Ritkán hallható zeneművekkel érkeztek a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei – és a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Kar egy hallgatója – könyvtárunk Ötpacsirta Szalonjába. A március 16-i koncert főszereplője a klarinét és a zongora volt.
Szabó-Rajczi Katalin klarinét- és szaxofonművész az este folyamán interaktív módon is beavatta a közönséget az elhangzó művek keletkezésének körülményeibe, mesélt a zeneszerzőkről, a fiatal előadókról (Bránik Rebeka, Csigó Dóra, Jónás Benedek, Karikás Dávid, Korényi Zsófia és Fellegi Melinda). A koncert bevezető részében növendékeivel, az Ében klarinétkvintettel mutatta be Mascagni Parasztbecsület c. operájának Intermezzo részletét klarinétkvintettre átírt változatban. A továbbiakban rendkívül színes, sokféle hangulatot tükröző programot hallhatott a közönség.
Az alábbiakban Szabó-Rajczi Katalin gondolkatait idézzük az est műsorán szereplő néhány zenedarabról.
Mascagni: Parasztbecsület – Intermezzo
Pietro Mascagni egyfelvonásosáért valósággal megőrült a világ: váratlanul robbant be az operaéletbe ő maga, és merész, új témát feszegető operája is, amelyet százak utánoztak utána, s amellyel olyan sikereket aratott, amelyeket később egyetlen művével sem tudott túlszárnyalni. Mascagni a verismo egyik fő művét alkotta meg: operájában mindennapi hősöket láthatunk, akik saját, fékezhetetlen szenvedélyüknek válnak áldozatává. Rabul ejtő, érzéki muzsika, magával ragadó, feszült dráma. Szerelem, félténység – és bosszú. Az operát Mascagni a milánói Sonzogno cég pályázatára írta. A szó legnemesebb értelmében „paraszti”, vagyis a hétköznapi egyszerűséget népies románcokat tükröző dallamossággal és választékos harmóniahasználattal ültette át zenébe oly meggyőzően és megrendítően, hogy a pályázatra benyújtott hetven mű közül a Parasztbecsület nyerte el az első díjat.
Mivel a pályázat kiírása egyfelvonásos operára vonatkozott, az eredetileg kétfelvonásos művet a később híressé vált Intermezzo közbeiktatásával, a szövegírókkal egyetértésben, egyfelvonásossá alakította. Az ősbemutató 1890. május 17-én a római Teatro Costanziban volt, és a mű hatalmas sikert aratott, a szerzőt több mint negyvenszer hívták ki a színpadra. Még abban az évben, december 26-án az operát bemutatták Magyarországon is, a Magyar Királyi Operaházban Gustav Mahler vezényletével, ez egyúttal nemzetközi hírnevet is jelentett az alkotásnak. A drámai feszültség csúcspontján, miután Santuzza elárulja Alfiónak, hogy felesége, Lola, megcsalja őt Turidduval, és ezért Alfio fogadalmat tesz, hogy véres bosszút áll, a színpad néhány pillanatra üressé válik. Mascagni a dráma folyamatát mintegy felfüggeszti, és zenei közjátékba (Intermezzo sinfonico) sűríti a hamarosan bekövetkező tragédia előkészítését.
Poulenc: Sonata II.
A szerző a „francia hatok” tagja, amely egy baráti csoportosulás volt. Az egykori szélsőséges fiatalok szellemi atyjának Eric Satie tekinthető. Poulenc nehezen került be a hatok közé, mert a köztiszteletben álló, neves zeneszerző, Satie eleinte kiment a teremből, amikor Poulenc-művet játszottak, később azonban elismerte sajátos, eredeti tehetségét. Zeneszerzői tevékenységét így fogalmazta meg egy levélben: „El a Debussyzmustól! Egészséges, világos, robosztus zenére vágyakozom.” A hatok célja a polgárpukkasztás volt. A „tipikus Poulenc”, így jellemezték a szonátáját. Zenéje olykor meghökkentő, máskor figyelemre méltó kifinomultságot mutat.
A szonátát Benny Goodman, a „swingkirály”, világhírű jazz-klarinétművész rendelte meg Poulenctől. Magával a szerzővel szerette volna bemutatni a művet, de ez a terv meghiúsult, mert Poulenc 1963. január 30-án hirtelen elhunyt szívrohamban. Végül a szonáta ősbemutatójá pár hónappal később sor került a New York-i Carnegie Hallban, ahol Benny Goodman Leonard Bernsteinnel játszotta.
A lassú tétel szintén a hatok tagja, a szintét hirtelen elhunyt A. Honegger, Poulenc barátjának emlékére íródott. A szomorúság, az elvesztés dühe, a kitörő fájdalom és a meghitt, szép emlékezés motívumai, dallamfordulatai csendülnek fel.
Grgin: Capriccio No.1.
A horvátországi szerb zeneszerző kompozícióit a szabad formák felé való vonzódása, jazzes stílusjegyei, az örökzöld harmóniák, a balkáni folklórritmusok és sok hangsúllyal ellátott dallamfordulatok jellemzik. Frappáns, virtuóz szólódarab.
Hindemith: Sonata I.
Hindemith gazdag zeneszerzői repertoárja rendkívül sokoldalú. „Vielschreiberer” névvel is illették, vagyis a sokat írás vádját vetették a szemére. Hindemith mégis egyéni utakon járt. Művészetében, kompozícióiban ugyanúgy jelen van a romantikus tradíció, a neoklasszikus archaizálás és forradalmi újat akarás, népzene és jazzhatás, barokk polifónia és atonalitás, expresszionizmus, dadaizmus, gondtalan játékosság és filozofáló miszticizmus, mint az elmélyültebb kifejezésre törekvés. Hindemith egyik legjellegzetesebb stílusjegye, hogy a formálásban a szakaszokat egymás mellé helyező ostinato formaalkotás érvényesül a fokozás és variálás technikájával szemben. Zenéje erősen polifón szellemű, az egyes szólamok egyenrangúak, ahogy egyébként ez a szonatára mint kamarazenei műfajra jellemző. Az ostinatók mellett a kvart hangközök halmozását és az ametrikus ritmusokat szereti alkalmazni.
Chopin: Asz-dúr ballada
Chopin a romantika mozgalmára közönnyel, sőt talán viszolyogva tekintett, és ritkán hozta magát kapcsolatba vele. Ennek ellenére napjainkban Chopin életművét a romantikus stílus mintaképének tekintik. Azonban zenéje a véltnél kevesebb jelét hordozza a romantikának. Igaz, hogy zenéje kirobbanó érzelmekkel teli, de minden műve klasszikusan tiszta és megfontolt, egy kis romantikus exhibicionizmussal. Lobogó lánggal égő kortársától, Liszt Ferenctől eltérően Chopin a közélettől visszavonult.
Ritkán írt programzenét: műveinek tartalmát a hangvétel meglehetősen egyértelműen meghatározza, de zenén kívüli támpontot nem nyújt kompozícióihoz. Kivétel az Asz-dúr ballada, amely Mickiewicz lengyel költő Undine c. költeménye ihletésére készült. Szelíd bevezetője, táncos témája, keringőszerű, virtuóz közjátéka, szélesen ívelő dallamai végül sodró erejű, diadalmas kódában teljesednek ki.
Hidas F.: Balatoni népdalok szvit No. 2
Hidas Frigyes az egyik legtermékenyebb zeneszerzőnk volt: komponált népszerű filmzenéket, televízió- és rádiójátékokhoz kísérőzenét (pl. Szomszédok), zenekari kompozíciókat, operákat, kantátákat, valamint számos fúvósdarabot. Szinte mindegyik hangszer szerepelt a palettáján. Népdalfeldolgozáshoz csak kevesek képesek méltó módon hozzáfogni.
Bartók így nyilatkozott erről: „Népi dallamokkal bánni tudni: egyike a legnehezebb feladatoknak. Merem állítani, hogy van olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint egy nagyszabású eredeti mű megírása… Annyi bizonyos, hogy a népdalfeldolgozásokhoz éppen annyira szükséges a megfelelő inspiráció, mint bármilyen más mű megírásához.”
A második szvit, visszatérő szerkezetével öt népdalt dolgoz fel modern harmóniai környezetben, ami még inkább kiemeli a dallamok szépségét. Rendkívül kedvelt népdalszvitjei Hidas érett stílusának legnagyszerűbb példái.
FOTÓ: DESSEWFFY ZSOLT
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény 