Ajánljuk kategória bejegyzései

Georg Klein: Üstökösök

Különleges könyv három különleges egyéniségről. Bartók Béla portréja mellett a genetikus Seymour Benzer és a Nobel-díjas botanikus Barbara McClintock arcképét rajzolja meg Georg Klein Üstökösök című kötete.

Három öntörvényű élet – a könyv alcíme pontosan ragadja meg a lényeget. Bár a szerző, a magyar származású svéd sejtbiológus, közíró szeme előtt állítólag nem lebegett semmiféle vezérfonal, amikor kiválasztotta életrajzi esszéi hőseit, nagyon is van köze egymáshoz ennek a három alkotó egyéniségnek. A koncentrált céltudatosság mellett mindhármukat különös befelé fordulás, lényegre szorítkozás jellemezte – irtóztak a társasági, társadalmi élet fecsegő felszínességétől.

A könyvet elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretnék egy viszonylag rövid, száz oldal körüli szövegből megismerni Bartók emberi és alkotói énjének legfontosabb vonásait,  életének csomópontjait. Klein sokat és érzékenyen idéz másoktól (Bartók levelei mellett a róla szóló gazdag irodalomból is), és az átemelt szövegek mindig nagy megvilágító erejűek. Apró gesztusokból, életrajzi momentumokból, néhány zenemű ismertetéséből és a szerző személyes reflexióiból szinte váratlanul áll össze egy mélyen megragadó Bartók-portré. Ez a kép részleteiben ugyan lehet hiányos, de egészében pontos és lényeglátó. Klein igazi esszéista, írása mentes a zenetudományi zsargontól és a sok életrajzra jellemző lexikonszerűségtől egyaránt.

A kutatás szenvedélye rokonítja a könyv hőseit

A könyv másik két főszereplője a huszadik század nagy tudósai közé tartozik. Életükről, munkásságukról általában keveset tudnak a humán érdeklődésű olvasók. Pont ezért érdekes megismerni őket, és ráébredni arra, hogy a muslicák vagy a kukorica genetikájának szinte megszállott tanulmányozása rokonítható a művészi szenvedéllyel és kutatással. Benzer és McClintock portréjában néhány bekezdés vagy oldal talán túlságosan száraz, szakmai, többnyire mégis sikerül megmaradnia a szövegnek az esszéisztikus ismeretterjesztésnél.  Ahogy a könyv hátsó borítóján olvashatjuk: “A szerzőt ugyanaz a szenvedély hajtja, mint hőseit: a gondolkodás szenvedélye, a művészet, a tudomány, a másik ember, a világ működése iránti olthatatlan érdeklődés.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria

A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében. 

Georg Klein: Üstökösök. Három öntörvényű élet
Corvina, 2014.

Reklámok

Ha zongorázni tanulsz…

Zongoraiskolák  a FSZEK Zenei Gyűjteményben

Előadási darabok  zongorára a FSZEK Zenei Gyűjteményben

Itt a szeptember, elkezdődött a tanítás a zeneiskolákban is: sokan újra leülnek a zongora elé. Könyvtárunkból számos jobbnál jobb zongoraiskola, könnyű előadási darab kölcsönözhető. Érdemes átböngészni a listákat  a zöld linkekre kattintva.   

Könyvtárunk gyűjteményében nemcsak a zeneoktatási intézményekben  gyakran használt  zongoraiskolák találhatók meg, hanem számos más érdekes, hasznos kotta is, amelyek segítik a zongoratanulást és  -tanítást. A kezdőtől a haladó szintig válogathatunk különféle zongoraiskolák és könnyebb-nehezebb darabok között. Külön is ajánljuk a fotókon látható kiadványokat, például az orosz zongoraiskola (Die Russische Klavierschule) sorozatot,  Beethoven könnyű zongoradarabjainak füzetét vagy a legkisebbeknek szóló kottákat.

A zöld linkekre kattintva könnyen áttekinthetjük az összes olyan zongoraiskolát és előadási gyűjteményt, ami kölcsönözhető könyvtárunkból. Ezek a kották szabadpolcon vannak, nem kell őket raktárból kikérni, bármikor elvihetők. Mindenkinek jó gyakorlást, remek zongorázást kívánunk!

Zongoraiskolák  a FSZEK Zenei Gyűjteményben

Előadási darabok  zongorára a FSZEK Zenei Gyűjteményben

SCH-
FOTÓ: FSZEK
Fotóalbum

Poós Zoltán: Táskarádió

Színes, szagos, élvezetes, ráadásul okos könyv is a Táskarádió. 50 nagy magyar sláger apropóján nemcsak 50 év hazai könnyűzenéjéről mesél, hanem generációkról, életérzésekről, emlékekről is.

Poós Zoltán nagyon szereti a könnyűzenét és sokat tud róla – mindez abszolút kitűnik édes-fanyar esszéiből, amelyek fél évszázad hazai poptörténetét regélik el. A Táskarádióban 1960-tól 2010-ig minden évhez kapcsolódik egy emlékezetes sláger, ezek adnak elrugaszkodási pontot a szerző informatív, személyes szövegeihez. A könyv koncepciója az 1001 lemez, amit hallanod kell… típusú kalauzokat követi, tehát kötelezően számba veszi a leghíresebbeket (Illés, Omega, LGT, Hobo, Kispál és a többi). Annyiban mégis más, hogy kevésbé lexikonszerű: egyéni ízű a tálalásmód és a válogatás is (befért például Németh Lehel és a Vágtázó Csodaszarvas).

Remekül egyensúlyoz rajongás és szakértőség között

A sajátosan hangszerelt stílus a könyv nagy attrakciója. Az irodalom felől érkező – alapvetően író, költő – Poós Zoltán lényegében kitalált magának egy új műfajt, a popesszét, amelyben a popról van szó egyszerre populárisan és egy kicsit a földtől elrugaszkodottan. Jól megfér itt egymás mellett tényszerű életrajzi adat és meglepő furcsaság, legenda és interjúrészlet, személyes emlék és társadalomrajz. A nyitott szívvel megfestett előadók, zenészek mellett a könyv főszereplője maga az elbeszélő-szerző, akinek önironikus ifjúkori emlékein szűrődik át a hazai pop-rock históriája a Scampolótól Péterfy Boriig. Aki elég idős hozzá, bizony átérzi, milyen lehetett egy disznótor kellős közepén először hallani a Piramis együttest Az egymillió fontos hangjegy című tévéműsorból: „Úgy elkezdtem őrjöngeni, hogy majdnem megfulladtam egy félig megrágott, besózott disznófültől.” A társadalomfestő hasonlatok is betalálnak. A 70-es évek Koncz Zsuzsájáról például megtudjuk, hogy „lemezei bearanyozódtak, annak ellenére, hogy nem énekelt olyan táncdalokat, melyek a dombegyházi búcsúban a vajszínűre mázolt körhinta hangszórójából ömlöttek volna a bocskorszíjat és törökmézet rágcsáló sokadalomra”.

A Táskarádió gyógyíthatatlan zenemániáról tanúskodik, miközben remekül tartja az egyensúlyt rajongás és szakértőség, egyéni felnövéstörténet és korszakrajz között. Aki ismeri a piedesztálra emelt slágereket, annak azért, aki kevésbé, annak pedig éppen azért ajánljuk. Táskarádió nem, talán csak egy CD melléklet hiányzik a könyvhöz, bár igaz, ma már az interneten könnyen elérhető szinte az egész bámulatos könnyűzenei örökségünk. Ez az 50 szám és 50 szöveg hibátlan kedvcsináló.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria

A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében. 

Poós Zoltán: Táskarádió. 50 év 50 magyar sláger
Rózsavölgyi és Társa, 2010.

Kenneth Hamilton: Az aranykor után

Zavarbaejtő képet fest a zongorajáték 19-20. századi történetéről a skót zenetörténész és zongoraművész, Kenneth Hamilton.

A modern zongoraestek merev, egyforma események: az áhítatos közönség teljes csendben figyeli, hogyan exhumálja a művész a múlt ájult tiszteletet követelő remekműveit. Tételek között tapsolni tilos, szigorú elvárás a kotta nélküli, lézerprecíz játék, és egy légypiszoknyit sem szabad eltérni az Urtext kiadástól. Kenneth Hamilton könyve rengeteg adattal, de akadémikus szószaporítás nélkül mutatja meg, hogy ez bizony nem volt mindig így. A 19. századot és a 20. század első harmadát egy sokkal változatosabb, spontánabb, improvizatívabb zongorakultúra uralta. Tolmács előadók helyett virtuóz zeneszerző-zongoristák (Liszt, Rubinstein, Bülow, Busoni) szórakoztatták a közönséget néha szinte cirkuszi mutatványhoz hasonlóan. Hoffmann, Paderewski, Leschetizky egy olyan hagyomány része volt, amelyben a közvetlenség, a képzelőerő és a változatosság számított a legfőbb értéknek.

Tudományos szószaporítástól mentes

A zongorázás romantikus „aranykorának” szembeállítása a modern gyakorlattal akár sarkítottnak is tűnhet, de a szerző javára legyen mondva, hogy mitizálástól mentesen, ellentmondásaival együtt mutatja be a korszakot. Nem állítja, hogy régen minden jobb volt, azt sem, hogy feltétlenül követni kell a régieket. De azt igen, hogy a mai zongoristáknak és zenehallgatóknak is hasznos lehet, ha tudnak erről a színes, turbulens hagyományról, mely nagyjából Liszt és Thalberg 1837-es „zongorapárbajától” Paderewski haláláig (1941) tartott.

Süt a szövegből Hamilton alapossága, de az is, hogy – kedves zongoristáihoz hasonlóan – egy pillanatra sem akar unalmassá válni. A könyv így aztán olvasható szórakoztató anekdoták füzéreként is. (Gondolnánk-e például, hogy Vladimir Pachmann egy-egy jól sikerült ütem után így kiáltott játék közben: „Bravo, Pachmann!”). Külön fejezet mesél arról, hogyan alakult ki a szólózongora-koncert intézménye, hogyan változott és rögzült az estek tipikus műsora. Nagyító alá kerül az a ma már nagyon furcsának ható szokás, hogy a darabokat improvizált prelűdök vezették fel (igen, akár Beethoven szonátáit is), a tételeket pedig néha rögtönzések kötötték össze. Szó esik az éneklő, cantabile stílus fontosságáról és a kotta „betűjéhez” való gyakori hűtlenség okairól. Érdekes az is, hogyan hatott a hangszer fejlődése, majd a hangfelvételek elterjedése az előadásokra. A könyv egyik főszereplője Liszt Ferenc, akit kortársai utolérhetetlen, mindenki fölött álló zongoristának tartottak. Hamilton igyekszik megfejteni Liszt titkát: részletesen boncolgatja, hogyan alakult előadói stílusa pályájának különböző szakaszaiban.

A könyv a neves Liszt-kutató, Hamburger Klára zökkenőmentes fordításában került a magyar olvasók elé. A részletes irodalomjegyzék és a névmutató örömteli, de hasznos lett volna a tárgyalt zeneművek mutatója is, hogy könnyebb legyen megtalálni az egyes darabokról előásott hajdani véleményeket, instrukciókat. Zongoristáknak és a zongoramuzsika megszállottjainak így is „kötelező olvasmány” Az aranykor után, mindenki másnak pedig  erősen ajánlott.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK A hét könyve – fotógaléria

A könyv megtalálható könyvtárunk gyűjteményében. 

Kenneth Hamilton: Az aranykor után. Romantikus zongorajáték és modern előadás
Rózsavölgyi és Társa, 2018.

 

Nyári top 7 – könnyű és fajsúlyos

Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a kéthetes üdülés első napján döbbenünk rá, hogy a gyerek úszógumija és a szúnyogriasztó spray ugyan nem maradt otthon, viszont elfelejtettünk gondoskodni a nyaralás hosszú, cseppfolyós óráit tartalommal kitöltő kultúrjavakról. Hogy senki ne kerüljön ilyen csüggesztő helyzetbe, nyári olvasni- és hallgatnivalókat ajánlunk könyvtárunk gyűjteményéből. A dokumentumok ezen a héten még kölcsönözhetők, és csak augusztusban kell őket visszahozni vagy meghosszabbítani!

A nyári kultúrafogyasztással kapcsolatban alapvetően két – merőben ellentétes – stratégia ismert. A „könnyű nyári olvasmány” elv szerint kánikulában nem fog az agyunk, ezért kár is terhelni magunkat fajsúlyos tartalmakkal. A „végre van időm” elv szerint viszont éppen nyáron kell elővenni a több száz oldalas könyveket, az összpontosítást igénylő munkákat, mert ilyenkor tényleg van időnk, és a munka mókuskerekének zakatolása sem vonja el a figyelmünket. Mi most mindkét elvet egyszerre követjük: három „könnyű” és három „fajsúlyos” munkát javaslunk a nyárra, plusz egy ráadást. Íme a Zenei Gyűjtemény nyári Top 7-es ajánlata! 

 

1. Norman Lebrecht: A komolyzene anekdotakincse  („könnyű nyári olvasmány”)

Aki a világhírű szerzőt, Norman Lebrechtet korábbi, a karmestermítoszról és a zenei menedzserekről szóló gondolatébresztő munkái alapján ismeri, talán meglepődik, ugyanis ez a könyv mindenekelőtt remek mulatság. Arezzói Guidótól Pierre Boulezig tart a zeneszerzők sora, akikről humoros, mosolyogtató, gyakran mégis önmagukon túlmutató sztorikat olvashatunk a kötetben. A szerző célja saját szavai szerint az, hogy emberi arcot adjon egy évezred zenéjének – a megvalósítás remekül sikerült!

 

2. Szergej Prokofjev: Önéletrajz („fajsúlyos nyári olvasmány”)

E hétszáz oldalas önéletírás terjedelme talán riasztónak tűnik, de nincs ok aggódni: Prokofjev egyénisége, gondolkodásmódja, a könyvben gazdagon életre kelő korabeli világ pillanatok alatt beszippantja az olvasót. Fantasztikus élmény rálátni a 20. század egyik nagy zeneszerző-zsenijének gyermekkorára és tanulóéveire, a kreativitás genezisére. A könyv nemcsak kordokumentum, hanem a zenei ismeretek tárháza is. A végére érve igazán sajnálni fogjuk, hogy Prokofjev nagyszabású önéletírói vállalkozása nem jut tovább a szerző ifjúkoránál.

 

3. Régi slágerek ma is divatban („könnyű nyári kotta”)

Egy-egy baráti bulit, nyári grillpartit remekül feldobhat egy jól megválasztott retró dal. Aki szívesen előadna, énekelne ilyesmit, annak, érdemes kikölcsönöznie gyűjteményünkből a  Régi slágerek ma is divatban című sorozat valamelyik füzetét – bennük olyan legendás szerzeményekkel, mint Az első villamos, Ha legközelebb látlak, Homok a szélben… és a sor hosszan folytatható. Az énekszólamot tartalmazó kottakép áttekinthető, a kíséretet (gitár, zongora stb.) akkordjelzések mutatják. A kiadványok tartalmát számokra lebontva feldolgoztuk, ezért ha valaki egy bizonyos slágert keres, online katalógusunkat használva elég a cím mezőbe beírni a sláger címét.

 

4. Csajkovszkij D-dúr hegedűverseny („fajsúlyos nyári kotta”)

Csajkovszkij hegedűversenye a romantikus hegedűrepertoár egyik alapműve, amely 1881-es bécsi premierje óta a hangversenytermek leggyakrabban játszott „csatalovainak” egyike. Virtuóz technika mellett nagy kifejezőkészséget, zenei intelligenciát kíván a hegedűs szólistától: elsajátítása és interpretációja bárki számára kihívás. Ha valaki szeretné ezen a nyáron megtanulni a művet, feltétlenül a Henle Urtext (vagyis kritikailag gondozott) kiadásából tegye. A kottakép gyönyörűen áttekinthető, remek a bevezető tanulmány, és biztosak lehetünk benne, hogy a ma ismert legpontosabb zenei szöveget kapjuk.

 

5 Getz/Gilberto („könnyű nyári dzsessz”)

Minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott dzsesszalbumán Stan Getz bársonypuha szaxofonhangja mellett a gitáros/énekes Joao Gilberto és a zeneszerző/zongorista Antonio Carlos Jobim teremt utánozhatatlan bossa nova-hangulatot. De ne feledkezzünk el Astrud Gilbertóról sem, aki ezen a lemezen debütált énekesként és lett világszerte népszerű – a The Girl from Ipanema című varázslatos tracknek köszönhetően. Ennek a jazztörténeti jelentőségű albumnak az értékét növeli a hangtechnikailag kiváló, intim, kristálytiszta felvétel. Jól behűtött rozébor kortyolgatását ajánljuk ehhez a zenéhez, és nem álljuk meg, hogy ne idézzük az allmusic.com véleményét a lemezről: „Beyond essential”, azaz “Több mint nélkülözhetetlen”!

 

6. Rameau: Castor és Pollux („fajsúlyos nyári opera”)

A francia barokk zene óriása, Jean-Philippe Rameau számos operája közül a Castor és Pollux az egyik legimpozánsabb. Ez az ötfelvonásos „tragedie en musique” ellentmondásos recepciótörténettel bír: 1737-es bemutatója nem volt igazán sikeres, de átdolgozott verziójának 1754-es premierje már meghódította a közönséget, és a művet azóta is a szerző legjobb operái között tartják számon. Könyvtárunk CD-újdonsága egy 2015-ben készült felvétel a francia Pygmalion zenekar előadásában Raphael Pichon vezényletével. Az angol The Telegraph kritikusa szerint az előadás „pontos, kifinomult és szellős, a francia énekesek ösztönösen értik Rameau ritmikai szótárát, dikciójuk élvezetesen tiszta”. A Harmonia Mundi dupla CD-s kiadványa teljes szövegkönyvvel és bevezető tanulmánnyal teszi könnyebben befogadhatóvá a mitológiai történetet feldolgozó operát.

 

 +1 ráadáskönyv:  Jeroen de Valk: Chet Baker, a lírai hangú jazztrombitás

Chet Baker a jazztörténet egyik nagy ikonja, a lírai trombitatónus koronázatlan királya, aki melodikus improvizációival, holdfényes trombita- és énekhangjával tett szert elkötelezett rajongótáborra. Technikailag nem volt kifejezetten virtuóz játékos, nem jellemzők rá a sztratoszféráig hatoló magas hangok, előadásmódjának őszintesége, színessége, érzelmi telítettsége viszont párját ritkítja. Sok nagy dzsessz-zenészhez hasonlóan nehéz, tragikus élete volt – mindvégig a drogok árnyékában. Pályájának utolsó szakaszában leginkább európai kis klubokban lépett fel, és számos felvételt készített. Jeroe de Valk izgalmas, új kiadásban megjelent életrajza ezeket az éveket állítja a középpontba. A kötet nagy értéke az informatív, könnyed stílus mellett egy komplett Chet Baker-diszkográfia.

SCHALK
FOTÓ: FSZEK