Mozaik kategória bejegyzései

Vendégségben a Bartók Emlékházban

Szakmai-tanulmányi nap keretében a Zenei Gyűjtemény munkatársaiként a Bartók Béla Emlékházba látogattunk el július 2-án. Farkas Zoltán igazgató és kollégái bemutatták nekünk a gyönyörűen felújított és kibővített épület kincseit és az intézmény kultúraközvetítő munkáját.

Bartók Béla és családja utolsó magyarországi lakóhelye volt a Budapest II. kerülétében, a Csalán út 29. szám alatt található épület, amely ma a nagy zeneszerző emlékét őrző muzeális intézmény és koncertek helyszíne. A hazai látogatók mellett a világ minden tájáról – az Egyesült Államoktól Franciaországon keresztül Japánig  – érkeznek ide zenei zarándokok, hogy megérintse őket a hely szelleme. Ránk is mély benyomást tett az a puritán, letisztult, átható szépségű tárgyi környezet, amelyben Bartók élt, és amelyből a ház gyűjteménye gazdag bemutatót kínál. 

Az épület második szintjén látható Bartók számos eredeti kalotaszegi népi bútora, íróasztala és Bösendorfer zongorája is, amelyen sok remekművét komponálta. A padlástéri tárlókban használati tárgyak, ruhadarabok, érdekes apróságok idézik meg a zeneszerző, a tudós, a családapa hétköznapjait. Itt tekinthettük meg Bartók népi hangszergyűjteményének néhány darabját is, továbbá tudományos alapossággal rendszerezett rovar- és növénygyűjteményét. Az emlékház archív fotóanyagának és nagyméretű, domborművű térképének segítségével képet kaphattunk a komponista  népzenegyűjtői munkásságáról is, és szemügyre vehettük azt a fonográfot és írógépet, amit gyűjtőútjaira magával vitt.

A Csalán út nevezetes háza 1924-ben épült

Mint megtudtuk, az emlékház tervei szerint hamarosan interkatív zenehallgatási pontokkal bővül a kiállítás – régi népi hangszerek és a modern hangtechnika izgalmas összeházasítása révén. Érdemes lesz tehát újra ellátogatni testvérintézményünkbe annak is, aki korábban már járt ott.

Az emlékház kertjében, Bartók szobra mellett fogadott minket Farkas Zoltán

Köszönjük az emlékház munkatársainak a meghívást, a tanulságos, élményszerű délelőttöt!

SCH-
FOTÓ: BARTÓK BÉLA EMLÉKHÁZ, FSZEK

Fotóalbum
(Jogi okok miatt az épületen belül nem szabad fényképezni.)

 

Reklámok

Költözés közben

A Zenei Gyűjtemény munkatársai a nyári zárva tartás ideje alatt sem pihennek: műszaki-technikai kollégáik segítségével ezekben a hetekben költöztetik a zenei állomány jelentős részét, mintegy 54 000 dokumentumot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületébe.

A költözésre a Pálffy-palota várhatóan egy évig tartó felújítása miatt van szükség.

Ahogy képeinken látható, a munkálatok jól haladnak, a szabadpolcos olvasóterem szakkönyvállománya már szinte teljes egészében a Reviczky utcai épületbe került. A költözés folyamata során 22 000 könyvet kell kézbe venni, és speciális szállítóládába helyezni, amelyben a dokumentumok nem tudnak összekeveredni.

Augusztus 6-ától már az új helyen, a Központi Könyvtárban várják az olvasókat és a koncertek közönségét a Zenei Gyűjtemény munkatársai. (A költözéssel kapcsolatos további információk korábbi blogbejegyzésünkben olvashatók.)

SCH-

Fotóalbum

Találkozunk augusztusban!

A nyári zárva tartás miatt augusztus 6-áig búcsúzik az olvasóktól és rendezvényeinek közönségétől a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének csapata: Bándoli Katalin osztályvezető, Bartók Gergely, Farkas Ákos, Hárshegyi Péter, Kurucz Julianna, Romsits Gábor, Schalk Endre Kornél és Tingyela Attila.

Köszönjük, hogy nagyon sokan igénybe vették szolgáltatásainkat, eljöttek koncertjeinkre és rendezvényeinkre! Reméljük, sikerült segítséget adnunk ahhoz, hogy hozzájussanak az Önöket érdeklő zenei információkhoz, szalonunkban pedig emlékezetes koncertek, beszélgetések résztvevői voltak.

Romsits Gábor, Kurucz Julianna, Tingyela Attila, Bándoli Katalin, Schalk Endre Kornél, Bartók Gergely, Hárshegyi Péter, Farkas Ákos

Örömmel adjuk hírül ezúton is, hogy a könyvtárunknak otthont adó Pálffy-palota felújítás előtt áll: építészeti értékeinek megtartása mellett esztétikailag és műszakilag is megújul, ezért hamarosan még szebb, kényelmesebb körülmények között tudjuk majd fogadni Önöket. A felújítás várhatóan egyéves időtartama alatt átmeneti otthonunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épülete lesz (Reviczky u. 1.), ahol továbbra is igénybe vehetik megszokott szolgáltatásainkat, és koncertjeinket, rendezvényeinket sem kell nélkülözniük. (A költözéssel kapcsolatos további információk korábbi blogbejegyzésünkben olvashatók.)

Költözik a Zenei Gyűjtemény

Minden Kedves Olvasónknak, könyvtárlátogatónak zenében bővelkedő, szép nyarat, kellemes pihenést kívánunk.  Mi az előttünk álló hetekben könyvtárunk állományát fogjuk a Központi Könyvtárba költöztetni, hogy néhány hét múlva már ott találkozhassunk. Viszontlátásra augusztusban! 🙂

SCH-

Fotóalbum

Kórusok éjszakája

Az ír The Lalala kórus a Zenei Gyűjtemény kertjében a Kórusok éjszakáján (Fotó: Mohai Balázs MTI)

Az Index tudósítása szerint a mindenféle dolgok budapesti éjszakái közül a Kórusok éjszakája a legjobb. Örülünk, ha így van, és hogy a Zenei Gyűjtemény kertjében június 9-én tartott kóruskoncerttel mi is hozzájárulhattunk a rendezvény sikeréhez 🙂 Az idén  az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola Gyermekkara, a Profun Kamarakórus,  a Korona Énekegyüttes , a Vösörmarty Zenei Tömörülés, a Contrapunto Kamarakórus, a The Lalala Choir (IRL) , a Pax et Bonum Kamarakórus és a SYRINX kórus  előadásának tapsolt kertünkben a közönség.

SCH-

Kerti kvartett

Vonósnégyes-muzsika fogadta az érdeklődőket júnus 2-án délután a Zenei Gyűjtemény kertjében. A klasszikus zenét hallva sokan megálltak, bementek ez alkalomból megnyitott kertünkbe, hogy meghallgassák a MÁV Szimfonikusok zenészeinek játékát, amely egy kicsit kiszakított a mindennapi valóságból :-). A program a MÁV Szimfionikusok Open Day nevű, több helyszínen tartott rendezvnyének része volt.

SCH-

Fotóalbum