A világ legtöbbet játszott kortárs zeneszerzőjéről, a 84 éves Arvo Pärtről jelentetett meg hiánypótló könyvet a Rózsavölgyi és Társa Kiadó. A kötet gerincét interjúk adják, melyek feltérképezik a komponista gondolkodásmódját és kalauzként szolgálnak műveihez.
Ha egy kortárs művész népszerű, az mindig egy kicsit gyanús is: vajon nem áldoz-e föl valamit műveinek eredetiségéből és mélységéből a befogadhatóság kedvéért. A világhírű észt zeneszerzővel, Arvo Pärttel kapcsolatban is olvastunk már arról, hogy „komoly szakmai körök” fenntartásokkal fogadják egyszerű, statikus, spirituális hangvételű zenéjét. A véleményspektrum másik szélén ott találjuk azokat a szintén komoly szakmai köröket, amelyek a teljes elismerés hangján építik a zeneszerző kultuszát. A világ nagy hangversenyteremeiben jelentős előadóművészek tolmácsolják Pärt darabjait, hazájában zenei központot alapítottak életművének gondozására. Az Arvo Pärt – Válogatott beszélgetések és írások című kötetnek nem célja, hogy e vitában állást foglalva kritikai mérlegre tegye a zeneszerző életművét. Felvállal azonban egy másik fontos feladatot: megismertet Pärt személyiségével és gondolkodásmódjával a vele készített hosszabb-rövidebb interjúkon keresztül.
Az eredetileg 1978 és 2003 között megjelent beszélgetések közül terjedelme és empatikussága miatt is kiemelkedik az az interjú, amit Enzo Restagno olasz zenekritikus készített Pärttel és feleségével, Norával. Végigkísérhetjük ebben a zeneszerző pályáját a kezdeti modernista, dodekafon daraboktól az útkeresés nehéz évein keresztül a saját hang, a tintinnabuli szerkesztésmód megtalálásáig és azon túl napjainkig. Megtudhatjuk, hogy a középkori zene tanulmányozása hogyan vezette el Pärtet egyfajta „szakrális minimalizmushoz” (noha ő maga elutasítja ezt a kifejezést), amely az egyszerűségből igyekszik kikovácsolni mély, egyetemes tartalmakat. Különösen érdekesek azok a fejtegetések, amelyekben a zeneszerző – saját vokális műveivel kapcsolatban – a szavak, a szótagok és a zene viszonyára tér ki.
A könyvet leginkább egyetlen hosszúra nyúlt ars poeticaként olvashatjuk, olyan őszinte vallomásként, amely hitelesíti Pärt művészetét.
Annak is érdemes fellapozni a kötetet, aki egy-egy konkrét darab keletkezésével, értelmezési lehetőségeivel kapcsolatban keres fogódzót, ugyanis minden fontosabb Pärt-mű szóba kerül a beszélgetések során. Az életrajzi részletek sem hiányoznak. Plasztikusan kirajzolódik például, hogy a szovjet évtizedekben a hivatalos művészetpolitika mennyire nem tudta sem kiköpni, sem lenyelni Pärt dodekafon, majd későbbi minimalista törekvéseit. A könyvet Fülöp József tárgyilagos tanulmánya zárja, amely a zeneszerző életútját és pályaképét rajzolja meg.
A kötetet néhány idézet kiemelésével is ajánljuk.
„Egyszer Észtországban találkoztam egy utcaseprővel, akitől megkérdeztem, szerinte hogyan kellene zenét írni. Csodálkozva nézett rám. Lehet, hogy a zene szót sem hallotta meg, majd azt felelte: Minden hangot szeretni kell, minden egyes hangot. Milyen bölcs gondolat! De vajon honnan vette? Ebből az egyetlen találkozásból többet tanultam, mint a konzervatóriumban összesen.”
„Mindaz, amit felfedezzük a világban, már itt van. Ezek örök érvényű törvények. Hirtelen felfedezzük, és felkiáltunk: Ó, hát így van! De mindig is így volt. Einstein előtt, Newton előtt, évezredek óta. A zenében is. Zene mindenütt van, aztán jön valaki, hallja, és lejegyzi. Így történik.”
„A gregorián énekről csak egy könyvem volt, a Liber usualis, amit egy tallini templomban kaptam. Elkezdtem énekelni és játszani ezeket a dallamokat ugyanazzal az érzéssel, mint amikor vérátömlesztésnek vetjük alá magunkat. Szörnyen megerőltető munka volt, mert nem pusztán ismeretszerzésről szólt, hanem az alapjáig kellett megértenem ezt a zenét, a keletkezését, a korabeli embereket, akik énekelték, vagy amit életük során éreztek, vagy azt, ahogyan feljegyezték és évszázadok során áthagyományozták a zenéjüket, mígnem a mi zenénk eredetévé nem vált. Valahogyan sikerült kapcsolatba lépnem ezzel a zenével.”
„Számos vokális darabomban megpróbáltam a nyelvből kiindulni. Meg akartam adni a lehetőséget a szónak, hogy válassza meg saját hangzását, rajzolja fel saját dallamvonalát.”
„Az egyszerű és előítéletek nélküli zenehallgatás kultúrája és képessége a mai zene világában szinte kihunyt. A zenét a legkülönfélébb elvárások mentén hallgathatjuk. Egyaránt lehet benne sajátos interpretációt, technikai effektust és új zenei ötleteket keresni. Ezen elvárások mindegyike jogos, ugyanakkor képesnek kell lennünk arra is, hogy egyszerűen átadjuk magunkat a hangzásnak, ami különösen a muzsikusok számára okoz gyakran problémát. Azt hiszem, egyes zenészek ezért idegenkednek Arvo zenéjétől. Amikor találkoznak vele, intellektusuk és gondolkodásuk az első hangnál azt mondja: hiszen ezt már tudjuk! Hát valójában nem figyeltek rá jól! Pedig ennek a zenének éppen tanítania kellene a hallást, amennyiben bizalommal fordulnak feléje.” (Nora Part)
SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓ: FSZEK, Wikimedia Commons
Fotóalbum
A könyv kölcsönözhető könyvtárunkból.
Arvo Pärt – Válogatott beszélgetések és írások
Rózsavölgyi és Társa, 2019
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény 