Kellem és báj

A Budapesti Fesztiválzenekar művészei adtak teltházas kamarakoncertet Ötpacsirta Szalonunkban február 25-én. Műsorukban a dallam szépségére épülő, harmonikusan formált darabok szerepeltek – de mindegyikben volt valami meglepő.

Az est Gabriel Fauré szépséges és szomorkás Elégiájával kezdődött. A darab 1883-ban íródott eredetileg csellóra és zongorára, később a szerző zenekarra is átdolgozta. Ezúttal egy érdekes átiratban, nagybőgő és hárfa előadásában hallhattuk a művet, amely ezzel az apparátussal is igen meggyőzően szólalt meg. A nagybőgőről nem feltétlenül a gyönyörű dallamíveket építő, énekszerű előadásmód jut eszünkbe –  Fejérvári Zsolt azonban megmutatta, hogy hangszere énekelni is tud. Egészen természetesnek tűnt a bőgő mellett Polónyi Ágnes hárfájának finom hangzása.

A következőkben Arnold Schönberg vonószenekarra írt keringői hangzottak el, melyekről Szabó Péter csellóművész egész kis zenetörténeti előadást rögtönzött. Ezek a korai, 1897-ben keletkezett keringők sokkal közelebb állnak a hagyományos bécsi keringőkhöz, mint a későbbi Schönberg radikálisan újító, dodekafon műveihez. Asztalos Bence (hegedű), Mózes Anikó (hegedű), Yamamoto Nao (brácsa), Szabó Péter (cselló) és Kaszás Károly (nagybőgő) élénk, szívderítő előadásában jó volt hallani ezeket a ritkán játszott darabokat.

Kaszás Károly (nagybőgő), Szabó Péter (cselló)

Végül Mozart és A varázsfuvola mesés, törékeny szépségű világát idézte meg egy modern feldolgozás – Rainer Schottstädt átirata három klarinétra -, mely az opera közismert áriáinak témáit gondolta tovább. Az est talán legnehezebb feladata hárult a három klarinétművészre – Szitka Rudolfra, Csalló Rolandra és Ács Ákosra – mert a feldolgozás önálló értékeit kellett felmutatniuk úgy, hogy bizonyos értelemben óhatatlanul meg kellett mérkőzniük a hallgatóság emlékeiben élő operai hangzással. A klarinét hangszer lélegzet- és lélekközelisége, az énekhanggal való rokonsága volt segítségükre abban, hogy sikerrel teljesítsék ezt a művészi kihívást. 

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: DESSEWFFY ZSOLT
Fotóalbum