Szalon kategória bejegyzései

Variációk a Concertóra

 

Bartók Concertója került mikroszkóp alá Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus jóvoltából tegnap este könyvtárunkban. A hang- és videóbejátszásokkal kísért beszélgetőesten jó néhány olyan szempont vetődött fel, amely gazdagíthatja a műről bennünk élő képet.

Szóba került számos érdekesség a Concerto keletkezés- és előadástörténetével, tempókérdéseivel, népszerűségének okaival kapcsolatban. Molnár Szabolcs felvillantotta a zenemű létrejöttének hátterét, amelynek fontos mozzanata, hogy  amerikai közönség számára íródott, ezért választott Bartók a kelet-európai népzenei gyökerektől elszakadó, világszerte érthető zenei nyelvet. A viszonylagos közérthetőség magyarázhatja a Concerto kivételes népszerűségét, ami a felvételek számában is tükröződik: jelenleg körülbelül 150 változatban hallgathatjuk meg.

Molnár Szabolcs táblázaton muttata be a különböző interpretációk tempóit

Bartók akkurátusan meghatározta a mű tételeinek, sőt egyes tételszakaszainak kívánatos játékidejét, ám a zeneszerző időjelzéseit nagyon kevés karmester tartja be. Hogyan értékeljük ezt a jelenséget? – tette fel a kérdést a zenetörténész, hozzátéve, talán az sem lenne jó, ha mindenki nagyon pontosan betartaná Bartók tempóit, mert akkor egy csapásra közel egyformává válnának az interpretációk.

Az est centrumában a Concerto harmadik és negyedik tételének bizonyos részei álltak, melyek különféle felvételeit hasonlította össze Molnár Szabolcs. Fölvetődött, hogy a negyedik tétel híres „honvágy” motívuma, a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország operett-betétdal megidézése vajon tényleg szimplán a honvágy kifejezése-e. Miért pont ezzel az operett-idézettel fejezné ki Bartók a honvágyát, amikor egész életében küzdött a felszínesen könnyű művészet ellen? Érdekes, hogy miközben a vonósok ezt a motívumot játsszák, kánonban egy angolkürt szólam indul el, viszont számos interpretációban ez az ellenszólam alig hallható, így a végül egyedül maradó angolkürt „a semmiből tűnik elő”. Pedig – ahogy Molnár Szabolcs fogalmazott –  Bartók itt nem egyszerűen egymás mellé helyez motívumokat, hanem „átkanyarítja” a zenei anyagot, „gyurmázik” vele. Seiji Ozawa – a legnagyobb videómegosztón is látható – egyik felvétele olyan példaként került elő, mint amely érzékelteti ezt az alkotói szándékot.

Videóbejátszások is színesíteték az estét

A Concerto harmadik, Elegia tételének egyik részletével kapcsolatban felvetődött, hogy Bartók itt visszautal A kékszakállú herceg vára Könnyek tava jelenetére. Az utalás egyetlen desz hangba torkollik, majd ellenpontos játék jön a fúvósokkal. Molnár Szabolcs megfigyelése szerint ez az átvezető rész a legtöbb felvételen megoldatlan, például Fricsay Ferencnél is. Ellenpéldaként Celibidache került elő, akinek nagyon lassú tempójú interpretációjában ez az átvezető szakasz „valahogy nem idétlen”, az éles ritmusok helyett sajátos akcentust kapunk. Kinek van akkor igaza a tempóval kapcsolatban, Bartóknak vagy Celibidache-nak? – tette fel a költői kérdést a zenetörténész. Az utolsó bejátszásban ismét Seiji Ozawát láthattuk és hallhattuk vezényelni, aki az Elegia tételt is meggyőzően interpretálja, némi japános ritualizáltsággal, fegyelmezettséggel és erővel.

Az est zárógondolata az volt, hogy nem teszünk jót Bartóknak, ha azt hirdetjük, őt csak mi, magyarok tudjuk jól előadni. Bartók olyan nagyságrendű zeneszerző, aki az egész világé.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

Reklámok

Bartoliról pró és kontra

Mi köze van Cecilia Bartolinak a könyvtárosok cérnakesztyűjéhez? Hogyan lehet valaki egyszerre világsztár és régi korok művészeinek kutatója? Tegnap este könyvtárunkban a Bartoli-jelenségről beszélgetett az érdeklődőkkel Molnár Szabolcs zenekritikus, zenetörténész .

Cecilia Bartoli korunk egyik legjelentősebb operaénekesnője, ezzel együtt megosztó személyiség: művészetével kapcsolatban rajongó és fanyalgó véleményvezérek állnak szemben egymással. Ehhez a helyzethez kapcsolódott Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus bevezető kérdése is a tegnap este könyvtárunkban tartott beszélgetésen:  azt firtatta, hogy a jelenlévők között milyen arányban képviselik magukat “rajongók” és “viszolygók”. Úgy tűnt, az olasz mezzoszoprán pártján állók vannak a teremben  többségben, de azért akadtak, akik fenntartásaikat hangoztatták az énekesnővel kapcsolatban. Az Ízlések, művészek, közönség című sorozatunk keretében zajló beszélgetés így alapvetően szerencsés alapállásból indult: miközben az előadó/moderátor érdekes szempontokból járta körül a Bartoli-jelenséget, lehetőség nyílt a vélemények ütközetetésére is.

Szóba került, hogy Bartoli különleges projektjeivel szereti „föltámasztani”, (újra)fölfedezni régi korok művészeit. Felvethető e projektekkel kapcsolatban, hogy mennyiben fakadnak művészi küldetéstudatból, szerepjátékból vagy (ön)iróniából, esetleg mennyire játszanak bennük szerepet (lemez)piaci szempontok. A híres 19. századi énekesnőnek, Maria Malibrannak szentelt albumán Bartoli szinte a nagy előd reinkarnációjaként lép föl, egy videón pedig cérnakesztyűt húzó könyvtári kutatóként keresi a hiteles Malibran-kottákat. Molnár Szabolcs fölhívta a figyelmet arra, hogy Malibran egyszerre énekelt drámai szoprán, „buffo” és alt hangfajokban, a kvázi örökébe lépő Bartoli pedig legalább ennyire összetett jelenség: “bohóc karakterrel megáldott tragika, aki próbál szoprán lenni, miközben mezzo”.

A föltámasztás, föltárás missziója felől értelmezhető Bartoli Mission című albuma is, amelyet a többé-kevésbé elfeledett 17. századi zeneszerzőnek, Agostino Steffaninak szentelt. Szintén mélyrétegekbe ástak Bartoli Vivaldi-lemezei, és ezek – ahogy Molnár Szabolcs fogalmazott – egyenesen zenetörténeti percepciónkat alakították át. Míg 25 évvel ezelőtt Vivaldi elsősorban hegedűversenyek szerzőjeként élt a köztudatban, addig ma már Bartolinak köszönhetően sokan elsősorban operaszerzőként tekintenek Vivaldira.

Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus vezette a beszélgetést

Izgalmasak voltak a Molnár Szabolcs által bemutatott Bartoli-felvételek, különösen más interpretációkkal összevetve. Kitűnt, hogy Bartoli milyen tudatosan és bátran él a tempóválasztás szabadságával: két bemutatott felvétel is szokatlanul lassú tempója miatt tűnhet kiemelkedő, jelentős interpretációnak, vagy más szemszögből éppen megkérdőjelezhető „bartolizmusnak”. Érdekes volt a hallgatóság soraiból érkező egyik  kérdés: Bartoli karrierje vajon miért mozdult el a projektek, felvételek irányába, miért nem “áll be” gyakrabban szériában futó operaházi produkciókba. Voltak, akik –  mintegy védelmükbe véve a művésznőt – arra utaltak, hogy Bartoli ma már akkora sztár, hogy “mindent megtehet”, és ha így van, miért ne alakíthatná szabadon karrierjét saját művészi vonzalmai szerint.

A beszélgetés továbbgondolásra érdemes szempontokat adott nemcsak a Bartoli-rajongók és -fanyalgók, hanem a “semleges” érdeklődők számára is. Ők talán éppen az este hatására kapnak kedvet ahhoz, hogy jobban megismerjék az énekesnő munkásságát.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK

Fotóalbum

A beszélgetéssorozat következő részében, április 24-én Bartók Concertójának karmestereiről, felvételeiről lesz szó szintén Molnár Szabolcs zenekritikus, zenetörténész moderálása mellett. Részletes információk a Facebook-eseménynél olvashatók. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Fantáziavarázslat

A reneszánsz és a barokk zene határát feltérképező sorozat második koncertjét tartotta tegnap este könyvtárunkban a Recurring Company régizenei együttes. A termet zsúfolásig megtöltő közönséget most Angliába kalauzolták az előadók.

Az estet idősebb és ifjabb Alfonso Ferrabosco fantáziái nyitották. Olaszos nevükből ítélve nem nyilvánvaló, de a 16-17. század fordulóján élt apát és fiát angol szerzőként tartja számon a zenetörténet, így darabjaik tökéletesen illettek az anglofil műsorba. A három előadó, Edőcs Fanni (csembaló), Haraszti Dóra (furulya) és Regős Júlia (viola da gamba) ezúttal is pontos játékkal, élményszerű interpretációkkal varázsolta el a közönséget.

Angol szerzők műveit hallhattuk a sorozat második koncertjén

A koncertet a továbbiakban is a fantázia műfaj és annak változatai határozták meg. Különösen élvezetesek voltak fantáziaszvitek (Matthew Locke, William Lawes, John Jenkins darabjai), amelyek egy nyitó fantáziából és táncjellegű tételek sorozatából állnak. Érdekes volt megfigyelni – amire Haraszti Dóra is utalt bevezetőjében – , hogy az inkább egymással egyenrangú szólamokat alkalmazó reneszánsz zenei építkezés hogyan mozdult el a határozottabb dallam-kíséret viszony irányába a korai barokk korra.

Edőcs Fanni, Haraszti Dóra, Regős Júlia

Edőcs Fanni egy darab erejéig szólistaként is bemutatkozott, Thomas Morley egy fantáziáját adta elő csembalón remek formaérzékkel. A teremben egy kicsit melegebb volt az ideálisnál, amire az érzékeny hangszerek is reagáltak, ezért az előadóktól külön figyelmet igényelt a pontos intonálás. Összességében kiválóan sikerült régizenei kamaraest hallgatói lehttünk – köszönet érte minden résztvevőnek!

Figyelmükbe ajánljuk az együttes két tagjával készített interjúnkat: “Testünk akkor is van, ha komolyzenét hallgatunk”

SCH-
Fotóalbum

Haydn és kortársai

Hatalmas érdeklődés kísérte Fábri Flóra tegnap este könyvtárunkban tartott csembalóestjét: két nagy dísztermünket kellett összenyitnunk, hogy mindenki elférjen. A fiatal előadóművész Haydn és kortársai világába kalauzolta a lelkes közönséget.

A műsor első felének darabjait stilisztikai hasonlóság, a szünet utáni második rész programját inkább a szerzők életrajzi kapcsolódásai kötötték össze. Az este során Haydn csembalóra írt néhány szonátája és divertimentója mellett elhangzott Carl Philipp Emanuel Bach, Ernst Wilhelm Wolf, Nicola Porpora és Charles Burney egy-egy műve is.

Egy szólóhangszeres előadó számára mindig kihívás, hogy egy teljes koncert időtartamára lekösse a közönség figyelmét, játéka a teljesség érzetét keltse – Fábri Flórának ez tegnap sikerült. Gondosan összeállított, hosszú műsorral készült, amit meggyőző érzékenységgel adott elő, így nem csoda, hogy a rendkívül lelkes közönség egy frappáns ráadást is kikövetelt tőle. Az alapvetően szólóestnek szánt programot egy kamaraelőadás színesítette: Porpora csellószonátája Baranyay Piroska csellóművész közreműködésével hangzott el.

Fábri Flóra és Baranyay Piroska

Malina János, a társszervező Magyar Haydn Társaság elnöke bevezető és záró gondolatai fokozták az este ünnepélyességét. A közönség hálásan fogadta, hogy Fábri Flóra néhány mondattal bemutatta a műveket, érdekességeket említett, így könnyebben befogadhatóvá tette a ritkán hallható darabokat, és közvetlen, kedves egyéniségéből is felvillantott valamit.  Sokan megjegyezték a koncertet követően, hogy nagyszerű élményben volt részük, akadt, aki e-mailben jelezte örömét, hogy egy kiváló fiatal előadót ismerhetett meg. 

SCH-

Fotóalbum

Múzsák randevúja

Eratót, a szerelmi költészet múzsáját a görög antikvitásban gyakran ábrázolták kitharával, Euterpét, a zene múzsáját pedig fuvolával. Tegnap este könyvtárunkban mintha ez a két múzsa találkozott volna egymással: az eredmény egy varázslatos kamarakoncert volt Hole Anna fuvola- és Olgyay Gergő gitárművész előadásában.

Könyvtárunk Fogadótermében zsúfolt nézőtér előtt mutatta meg a két fiatal muzsikus, milyen jól passzol egymáshoz a szólisztikus fuvola és az akkordikus gitár – kifejező és teljességérzetet keltő együttest alkotva. A sikerhez persze elengedhetetlen volt mindkettejük meggyőző játéka: egészen apró “maszatokat” leszámítva pontos, jól formált, helyenként virtuóz előadást hallhattunk mind a kamara-, mind a szóló darabokban. Hole Anna a koncert előtt adott interjúban azt mondta, Telemann szólófantáziája jelenti majd számára a legnagyobb kihívást, hiszen nehéz szólóban fuvolázni úgy, hogy izgalmas legyen, betöltse a teret. A közönség reakcióiból ítélve előadása nem keltett hiányérzetet, és ugyanez mondható el Olgyay Gergő finom, nyugalmat árasztó Bach-szólójátékáról is.

Hole Anna és Olgyay Gergő az idén végeznek a Zeneakadémián

A kamaradarabok közül különösen érdekes volt a Bartók-átirat (Román népi táncok), ezzel az apparátussal igazán újszerűen hatott. A koncert legerősebb része mégis talán a záróblokk volt, amelyben Astor Piazzolla A tangó története című ciklusából hallhattunk három darabot. Ezek az eredetileg is fuvolára és gitárra írt művek nagyon tetszetősen és hatásosan hangzottak el, kifejezetten összeszokottnak tűnt a két előadó.

Vastapssal ért véget az este

A kitűnő hangulatú koncert  vastapssal ért véget – köszönjük az élményt minden résztvevőnek!

SCHALK

Fotóalbum