Őszintén megmondják

KÖRKÉRDÉSEINKRE VÁLASZOL KOSZTÁNDI ISTVÁN, KÖRMENDI KLÁRA, BORBÉLY MIHÁLY

Kosztándi István hegedűművész, Körmendi Klára zongoraművész és Borbély Mihály multiinstrumentalista jazzmuzsikus mindnyájan Ez komoly! elnevezésű nyári koncertsorozatunk előadóművészei. Izgalmas válaszokat adtak zenei ízlésüket, élményeiket firtató kérdéseinkre.   

A koncertsorozatban legközelebb Kosztándi István és Körmendi Klára estje következik, melyről részletes információ érhető el Padlet– és Facebook-oldalunkon, valamint honlapunkon is. 

Kosztándi István, Körmendi Klára, Borbély Mihály

1. Melyik az a darab, amely sokat jelent Önnek, de túl kevéssé ismert?

Körmendi Klára: Durkó Zsolt Zongoraversenye, melyet a szerző 60. születésnapján mutattam be a Zeneakadémia nagytermében, Lionel Friend angol karmester vezényletével. Nagyon szép darab, és szerencsére sok karmesterrel volt alkalmam előadni (Ligeti András, Kovács János, Howard Williams, Pál Tamás, Antal Mátyás).  Körülbelül tízszer játszhattam koncerten.

Kosztándi István: Dohnányi Ernő 2. hegedűversenye.

Borbély Mihály: Sok kismester művét fedezem fel mostanában, s kezdem jobban látni azokat az összefüggéseket, melyek az adott darabot – zenetörténeti értelemben – helyre teszik. Olykor az derül ki számomra, nem véletlen, hogy kevéssé ismertek, olykor az, hogy fontos szerepet töltenek be azon az úton és fejlődési láncolatban, amely nagy szerzők nagy műveihez vezet, megint máskor ráébreszt a magam helyére a világban, ebben a különös valóságban … 

2. Melyik az a darab, amit szinte mindenki másként játszik, mint Ön?

Kosztándi István: Szerintem csekély mértékben minden előadás egyedi, ugyanakkor a gyakran játszott repertoárdaraboknál – köszönhetően a nagyon könnyen elérhető, jobbnál jobb felvételeknek – kialakultak bizonyos tradíciók, melyektől csak a nagyon nagyok mernek gyökeresen eltérni. Azért szeretek kortárs műveket játszani, mert azokban még nem alakultak ki a tradíciók, nincs egy hallgatólagosan elfogadott interpretációs elvárás.

Körmendi Klára: Egy zeneműnek természetesen többféle előadási lehetősége van, ezért mindenki kicsit másképp játssza. 

Borbély Mihály: A jazz világában a hogyan gyakran fontosabb, mint a mit – a kreatív újraalkotás és rögtönzés tesz egy-egy előadót egyéniséggé, szemben az (időnként rendkívüli muzikalitással megáldott) epigonokkal. Mivel Karcsi [Binder Károly] egyéni hangja négy évtizede közismert, azt gondolom, hogy bármilyen zenéhez nyúl, azt úgy teszi, hogy ahhoz képest mindenki másképp játssza az adott darabot, legyen az Bartók vagy egy jazz-örökzöld.

3. Melyik az darab, amit semmiképpen nem szeretne újra eljátszani (de lehet, hogy muszáj lesz)?

Kosztándi István: Sibelius hegedűversenye (amúgy az egyik kedvenc versenyművem).

Körmendi Klára: Boulez és Xenakis darabjait, melyeket ugyan lemezre vettem, de nagyon nehéz volt, sok időt vett igénybe, és nem volt közönségsiker. 

Borbély Mihály: Szerencsére egy jazzmuzsikus számára nincsenek olyan repertoárbeli kötöttségek, mint egy klasszikus zenész esetében. Ha például egy jazz-sztenderdet nem igazán kedvelünk, két lehetőségünk is van: vagy nem tartjuk repertoáron, vagy a magunk képére formáljuk, átdolgozzuk. A pontos válaszom tehát így hangzik: nincs olyan darab, amelyet nem szeretnék újra eljátszani.

4. Legutóbbi rendkívüli zenei élménye (akár előadóként, akár hallgatóként)?

Kosztándi István: Az őszi lezárás előtti utolsó szóló koncertem: Brahms Kettősversenye Karasszon Eszterrel.

Körmendi Klára: Régen fordult elő. Szvjatoszlav Richter, az emblematikus zongoraművész összes koncertje és felvételei lenyűgöző hatással voltak rám. 

Borbély Mihály: Tavaly nyáron, az első hullám lecsengését követően a Budapest Music Center zenekaromat, a Borbély Műhelyt kérte fel az Opus Jazz Club nyitókoncertjére. Feledhetetlen élmény volt számunkra (és a visszajelzésekből ítélve a közönség számára is) az újratalálkozás. Egy koncertbeszámoló így fogalmazott:  … először meglepődtünk, aztán lebegtünk, és teljesen megszűnt a térhez és időhöz való kötődésünk. Borbély szó szerint újratöltötte zenével a klubot, egy Istennek tetsző pogány rituáléval fújta be a terem minden szegletét, mintegy újra szentelve a hívőknek visszaadott, sokáig használaton kívüli, zárva tartott templomot. (Somogyvári Péter, MagyarJazz)

5. Melyik az a darab, amelynek a sikerét soha nem tudta megérteni?

Kosztándi István: Pachelbel: Kánon.

Körmendi Klára: A siker nagyon viszonylagos, a közönség általában hálás és lelkesen tapsol, de ez nem azt jelenti, hogy jó is volt a produkció. 

Borbély Mihály: Muzsikusként egész másképp hallom, és másképp is hallgatom a zenét – legyen bármilyen műfajú is – , mint a közönség. Ilyen szempontból természetesnek tartom, hogy másra rezonálok, mint a hallgatók, s persze egész más lehet a véleményem a legjobb zeneművekről is, mint kollégáimnak. Különösebben nem foglalkoztat a kérdés, nem bosszankodom az általam sekélyesnek vagy igénytelennek, esetleg szakmailag gyengének tartott zenedarabok sikerén. Próbálom a dolgomat tenni, a belső meggyőződésem szerinti értékes, magasrendű és fontos üzenetet hordozó műveket szolgálni előadóként, s lehetőleg ilyeneket írni zeneszerzőként.

ILLUSZTRÁCIÓ: FSZEK