Előadás kategória bejegyzései

Zene elemezve

Hogyan érzékeltetheti a zene a káoszt, és hogyan a négy őselemet? Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus lebilincselő előadást tartott tegnap este könyvtárunkban a tüzes, a légies, a földszerű és a folyékony muzsikáról.

Az ember nem is gondolná, milyen sok zenemű kapcsolódik valamiképpen a négy őselemhez, milyen változatos megjelenési formái vannak a zenei tüzességnek, légiességnek, földszerűségnek és folyékonyságnak. Molnár Szabolcs rengeteg érdekes zenetörténeti példát hozott arra, hogyan építettek a komponisták az elementumok szimbolikájára.

Zenei bejátszások, kottavetítések kísérték az előadást

Jean-Féry Rebel Les Elements című barokk operabalettje a formátlan-ritmustalan káoszból indul, hogy aztán izgatottságával megidézze a tüzet, a kottafejek hullámzásával a vizet, mély regiszterével a földet, magas hangjaival a levegőt. Bach 105. és 170. kantátájának egy-egy tételében a talajvesztettséget, a lélek magányát érzékelteti a biztos alap, a mély hangok hiánya. A zenei bejátszásokkal, vetítéssel kísért előadás második felében izgalmas és humoros elemzést kaptunk Liszt A Villa d’Este szökőkútjai c. zongoraművéről az eredeti kottakézirat bemutatásával.

Szóba került az estén sok más is a Schumann-rezonanciától a zenei hangutánzásig, a meditációs zenétől Sztravinszkij Tűzijátékáig. Valószínűleg sokan úgy álltak fel a székből az előadás végén, hogy hazavittek magukkal egy kis gondolkodnivalót (például: miért mindig “édes”, azaz dolce a víz a zenében?). Talán jó is, hogy Molnár Szabolcs nem igyekezett minden kérdést megválaszolni és lezárni, inkább ötleteket adott és irányokat mutatott.

Az előadás a “Könyvtárak az emberért – Felelősség a Földért” Országos Könyvtári Napok programsorozat része volt, kapcsolódva “A lét meghatározói: a négy elem” tematikus naphoz. Reméljük, lesz folytatás!

SCHALK
FOTÓ: FSZEK

Fotóalbum

Reklámok

Egy Mozart-tételben a világ

Mozart a-moll zongoraszonátájának (KV. 310) középső tétele került górcső alá azon az előadáson, amelyet tegnap este Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus tartott könyvtárunkban több mint ötven érdeklődő előtt. Izgalmas volt összehasonlítani Dinu Lipatti, Mitsuko Uchida, Grigorij Szokolov, Alfred Brendel és mások interpretációit.

A szűkre fókuszált témából kiindulva tág horizontú kérdésekig jutott el a beszélgetés: Mozart alkotói gondolkodásmódja, a zeneszerzés és a zenei előadás lélektana, az esztétikai forma és jelentés kérdései kerültek szóba. A mindvégig színes, élvezetes előadás kiindulópontjaként  Molnár Szabolcs érintette az 1778-ban, a preromantika korában komponált  szonáta keletkezésének körülményeit. Fölvetődött, hogy milyen hangszereken lehet, illetve érdemes előadni a darabot: modern zongorán vagy éppen fortepianón, clavichordon, esetleg csembalón. A mai hallgatók füléhez természetesen a modern zongora hangzása áll közel, ezért is volt érdekes meghallgatni a szonátatételt a korabeli, egészen más képességű hangszereken.  

A kivetített kottán nyomon követhettük a zenei szöveget

Az este során a befogadó, a hallgató szemszögéből váltak elemzés tárgyává a tétel formai, szerkezeti kérdései, ezért az előadás egyáltalán nem hatott száraznak. Izgalmas volt megfigyelni, hogy a tétel első szakaszának nyugodt, szemlélődő idilljét hogyan szaggatja föl a középrész zaklatottsága, hogyan “botlik meg” a ritmus és a szerkezet, hogyan halmozza Mozart a disszonanciákat, hogyan adja át a helyét a napsütés valami fájdalmas besötétedésnek. A tétel zárórésze ismét a harmónia világát  hozza el, de ha azt egy ilyen felsebző közjáték után kapjuk vissza, akkor a zene jelentése megváltozik: azt érezzük, hogy a harmónia könnyen elveszíthető. A Maynard Solomon Mozart-könyvéből felolvasott “miniesszé” plasztikusan fejtette ki ugyanezeket a gondolatokat: Solomon ebben a szonátatételben Mozart alkotóművészetének egyik alapvető mintázatát véli fölfedezni: a nagy kettősségekre építő szerkesztést, amelyben esztétikai értelemben “minden benne van”, hiszen egész életünk és a világegész is felfogható születés és pusztulás, fény és sötétség, emelkedés és süllyedés, közeledés és távolodás – és a sor végtelenül folytatható – nagy kettősségeiben.

Maynard Solomon Mozart-könyve kikölcsönözhető könyvtárunkból

Sok múlik azon, hogy  az előadóművész hogyan mutatja föl harmónia és diszharmónia viszonyát, mindenesetre, ahogy Molnár Szabolcs fogalmazott, ezen a téren és ebben a zenében a zongoristának bizony “dolga van”. Az este során ki-ki eldönthette, hogy Lipatti személyes, finoman kontrollt vesztett előadása, netán Brendel távolságtartóbb interpretációja vagy Szokolov jól strukturált játéka áll-e hozzá közelebb. A  beszélgetés záróakkordjaként Molnár Szabolcs felhívta a figyelmet egy kevéssé ismert, fiatal svájci zongoraművész, Fabrizio Chiovetta felvételére, aki “nemes melankóliával, sokrétűen” interpretálja a szonátát kiváló, új Mozart-CD-jén. 

Valószínű, hogy az előadás után hazatérve sokan kedvet éreztek ahhoz, hogy saját gyűjteményből vagy a világhálóról újabb felvételeket keressenek és az este tanulságaival felvértezve hallgassák meg Mozart csodálatos művét.  Ha így van, akkor az előadás – amely az Ízlések, művészek, közönség című sorozatunk záró programja volt – elérte célját. Reméljük, folytatása következhet!

SCHALK
FOTÓ: FSZEK

Fotóalbum

Variációk a Concertóra

 

Bartók Concertója került mikroszkóp alá Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus jóvoltából tegnap este könyvtárunkban. A hang- és videóbejátszásokkal kísért beszélgetőesten jó néhány olyan szempont vetődött fel, amely gazdagíthatja a műről bennünk élő képet.

Szóba került számos érdekesség a Concerto keletkezés- és előadástörténetével, tempókérdéseivel, népszerűségének okaival kapcsolatban. Molnár Szabolcs felvillantotta a zenemű létrejöttének hátterét, amelynek fontos mozzanata, hogy  amerikai közönség számára íródott, ezért választott Bartók a kelet-európai népzenei gyökerektől elszakadó, világszerte érthető zenei nyelvet. A viszonylagos közérthetőség magyarázhatja a Concerto kivételes népszerűségét, ami a felvételek számában is tükröződik: jelenleg körülbelül 150 változatban hallgathatjuk meg.

Molnár Szabolcs táblázaton muttata be a különböző interpretációk tempóit

Bartók akkurátusan meghatározta a mű tételeinek, sőt egyes tételszakaszainak kívánatos játékidejét, ám a zeneszerző időjelzéseit nagyon kevés karmester tartja be. Hogyan értékeljük ezt a jelenséget? – tette fel a kérdést a zenetörténész, hozzátéve, talán az sem lenne jó, ha mindenki nagyon pontosan betartaná Bartók tempóit, mert akkor egy csapásra közel egyformává válnának az interpretációk.

Az est centrumában a Concerto harmadik és negyedik tételének bizonyos részei álltak, melyek különféle felvételeit hasonlította össze Molnár Szabolcs. Fölvetődött, hogy a negyedik tétel híres „honvágy” motívuma, a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország operett-betétdal megidézése vajon tényleg szimplán a honvágy kifejezése-e. Miért pont ezzel az operett-idézettel fejezné ki Bartók a honvágyát, amikor egész életében küzdött a felszínesen könnyű művészet ellen? Érdekes, hogy miközben a vonósok ezt a motívumot játsszák, kánonban egy angolkürt szólam indul el, viszont számos interpretációban ez az ellenszólam alig hallható, így a végül egyedül maradó angolkürt „a semmiből tűnik elő”. Pedig – ahogy Molnár Szabolcs fogalmazott –  Bartók itt nem egyszerűen egymás mellé helyez motívumokat, hanem „átkanyarítja” a zenei anyagot, „gyurmázik” vele. Seiji Ozawa – a legnagyobb videómegosztón is látható – egyik felvétele olyan példaként került elő, mint amely érzékelteti ezt az alkotói szándékot.

Videóbejátszások is színesíteték az estét

A Concerto harmadik, Elegia tételének egyik részletével kapcsolatban felvetődött, hogy Bartók itt visszautal A kékszakállú herceg vára Könnyek tava jelenetére. Az utalás egyetlen desz hangba torkollik, majd ellenpontos játék jön a fúvósokkal. Molnár Szabolcs megfigyelése szerint ez az átvezető rész a legtöbb felvételen megoldatlan, például Fricsay Ferencnél is. Ellenpéldaként Celibidache került elő, akinek nagyon lassú tempójú interpretációjában ez az átvezető szakasz „valahogy nem idétlen”, az éles ritmusok helyett sajátos akcentust kapunk. Kinek van akkor igaza a tempóval kapcsolatban, Bartóknak vagy Celibidache-nak? – tette fel a költői kérdést a zenetörténész. Az utolsó bejátszásban ismét Seiji Ozawát láthattuk és hallhattuk vezényelni, aki az Elegia tételt is meggyőzően interpretálja, némi japános ritualizáltsággal, fegyelmezettséggel és erővel.

Az est zárógondolata az volt, hogy nem teszünk jót Bartóknak, ha azt hirdetjük, őt csak mi, magyarok tudjuk jól előadni. Bartók olyan nagyságrendű zeneszerző, aki az egész világé.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

Bartoliról pró és kontra

Mi köze van Cecilia Bartolinak a könyvtárosok cérnakesztyűjéhez? Hogyan lehet valaki egyszerre világsztár és régi korok művészeinek kutatója? Tegnap este könyvtárunkban a Bartoli-jelenségről beszélgetett az érdeklődőkkel Molnár Szabolcs zenekritikus, zenetörténész .

Cecilia Bartoli korunk egyik legjelentősebb operaénekesnője, ezzel együtt megosztó személyiség: művészetével kapcsolatban rajongó és fanyalgó véleményvezérek állnak szemben egymással. Ehhez a helyzethez kapcsolódott Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus bevezető kérdése is a tegnap este könyvtárunkban tartott beszélgetésen:  azt firtatta, hogy a jelenlévők között milyen arányban képviselik magukat “rajongók” és “viszolygók”. Úgy tűnt, az olasz mezzoszoprán pártján állók vannak a teremben  többségben, de azért akadtak, akik fenntartásaikat hangoztatták az énekesnővel kapcsolatban. Az Ízlések, művészek, közönség című sorozatunk keretében zajló beszélgetés így alapvetően szerencsés alapállásból indult: miközben az előadó/moderátor érdekes szempontokból járta körül a Bartoli-jelenséget, lehetőség nyílt a vélemények ütközetetésére is.

Szóba került, hogy Bartoli különleges projektjeivel szereti „föltámasztani”, (újra)fölfedezni régi korok művészeit. Felvethető e projektekkel kapcsolatban, hogy mennyiben fakadnak művészi küldetéstudatból, szerepjátékból vagy (ön)iróniából, esetleg mennyire játszanak bennük szerepet (lemez)piaci szempontok. A híres 19. századi énekesnőnek, Maria Malibrannak szentelt albumán Bartoli szinte a nagy előd reinkarnációjaként lép föl, egy videón pedig cérnakesztyűt húzó könyvtári kutatóként keresi a hiteles Malibran-kottákat. Molnár Szabolcs fölhívta a figyelmet arra, hogy Malibran egyszerre énekelt drámai szoprán, „buffo” és alt hangfajokban, a kvázi örökébe lépő Bartoli pedig legalább ennyire összetett jelenség: “bohóc karakterrel megáldott tragika, aki próbál szoprán lenni, miközben mezzo”.

A föltámasztás, föltárás missziója felől értelmezhető Bartoli Mission című albuma is, amelyet a többé-kevésbé elfeledett 17. századi zeneszerzőnek, Agostino Steffaninak szentelt. Szintén mélyrétegekbe ástak Bartoli Vivaldi-lemezei, és ezek – ahogy Molnár Szabolcs fogalmazott – egyenesen zenetörténeti percepciónkat alakították át. Míg 25 évvel ezelőtt Vivaldi elsősorban hegedűversenyek szerzőjeként élt a köztudatban, addig ma már Bartolinak köszönhetően sokan elsősorban operaszerzőként tekintenek Vivaldira.

Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus vezette a beszélgetést

Izgalmasak voltak a Molnár Szabolcs által bemutatott Bartoli-felvételek, különösen más interpretációkkal összevetve. Kitűnt, hogy Bartoli milyen tudatosan és bátran él a tempóválasztás szabadságával: két bemutatott felvétel is szokatlanul lassú tempója miatt tűnhet kiemelkedő, jelentős interpretációnak, vagy más szemszögből éppen megkérdőjelezhető „bartolizmusnak”. Érdekes volt a hallgatóság soraiból érkező egyik  kérdés: Bartoli karrierje vajon miért mozdult el a projektek, felvételek irányába, miért nem “áll be” gyakrabban szériában futó operaházi produkciókba. Voltak, akik –  mintegy védelmükbe véve a művésznőt – arra utaltak, hogy Bartoli ma már akkora sztár, hogy “mindent megtehet”, és ha így van, miért ne alakíthatná szabadon karrierjét saját művészi vonzalmai szerint.

A beszélgetés továbbgondolásra érdemes szempontokat adott nemcsak a Bartoli-rajongók és -fanyalgók, hanem a “semleges” érdeklődők számára is. Ők talán éppen az este hatására kapnak kedvet ahhoz, hogy jobban megismerjék az énekesnő munkásságát.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK

Fotóalbum

A beszélgetéssorozat következő részében, április 24-én Bartók Concertójának karmestereiről, felvételeiről lesz szó szintén Molnár Szabolcs zenekritikus, zenetörténész moderálása mellett. Részletes információk a Facebook-eseménynél olvashatók. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Gondolatébresztő

Aki szeretne eligazodni a zene világában, legtöbbször szakkönyvekhez, hangfelvételekhez fordul, vagy a művek kottáit tanulmányozza – mindezekre kitűnő lehetőség nyílik a Zenei Gyűjteményben. Akadnak persze olyanok is, akik a zenei ismeretterjesztés személyesebb, közösségi élményt adó formáit kedvelik – nemrég zárult programsorozatunkkal igyekeztünk az ő kedvükben járni. Vajon másként közelít-e a zenetörténet, zeneelmélet kérdéseihez egy komponista, mint egy zenetudós? Hollós Máté zeneszerző könyvtárunkban tartott előadásainak sikere alapján azt mondhatjuk, igen: műhelytitkokra, szakmai fogásokra érzékeny „alkotói füllel”, izgalmas szempontokból közelítette meg témáit – Beethoven zongoraszonátáitól a zenei humorig. Hollós Máténak nemcsak gondolatgazdag előadásait köszönjük, hanem azokat a saját kompozícióit tartalmazó CD-ket is, amelyeket könyvtárunknak, olvasóinknak ajándékozott.

SCH-

Fotóalbum