Central European String Quartet címkéhez tartozó bejegyzések

Bartók arcképe

Megragadó előadással rajzolták meg az érett-kései Bartók arcképét tegnap este könyvtárunkban  a Central European String Quartet tagjai. A Bartók / Debussy sorozat záró koncertjén is a tőlük megszokott pontosságal és zeneiséggel muzsikáltak.

Bartók előszeretettel alkalmazta vonónégyeseiben a hídformájú, szimmetrikus szerkesztést, de tegnap mintha  maga a koncert is hasonlóan építkezett volna: két monumentálisan fajsúlyos darab, a szólószonáta és az 5. vonósnégyes között a könnyebben  befogadható 44 hegedűduóból hallottunk néhányat. A Central European String Quartetben brácsásként közreműködő Haruka Nagao a szólószonáta előadásában megmutatta, hogy a hegedűnek is mestere: játékában egyszerre volt jelen a szenvedély és az intellektualitás.

Haruka Nagao adta elő a szólószonátát

A duókat Miranda Liu, a kvartett első hegedűse és Környei Zsófia adta elő. Végül a koncert második felét kitevő 5. vonósnégyes következett, ez a nagyszabású, bonyolult mű, amit kiegyenlített hangzásban, pontosan és élményszerűen tolmácsoltak a kvartett tagjai: Miranda Liu és Soós Máté (hegedű), Haruka Nagao (brácsa) és Szabó Judit (gordonka).  Nemcsak a koncert végi hatalmas taps, de a távozó közönség elejtett megjegyzései is arra utaltak, hogy emlékezetes koncertélményt teremtettek a zenészek.

Miranda Liu és Környei Zsófia a 44 duóból válogatott

Ezzel az előadással lezárult a Zenei Gyűjtemény tavaszi koncertjeinek sora, legközelebb ősszel következik majd hangverseny, amelyről hírlevelünkben, Facebook-oldalunkon, könyvtárunk honlapján és itt, blogunkban (jobb oldalt az eseménynaptárban) is tájékoztatást adunk majd.

SCH-
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

Reklámok

Varázsos vonósnégyesek

Debussy vonósnégyese és Bartók 4. vonósnégyese hangzott el könyvtárunkban április 26-án a Central European String Quartet koncertjén. A közönség óriási tapssal és bravózással fogadta az ihletett előadást. 

Debussy és Bartók vonósnégyesei hangzottak el

A Central European String Quartet tagjainak játékában érdekes volt egyszere megtapasztalni a két darab közelségét és távolságát, határozott különbségeit és  kitapintható rokonságát. Kiegyensúlyozott, gazdag hangzást varázsolt a napfényes hangulatú terembe Miranda Liu (első hegedű), Soós Máté  (második hegedű), Haruka Nagao (brácsa) és Szabó Judit (gordonka). A finom árnyalatok pontos rajzában tűnt ki a Debussy-darab előadása, a Bartók-vonósnégyesben pedig különösen hatásosnak és összeszokottnak tűnt a kvartett.

A hangverseny Bartók/Debussy Két arckép című háromrészes sorozatunk második koncertje volt, amely a két alkotó érett periódusából adott ízelítőt. A sorozat záróhangversenye május 30-án lesz könyvtárunkban, amelyre előzetes regisztráció után mindenkit szerettel várunk. Bővebb információ az esemény Facebook-oldalán olvasható: https://www.facebook.com/events/271013410240277/

SCH
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

„Nem elég eljátszani szépen”

BESZÉLGETÉS MIRANDA LIUVAL

Hétévesen szólóhangversenyt adott, tízévesen fölvették a Mozarteum különleges tehetségeket képző intézetébe, tizenkilenc évesen a Concerto Budapest koncertmestere lett. Könyvtárunkban tartott hangversenysorozata előtt Miranda Liu kaliforniai születésű, Budapesten élő hegedűművésszel beszélgettünk Bartókról és Debussyről, Amerika és Európa zenei életéről, a csodagyerekekről, de szóba került Ruggiero Ricci fantasztikus balkéz-technikája is.

Többször koncerteztél már könyvtárunkban, de amire most készülsz zenésztársaiddal, az különösen izgalmas. Mire számíthatunk?
Háromrészes koncertsorozat indul a Zenei Gyűjteményben január 11-én Két arckép címmel. A huszadik század két nagy zeneszerzőjéről, Bartókról és Debussyről igyekszünk portrét festeni szavakkal és zenével, kamaraműveiken keresztül. Amikor felkérést kaptam a projektre, rögtön Bartók jutott az eszembe, aki nagyon közel áll a szívemhez. Mellette Debussyre esett a választás, mert ő volt Bartók egyik példaképe. A két szerző kamaraművei nagyon jól illeszkednek egymáshoz. A sorozat első koncertjének Virágzás a címe, erre a korai Bartók- és Debussy-darabok közül válogattunk. Áprilisban Az emberélet felén címmel a két komponista érett alkotói időszaka kerül sorra, végül májusban a Búcsú elnevezésű zárókoncerten Bartók néhány kései darabját játsszuk.

Debussy és Bartók kortársak voltak, noha nem tartoztak ugyanahhoz a generációhoz, és személyesen nem is találkoztak. Hogy érzed, a koncerteken elhangzó műveik párbeszédbe lépnek-e egymással?
Szerintem Bartók zenéjében érezhető Debussy hatása, mégis nagyon más a két stílus. Az is érdekes, hogy korai darabjaik mennyire eltérnek a későbbi műveiktől. Például Debussy G-dúr zongoratriója, amit 18 évesen írt, és amit az első koncertünkön játszunk majd, sokkal romantikusabb, mint az érett Debussy-darabok. Bartók 1902-ben írt Andante hegedűre és zongorára című művéről is kevesen mondanák meg, hogy ki szerezte. Ezt a nagyon ritkán játszott, szintén romantikus művet is előadjuk a sorozat első koncertjén.

Elhangzik majd Bartók II. hegedű-zongora szonátája is, amit a diplomahangversenyeden is játszottál. Melyik áll hozzád legközelebb a sorozatba beválogatott darabok közül?
Az az igazság, hogy mindkét zeneszerző személyes kedvencem, nehéz kiemelni egyetlen művet. Imádom a Bartók-vonósnégyeseket, a Central European String Quartettel, amelynek első hegedűse vagyok, nagy hangsúlyt fektetünk rájuk. A sorozat áprilisi koncertjén játsszuk majd a IV. vonósnégyest. Ez volt az első mű, amit együtt játszottunk a kvartettel 2017-ben, nagyon szeretem. Ha egy kedvenc művet kellene választani, akkor ez lenne az. De izgalmas lesz előadni Borbély Lászlóval és Szabó Judittal a már említett Debussy-triót is. Most játszom először, nagyon sok a szín benne.

Kevesen tudják rólad, hogy nemcsak hegedűművész vagy, hanem zeneszerzői háttered is van. Saját műveiden esetleg érezhető-e Debussy vagy Bartók hatása?
Az az igazság, hogy az utóbbi időben nem nagyon írtam darabokat. Kiskoromban igen, és játszottam is a saját műveimet, valamint mások is játszották őket. Voltak köztük szólóhegedűre írt szerzemények, duók hegedűre és zongorára, duók két hegedűre, volt egy vonóstrió, egy szoprán hangra írt dal. Modern stílusú művek, de azt nem mondanám, hogy Debussy vagy Bartók hatása érezhető rajtuk. Mindenesetre örülök, hogy a komponálást is kipróbáltam, mert azóta jobban értem a folyamatot, amelynek révén létrejön egy zenedarab.

Ha azt a szót hallod, hogy csodagyerek, mi jut először az eszedbe?
Az, hogy valaki nagyon fiatalon képes kimagasló színvonalon játszani. Vannak, akik szerint egy gyerek élettapasztalat hiányában nem tudhat olyan jól, értelmesen zenélni, mint egy felnőtt. Szerintem viszont nemcsak az élettapasztalat számít, hanem az is, hogy valaki mennyire ismer egy zenei nyelvet, mennyit játszott egy adott szerzőtől. Egy gyerek is benne élhet a zenében, ezért szerintem nem olyan fontos az életkor.

Nem véletlenül firtatom ezt. Hároméves korodban már zongorakoncertet adtál, hétévesen hegedűs szólistaként léptél föl. Csodagyereknek érezted magad?
Kaliforniában születtem, és egy olyan iskolába jártam, ahol nagyon tehetséges, okos gyerekek tanultak, nem éreztem magam különlegesnek köztük. Sokan sportoltak, versenyeket nyertek, én csak annyiban voltam más, hogy nem sportoltam versenyszerűen, inkább zenéltem. Édesanyám zongoraművész, először tőle tanultam zongorázni, aztán elkezdtem hegedülni. De a zene mellett jutott idő balettra, teniszre is. 9-10 évesen döntöttem úgy, hogy hegedűművész szeretnék lenni.

Komolyan foglalkoztál a zongorával és a hegedűvel is, de egy idő után választani kellett…
Igen, két hangszeren gyakorolni nagyon sok lett volna. A hegedű nehezebb, mint a zongora, főleg az elején. Ahhoz, hogy szép legyen a hegedűhang, nagyon sokat kell dolgozni, ezért az órákra készülve egyre többet gyakoroltam hegedűn, és lassan beleszerettem a hangszerbe.

Emlékszel, hogy hétévesen mit játszottál az első fellépéseden?
Az biztos, hogy az a koncert is egy könyvtárban volt (nevet). Úgy emlékszem, többek között Dvořák szonatináját, Oskar Rieding egyik hegedűversenyét, Mozart-táncokat és Kreislert játszottam.

Tízéves korodtól Salzburgban, a Leopold Mozart Intézetben, illetve a Mozarteumban tanultál. Hogy kerültél Kaliforniából Salzburgba?
Egy nyári kurzusra mentünk el anyukámmal, és nagyon megtetszett a város, az egyetem. Úgy gondoltuk, a fejlődésem szempontjából jó lenne, ha Salzburgban tanulnék, és közelebbről megismerkednék az európai kultúrával. A Leopold Mozart Intézet a Mozarteumon belül a fiatal különleges tehetségek képzésével foglalkozik, felvételi után ott folytattam a tanulást. Nemcsak hegedűoktatást kaptunk, hanem sok zeneeleméletet is, karmesteri ismereteket, nagyon komoly óráink voltak. Négy év után aztán egyetemi szinten tanultam tovább a Mozarteumban.

A hegedűművészi diplomádat mégsem Salzburgban, hanem a Zeneakadémián szerezted. Hogy kerültél Budapestre?
Véletlenül…(nevet). Erasmus ösztöndíjjal jöttem egy évre, aztán annyira megszerettem itt akkori tanáromat, Perényi Esztert, és annyira megtetszett a város, hogy úgy gondoltam, maradok. Salzburg nagyon szép, de mégiscsak kisváros, Budapest viszont nagy és izgalmas. Hat év után jólesett a környezetváltozás.

Sokat koncerteztél az Egyesült Államokban és Európában is. Látsz-e különbséget az amerikai és az európai komolyzenei élet között? Mások-e az elvárások, más-e a közönség?
Nem nagy a különbség, de azért van. A komolyzene Európában és Magyarországon is sokkal inkább része az emberek hétköznapjainak, mint Amerikában. Az USA-ban nagyon drágák a koncertjegyek, inkább csak az igazán jómódúak tudnak rendszeresen koncertre járni. De a közönség mindenhol hálás.

A Zeneakadémián szereztél mesterdiplomát 2017-ben a legmagasabb kitüntetéssel, jelenleg a doktori iskola hallgatója vagy. Megvan már a disszertációd témája?
Igen, Benjamin Britten hegedűre komponált műveiről írom a disszertációmat, és egy doktori koncertet is kell majd tartanom. A kettő közül a koncert lesz a könnyebb (nevet). Két éve játszottam Britten hegedűversenyét, és nagyon megtetszett. Magyarországon ritkán előadott, alig ismert alkotás, pedig szerintem igazi mestermű, bátran összehasonlítható a 20. század nagy hegedűversenyeivel, Bartókéval, Prokofjevével. A Zeneakadémián, a doktori iskolán korábban senki nem foglalkozott a darabbal, ezért választottam témául.

Miranda Liu, a Concerto Budapest koncertmestere FOTÓ: KARL PETZKE

Milyen nyelven írod a dolgozatot?
Angolul. Bár magyar nyelvű a doktori képzés, a disszertációt nem kötelező magyarul megírni. Brittenről kevés a magyar nyelvű forrás, ezért találom praktikusabbnak az angolt.

Azért is kérdezem, mert csodálatosan jól beszélsz magyarul. Miért tanultad meg ezt a nehéz nyelvet? Zenészként az angollal, némettel is boldogulnál.
Azért tanultam meg magyarul, mert itt vagyok, és kellemetlen lenne, ha nem érteném, mit mondanak az emberek. Bár Magyarországon sokan beszélnek angolul, ha valaki személyes kapcsolatokat szeretne építeni itt, akkor azért fontos, hogy magyarul szólaljon meg. Nyelvórákra jártam, igazából jobban írok magyarul, mint ahogy beszélek.

Mindenesetre gratulálok a magyartudásodhoz!
Köszönöm (nevet).

19 évesen lettél a Concerto Budapest koncertmestere 2016-ban. Nem néztek rád furcsán az idősebb zenészek, hogy mit keres itt ez a kislány?
Nem, szerencsére rögtön elfogadtak. Nagyon örülök és hálás vagyok ezért, nemcsak nagyszerű zenészek, hanem nagyon kedves emberek is a kollégáim.

Mi kell szerinted ahhoz, hogy valaki jó koncertmester legyen?
Fontos, hogy nagyon gyorsan meg tudja tanulni a darabokat. Egymás után jönnek az újabb és újabb koncertek, hatalmas a repertoár, kevés az idő, és ugye az egész vonóskar a koncertmestert követi. A koncertmester szólampróbákat tart, vonásokat ír, mutatja a játékmódot. Minden darabnak millióféle jó interpretációja van, ezért muszáj egységet kialakítani a zenekarban. Persze szabad a zenészeknek is elmondani a véleményüket, és a karmester is hol erre, hol arra indulhat el a próbákon. Ez nem baj, sőt hasznos, mert ha a próbákon több irányt kipróbálunk, akkor a végeredmény érettebb lesz. Fontos az is, hogy a koncertmester jól tudjon kommunikálni, mert mint minden munkahelyen, egy zenekarban is végül emberi kapcsolatokról van szó. Tudnia kell, mikor és hogyan mondja az instrukciókat, hogy hatékonyabb legyen a munka.

Említetted már a Central European String Quartetet, amelynek alapító tagja és első hegedűse vagy. A név a megcélzott repertoárra utal?
Igen, az elmúlt évadokban sokat játszottunk Bartókot, Dvořákot, Janaceket, Smetanát, de Haydnt, Beethovent, Brahmsot is. Szeretnénk tematikus, közép-európai műsorokat összeállítani. És arra is utal a nevünk, hogy Budapest fontos zenei központ Közép-Európában.

A régi szerzők művei mellett a kortárs zenére is figyeltek: nemrég zeneszerzői pályázatot írtatok ki vonósnégyes elkészítésére…
Az Óbudai Társaskörben játszottunk tavaly májusban a Madarak és fák napján egy madaras tematikájú műsort, ez adta az ötletet, hogy a következő szezonra összeállítsunk egy pacsirtás programot. Eszünkbe jutott néhány darab, de több kellett volna, ezért arra gondoltunk, hogy érdemes lenne kortárs szerzőket felkérni vonósnégyesek komponálására. Végül pályázatot írtunk ki, amelynek ajánlott témája a pacsirta volt. Szerettük volna ezzel is segíteni a kortárs zeneszerzőket és szélesíteni a vonósnégyes-repertoárt. 75-en jelentkeztek pályaművel, úgyhogy jelenleg legalább 40 pacsirtás vonósnégyes van a világon (nevet). A győztes, Leonardo Mezzalira darabját többször eljátsszuk majd, először most februárban az Óbudai Társaskörben, de szeretnénk később a többi díjazott munkáit is előadni.

Játszol zenekarban, koncertszólistaként és kamarazenészként is – a pályádnak ez a három iránya egyformán fontos számodra, vagy valamelyik különösen közel áll hozzád?
Ez a három egyformán közel áll hozzám, de nagyon nehéz kiegyensúlyozni, eltalálni az arányokat. Nyilván nagyon sok munkát ad a zenekar, a koncertmesteri állásom. De fontosnak tartom, hogy játsszak szólistaként és kamarazenészként is. Minél jobban tudok kamarázni vagy kvartettezni, annál jobban tudok egy egész szimfonikus zenekart vezetni. Az egyik segíti a másikat. A zenekar részei is párbeszédet folytatnak egymással, mint a kamarazenében a hangszerek. Koncertmesterként pláne fontos a szólózás is, mert sok darabban van hegedűszóló, amit a koncertmester játszik. Másrészt a zenekari tapasztalataim előrevisznek a kamarában és a szólóban is. Beethoven hegedűszonátáit előadva éreztem, mennyit segített, hogy játszottam a szimfóniákat. Bevillan például, hogy ez most egy fúvós szólam, nem elég, hogy mozogjon a kezem a hegedűn, és eljátsszam tisztán, szépen, hanem bele kell vinni valamilyen színt. De ez szerintem egy zongoristánál is így van: egy Beethoven-szonátát játszva segít, ha a zongorista arra gondol, ez most egy tutti rész, ez egy oboaszóló, ez egy vonós kíséret.

Miranda Liu kedvence a régi nagy hedűsök közül David Oistrakh és Michael Rabin

Olyan híres művészek mesterkurzusain vettél részt, mint Ruggiero Ricci, Igor Oistrakh, Perényi Miklós, sok neves karmesterrel is együtt dolgoztál. Ki tette rád a legnagyobb hatást?
Hatalmas élmény volt 11 évesen Ruggiero Riccinek eljátszani Mendelssohn hegedűversenyét. Nagy lehetőség volt ez, sajnos Ricci néhány évvel később elhunyt. Majdnem három órát foglalkozott velem. Kaliforniában találkoztunk, ott élt élete utolsó időszakában. Sok mindent megmutatott különleges balkéz-technikájából, amelynek az a lényege, hogy fekvésváltások helyett csak ujjainak nyújtásával játszott. Persze én nem pont ugyanezzel a technikával játszom most, de segít, hogy megismertem ezt is.

Ha már Riccinél tartunk, a régi nagy hegedűsök között van-e kedvenced?
David Oistrakh és Michael Rabin. Mindketten gyönyörűen játszottak. Főleg a hegedűhangjuk, tónusuk és a zenei ízlésük az, ami megfog. Ma is vannak nagyszerű hegedűsök, technikailag talán még jobbak is, mint a régiek, a régi mesterekben mégis érezni valami különlegeset: szerintem kicsit őszintébben játszottak.

Ezek szerint szoktál hangfelvételeket hallgatni.
Igen, bár azokat a darabokat, amiket éppen játszom, nem hallgatom meg, mert nem szeretném, hogy befolyásoljon a felvétel.

Mit tartasz eddigi legnagyobb sikerednek?
Sok-sok izgalmas, felejthetetlen emlékem van számos hazai és külföldi fellépésről. Például amikor 14 éves koromban szólistaként debütáltam a Rhode Island Philharmonic Orchestra-val: két nap alatt négy teltházas koncerten játszottam Ravel Tzigane-ját a Veterans Memorial Auditoriumban összesen több mint húszezer iskolásnak. Óriási élmény volt a diplomakoncertem is 2017-ben a Zeneakadémia Nagytermében. Bach a-moll szonátája és Bartók II. szonátája mellett Dvořák hegedűversenyét játszottam – akkor már egy éve a Concerto Budapest koncertmestere voltam, és a zenekar eljött kísérni.

Drukkoltak neked, gondolom…
Igen, és nagyon szépen játszottak (nevet).

Mit szólnál hozzá, ha egy kis időutazással zárnánk a beszélgetést? Képzeld el, hogy nem 2019 van, hanem 2029. Hol él, mit csinál majd Miranda Liu tíz év múlva?
Remélem, hogy tíz év múlva is ugyanilyen sok koncertem lesz, és talán akkor is Budapesten élek majd, mert nagyon szeretek itt lenni. Remélem, addigra meglesz a doktori fokozatom is….

Az sokkal hamarabb meglesz szerintem…
Igen, négyéves ez a képzés, két év van még hátra (nevet).

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: KARL PETZKE, SUHA PÉTER
Fotóalbum