Könyvajánlat kategória bejegyzései

Ralph Kirkpatrick: Reflections of an American Harpsichordist

Ralph Kirkpatrick a 20. század nagyhatású amerikai csembalóművésze, a régizene tudós kutatója volt. Eddig kiadatlan visszaemlékezéseinek és esszéinek angol nyelvű kötete nemcsak csembalistáknak izgalmas olvasmány, hanem mindenkinek, akit érdekel a régizene és a régi billentyűs hangszerek története.

Az idősebb zenerajongók hajdani felvételekről, például a Deutsche Grammophonnál az 1950-60-as években megjelent Bach-lemezekről ismerhetik Ralph Kirkpatrick (1911-1984) nevét. Máig folyamatosan újrakiadott, klasszikussá vált felvételek ezek, noha megjelenésük óta a historikus csembalójáték és a historikus csembaló maga is rengeteget változott. Az 1911-ben született Kirkpatricket előadók hosszú sora, művészek generációi követték Gustav Leonhardttól, Trevor Pinnockon át Pierre Hantaï-ig, az amerikai művész mégis fontos viszonyítási pont maradt a mai napig. Hogy miért, az kiderül emlékiratainak, esszéinek, előadásainak eddig kiadatlan, angol nyelvű gyűjteményéből is, amely egy szenvedélyesen önkritikus, intellektuálisan rendkívül igényes előadóművészt mutat.

Önkritikus, művelt, igényes művész volt

A jómódú massachusettsi értelmiségi családból származó Kirkpatrick pályafutása jelentős részét Európában töltötte, ahol nemcsak tanult (például Wanda Landowskától és Nadia Boulanger-től), de tanított és kutatott is. A nevéhez fűződik például a Scarlatti-szonáták máig használt (Kirkpatrick-számos) műjegyzékének összeállítása és a Goldberg-variációk kommentált kottakiadása. A könyv a pályát átfogó visszaemlékezések mellett személyes hangvételű esszéket tartalmaz például a hangversenyéletről, a lemezfelvételek készítésének kínjairól, a csembaló hangszerről. Kirkpatrick szinte önostorozó őszinteséggel tekint vissza a karrierjére; leírja például, hogy egyáltalán nem szereti a csembalót, mert életének 80 százaléka a rossz hangszerekkel való küzdelemmel telt el. (Megjegyzendő, hogy a ma ismert kópia jellegű hangszerek csak Kirkpatrick pályájának utolsó két évtizedében terjedtek el, korábban az úgynevezett “modern csembalók” voltak divatban.) Kritikusan viszonyul saját felvételeihez is, kifejtve, csak egyetlen lemezével elégedett igazán, amely a Wohltemperierte Klavier II. kötetének klavikorddal rögzített anyagát tartalmazza. (A csembaló mellett Kirkpatrick klavikordozott, néha zongorázott is.)

A könyv egyik legérdekesebb fejezete arról a rettegéssel vegyes izgalomról számol be, amellyel Kirkpatrick és zenész társai Elliot Carter zongora-csembaló kettősversenyének ősbemutatójára készültek a szélsőségesen nehéz darab alig értelmezhető kottakézirata alapján. A kötet legfontosabb üzenete mégsem az életpálya kalandos részleteiben, hanem a zene iránti elkötelezettség mélységében, az élete utolsó szakaszában látását elvesztő Kirkpatrick kitartásában, rendíthetetlen minőségigényében keresendő.

A művész unokahúga, Meredith Kirkpatrick által szerkesztett hiánypótló munkát részletes bibliográfia, diszkográfia és tárgymutató egészíti ki.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria
A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében
Reflections of an American Harpsichordist – Unpublished memoirs, Essays and Lectures of Ralph Kirkpatrick
University of Rochester Press, 2017

Reklámok

Simon Erika: Pilinszky és Bach

A vékony kis könyv súlyát két óriás adja meg: Bach és Pilinszky. A 20. század egyik legnagyobb magyar költője Bach zenéjének hatására számos prózai elmélkedést, publicisztikát írt, amelyek ugyan korábban is megjelentek már, de Simon Erika könyvében egybegyűjtve erejük összeadódik.

Pilinszky jellegzetesen sűrű, letisztult szövegei mellett megtalálható a kötetben több rendkívül izgalmas interjú, amelyekben művésztársak, barátok emlékeznek a zenehallgató költőre. Megszólal mások mellett Kocsis Zoltán, Rónay László, Szokolay Sándor és Jelenits István is. Mindannyian más-más fénytörésben, de lényegileg hasonlóan idézik fel Pilinszky szuggesztív, szelíd, a föld fölött lebegő egyéniségét és kapcsolatát Bach zenéjével.

“Bach számomra Isten-bizonyíték”

A könyv néhány óra alatt végigolvasható, de olyan gondolatokkal, képekkel van tele, amelyeket talán évekre magunkkal viszünk. Egy interjúban például Pilinszky így fogalmazott: „Bach olyan erdőre emlékeztet, ahol a fák ágai mozognak: írnak a levegőre (tudod?), kifogyhatatlanul írnak, írnak, az ember megérti, elfelejti, nem érti meg, egyre megy. Ez a csecsemők nagy szórakozása! Nézni az ágaknak ezt a furcsa ákombákomát, ami a legtisztább beszéde a természetnek, legtisztább írásjegye, ugyanakkor persze megfejthetetlen – ez nekem a Musikalisches Opfer.” Az interjúkban előkerülő emlékek, anekdoták is sokat hozzáadhatnak Pilinszky-képünkhöz. Kocsis Zoltán mondja: „Ez csak egy kis rövid történet, de nagyon jellemző. Éppen Törőcsik Mariéknál volt Jancsi, a velemi házukban, én pedig Zamárdiban nyaraltam. Hívott, hogy látogassam meg, el is mentünk, és hullafáradtan érkeztünk meg, ugyanis az akkor egy elég komoly út volt. Nagyon örült nekünk, és azt mondta: De jó hogy jöttetek, most kezdődik éppen Bach h-moll miséje a rádióban. Meghallgattuk együtt a h-moll misét, utána azonban nekünk indulnunk kellett vissza, mert sötétedett. Ez volt a látogatás! Neki ennyire fontos volt a zene és ezen belül pedig Bach, akit egyértelműen Isten-bizonyítékként aposztrofált…

CD-melléklet is tartozik a könyvhöz

Az írások, emlékek alapján éles kép rajzolódik ki arról, hogyan hallgatott zenét Pilinszky. Mondhatni, intenzív, kreatív, transzcendentális és totális zenebefogadó volt. Kevés zenét hallgatott nagyon sokszor (intenzivitás), a befogadást is teremtő aktusként gyakorolta (kreativitás), a zenét önmagán túlmutató jelentésként élte meg (transzcendencia), és mindig lényének egészével fogta föl (totalitás). Nincs egyetlen érvényes, kitüntetett módja a zene befogadásának, nem muszáj, nem is tudnánk ugyanúgy zenét hallgatni, ahogy Pilinszky tette, valamiképpen mégis tanulhatunk tőle. Nem véletlen, hogy a muzikálisan egyébként teljesen képzetlen költő zenéről alkotott véleménye fontos volt jó barátja, Kocsis Zoltán számára is.

A könyvhöz tartozó CD-mellékleten helyet kapott többek között Pilinszky néhány verse saját előadásában, illetve olyan Bach-zeneművek, amelyekről szó esik a kötetben.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK, WIKIMEDIA COMMONS
A hét könyve – fotógaléria
A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében.
Simon Erika: Pilinszky és Bach
Kairosz, 2008.

Norman Lebrecht: Maestro!

Norman Lebrecht világhírű brit zenekritikus karmesterekről írt könyve 1991-es megjelenésekor alaposan felkavarta a komolyzene világának békés vizeit. Sokan vetették a szerző szemére, hogy szentségtörő módon mutatja be az istenített maestrók gyarlóságát.

A könyv kiemelkedő példányszámban fogyott világszerte. A botránykő-jelleg mellett sokan észrevették azt is, hogy Lebrecht hatalmas információmennyiséget megmozgatva, szellemesen és alapvetően meggyőzően elemzi a karmesterség társadalmi-kulturális jelenségét. „Könyvem célja megvizsgálni a karmesterek hatalmának eredetét és természetét, valamint hatását hivatásuk jelenlegi hanyatlására” – írja a szerző, és akkurátusan el is végzi a maga elé állított feladatot. Könnyen emészthető, anekdotikus stílusban, de mély témaismerettel veszi végig a nagy karmesterek munkamódszereit, egyéniségét Hans von Bülow-tól Toscaninin át Karajanig és napjaink sztárjaiig. A karmestereket vezetői stílusuk szerint kimondva-kimondatlanul elhelyezi valahol a diktátor-demokrata skálán: az egyik végponton mondjuk Karajannal, a másikon Neville Marrinerrel.

Vitriolos stílusban mesél

Lebrecht inkább vitriolos stílusban mesél, ritkán formál nyíltan véleményt, mégis kiolvasható könyvéből, hogy nem tartja jónak a karmesterek sztárolását. Szerinte inkább a szerző szándékait és a közönséget kellene jobban tisztelni, valamint hiteles zenekritikusokra és a komolyzenei élet állami támogatására volna szükség.

Akár túlzásnak tartjuk szerző mítoszromboló hevületét, akár egyetértünk vele, mindenképp érdemes elolvasni a könyvet, untatni biztosan nem fog!

SCHALK
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria
A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében.
Norman Lebrecht: Maestro! A karmestermítosz
Európa, 2014.

 

Kathryn Kalinak: Filmzene

Nem sokkal tart tovább elolvasni Kathryn Kalinak filmzenéről írott könyvét, mint megnézni egy mozifilmet. Viszont a könyv végére érve jó eséllyel sokkal többet tudunk majd mozgókép és zene kapcsolatáról, mint amikor belekezdtünk.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a filmzene nem több, mint aláfestés, kellemes kiegészítése a látványnak. Azt is sokan szokták mondani, hogy a filmzene akkor jó, ha észre sem vesszük. Kathryn Kalinak amerikai filmelmélet-professzor „rövid bevezetése” a filmzene világába alaposan árnyalja ezt a leegyszerűsítő képet. Az arányosan komponált könyvecske három főtéma köré szerveződik: előbb a filmzene hatásmechanizmusa, majd története, végül a filmzeneszerzés gyakorlata kerül terítékre. A szerző mindhárom témában izgalmas példákat hoz, számos elgondolkodtató szempontot vet föl, ezért kis terjedelme ellenére sem hat a szöveg elnagyoltnak. A könyv hangsúlyozottan nem szakembereknek szól, nekik pedig valószínűleg sok újat mond, vagyis a szerző kihoz a gyorstalpaló ismertterjesztés műfajából mindent, amit lehet.

Remek, okos kis könyv

A hatásmechanizmust taglaló részben rácsodálkozhatunk például arra, hogy a filmzene nemcsak vezetheti az érzelmeinket, atmoszférát vagy koherenciát teremthet, hanem a puszta észlelésünket is alakíthatja. Gyakran például nem a kép, hanem a zene „mondja meg”, hogy mit fejez ki egy tekintet. De nemcsak a zene hat a látványra, hanem a kép is visszahat a zenére – Kalinak fejtegetései megsejtetik velünk, milyen bonyolult is a filmzene esztétikája.

A történeti áttekintés érdeme, hogy nem korlátozódik a nyugati filmművészetre és zenére, hanem globális szemszögű: képet kapunk az indiai, japán, iráni, dél-amerikai fejlődésről, kulturális sajátosságokról is. A filmzene komponistáiról szóló záró részbe néhány vicces anekdotát is belecsempészett a szerző (egy hollywoodi producer angolkürtökkel szerette volna „angolosabbá” tenni a film zenéjét, egy másik Hollywoodba akarta hozatni Brahmsot, hogy a zene az ő vezényletével brahmsosabban szóljon). Ebből a részből tudhatjuk meg azt is -ha még nem tudnánk-, milyen véletlenek folytán keletkezett Stanley Kubrick 2001 Űrodüsszeia c. filmjének híres, komolyzenét használó hangsávja.

A remek, okos kis könyvet hivatkozásjegyzék, ajánlott olvasmányok és ajánlott filmek jegyzéke, film-, név- és tárgymutató egészíti ki. Mindenkinek ajánljuk, aki szeretne tudatosabb filmnézővé, filmzenehallgatóvá válni, de akár egy szakdolgozathoz is adhat jó témaötleteket Kalinak professzor.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria

A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében.

Kathryn Kalinak: Filmzene. Nagyon rövid bevezetés
Rózsavölgyi és társa, 2014.

Csáth Géza: A muzsika mesekertje

Milyen lehetett élőben hallani Bartók, Debussy, Dohnányi játékát? A századelő Budapestjének színes koncertéletébe kalauzolnak a 100 éve elhunyt Csáth Géza összegyűjtött zenei írásai. 

Csáth Gézára ma elsősorban úgy emlékezünk, mint a Nyugat első nemzedékének jelentős, dekadens-modern írójára. Sokoldalú tehetségének egy másik oldalát mutatja meg A muzsika mesekertje című kötet, amely 1904-1912 között írt hangversenykritikáit, zenei tárgyú írásait gyűjti össze. Egy mindig szellemes, könnyen sikló mondatokban fogalmazó, profi újságíróval találkozunk itt. Csáth a Budapesti Napló és más lapok zenekritikusaként úgy tudósít a korabeli főváros turbulens koncertéletéről, hogy szinte látjuk-halljuk a történéseket. A mai olvasó számára talán éppen ez a legvonzóbb a könyvben: a zene- és előadástörténet olyan óriásait vehetjük szemügyre közvetlen közelről, mint Debussy, Bartók, Casals, Godowsky, Ysaÿe. 

A századelő Budapestjének színes koncertéletébe kalauzol a könyv

A koncertkritikák mellett számos egyéb zenei tárgyú írást is tartogat a könyv: zeneszerzői portrékat, zenetörténeti és zeneelméleti miniesszéket. Ezeket ma is úgy olvashatjuk, mint alapvetően helytálló és érdekes ismeretterjesztő szövegeket, és persze mint Csáth sokirányú tehetségének bizonyítékait. Hasonlataiban ott bujkál a szecessziós író, merész analógiáiban az orvos, elemző passzusaiban a  gyakorló zenész, zeneszerző is. Haydn-ról írott portréja szinte novella, más szövegei éles ítélőképességét tanúsítják: az elsők között ismerte fel Bartók zenéjének nagyságát.  

A könyv 650 oldalát kevesen fogják egyvégtében elolvasni, de a kötet nem is erre, inkább lapozgatásra, kalandozásra való. Ezek a rövid, ma is frissnek ható szövegek egy remek szellem  gyöngyszemei. 

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria

A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében. 

Csáth Géza: A muzsika mesekertje. Összegyűjtött írások a zenéről 
Magvető, 2000.