Georg Pisendelnek, a 18. század egyik legnagyobb hegedűművészének ajánlott műveket játszik könyvtárunk Ötpacsirta Szalonjában február 11-én három fiatal muzsikus: Németh Zsombor (barokkhegedű), Jánosházi Péter (barokkcselló) és Szabó Nóra (csembaló). A koncert előtt arra kértük őket, válszoljanak körkérdéseinkre.
1. Melyik az a darab, amely sokat jelent neked, de túl kevéssé ismert?
Jánosházi Péter: Majláth Júlia-Kováts Judit: Levél egy kartársnőhöz.
Szabó Nóra: Középkori/reneszánsz kódexek pár soros darabjait senki se szokta játszani itthon. Célom, hogy divatba hozzam őket pár éven belül.
Németh Zsombor: Mivel alapvetően érdekelnek egyrészt a méltánytalanul feledésbe merült alkotók, másrészt az ismert szerzők kevésbé ismert művei, így erre a kérdésre kicsit nehezen tudok válaszolni a bőség zavara miatt… Ha abból a zenei időszakból kell kiemelnem egy művet, amelyet aktívan művelek (17–18. század), akkor Georg Muffat 1677-es D-dúr hegedűszonátáját említeném. (Ez a külföldi régizenei szcénában ugyan jegyzett mű, itthon azonban nem ismeri szinte senki.) Ha a fő kutatási területemről (20. század) kellene egy művet megneveznem, akkor Farkas Ferenc 1945-ben befejezett Musica pentatonica című művét mondanám.
2. Melyik az a darab, amit szinte mindenki másként játszik, mint te?
Jánosházi Péter: Dés László-Bereményi Géza: Hóesés (mert én csellón játszom).
Szabó Nóra: Frescobaldi toccatái.
Németh Zsombor: Szerintem a válasz erre az, hogy mindegyik darabot másként játszom, mint a többiek. Nem hiszek abban a manapság egyre inkább elterjedő gyakorlatban, hogy úgy készülünk fel egy előadásra, hogy előtte rongyosra hallgatjuk a „nagyok” felvételeit – amivel tudat alatt teljesen belénkivódik az előadásmódjuk –, és ugyanúgy tartózkodom a tanáraink-mentoraink jótanulós, szolgai másolásától is. Azt gondolom, az egészséges zenekultúra alapja az (lenne), hogy nem azért állunk pódiumra több száz éves darabokkal, mert a közönség azokat – vagy legalábbis azok nyelvezetét – már unalomig ismeri és a siker garantált, hanem mert van ezekkel a zenei relikviákkal valami egyéni mondanivalónk. Nem tartom magam azonban radikális-forradalmár előadónak sem: mivel az adott stílus belső törvényszerűségeit maximálisan tiszteletben tartom, nem is állíthatnám azt, hogy az interpretációim csupa szokatlan megoldásból állnak.
3. Melyik az darab, amit semmiképpen nem szeretnél újra eljátszani (de lehet, hogy muszáj lesz)?
Jánosházi Péter: Ilyen szerencsére nincs. Minden feladatban találok örömet.
Szabó Nóra: F. Couperin csembalódarabjait szeretném kihagyni az életemből.
Németh Zsombor: Szerintem nincs ilyen. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyszerre vagyok hegedűművész és zenetörténész, ráadásul előadóművészi voltomban szabadúszóként tevékenykedem. Tovább könnyíti a helyzetemet, hogy hegedűsként egy viszonylag körülhatárolható repertoár mellett köteleztem el magam, amellyel kizártam az engem előadóként nem érdeklő művek legnagyobb részét. Így csak olyan feladatokat vállalok el, amelyek motiválnak.
4. Legutóbbi rendkívüli zenei élményed (akár előadóként, akár hallgatóként)?
Jánosházi Péter: Jazzpódium: Bontovics Kati énekel, Vukán György zongorázik (MTVA Mozgóképarchivum) (link)
Szabó Nóra: Késő középkori clavicytheriumon játszottam a múlt héten, és azóta is extázisba esek az emlékétől.
Németh Zsombor: Bartók hat vonósnégyese a holland Ragazze Quartet előadásában.
5. Melyik az a darab, amelynek a sikerét soha nem tudtad megérteni?
Jánosházi Péter: Ilyen darabbal nem találkoztam. Minden sikeres, ám nekem nem tetsző műben találok olyan jellegzetességet, ami számomra indokolja, miért lett sikeres.
Szabó Nóra: Ligeti csembalódarabjai, amelyekből maximum 15 másodpercet tudok meghallgatni.
Németh Zsombor: Nincs olyan darab, aminek a sikerét nem tudom megérteni – bármi lehet sikeres valamilyen okból, legfeljebb a kiváltó okok nem ismertek. Olyan mű inkább van, aminek a sikerével nem tudok azonosulni.
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény 