Könyv kategória bejegyzései

Káprázatos Kína

Felállva tapsolt a szalonunkat zsúfolásig megtöltő közönség tegnap este a kínai Csendes Hang együttes magával ragadó koncertje után. A hattagú formáció különleges műsorral jelentkezett: előadásukban a kínai tradicionális muzsika a nyugati zenével lépett fúzióra.

A Pekingi Tengerentúli Kulturális Intézet kulturális csereprogramjának keretében létrejött koncert előtt dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója üdvözölte a közönséget, emlékeztetve arra, hogy Budapest egyik testvérvárosa Peking, és a két metropolisz kitűnő kapcsolata kulturális területen is megmutatkozik.

A szalonunkat teljesen megtöltő közönség kíváncsisága a műsor előrehaladtával egyre inkább elragadtatássá alakult át: a kínai muzsikusok kulturális határokat átlépő, de európai füllel is jól befogadható, maximális profizmussal előadott produkciója nem mindennapi élmény volt. A hattagú formációban hat hangszer, illetve hangszercsoport jutott szerephez: Xiaofei Ma hegedűn, Chen Hu gitáron, Song Zhao csellón, Chang Ying kínai citerán (kucseng), Di Zhang kínai furulyákon és fuvolákon, Jianan Wang pedig hagyományos és modern ütőhangszereken játszott.

Az autentikus kínai instrumentumok izgalmas, távoli tájakat felidéző hangzásvilágát nagyszerűen egészítették ki a jól ismert európai hangszerek: együtt teremtettek hol lírai, a szó szoros értelmében „csendes” hangulatot, hol nagy hangerejű, pergő ritmusú zenei csúcspontokat. A hatás lemérhető volt a közönség reakcióján: ráadást követelve, felállva, vastapssal fogadták az előadást a jelenlévők. Köszönjük az estét a zenészeknek és mindenkinek, aki az esemény létrejöttében szerepet vállalt!

Az M5 Televízió Kulturális Híradójának tudósítása a koncertről itt tekinthető meg 7:42-től.

A koncerthez kapcsolódóan ezúttal is ajánlunk néhány kölcsönözhető dokumentumot könyvtárunk gyűjteményéből. A kínai zene múltjába és jelenébe vezet be Jin Jie Chinese Music című angol nyelvű könyve, amely a Cambridge University Press kiadó gondozásában jelent meg. Az illusztrált kiadvány áttekintést ad a kínai hangszerek 8000 éves történetéről, a kínai népzene sokrétűségéről, a híres kínai operajátszásról és a modern kínai zeneiparról is.

Rendkívül érdekes Tőkei Ferenc munkája, amely A kínai zene elméletéből címmel 2000-ben jelent meg. A könyv rávilágít a konfuciánus (zene)esztétikai hagyomány fontosságára, amely szerint a zenének közvetlen hatása van a politikai életre, a zene felvirágoztathatja vagy romlásba döntheti az országot. A mágikus eredetű gondolat a zene hatalmáról így vagy úgy, de minden kínai esztétikai gondolkodó számára viszonyítási pont volt. Nemcsak Kína, hanem egész Ázsia fő zenei formáinak bemutatására vállalkozott Kárpáti János, a Zeneakadémia tanára Kelet zenéje című könyvében, mely régi írásos dokumentumok, képzőművészeti források, hangzó anyagok tanulságait és saját kutatásainak eredményeit foglalja össze. Mindhárom kiadvány haszonnal forgatható!

SCH-

Fotóalbum

Reklámok

Gyermekhangok varázslata

Vastapssal fogadta szalonunk közönsége a Magyar Rádió Gyermekkórusának ma esti, egészen különleges élményt adó koncertjét. A magyar zenekultúra nagyköveteként világjáró és világszerte ünnepelt együttes a legkülönbözőbb karakterű és hangulatú darabokat énekelt, de összefogta a műsort a gyönyörűen, kristálytisztán csengő gyermekhangok varázsa

Kodály-kórusművek mellett főként kortárs magyar alkotások szerepeltek a műsorban, például Halmos László, Fekete Gyula és Decsényi János munkái. Utóbbi két zeneszerező jelen volt a koncerten, az est házigazdája, Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző és dr. Matos László karnagy „hívó szavára” a közönség soraiból léptek elő, nagy taps közepette.

Fekete Gyula és Madarász Iván
Decsényi János, hátul dr. Matos László

Madarász Iván élvezetes, szerteágazó felvezetőjében szót ejtett a gyermekkórusok szerepéről Bach művészetében, és a „gyerekzene” fogalmával kapcsolatban arra jutott, a zenében sem szabad „gügyögni”. A friss koncertélmény hatása alatt mi ehhez csak annyit fűzünk hozzá: bárcsak a felnőttek zenéje lenne mindig olyan igényes, mint a ma este hallott, gyermekkarra komponált darabok! Köszönjük a csodálatos estét a kórusnak, minden résztvevőnek, köztük a zongorán közreműködő Arany Zsuzsannának. Az esemény a Hatkor az Ötpacsirtában elnevezésű, kortárs zenei sorozatunk része volt.

Arany Zsuzsanna a zongoránál

A koncerthez kapcsolódóan ezúttal is ajánlunk néhány kölcsönözhető dokumentumot könyvtárunk gyűjteményéből. Philip Glass amerikai zeneszerző korunk egyik legnagyobb hatású komponistája, akinek 5. szimfóniája a teremtéstől az apokalipszisig festi föl a világ történetét. Az 1999-ben keletkezett mű általunk ajánlott, amerikai kiadású CD-felvétele a Magyar Rádió Gyermekkórusának közreműködésével készült. Karvezetőknek, ének-zene tanároknak lehet igen hasznos egy angol nyelvű kóruspedagógiai kézikönyv, amellyel nemrég gyarapodott gyűjteményünk: The Oxford Handbook of Choral Pedagogy .

A gyermekkórus mai tagjainak kezében elődeik egy hanglemeze

SCH-

Fotóalbum

Kamara komolyan

Rendkívül magabiztos, kifejező játékkal örvendeztette meg a közönséget tegnap este szalonunkban két fiatal művész, zeneakadémiai hallgató, Agárdi Eszter (cselló) és Németh Gábor (hegedű) duója.  Előadásmódjuk lényegre törő tárgyilagossága jól alkalmazkodott a választott darabok többnyire tűnődő, melankóliába hajló, csak ritkán szenvedélyes karakteréhez. A jó értelemben vett előadói alázatra, komoly átgondoltságra utalt már a műsor összeállítása is: nem egyszerűen többségükben ritkán játszott darabokat vettek elő, hanem egytől-egyig nagyszerű, megismertetésre, bemutatásra érdemes műveket, köztük például Reinhold Glier orosz-szovjet zeneszerző későromantikus, népzenei motívumokat is használó nyolc duóját (Op. 39).

A koncert centrumában Ravel nagyszabású hegedű-cselló szonátájának előadása állt. Ez a darab ugyan csupán egy évtizeddel később (1920-22-ben) született, mint Glier duói, de hangütésében modernebb, talán nehezebben is befogadható  – az előadóknak mindenesetre sikerült megmutatniuk  különös szépségét. Élmény volt hallani Kodály egyetlen hegedűre és csellóra komponált darabjának (Op. 7) első tételét is. Az est végén egy kivédhetetlen véletlen miatt Németh Gábor néhány másodpercre kiesett a játékból – ám olyan lélekjelenléttel lépett vissza zavartalanul a darabba, amit évtizedes előadói rutinnal rendelkező zenészek is megirigyelhetnek. Köszönjük a kivételes estét, a kamarazenei ritkaságokat!

A koncerthez kapcsolódóan ezúttal is ajánlunk néhány könyvet, CD-t gyűjteményünkből. A Stradivari hegedűk és csellók történetét mutatja be a Hill testvérek munkája Antonio Stradivari: der Meister des Geigenbaus címmel, amely német mellett angol kiadásban is hozzáférhető a Zenei Gyűjteményben. Hangszertörténeti, hangszerkészítési kérdéseket taglal Mary Ann Alburger The Violin makers című angol nyelvű kötete is. A 20. század egyik meghatározó, Amerikában világhírűvé vált orosz gordonkaművésze volt Grigorij Pjatyigorszkij, akinek Csellóval a világ körül címen megjelent önéletrajza szinte letehetetlenül izgalmas olvasmány.

A méltatlanul kevéssé ismert Reinhold Glier (1874-1956) orosz zeneszerző Tanyejev és Arenszkij tanítványa, és mások mellett Prokofjev tanára volt. Kölcsönözhető CD-ink közül többek között 3. szimfóniáját ajánljuk, amely Ilja Muromec, a kijevi rusz egy népi hősének életét feldolgozó, nagyszabású programzene. Glier finom szövésű kamarazenéjébe kitűnő bepillantást ad a Hungaroton  CD-je, amelyen az Albumlapok (Album leaves) című zongora-cselló duófüzért Nagy Péter és Kousay H. Mahdi Kadduri játssza.

SCH-

Fotóalbum

Nagy utazás dalokkal

Józan Vivien

Az ezerszínű dalirodalom és fiatal, tehetséges énekesek – kell-e ennél több egy szép május esti koncerthez? Ma három szoprán és egy tenor, Józan Vivien, Ambruzs Berill, Sipos Katalin és Katona Lóránt énekelt szalonunkban, mindannyian a Zeneakadémia hallgatói. Virág Emese zongoraművész kísérete mellett hatalmas zenei időutazást tettek  az angol barokk Purcelltől Schubert, Schumann romantikáján át a 20. századig: Poulenc, Orbán György dalműveiig.

Ambruzs Berill

Az énekes szólistáknak a művekben kifejezett gondolatok és érzelmek átadása érdekében egy kicsit színészeknek is kell lenniük – ma este ez a varázslat mindenkinek sikerült. Sipos Katalin és Katona Lóránt például a koncertet záró Schumann-duetteket nem egyszerűen elénekelték, hanem életre keltették, az ő produkciójukat is nagy tapssal fogadta a közönség. 🙂

Katona Lóránt, Sipos Katalin

A koncerthez kapcsolódóan ajánlunk néhány könyvtárunkból kölcsönözhető könyvet – mind a dal műfajához kötődik.  A 20. század egyik legnagyobb dalénekese, Dietrich Fischer-Dieskau a szerzője a Schubert és Brahms dalművészetét bemutató köteteknek (A Schubert-dalok nyomában, illetve Johannes Brahms – élet és dalok címmel). A dalok esetében a szöveg értése nagyban befolyásolja a befogadást, ezért különösen hasznosak lehetnek azok a kiadványok, amelyek az eredeti textus mellett közlik a magyar fordítást. A 19-20. század legfontosabb dalciklusainak magyar szövegét tartalmazza például a Tavaszi vágyakozás – Dalcikluszövegek I. című kiadvány. Aki szeretne kicsit többet tudni a műfajról, haszonnal forgathatja ezeket a könyveket!

Ajánlott, kölcsönözhető könyveink a dal műfajáról

SCH-

Fotóalbum