Egy meztelen Beethoven-szobor

Egy különleges szoborra és a róla szóló könyvre hívja fel a figyelmet munkatársunk, Romsits Gábor a Beethoven-emlékév alkalmából indított sorozatunkban.

Max Klinger híres Beethoven- szobráról készült egy tanulmány, amelyet Elsa Asenijeff, a művész „múzsája” írt. A kortársak szemében provokatív szobor mára a művészettörténet egyik legismertebb Beethoven-emlékművévé vált, a róla szóló, könyvtárunkban megtalálható könyv pedig igazi ritkaság.

A szobor a Secession kiállításán

Max Klinger német festő és szobrász az 1880-as években Párizsban töltötte diákéveit, és már ekkor, huszonéves korában elhatározta, hogy egy Beethoven-emlékművet fog készíteni a zeneszerző tiszteletére. (Elmondása szerint zongorázás közben fogalmazódott meg benne ez a gondolat.) Akkor elkészítette a későbbi szobor festett gipsz változatát. Aztán jóval később, 1900-ban hozzáfogott a nagy szobor megalkotásához. Ezt a művet először 1902-ben, a bécsi Secession kiállításán mutatták be a nagyközönségnek.

A szobrász meglepő módon ábrázolta Beethovent: egy trónon ül félig meztelenül, akár egy ókori görög istenség az Olümposzról. A meztelen alsótestére egy nagykabátot borított, a lábán – szintén ókori hagyományként – szandál van. Mindez utalás arra, hogy Beethoven a zenének egy olyan hatalmas istene volt, mint az ókori mitológiában Zeusz (Jupiter). Ezt erősíti, hogy Beethoven lábánál ezen istenség kedvelt állata, egy sas nyugszik. A trón külsején lévő allegorikus jelenetek már a kereszténységhez kapcsolják az alkotást. (Ugyanez a szellemiség, az ókori és a keresztény kultúra összekapcsolása mutatkozik Klinger 1897-ben keletkezett – a bécsi Belvedere-ben látható – leghíresebb festményén, amelynek a címe: Krisztus az Olümposzon.)

Az 1902-es bécsi Beethoven-tárlat a Secession XIV. kiállítása volt, áprilistól júniusig tartott, a nagy zeneszerző halálának 75. évfordulója előtt tisztelgett a több mint 20 kiállító művész. A kiállítás katalógusa szerint „egy más típusú eseményt” akartak létrehozni. Nem a megszokott kiállítási gyakorlat – a művészek neve vagy egy téma – szerinti csoportosításban állítottak ki, hanem egy összművészeti elgondolás kapott kiemelt szerepet. Ezt szolgálta a terek belsőépítészeti elrendezése, a kiállított műalkotások sorrendje. A központi helyen, „a szentélyben” Klinger alkotása állt, az ide vezető teremben, „bevezetésként” Klimt Beethoven-fríze szerepelt. Klimt 34 méter hosszú festményét Beethoven kilencedik szimfóniájának utolsó tétele ihlette.

Klinger szobra ma a lipcsei múzeumban

A kiállítás a látogatók számát tekintve nagy siker volt. Ugyanakkor a közönség konzervatív része háborgott az aktok látványán. (És a kiállítás tovább mélyítette a bécsi szecesszió művészeti csoportján belül jelentkező ellentéteket.) A Beethoven-tárlat alkotásait csak díszítésnek és ideiglenesnek szánták, a kiállítás végén megsemmisítették volna őket. Szerencsére nem így történt, Klimt alkotása – némi kalandozás után – újra a Secession épületében látható. A Klinger-szobrot eleinte nehéz volt eladni, végül a művész szülővárosa, Lipcse vásárolta meg. Jelenleg a Museum der bildenden Künste Leipzig állandó kiállításán látható.

Elsa Asinjeff könyvének borítója

Elsa Asenijeff osztrák írónő Max Klinger modellje, múzsája és szerelme volt. Kapcsolatukat titokban tartották, a művész egy drága bécsi lakást tartott fenn szeretője számára, közös gyermekük is született, akit egy párizsi béranyának adtak. (Kapcsolatuk egy fiatalabb, új „múzsa” megjelenésekor ért véget.)  Az írónő 1902-ben, a Beethoven-kiállítás évében jelentette meg tanulmánykönyvét a szobrász alkotásáról: Max Klingers Beethoven – eine kunst-technische Studie (Verlag von Hermann Seemann Nachfolger in Leipzig). A könyv könyvtárunkban helyben olvasható.

ROMSITS GÁBOR
ILLUSZTRÁCIÓ: FSZEK
Fotóalbum