Két fiatal énekművész – Mészáros Gréta és Mráz Nikolett – adott nagysikerű dalestet Ötpacsirta Szalonunkban május 25-én, Virág Emese zongoraművész közreműködése mellett. A koncerten készült fotók közül mutatunk meg néhányat.



Az esten eredetileg Kertesi Ingrid három tanítványa szerepelt volna, de Józan Vivien sajnos egy kis baleset miatt végül nem tudott jelen lenni, pedig szép Csajkovszkij-dalválogatással készült.



Mészáros Gréta Paisiello, Händell és Donizetti operáiból énekelt áriákat, valamint egy-egy Schubert- és Brahms-dalt adott elő. 2018-ban a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnáziumban kezdte ének tanulmányait, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Klasszikus Ének Tanszékének hallgatója.


Mráz Nikolett – Mészáros Grétához hasonlóan – már többször énekelt szalonunkban, ezúttal Fauré-dalokat adott elő. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzésén vesz részt az oratórium-és dalének szakon. Tanárai Kertesi Ingrid és Virág Emese. 2017-ben megkapta a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat. Együtt dolgozott Erdei Péterrel, Nemes László Norberttel és a Mendelssohn Kamarazenekarral. Külföldön szólistaként énekelt Birminghamben, Londonban, Pekingben, Sanghajban.
Az énekeseket Virág Emese zongoraművész, korrepetitor-tanár kísérte ezúttal is. A koncert előtt arra kértük a művésznőt, válaszoljon a korrepetitori munkával és a koncerttel kapcsolatos kérdéseinkre – válaszai ebben a korábbi posztban olvashatók.
A hangversenyen készült további képek megtekinthetők fotógalériáinkban: itt és itt.
SCH-
FOTÓ: DESSEWFFY ZSOLT, LETENYEI ROLAND
Fotógaléria 1
Fotógaléria 2