Hárfa és tuba – igazán különleges hangszerpárosítás. A november 12-i, könyvtárunkban tartandó hárfás-tubás koncert előtt egy-egy kölcsönözhető könyvet ajánlunk a két hangszerről.
Az ókori görögök szerint Hermész már csecsemőkorában kimászott a bölcsőből, és meglátva egy teknőst, annak páncéljára tartórudat és juhbélből húrokat szerelt: így hozta létre a világ első hárfáját, amit aztán Apollónnak, a múzsák vezetőjének ajándékozott. A mitikus eredettörténethez képest a valóság kissé prózaibb: a hárfa legrégibb őse az íj volt, amit varázseszközként, pengethető hangszerként már a kőkorszakban használtak. Az ókori nagy birodalmakban, Mezopotámiában és Egyiptomban a sokhúros hárfa több változatát ismerték, de a hangszer használatban maradt és folyamatosan fejlődött a későbbi évszázadok során is, nagy utat téve meg mostanáig. Olyan nagy utat, hogy a modern, pedálos koncerthárfán aligha tudna gond nélkül játszani az ókor vagy a középkor zenésze – meg kellene tanulnia a modern hangszer technikáját. Mercz Nóra A mágikus hárfa című kötetében nemcsak a hárfa változataival, fejlődésével és legkiválóbb művészeivel ismertet meg, hanem átfogó képet ad a hangszer történelmi, filozófiai hátteréről, különböző korszakokban játszott szerepéről is. A gyönyörűen illusztrált könyv hárfaművész szerzője nagy szeretettel és hozzáértéssel vezeti végig az olvasót a hárfa történetén a legrégibb időktől máig.
Clifford Bevan The Tuba Family című angol nyelvű könyvének helye van minden ambiciózus tubás könyvespolcán. Sem Bevan előtt, sem utána nem állított össze senki ilyen teljes körű művet a fúvószenekari „háttérhangszerekről” – ahogy a tubát és családját a szerző az előszóban nevezi. A könyvből kiderül, melyek a tubafélék családjának tagjai és mik a fő jellemzőik, hogyan alakult történetük. A tubák a legmélyebb hangfekvésű rézfúvós hangszerek, de a hangszercsalád tagjai között jelentős eltérések vannak, hiszen a bariton, a tenorkürt, az eufónium, a szuszafon és számos más hangszer is a tuba rokona. A különböző lehetséges szerkezetek mellett a négy fő hangmagasság az F, az E♭, a C és a B♭. Valószínűleg ez a könyv az egyetlen, amely ilyen részletességgel foglalkozik a tubával és „családtagjaival”, elemezve tulajdonságaikat és bonyolult fejlődéstörténetüket. Érdemes kézbe venniük a könyvet azoknak is, akik hangszerválasztáson vagy hangszerváltáson gondolkodnak.
SCH-
FOTÓ: FSZEK
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény 