Énekelt szerelem – Gémes Katalin ajánlja

Sorozatunkban a Zenei Gyűjteménnyel kapcsolatban álló előadóművészek ajánlanak remek koncertvideókat, felvételeket. Ezúttal Gémes Katalin opera-énekesnőt kérdeztük kedvenceiről.

Gémes Katalin lírai mezzoszoprán 1988 óta az Operaház tagja, számos nagyszerű szerep megformálására kapott lehetőséget itthon és külföldön. Könyvtárunkban legutóbb január végén hallhattuk az Amor Roma barokk kamarakoncerten, melyen a 16-17. századi Itáliába, az opera szülőföldjére kalauzolta a közönséget Szászvárosi Sándor (barokk cselló) és Tegyei Zoltán (csembaló) közreműködésével. A változatos érzelmeket megelevenítő műsorban szerepelt Antonio Sartorio (1630-1681) egyik világi kantátája, mely a szerelem ingatagságáról és kínjairól szól. A koncerten készült felvétel Gémes Katalin első ajánlata. 

Oh, o che umore stravagante
ch’è colei che servo ognora;
Or mi sprezza ora m’adora,
Ha un pensier sempre volante,
oh, che umore stravagante! 


Un giorno mi giura
Ch’io solo ho il suo core,
E che a ogni altro ardore eccede il mio foco,
E poi di lì a poco parlando con me,
Mi dice che aff’è quel dì veduto
Ancor non ha il suo amante.
Oh, che umore stravagante!


In fatti è bizzarra,
E se per fortuna in capo ha la luna
Mi sfida a battaglia.
Ma è foco di paglia, Io bene lo so
 che durar non può:
Perchè vuole e non vuol in un instante.
Oh, che umore stravagante! 

Ó, milyen szeszélyes ő,
akit minden nap szolgálok.
Egyszer megvet, másszor szeret,
ingatagok az érzelmei.
Ó, milyen szeszélyes
!

Egyik nap megesküszik,
hogy enyém a szíve,
én minden más tüzet kioltok!
Kicsit később
azt mondja, aznap még
nem találkozott a szeretőjével.

Ó, milyen szeszélyes!

Sőt, egészen furcsa,
és ha rosszkedve van,
kihív harcolni.
De ez csak szalmaláng, tudom,
nem tart soká,
az egyik percben akar, a másikban nem.
Ó, milyen szeszélyes! 

Sartorio egyik kottakézirata (Az Europeana gyűjteményéből)

Antonio Sartorio az 1660-as évektől Velence egyik legelismertebb operaszerzője volt. Heroikus, mitológiai témákat feldolgozó zenedrámáiban különösen a szomorú, lamentáló áriák és a trombita énekszerű használata mutatja tehetségét. 1666-75 között János Frigyes calenberg–göttingeni fejedelem hannoveri udvarában szolgált Kappelmeisterként: 7-8 énekest és hat hangszeres zenészt irányított. Feljegyezték, hogy 1667-ben 103 tallért kapott fizetségül, amiért Itáliából zenei könyveket szállított az udvarba. Telente gyakran utazott Hannoverből Velencébe, hogy a karneválra operát komponáljon, és hogy itáliai muzsikusokat szerződtessen a hannoveri zenekarba. Életének utolsó éveit Velencében töltötte, a Szent Márk-templom zenekarának alkarnagyaként (vicemaestro di capella). Sírfelirata szerint „körülbelül 50 éves korában” hunyt el.

Gémes Katalin pályáját végigkísérte a régizene szeretete: a szombathelyi Capella Savaria három lemezt készített közreműködésével. Következő választása mégis a 20. századba visz: Richrad Strauss Rózsalovagját ajánlja, annak is híres záró trióját. A színpadon Renée Fleming (Tábornagyné), Frederica von Stade (Octavian) és Kathleen Battle (Sophie), vezényel Caudio Abbado. A felvétel 1992. december 31-én készült Berlinben. 

A Rózsalovag fináléja

A záró trió a Rózsalovag érzelmi csúcspontja – egyben Richard Strauss egyik legszebb alkotása, amely elhangzott a zeneszerző temetésén is. Egy szerelmi háromszög szereplőit látjuk: a Tábornagyné nemes érzelmektől áthatva lemond Octavianról a fiatal Sophie javára. A jelenet iránya a kavargó bizonytalanságtól az áhítatos emelkedettség felé mutat:  Octavian és Sophie mindent betöltő szerelme elnyeri a Tábornagyné áldását. Strauss a jelenetben megismétel számos, az opera korábbi részeiben hallott zenei motívumot, aláhúzva a szereplők bejárta lelki út hosszát és mélységét. Gémes Katalin korábban maga is énekelte Octaviant.

SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: Wikimedia Commons, Europeana
Fotóalbum