Mozart Esz-dúrban

Varázslatos hangulatú koncertet tartott Ötpacsirta Szalonunkban április 1-jén a Sonus Cordis kamaraegyüttes, mely ezúttal kvartett felállásban lépett közönség elé. Blogbejegyzésünk fotói az esemény néhány pillanatát örökítették meg.

A Sonus Cordist (Szívhang) Krulik Eszter és Lachegyi Róza alapították 2019-ben. Hamarosan olyan művészek csatlakoztak hozzájuk, akiktől nem áll távol a kortárs zene, az improvizáció, de a régizenélés gyakorlata sem. Az alapvetően vonósnégyesként működő – de a duótól akár az oktett létszámig bővülő – együttes a rendszeres koncertezés mellett kurzusokat szervez a fiatalabb korosztály számára országszerte. 


Ötpacsirta Szalonunkban vonósnégyes felállásban találkozhattunk velük. Krulik Eszter (hegedű) Géczy Miriam (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa) és Mády-Szabó Eszter (cselló) különleges programmal érkezett: három Mozart-darabot játszottak el, melyek mind Esz-dúr hangnemben íródtak. Nemcsak pontos, muzikális játékuk ejtette ámulatba a közönséget, hanem a művekhez fűzött zenetörténeti kommentárok is igen érdekesek, hasznosak voltak.

Az eseményről készült további képek megtekinthetők Fotógalériánkban.

SCH-
FOTÓ: DESSEWFFY ZSOLT
Fotógaléria