Táncold körbe Magyarországot – online!

A hazai néptáncokat bemutató videósorozatot indított az Országos Széchényi Könyvtár Youtube-csatornája. A péntekenként mindig újabb tájegységgel bővülő filmeket a népzenét szeretőknek és néptánctanulóknak, -oktatóknak egyaránt ajánljuk.  

Nyolc tájegység jellegzetes táncait tanulhatja meg bárki otthonában a  Táncolj velünk! néptáncoktató filmsorozat  segítségével, mely 1998 és 2008 között készült a nemzeti könyvtárban. A sorozat alkalmas az önálló vagy páros gyakorlás segítésére, de  használható közösségben is; alkalmazásával nem csupán a képzett táncpedagógusok, hanem a néptáncot alapszinten ismerő oktatók is kitűnő eredményt érhetnek el. A filmekben jelentős hangsúly kerül a viseletekre is, valamint megismerhetővé válik egy-egy tájegység alapvető történeti-néprajzi háttere.   

A táncokat a Szarvasi Gyermek Szólótánc fesztivál díjazottjai mutatják be, a zenét a Galga zenekar szolgáltatja.  A filmeket az OSZK Mozgóképkincs Alapítványa készítette a történeti Interjúk Tárában. Az archív hang- és táncfelvételek a leghitelesebb forrásból származnak, bemutatásukat a Néprajzi Múzeum és az MTA Zenetudományi Intézetének Néptánc Archívuma tette lehetővé. 

Rábaközi dus – a Táncolj velünk! sorozatból

Az OSZK Youtube-csatornáján elérhető  sorozat eddigi epizódjai a Sárközbe, Somogyba, Szatmárba, a Galga mentére kalauzoltak, a legfrissebb, ma megjelent részek pedig a Rábaközbe röpítenek: bemutatva a rábaközi dus, valamint a lassú és friss csárdás lépéseit. Minden videóhoz rövid szöveges ismertető is tartozik, mely az adott táncra vonatkozó érdekességeket foglalja össze. 

Rábaközi csoportos tánc

A rábaközi táncokban az új stílusú lassú és friss csárdás mellett a régi stílust az ugrós tánccsalád helyi változata, a dus képviseli (vagy ahogy Nyugat-Rábaközben emlegetik, a mars). Elnevezése a régi magyar „duska” szóból ered, amely áldomásivást jelent. Ez a szó keveredett a német „Tusch”, azaz ünnepi zene fogalmával. A csoportosan, szabályozott formában táncolt körverbunk, a „karéj” az egész magyar nyelvterületen itt vált a legelterjedtebbé, legdivatosabbá, de eltáncolásának kizárólagos alkalma a búcsú volt. Az azt megelőző hetekben a legények „céhekbe” szerveződve készültek fel a „karéj” előadására. A verbunk általános tánckezdő és bemutató jellege mellett a dus a legényszervezetek reprezentatív tánca is, és minthogy legtöbbször nem volt a táncrend része, a zenészek csak megrendelésre, külön fizetség ellenében játszották.

Azok számára, akiket bővebben érdekel a magyar néptánckultúra, ajánljuk a Magyar néprajz nyolckötetes kézikönyv megfelelő fejezetét, amely elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban is ezen a linken

Alábbi, folyamatosan bővülő anyagunkban egy helyről tesszük elérhetővé a sorozatot.

SCH-
FOTÓ: OSZK 

A TÁNCOLJ VELÜNK! SOROZAT VIDEÓI
A videók megtekintéséhez kattintson a linkre (a tánc nevére). A lista folyamatosan bővül.

Sárközi lassú és friss 
A sárközi-dunamenti vidék sokszínű tánchagyományának legközkedveltebb típusa a lassú és friss csárdás. A lassú itt sem tartalmaz sok motívumot, néhány fogásmód azonban a tánc régiességére utal. A friss viszont figurákban olyan gazdag, hogy a szatmári és az erdélyi friss csárdás változatok mellett a legszebb táncaink közé soroljuk.

Sárközi cinegés
Egyik nevezetes tánca e tájegységnek a cinege, vagy más elnevezéssel háromugrós. Általában a mulatság befejező tánctípusa volt. Gyakran járták szólóban, de közkedvelt volt a párban, vagy körben táncolt változat is, illetve az erre a vidékre jellemző forma, a csillagalakban való összefogódzkodás.

Somogyi ugrós
Az ugróst Somogyban még a közelmúltban is a legrégiesebb formában táncolták. Mozgásanyagában nagyon hasonlít a kanásztáncra, ezért az ugróst a kanásztánc eszköz nélküli változataként is leírhatnánk. Valamikor a 19. század közepén alakulhatott ki, amikor a pásztorok heves és robbanékony stílusát a parasztság a saját ízléséhez kezdte alakítani.

Somogyi kanásztánc
A somogyi táncok legkülönlegesebb típusa a kanásztánc. A leírások és az öregek visszaemlékezései szerint a múlt századig gazdag eszközkezeléssel, párbajszerű mozdulatokkal átszőtt, virtuóz tánc volt. A férfiak régebben valóban fegyverrel, karddal, baltával, majd később már más eszközzel, bottal, söprűvel virtuskodva táncoltak. Az ügyességi próba lényege az eszköz kerülgetése volt. 

Somogyi lassú és friss csárdás
A somogyi csárdás régies jellegét mutatja a lassú csárdás ún. „lejtő” formája, amikor a táncosok lábujjhegyről talpra ereszkedve, térdüket nyújtva, majd meghajlítva, folyamatos, hullámzó, lejtő mozgást végeznek. A régies táncformát kiegészítik a Somogyban jellegzetes változatos régies fogásmódok. A somogyi friss csárdások lenthangsúlyosak. A friss itt is gazdagabb figurakészletű, mint a lassú.

Szatmári csárdás
A Felső-Tisza-vidék gazdag tánckultúrájának legközkedveltebb darabja a XIX. században divatossá vált csárdás. Elnevezése rendkívül változatos. Használják a lassú, csendes, magyar csárdás, ugrós és félugrós neveket. A csárdás a legutóbbi időkig közkedvelt maradt a Felső-Tisza-vidéken. A hagyomány tovább élését segítette, hogy ezen a vidéken a nemzeti kultúrát őrző és ápoló dzsentri réteg is sajátnak tekintette és táncolta a csárdást

Szatmári magyar verbunk
A verbunk a legutóbbi időkig közkedvelt volt, még a két világháború között is sok helyütt kezdték ezzel a tánccal a mulatságot. A férfiak a zenekar előtt csoportosan, karéjban indították a táncot, ami azonban nem volt kötött, mindenki szabadon járta a saját motívumait. Az Ecsedi-láp vidékén a magyar verbunkot a kiemelkedő tánctudás mértékeként emlegették, amely a mulatságok tetőpontján táncolt fő látványosságnak számított.

Galga menti verbunk
A Galga menti falvakban a szólóban járt férfitánc, a verbunk, az első világháború előtt élte virágkorát. Ekkor minden táncrend verbunkkal kezdődött, és azt majdnem minden férfi táncolta. A verbunkos divat múlásával a férfitáncot felváltotta a hasonló tempójú és kíséretű lassú csárdás. Ekkor a verbunkot már csak a legjobb táncosok, elsősorban a lakodalmakban, bemutató jelleggel járták.

Galga menti csárdás
Régen a Galga menti táncrend verbunkból és friss csárdásból állt. A lassú csárdás az első világháborút követően terjedt el, amikor a férfiak néhány figura eltáncolása után beintették a lányokat és a verbunkos zenére páros táncot – azaz lassú csárdást jártak. Ezt követte a friss, amelyben a bukós vagy mártogatós motívumok mellett a jellemző csalogatós párelengedést is gyakran alkalmazták, és így vált teljessé a párostánc-forma.

Rábaközi dus
A rábaközi táncokban az új stílusú lassú és friss csárdás mellett a régi stílust, az ugrós tánccsalád helyi változata, a dus képviseli (vagy ahogy Nyugat-Rábaközben nevezik, a  mars). A csoportosan, szabályozott formában táncolt körverbunk, a „karéj” az egész magyar nyelvterületet tekintve itt vált a legelterjedtebbé, legdivatosabbá.

Rábaközi lassú és friss csárdás
A csárdás mindig az asszony felkérésével, kar alatti forgatásával és megdöntésével kezdődik, az idősebbek sohase kezdik el a lassú vagy friss csárdást e mozzanat nélkül. A lassú csárdás egyszerű motívumokból, kétlépéses csárdásból és a forgólépések változataiból építkezik, de az előadók egymást elengedve, csalogatva térbeli mozgásukkal gazdagítják táncukat. A friss csárdásra változatos összefogódzási módok, a gyakori kar alatti kiforgatások és a „különtáncolás” jellemző

Dél-alföldi oláhos
A régió táncrendjében a régi réteget az oláhos vagy ugrós elnevezésű tánc képviseli, melynek népszerűsége a szomszédos Erdély hatásának köszönhető. A tánc elnevezése is innen ered, hiszen az alföldi ember számára az „oláh” név általában az „erdélyi” fogalmával volt azonos. A név kialakulásában az „Az oláhok, az oláhok facipőben járnak” kezdetű közkedvelt kísérő dallam is szerepet játszhatott.

Dél-alföldi csárdás
Az Alsó-Tiszavidék tánckincsének meghatározó része az új stílushoz tartozó lassú és friss csárdás, vagy ahogyan ott nevezik, a lassús és frisses. A lassú régies formája a röszketős, röszkettetős, vagy remegős, amikor a táncosok a csárdás lépéseket bokarugózással járják.

Gymesi verbunk és páros
A Kárpát-medencei magyaros táncokra – köztük a verbunkra és páros táncokra – a változatos figurák és a gazdag, egyéni rögtönzési lehetőség jellemző. A jártató kivételével a párok a térben szabadon elhelyezkedve, kötetlenül táncolhatnak. Egy-egy táncnak több kísérődallama is van, az énekes változatok sem ritkák.

Gymesi héjszák, aprók
A környező románság hatását mutató balkáni körtáncokat, a héjszákat és a kerekest, a Gyimesekben is váll vagy övfogással járják. Régebben ezeket a táncokat csak férfiak táncolhatták, ma már némelyikbe a nők is beállnak.

Széki sűrű és ritka tempó, magyar (négyes)
A székiek „párnak” nevezik a táncrendjüket, ami arra utal, hogy a szünet nélkül egymást követő táncokat ugyanazzal a legénnyel, leánnyal végig kell táncolni, közben partnert váltani nagy illetlenség. A széki pár régebben legényessel, a sűrű és ritka tempóval kezdődött. Ezt követte a négyes, vagy, ahogy ők mondják, a magyar.

Széki lassú, csárdás, porka, hétlépés
A széki táncrendben a négyest rendszerint a lassú és a gyorsan forgó csárdás követte, majd az hatvanas évektől két új tánccal, a porkával és a hétlépéssel bővült.