Eötvös József címkéhez tartozó bejegyzések

Gitárünnep

Könyvtárunkban tartotta MA diplomakoncertjét több mint száz néző előtt Olgyay Gergely gitárművész május 24-én. Az ünnepi hangulatú esten csak ámultunk és bámultunk.

A kiemelkedő képességek mellett hatalmas munka is kell ahhoz, hogy valaki zenei előadóművészként felsőfokú diplomát szerezzen. Gergő a vele készített interjúnkban elmondta, ötéves korában kezdett zongorázni, majd néhány év múlva beszippantotta a gitár. Karrierje, mondhatni, egyenes vonalú volt, a Bartók konzi után a Zeneakadémia klasszikus gitár szakára jelentkezett, ahol Csáki András volt a mestere, Eötvös József pedig a tanszékvezetője (mindketten jelen voltak a koncerten). A zeneakadémiai diplomával sem zárulnak le azonban Gergő tanulóévei: jelenleg már Stuttgartban  a brazil Mateus dela Fonte növendéke, aki az Európában szinte ismeretlen hatalmas brazil gitárrepertoár rejtelmeibe vezeti be.

Hole Anna játszott fuvolán
Farkas Judit énekelt

A nagyon átgondoltan felépített, ünnepi hangulatú estén – mely a Zenei Gyűjtemény történetében az első diplomakoncert volt – Olgyay Gergő számot adott arról, hogy a barokktól a kortárs zenéig, a finom, melankolikus daraboktól (Bach) a virtuózan gyors, technikailag nehéz művekig (Ponce, Gnattali) minden területen képes hiteles interpretációra. Az este első felében szólódarabokat hallhattunk (kotta nélkül előadva), a második részben kamarázást Hole Anna fuvolaművésszel és – a Benjamin Britten-dalokat éneklő – Farkas Judit operaénekessel. Több darab már ismerős lehetett a közönségnek korábbi koncertjeinkről, hiszen Hole Annával és Farkas Judittal is fellépett már Gergő nálunk. Voltak természetesen újdonságok is, de az egész este során érződött az előadók összecsiszoltsága és meggyőző felkészültsége. A hatalmas taps ezúttal nemcsak az aktuális produkciónak szólt, hanem a fiatal gitárművész éveken át tartó kitartásának és talán egy kicsit tanárainak, támogató családtagjainak is.

Szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk Olgyay Gergőnek további pályáján!
A koncert Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben című sorozatunk része volt.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

Reklámok

„Értelmet kell adni az utolsó tizenhatodnak is”

BESZÉLGETÉS OLGYAY GERGŐVEL ÉS FARKAS JUDITTAL

Zongoristaként kezdte, de fellázadt a rengeteg gyakorlás ellen, és abbahagyta. Nagyon gyorsan rájött, hogy nem tud zene nélkül élni: úgy döntött, gitáros lesz. Olgyay Gergő gitárművésszel és kamarapartnerével, Farkas Judit operaénekessel beszélgettünk könyvtárunkban február 20-án tartandó koncertjük előtt. Szóba került Csemő, Stuttgart, Brazília és a Mount Everest is.

Ritkán hallunk komolyzenei hangversenyen énekes-gitáros duót. Hogyan merült fel az ötlet, hogy éppen ilyen felállásban koncertezzetek?
Gergő: Harmadéves voltam a Zeneakadémián, amikor a gitár tanszék vezetője, Eötvös József és az ének tanszék korrepetitora, Dallos Erika kitalálták, hogy hasznosítani kellene a sok ének-gitár kottát, ezért az énekesek és a gitárosok egy kurzus keretében működjenek együtt. Az énekesek általában zongorakísérettel gyakorolnak, ebben a kurzusban viszont mi, gitárosok csatlakoztunk a korrepetíciójukhoz. Nagyon izgalmas kis kamarák születtek, élveztem ezt a munkát – akkor még nem Judittal, hanem más énekesekkel. Innen jött az ötlet.

A nálunk játszandó műsorotokat előadtátok már korábban, vagy nektek is új?
Judit: Nagyon új. Szeretnénk később másutt is előadni ezeket a darabokat, de ez lesz az első alkalom.

Farkas Judit: Szeretném színesíteni a repertoáromat

Hogyan készültök a koncertre?
Gergő: Próbálunk időt szakítani rá. Judit a Zeneakadémián az énekművész-tanár mesterszakot végzi, én zeneiskolákban tanítok, a diplomakoncertemre készülök, és fuvolista kamaratársammal, Hole Annával is repertoárt kell csinálnunk, ezért most kicsit sűrű a program. Nemrég pedig fölvettek Stuttgartba, az ottani zeneművészeti egyetem gitáros mesterképzésére.

Gratulálok! Hogyan történt ez?
Gergő: Tavaly egy évet már kint tanultam Stuttgartban Erasmus-ösztöndíjjal, és nagyon jól éreztem magam. Nemrég három hónapos szakmai gyakorlaton voltam kint, és úgy gondoltam, bejárok órákra, felkészülök a januári felvételire. Úgy voltam vele, megpróbálom, aztán lesz, ami lesz. Tulajdonképpen meglepődtem azon, hogy fölvettek, talán nem volt elég önbizalmam, de felkészültem, sikerült a felvételi és októbertől kezdhetem a képzést.

Judit: Voltunk is Gergő stuttgarti tanáránál azzal a műsorral, amit a koncerten játszunk.

Benjamin Britten dalai nyitják, Farkas Ferenc dalai zárják a műsorotokat, a kettő között egy „latin blokkban” a mexikói Ponce, az olasz Giuliani, a spanyol De Falla és García Lorca művei hangzanak el. Mik voltak a válogatás szempontjai?
Gergő: Színes, mindenki által élvezhető repertoárt szerettünk volna összeállítani, a közönségbarát darabválasztás mellett a szakmai kihívást is kerestük.

Lesz egy szólógitár-darab is, Ponce La folía-variációi. Igaz, hogy ez a mű a gitárrepertoár Mount Everestje?
Gergő: Igen, mert szokatlanul hosszú és technikailag is nehéz. Manuel Maria Ponce posztromantikus, 20. századi zeneszerző. Ez a műve úgy született, hogy együttműködött Andrés Segoviával, a mai klasszikus gitározás ősatyjával. Segovia sokszor keresett meg kortárs zeneszerzőket és kért tőlük darabokat. Egy alkalommal azzal fordult Ponce-hoz, hogy írjon egy olyan monumentális művet gitárra, mint amilyen Bach Chaconne-ja. Segovia mutatta meg Ponce-nak, mik a gitár lehetőségei, mik azok a hangzatok, amik jól szólnak – egy gitáron nem játszó zeneszerzőnek ezt tudnia kell. Ponce küldözgette Segoviának az elkészült variációkat, ő pedig kijavította, módosította őket, ahol szükségesnek látta. A teljes darab tényleg monumentális: egy témából, húsz variációból és egy fúgából áll, körülbelül 25 perc. Én csak részleteket fogok játszani, tíz variációt és a fúgát.

Ezek szerint a közönség kap egy fél Mount Everestet.
Gergő: Igen (nevet).

De Falla és García Lorca dalai esetében kihívás-e belépni a spanyol zenei, népzenei paradigmába?
Judit: Mindenképp kihívás. Nekem eleve a spanyol szöveg miatt is. Általában inkább olasz, német, francia és angol nyelven éneklek.

Gergő: Keressük az olyan felvételeket, amelyeken spanyol előadóművészek éneklik és gitározzák a spanyol népzenei gyökerű műveket.

Judit, amikor legutóbbi koncerted előtt beszélgettünk, inkább az operaénekesi éned került előtérbe. Mennyire áll hozzád közel a daléneklés?
Igazság szerint az operaszakon nem nagyon foglalkoztam dalokkal, de most szeretném színesíteni a repertoáromat.

Másként kell énekelni egy dalt, mint egy áriát?
Judit: Persze, egészen másként. Egyszerűbben, letisztultabban kell megközelíteni, más hangvétellel. De a gitár melletti éneklés sem ugyanolyan, mintha zongorakísérettel énekelnék. A gitár sokkal halkabb, intimebb a zongoránál, másként kell együttműködni vele. Az utóbbi években inkább zongorakísérettel énekeltem, a gitáros előadás most nekem is új lesz. A gitárnak egyébként van egy praktikus előnye a zongorával szemben: hordozható hangszer, ezért egy énekes-gitáros duó számára sokkal könnyebb koncertet szervezni.

(A továbbiakban Olgyay Gergőt kérdeztük. Farkas Judittal külön interjú jelent meg blogunkon a közelmúltban.)

Olgyay Gergő: Mindig kell egy kitűzött cél

Gergő, hogyan éled meg, hogy a zenetörténet legnagyobb komponistái, Bach, Mozart, Beethoven – és persze sokan mások – nem írtak zenét gitárra? Érzed-e, hogy a gitárrepertoár sajátosan más, mint például a zongora- vagy hegedűrepertoár?
Eleinte nagyon éreztem ezt. Nem gitárosként, hanem zongoristaként kezdtem zenét tanulni, és hozzá voltam szokva, hogy a legnagyobb szerzőket, szinte csak a zene csúcsait játszom. Ahogy elkezdtem gitározni, szembetűnő volt, hogy a repertoárból hiányzik az a monumentális zeneanyag, ami egy hegedűsnek vagy egy zongoristának megvan. Sok darab egy kicsit bugyutának tűnt, legalábbis a zeneművészet csúcsaihoz képest. Aztán később a Zeneakadémián Eötvös József tanár úr mondta nekem az egyik órán, hogy mi, gitárosok nem engedhetjük meg magunknak, hogy lenézzük a saját repertoárunkat. Nekünk ugyanúgy kell egy Giuliani-szonátához viszonyulnunk, ahogy a zongoristák viszonyulnak egy Beethoven-szonátához, az utolsó tizenhatodig kielemezve, értelmet adva neki. A másik fontos benyomás Németországban ért, ott ugyanis egy brazil gitárművész, Mateus Dela Fonte a tanárom, aki nagyon benne van az Európában jórészt szinte ismeretlen, de hatalmas brazil gitárrepertoárban. A gitárirodalom is óriási, csak éppen nem Beethoven vagy Brahms darabjai alkotják, hanem jórészt 20. századi brazil szerzők művei. Mateus Dela Fonte ébresztett rá, hogy az elsőre egyszerűnek, akár tingli-tanglinak tűnő zenék egyáltalán nem azok, csak érteni kell őket, tudni kell őket megszólaltatni.

A brazil professzorod ezek szerint át tud adni valami olyan tudást, amit egy magyar vagy német gitártanártól, bármilyen jó is, nem kapnál meg?
Igen. Egyrészt folyamatosan érzi az ember, hogy ő egy másik kultúrából jön, másrészt tudatosan is tanítja a brazil zenei, népzenei hagyományokat, például a choro stílust.

Említetted, hogy eleinte zongoráztál, és csak később kezdtél gitározni. Hogyan kerültél zeneközelbe?
Teljesen magától értetődő volt, hogy zenéljek, mert édesapám, Olgyay Gábor zeneszerző és gitáros, édesanyám, Szappanos Katalin szolfézstanár és hegedűs. Ötéves koromban kezdődött: nyugodtabb reggeleken átmentem a szüleim szobájába, ott volt a zongora, és elkezdtem nyomkodni, ezzel ébresztettem őket. Apukám ilyenkor mindig mutatott valami kis dalt. A szüleim tanítottak eleinte, később zeneiskolába jártam. Hat évet zongoráztam. Aztán… rám jött valami, fellázadtam a sok gyakorlás ellen, és szakítottam a zongorázással (nevet).

Később te találtad ki magadnak a gitárt?
Nagyon gyorsan rájöttem, hogy mindenképpen zenélnem kell, egyáltalán nem tudtam meglenni zene nélkül. Szimpatikussá vált a gitár, nyolcadikos koromban elkezdtem komolyan tanulni. Nagyon kémény év következett. A zenei alapok megvoltak, de a hangszer új volt. Aztán fölvettek a Bartók konziba, ott is érettségiztem. Az iskola miatt Cegléd mellől, Csemőből Budapestre költöztem a nagynénémékhez.

Néhány hete beszélgettem Kiss Juliannával, a Danubia Talents zenei verseny művészeti vezetőjével. Úgy tudom, te is részt vettél 2017-ben a váci, tavaly pedig a bécsi Danubia Talentsen. Milyen élményeket szereztél?
Mindkét versenyen nagyon kedves volt a szervezés. Szerencsére a váci verseny itt volt helyben, és Bécs sincs messze. Egy egyetemista számára nem biztos. hogy megoldható egy távolabbi, külföldi versenyen való részvétel, sokba kerül a szállás, az utazás. A váci megmérettetés az eredmény miatt is pozitív élmény volt: harmadik helyezést értem el. Bécsben kamaraprodukcióval indultunk Hole Annával. Egy igazi kaland volt a felkészülés, mert mindkettőnknek máshol is helyt kellett állnunk, de úgy döntöttünk, hogy az esélytelenek teljes nyugalmával nekivágunk…

…és kitűnő eredményt értetek el.
A második helyen végeztünk.

Szeretsz versenyezni?
Nem. Nagyon nem.

Miért nem?
Talán Bartók mondta, hogy a versenyzés a lovaknak való, nem a zenészeknek. Persze lehet, hogy ha mindig minden versenyt megnyernék, akkor más lenne a véleményem (nevet).

Sok megmérettetésen részt vettél, jó élményeket szereztél, mégsem szeretsz versenyezni. Nem ellentmondás ez?
A versenyhelyzet nem ideális szituáció egy zenész számára, mégis fontos a megmérettetés abból a szempontból, hogy mindig kell egy kitűzött cél, mindig meg kell próbálni elérni valamit. A két Danubia Talents versenyen fontosnak éreztem, hogy kipróbáljam magam, de voltak olyan versenyek is, amelyeken a tanáraim javaslatára indultam, mint például az Antonio Lauro gitárverseny Tübingenben, ahol döntős voltam.

A zongoristák nagyon vigyáznak a kezükre, az ujjaikra, egy gitárosnál hogy van ez?
Hasonlóan. Ujjal és körömmel is pengetünk, a szép klasszikus gitáros hang úgy születik meg, hogy az ujjvégről átcsúszik a húr, és végül a köröm pengeti meg… A körmömet folyamatosan reszelni kell, ha letörik, az nagy probléma.

Hogy telik mostanában egy napod?
Egyetemi óráim nem nagyon vannak már, csak a diplomakoncertemre készülök. Délutánonként tanítok az Overtones Zeneiskolában és a Weiner konzi kihelyezett zeneiskolájában. Ha van időm, délután is gyakorolok, és persze a tanítás is bizonyosfajta gyakorlás. A növendékeim általános iskolás korúak, négy-öt éve gitároznak. Kifejezetten klasszikus gitározást tanítok, de szeretik a gyerekek a könnyűzenét, ezért időnként egy kicsit elkalandozunk arrafelé is.

Hogyan kapcsolódsz ki?
Nagyon szeretek olvasni. Az utóbbi időben főleg szépirodalmat. Ha megtetszik egy szerző stílusa vagy gondolkodása, akkor végigolvasom az összes könyvét. Most éppen Thomas Hardynál járok.

Kemény dió.
Igen, egy kicsit küzdök is vele, de már az utolsó regényénél járok.

Mik a terveid? Hogyan képzeled el a jövődet?
Rövidebb távon a legfontosabb most a diplomakoncertem, és annak a kialakítása, hogy ősztől Stuttgartban folytassam a tanulmányaimat. Hosszabb távon is szeretnék Judittal kamarázni, szuper darabok vannak gitárra és énekre. Azt hiszem, ez egy közönségbarát műfaj, talán van is rá igény. Egy ilyen duó – sajnos vagy nem sajnos – sokkal izgalmasabb tud lenni, mint ha egy szál gitárral kiülök zenélni. Ez a tervem, Judittal kamara, koncertek, azért szóló is persze – és a tanítás.

Ezekre már lehet egy pályát építeni.
Reméljük, igen.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓK FORRÁSA: OLGYAY GERGŐ ÉS FARKAS JUDIT

Fotógaléria