Nóta, sanzon, kuplé: Budapest szívdobbanásai

Mit énekeltek a vigadni vágyó budapestieknek, és mit énekeltek maguk a vigadni vágyó budapestiek a múlt századforduló és századelő táján? Milyen volt a duhaj nótázás vagy az orfeumi palifogás, s hogyan alakulhatott egy zenés kávéházban töltött, kapukulcsos férji kimenő? 

Ilyen és hasonló  kérdésekre igyekeztek válaszolni a január 21-én könyvtárunk Ötpacsirta Szalonjában tartott zenés beszélgetés résztvevői, László Ferenc kultúrtörténész és Szabó Ferenc János zongoraművész, zenetörténész. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye és Zenei Gyűjteménye közös szervezésében létrejött beszélgetést Sipos Júlia újságíró, egyetemi oktató vezette, az elhangzott gondolatok illusztrálásáról kivetített képek gondoskodtak. Az est során Mráz Nikolett énekművész remek előadásban hallhattunk magyar nótát, irodalmi sanzont és vérbő kuplét is, hiszen mégiscsak más elő zeneként megtapasztalni ezeket a műfajokat, mint csupán beszélgetni róluk. Mráz Nikolett teljesítménye már csak azért is elismerésre méltó, mert az LFZE  oratórium- és dalének szakának hallgatójaként a fiatal énekművész a hivatalos oktatás keretben nem találkozhatott ezekkel a műfajokkal. 

Az est a magyar nóta fogalmának meghatározásával, hajdani és mai népszerűsége összehasonlításával kezdődött. Szabó Ferenc János kifejtette, hogy a 19. század során nem vált el egymástól a népdal és a magyar nóta műfaja, a ma közismert megkülönböztetés Bartók és Kodály nemzedékének népdalgyűjtő munkásságára vezethető vissza. Szóba került, hogy a nóta ma mintha reneszánszát élné – nem kis részben például a Dankó Rádiónak köszönhetően.

A beszélgetés fonala ezután a főváros régi kabarékultúrája felé kanyarodott, így esett szó arról, hogy hajdan a kabaré a mainál sokkal összetettebb szórakozást kínált, része volt a sanzon és a kuplé is. Az irodalmi sanzont emeltebb stílusregiszter jellemezte. László Ferenc idézte fel az Ady verseit megzenésítő – sanzonosító – Reinitz Béla alakját, aki mintegy a költő önkéntes nagyköveteként lépett fel, és állítólag magát Adyt is képes volt megríkatni  a verseire írt dalaival.

Az est talán legszórakoztatóbb részében a régi pesti kuplékról esett szó, amelyek úgy működtek annak idején, mint ma a napi eseményekre reagáló mémek. A talán kissé bugyutának ható dalszövegek értékeléséhez nem árt tudni, hogy ezek tele voltak célzásokkal, kétértelmű megfogalmazásokkal, éltető elemük a frivolság, a gúny, a sikamlósság, a vicc volt.  Karikatúraszerűen jelenítették meg a kor tipikus, hétköznapi figuráit,

így lépett elő – ahogy Csáth Géza írja – Matild, „aki mindenáron zülleni akar”, Móric, aki „olyan fiatal”, „Bergerék Zsigája” akinek „páratlan az eleganciája”.

Érdemes Csáth Géza A pesti dal c. 1909-es írásából hosszabban is idézni – ahogy az est Során Sipos Júlia is tette -, mert nála érzékletesebben nehéz volna jellemezni az új dalkultúrát:  „A pesti utcákat nem a csárdák látják el zenei anyaggal. A Nagy-körúton, Tisza Kálmán-téren és a Rádai utcában az éjfél után hazatántorgó lumpok immár nem azt a virágot siratják, amelyik „elhervadt a nyáron” és nem a „darumadarat” idézik, aki valahová útnak indult, mint például Nagy János uram szokta Kecskeméten, ha becsudálkozva hazaballag a korcsmából. … Az utolsó tíz esztendő alatt megszületett a budapesti nyelv, amely különbözik minden más magyar nyelvtől, születtek új szavak és mondatszerkesztési divatok. Azaz helyesebben akadtak írók, akik észrevették, hogy ez történik, és mindannyiunk öntudatára hozták: Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Heltai Jenő. Ők látták meg legelőször és legtisztábban, ami ennek a fővárosnak az életében speciális. És megszületett a budapesti dal is. Nem régen. A kabarévilággal köszöntött be. … Ugyanez a csibész-hangulat és csibész-gondolkodás, a pesti kedélyességnek stilizálása és szinte kegyetlenségig pointirozott, a szándékos, de éppen ezért művészi ordinárésága jellemzi szövegben az összes dalokat. Az új kabaré-komponisták képzett és ízléses zeneszerzők. Hiszen csak így képzelhető, hogy olyan intenzitással meg tudják érezni, mit akar Budapest, hogy hogyan akarja a saját szívdobbanásait zenében újra hallani.”

Az esemény a Legújabb budapesti népdalok című kiállításhoz kapcsolódott, ami a Budapest Gyűjtemény 19-20. századi, hangulatos címlap-illusztrációkkal megjelent szórakoztató zenei kottáiból mutat be válogatást. A kiállítás a FSZEK Központi Könyvtár épületében, a Budapest Gyűjtemény olvasótermében tekinthető meg. 

Köszönjük ezt a könnyed, kellemes, egyben tanulságos estét minden résztvevőnek!
SCHALK
FOTÓ: DESSEWFFY ZSOLT
Fotógaléria