriaest. Míg egy operaelőadást hallgatva egymást erősíti a cselekmény, a színpadi látvány, a zenekari hangzás és a különféle hangfajokban felcsendülő ének, addig áriakoncertek alkalmával a közönség, mondhatni, lecsupaszítva találkozik operák részleteivel. Ilyenkor az előadás sikere szinte kizárólag a magányosan reflektorfénybe álló énekes teljesítményén múlik. A feszült figyelemből és a lelkes tapsból ítélve Farkas Juditnak és Vida Anikónak tegnap esti koncertjükön sikerült közvetíteniük a közönségnek a felcsendülő áriák szépségét, értékeit.

Megtöltötte a közönség könyvtárunk Fogadótermét

A másfél évszázad operai terméséből szemezgető esete során Webertől Brittenig és Menottiig ívelt a szerzők sora, de zömében a romantika, posztromantika köré épült a műsor. A két fiatal szoprán énekesnő nemrég végzett a Zeneakadémián, igazi színpadi rutinjuk még nem alakulhatott ki, de ez egyáltalán nem volt érezhető. Magabiztosan álltak a közönség elé, kitűnő hangi adottságaik mellett színészi-színpadi képességeiket is nagyszerűen kamatoztatták Kéry Tamás zongorakísérete mellett.
Vida Anikót külön köszönet illeti, amiért „beugróként”, szinte az utolsó pillanatban elvállalta a fellépést az egészségügyi okok miatt kényszerűen távol maradó Molnár Tímea helyett. Az érzelmek széles skáláját jártuk be vele a fájdalomtól (Puccini: Turandot, Liù áriája, Tu che di gel sei cinta) a könnyed vidámságig (Gounod: Faust, Margit ékszeráriája).

Vida Anikóval az érzelmek széles skáláját jártuk be

Farkas Judit az ismertebb áriák mellé bátran beemelt műsorába olyanokat is, amelyek ritkán játszott operákból valók, ezzel különleges színezetet adott az estének. A vele készített interjúnkban még úgy fogalmazott, gondolkodik, hogy Britten Peter Grimes című operájából elénekelje-e Ellen áriáját – végül megtette, és nagyszerűen megidézte a szereplő érzelmi határhelyzetét. Izgalmas választás volt Menotti A médium című operájából Monica keringője is, amely olyan, mintha egy egyszemélyes párbeszéd lenne: egy lány és egy fiú szerelmesek, de a fiú néma, ezért a lány szerelemet vallva közli azokat a gondolatokat is, amiket szerinte a fiú mondana neki, váltogat a karakterek között.

Farkas Judit kevésbé ismert áriákat is énekelt


A koncert az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben sorozat keretében valósult meg, mely zeneakadémiai hallgatók kérésére jött létre azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon a növendékeknek, illetve a zenei pályájuk elején álló, már végzett zenészeknek a bemutatkozásra.

Köszönjük a csodálatos estét minden résztvevőnek!

SCH-

„Zene, éneklés, színjátszás – ez a három fontos nekem”

BESZÉLGETÉS FARKAS JUDITTAL

Tehetséges zongoristaként indult, egy sorsfordító élmény hatására mégis operaénekes lett: az idén végzett a Zeneakadémia opera szakán. Jelenleg meghallgatásokra készül, szívesen énekelne 20-21. századi darabokban. Farkas Judittal beszélgettünk, aki november 6-án ad közös áriaestet Vida Anikóval Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben című sorozatunkban.

A koncerten énekel majd ismert és kevésbé ismert operákból is. Hogyan alakult ki a műsor? Van-e kedvence az elhangzó áriák között?

Főleg azokat az áriákat válogattuk ki, amelyek közel állnak hozzám, vagy amelyekkel korábban sokat foglalkoztam. Itt van például Weber Bűvös vadászából Agatha áriája, ami az én hangfajomhoz nagyon passzol, ugyanis jugendlich dramatischer sopran vagyok…

Szó szerint lefordítva fiatal drámai szoprán…

…igen, de a fiatalság ez esetben nem az előadó életkorára, inkább a hangszínére utal. Nem kifejezetten nagy, drámai, de nem is lírai hang ez, hanem átmenet a kettő között. Olaszul spinto hangszínnek is szokták nevezni. Agatha szerepe éppen ilyen hangot kíván, de egyébként is közel érzem magamhoz a karakterét, el tudom képzelni magam Agathaként.

“Minden szerep esetében nagyon fontos a lelki felkészülés, ráhangolódás”

Valóban, az operaénekes nemcsak énekel, hanem karaktert is formál, egy kicsit színésznek is kell lennie…

Nem is kicsit.

Így van, és ha már itt tartunk, felmerül a kérdés: az operaszínpadi alakítás mennyire tanulható vagy mennyire adottság dolga.

Hozzám nagyon közel áll a színészet. Az éneklés előtt több amatőr színtársulatnak is tagja voltam. Sőt, igazából színész szerettem volna lenni, aztán az operában találtam meg azt a műfajt, amelyben egyesül a zene, az éneklés és a színjátszás, az a három dolog, amely számomra nagyon fontos. Úgy gondolom, a színpadi játékhoz kell egy bizonyos adottság, de nagyon sok mindent lehet tanulni. A Zeneakadémia opera szakán hangsúlyos volt a színészi képzés: érzem a változást abban, hogy hogyan álltam hozzá egy szerephez korábban és hogyan most – nagyon sokat gyakoroltuk ennek a fortélyait. Heti hat-kilenc órában tanultunk színészmesterséget, plusz az előadások előtt gyakran napi nyolc-tíz órát is próbáltunk. Almási-Tóth András tartotta ezeket az órákat, aki mindig arra sarkallt minket, hogy gondolkodjunk a színpadon. Igyekezett nem konkrét instrukciókat adni, inkább arra ösztönzött, hogy képzeljük magunkat a szereplő helyébe, az ő fejével gondolkodjunk, így lesz hiteles az alakítás. Sokszor mondta azt is, hogy ne féljünk improvizálni a próbán, ne féljünk attól, ha jön egy új gesztus, lehet, hogy pont az lesz a jó, azt lehet majd beépíteni az előadásba. Szinte minden vizsgánk előtt koreográfus is segített a felkészülésben, rávezetve arra, hogy milyen lelkiállapothoz milyen testtartás, mozgás tartozik, vagy éppen fordítva, hogy egy adott mozgássoron belül hogyan lehet kifejezni különböző érzelmeket. Minden szerep esetében nagyon fontos a lelki felkészülés, ráhangolódás, az átgondolás, hogy a színpadon – egy kicsit a sportolókhoz hasonlóan – az adott időkeretben a maximumot hozza ki magából az énekes.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a közelgő, Vida Anikóval közös áriaestjükhöz, amelyen Mozarttól Menottiig, a 18.-tól a 20. századig ível a repertoárja. A régi korok mestereit vagy a modern szerzőket érzi magához közelebb?

Inkább a modern, 20. századiakat. Az áriaesten például Busoni Doktor Faustjából és Menotti A médium című operájából is énekelek majd, de a meghirdetett műsort kibővítve valószínűleg eléneklem Britten Peter Grimes című operájából Ellen áriáját is. A műsor részben tanári ajánlások alapján alakult ki, de egyre inkább előfordul „saját találmány” is. A Debussy-áriát például egy záróvizsgára készülve találtam, nem ismertem Debussy Tékozló fiúját, de meghallgatva nagyon megtetszett Lia áriája.

Mi fogta meg benne?

Debussy hangzásvilága és az ária érzelmi gazdagsága. Mindenki ismeri a tékozló fiú történetét, amikor a fiú otthagyja a szüleit. Az ária az anya mély érzéseit közvetíti, aki nem tudja elfelejteni a fiát. A médiumot Menottitól a Petrovics Emil Énekversenyre készülve ismertem meg, amelyen aztán első díjat nyertem. Keresgéltem az interneten, és szembejött ez az ária, Monica keringője, meghallottam, hogy nagyon mutatós, ugyanis olyan, mintha egy egyszemélyes párbeszéd lenne. Van két szereplő, egy lány és egy fiú, akik szerelmesek, de a fiú néma, ezért a lány közli azokat a gondolatokat is, amiket szerinte a fiú mondana neki, váltogat a karakterek között. Nagyon szép ez a jelenet, amelyben a lány a fiú kimondatlan szavait tolmácsolva vall szerelmet, formailag önmagának.

Farkas Judit: Pécsen még mezzo voltam, a Zeneakadémián lettem szoprán

Beszéljünk egy kicsit a pályájáról! Szekszárdon született, hatéves korában kezdett zongorázni. Ez családi indíttatásra történt?

Igen, nálunk a családban mindenki tanult zenét: két nővérem közül az idősebb, Farkas Katalin hegedűművész, a fiatalabb, Farkas Éva Eszter brácsaművész. Anyukám hobbi szinten hegedül, ő volt az aki, nagyon szerette volna, hogy mindegyikünk zenéljen.

A zongorát később abbahagyta az éneklés kedvéért. Miért történt a váltás?

A zongorához volt tehetségem, versenyekre is nagyon sokat jártam, és mindenki úgy gondolta, hogy automatikusan a zongora felé fogok menni. Már be is adtam a jelentkezést a Bartók konziba zongora szakra, aztán nem mentem el a felvételire – rájöttem, hogy istenigazából nem akarok zongoraművész lenni. Ekkoriban ért egy meghatározó élmény: egy zenés színházi előadáson meghallottam, hogy milyen énekelni, na ekkor tudtam meg, hogy én csak énekelni akarok!

Azért ez nem mindennapi! Hogyan történt ez pontosan?

Most azt kellene mondanom, hogy operába mentem, meghallottam egy operát, és egyből elbűvölt, de nem ez történt: 14 éves voltam, egy musicalt néztünk meg a családdal Budapesten. Mivel Szekszárdon nincs nagyobb zenés színház, korábban nem volt lehetőségem ilyen előadásokon részt venni, de akkor nagyon megtetszett, hogy a színpadon énekelnek és játszanak. Ezután kezdtem el mondani otthon, hogy szeretnék énekelni. Elég nehéz volt váltani, egy kicsit harcolni is kellett ezért a családban (nevet). Végül a zongora szak helyett „rendes” gimnázium következett Szekszárdon, de akkor már azzal a tudattal, hogy énekesnek készülök: elkezdtem énekre járni és színjátszani. A gimnázium után már ének szakra jelentkeztem a Bartók Béla Konzervatóriumba, majd a Pécsi Tudományegyetem BA magánének szakára vettek fel. Az idén kaptam MA diplomát a Zeneakadémia opera szakán.

Pécsett Wiedemann Bernadett, a Zeneakadémián Kertesi Ingrid volt a mestere. Pedagógusi egyéniségük, felfogásuk mennyire volt más?

Fontos különbség, hogy Pécsen még mezzo voltam, a Zeneakadémián lettem szoprán, át kellett állnom egy év alatt egy új énektechnikára. Pécsen sötétebb színnel énekeltem, ezt Kertesi Ingriddel kicsit kinyitottuk. Mindkét mesteremet nagyon szeretem és tisztelem, rengeteget tanultam tőlük, hiszen a hangommal, az énektechnikámmal csak ők foglalkoztak az egyetemen, így – talán senki nem haragszik meg, ha ezt mondom – mindketten egy kicsit pótanyukáim is lettek.

Számos mesterkurzuson is részt vett, tanult Gulyás Dénestől, Szabóki Tündétől, Meláth Andreától, Korondi Annától, Bátori Évától és a sor hosszan folytatható. Mennyire voltak hasznosak ezek a kurzusok?

Nagyon hasznosak voltak, főleg akkor, amikor az embernek már volt egy előzetes tudása, technikája, és meg tudta állapítani, hogy mi az, amit el lehet fogadni a tanártól, és mi az, ami valamiért nála nem működik. Én részt vettem kurzusokon fiatalon is, amikor talán még nem lett volna erre feltétlenül szükség. Akkor profitál ezekből igazán az ember, amikor már meg tudja hallani a jó instrukciókat, hogy mi az, ami neki segít. Nagyon fontos, hogy az ember minél több tanárnál megforduljon, mert mindenki másképp fogalmazza meg – lehet, hogy ugyanazt, és lehet, hogy az ötszázadik megfogalmazásnál esik le, hogy az összes korábbi instrukció mit is jelentett. Vagy ha például egy bizonyos dologról az összes tanár ugyanazt mondja, akkor az valószínűleg tényleg úgy van. Néha totálisan ellentmondanak egymásnak a tanárok, ilyenkor el kell gondolkodni, hogy mi áll közelebb hozzám, mi az én véleményem.

Jelenleg a Zeneakadémián az énekművész-tanár mesterszak hallgatója, de már végzett operaénekes. Hogyan tovább, mik a tervei?

Szeretnék meghallgatásokra elmenni, most jön az a szakasz, hogy kopogtatni fogok mindenfelé, akár külföldön, operastúdiókba, akár itthon. A tanítás egy biztos pont lehet, de jelenleg az éneklés vonz.

Akkor ide illik a „kötelező” kérdés: van-e szerepálma? Vagy ha az álom nagy szó, akkor fogalmazzunk úgy, mi az, amit szívesen énekelne operaszínpadon?

Szívesen énekelnék huszadik századi, modern operákban. Az említett Britten-opera, a Peter Grimes és benne Ellen szerepe például nagyon tetszik. De a szerepálmokkal inkább úgy vagyok, mint a jó filmekkel vagy a könyvekkel: sok kedvenc van.

Végül az is érdekelne: mit csinál, ha nem énekel?

Egy kicsit kaotikus most az életem: sokféle dologra készülök, koncerteken énekelek, közben ott az egyetem is. Ha szabadidőm van, nagyon szívesen biciklizem, túrázom, próbálom beiktatni a futást és a jógát is. Szeretek rajzolni, mert kikapcsol, bár mostanában ritkábban teszem. Ha nagyon tele van a fejem, akkor elmegyek biciklizni a városon kívülre.

SCHALK ENDRE KORNÉL

Fotóalbum

A koncertről részletes információk találhatók az esemény Facebook-oldalán.