Zene és vers közös forrásvidékén

Borbély László és Szilágyi Ákos estje zene és költészet kapcsolatát kutatta. Klasszikus és kortárs zongoradarabok mellett hang(zó)versek szerepeltek a február 16-i különleges rendezvény műsorán Ötpacsirta Szalonunkban.

A művészet modern fogalma nem öröktől fogva adott, hanem történeti fejlődés eredménye. Az antik görög kultúrában a szobrászat, (díszítő)festészet, építészet a szaktudáson – techné – alapuló mesterségek körébe tartozott, ugyanúgy, mint mondjuk a sarukészítés vagy a fegyverkovácsolás. Egészen másként tekintett viszont az ókor embere a „múzsai” művészetre, ami egyszerre foglalta magában a zenét, az énekmondást, a költészetet. Platónnál olvasható, hogy a költőt és az énekest nem szaktudás, hanem isteni megszállottság – enthusziaszmosz –  vezérli, csakúgy, mint a papokat, jósokat, szerelmeseket.

Madarász Iván zeneszerző, az est házigazdája

Zene és költészet ősi, közös gyökerére hívta fel a figyelmet az est házigazdája, Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző is. Emlékeztetett arra, hogy például a dal egyszerre zenei és költői műfaj. Szóba került, hogy a szöveg ritmusa,  retorikai képletei olyan tényezők, amelyek strukturálhatják a zenét is: egy zenetörténész például Bach Musikalisches Opferjében  Quintilianus antik retorikájának hatását mutatta ki. Ez a talán kissé száraznak ható ismeretanyag az est során szerencsére tapasztalattá és élménnyé változott Borbély László zongoraművésznek és Szilágyi Ákos költőnek köszönhetően.

Borbély László igen érzékeny játékával azt mutatta meg, hogy egy zeneműnek hányféle értelemben lehet szövege, és hogy miként rímelnek egymásra klasszikus és kortárs zenedarabok. Bach, Schubert, Liszt művei mellé gondosan válogatott kortárs alkotások kerültek, így a különböző korok zenéi egymáshoz viszonyulva nyertek értelmet. Jó döntés volt, hogy a párba állított darabok szünet nélkül (attacca) követték egymást. Szilágyi Ákos saját verseit előadva ellenkező irányból közelített ugyanoda: azt érzékeltette, hogy egy versnek milyen sokféleképpen van zenéje. Úgynevezett hangzó költeményeiből adott elő, melyek többé-kevésbé hagyományos versből egy idő után énekmondássá, dallá változtak. Különösen erős hatású volt Szól a kuvik már című versének kántálásszerű, belülről fakadóan hiteles előadása. 

Balogh Máté zeneszerző

Az este bővelkedett humoros pillanatokban is, hála a  jelen lévő kortárs zeneszerzőknek – Kecskés D. Balázsnak, Fekete Gyulának, Balogh Máténak, Bánkövi Gyulának – akik jó kedéllyel, gyakran önironikusan  kommentálták saját elhangzó darabjaikat. Igazi geg volt, és remek színészi képességekre vallott, amikor Balogh Máté előadta Fehér Renátó szövegére írt –  fogalmazzunk így – hangjátékát. A közönség hatalmas tapssal fejezte ki tetszését az est zárlataként virtuózan bemutatott Tóth Péter-mű (Modern barbárok) és a vele párba állított bartóki Allegro Barbaro elhangzása után. 

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: DESSEWFFY ZSOLT
Fotóalbum