BESZÉLGETÉS ILLÉS SZABOLCS BAROKKHEGEDŰSSEL
Járja a világot, koncertezik, kurzusokat tart, lemezeket készít, cikkeket ír. Illés Szabolcs barokkhegedűssel, a Sigiswald Kuijken-iskola egyetlen hazai képviselőjével beszélgettünk a régizenélés dilemmáiról, a historikus előadásmód divatjáról és hátulütőiről. Az interjú Illés Szabolcs könyvtárunkban tartandó előadás-sorozatához kapcsolódik.
Mi lesz az előadásaid témája?
A régizenéről fognak szólni, illetve a zenéről általában, és azon belül a régizene hangszereiről, előadásmódjáról. A régizenélés történetét 50-60 éve írjuk, olyan hosszú ideje tart már ez a folyamat, hogy lassan érdemes újradefiniálni. Bár már régóta mondják, úgy érzem, egy kicsit valóban válságban van maga a komolyzenélés. Fontos eldönteni, hogy ha valaki valamit közvetít, akkor milyen alapon és módon teszi. Sokan játszanak régizenét, de hogy milyen döntések alapján, az kérdés. A képekkel, hanganyaggal illusztrált előadásokat igyekeztem úgy összeállítani, hogy zenészek és laikusok is találjanak bennük hasznosat.
Négy nagyobb témát jársz körül. Mik lesznek ezek?
Az első előadás arról szól, hogy a régizenélés miért is jött létre. Sokan vitatják, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága. Azt mondják, ma nem lehet hitelesen visszaadni a régizenét, mert nem tudhatjuk, mi a hiteles, és a régi források alapján is csak bizonyos információk jutnak el hozzánk. Ez tagadhatatlan, mégis jó érvek szólnak amellett, hogy figyelembe vegyük a forrásokat. Nem mindegy, hogy milyen egy régizenei előadás.
Sokan kimazsolázgatják a kellemes, jól hangzó darabokat, amiket ma is szívesen hall a közönség.
Félig-meddig öntudatlan reflexek szivárognak be a régizenélésbe a romantikából meg a saját korunkból. Elkezdünk egy régi hangszeren játszani, aztán rájövünk, hogy a mai közönségnek ez így talán nem tetszene. Változtatunk, és a végén oda lyukadunk ki, hogy egy köztes vagy romantikus álláspontot képviselünk. Pedig igazából a régizenélésnek a régi hangzás keresése lenne a célja. Egy kicsit múzeumszerű látásmód ez – amire persze sokan azt mondják, hogy a zene nem lehet múzeum.
Szóba kerülnek a régi hangszerek is…
Igen, a második előadáson a hegedű fejlődéséről, korszakairól fogok beszélni. A régizene nem egy homogén blokk, hanem 500-600 év története. Szeretném megmutatni, hogy minden korszakhoz más-más hangszerállomány tartozik. A rákövetkező előadás ugyanezt célozza, csak zenekari szinten: a zenekarban hogyan változtak az arányok, mekkora zenekarral adtak elő annak idején egy Bach-kantátát, volt-e karmester, milyen hangszerek fértek össze egymással. Az utolsó előadás témája pedig a kottaolvasás lesz. Mert az is kérdés, hogyan olvassuk a régi forrásokat.
Az ismertetőben azt írod, téma lesz a „korhűség mint marketing” és a „kommersz barokk”. Anélkül, hogy lelőnéd a poént, áruld el, mire gondolsz.
Ez egy kicsit szarkasztikus, de tényleg fontosnak tartom, hogy rámutassunk arra, ha csak marketingfogásként használnak egy címkét. Egy kicsit a bioételekhez hasonlít ez: sokra ráteszik a címkét, hogy “bio”, de csak vizsgálat tudná eldönteni, mit tartalmaznak. A zenében is ez van: sokan rájöttek, hogy
elérhető még egy szegmense a piacnak, ha ugyanazt a darabot eladják egyszer barokk, egyszer modern hangszerekkel.
Sokan nem is nagyon vannak tisztában azzal, hogy milyen követelményeket kellene teljesítenie egy régizenei előadásnak. És hát ez kicsit vicces, mert például egy történelmi filmben nagyon fontos, hogy ne legyenek anakronizmusok. A zenében elmossuk ezeket a határokat.
Eleinte mindenki furcsán nézett a régizenészekre. Ma már inkább arra nézünk furcsán, aki egy barokk művet modern hangszeren ad elő. Hogyan értékeled ezt a folyamatot? Sikertörténet? Vagy vannak hátulütői?
Ha egy irányvonal elindul, aztán egyre több ember csatlakozik hozzá, akkor az nyilván felhígul. Érdekes módon az első generáció sokkal komolyabban vette a kutatást, mint a későbbiek. Az egész Hollandiából és Belgiumból indult. Az első régizenészek minden forrást megkerestek, elolvastak, így közeledtek a hangszerekhez. Maguk a historikus hangszerek is újdonságként hatottak. Mára megszoktuk őket, például a csembalót – viszont épp ezért sokan odaülnek elé olyanok is, akik csak érdekességnek tartják, mint egy szintetizátort. És ilyen esetben nem biztos, hogy eléri a célját a hangszer. Most ott tartunk, hogy választási lehetősége van egy előadónak, milyen stílusban szólaltat meg egy darabot. De ehhez meg kell neki mutatni a választási paramétereket, a szempontokat.
Nem mindegy, hogy tájékozottan választ valaki előadásmódot, vagy csak belehuppan…
Nagy különbség! Ez szerencsés módon változott, mert most már nem lehet csak úgy hasraütésre azt mondani, hogy nekem ez így tetszik. Persze nem könnyű elszakadni az egyéni ízlésünktől. Ez a legnehezebb a régizenében: elfeledtetni a közönséggel, hogy mindaz, amit játszunk, még Verdi, Wagner előtt volt.
Az nem elképzelhető, hogy a barokk muzsikusok is megelőlegeztek már valamit a romantikából?
Csak találgathatunk. Próbálunk abból kiindulni, hogy egy-egy korszaknak mik voltak az etikai, zenei, stílusbeli normái, és akkor ezek szerint rendezzük be az előadott darabot.
Most nagy divat, hogy teátrálisak vagyunk. Sok a külsőség, a látványelem, míg annak idején sokkal több mindent hagytak a képzeletre.
Most mindent meg kell mutatni, minden direktebbé vált. Nem mindenki tud megkülönböztetni hangszereket, hangszíneket vagy felismerni témákat, összefüggéseket a zenében. Ha egy előadásban mondjuk videóval rámutatunk elemekre, akkor ez sokkal könnyebb.
Milyennek látod a hazai régizene-oktatás helyzetét?
A veretes, híres intézményekben él egyfajta hagyománytisztelet, ez így van Bécsben és Budapesten is. A nagy hagyományokra, elődökre tekintettel nem nagyon szeretünk változtatni, új irányokba nyitni. De érdekes módon ezekben az intézményekben a régizene tudományos kutatása sokkal előrébb jár, mint a hangszeres oktatás. Kutatási szinten ott tartunk, ahol a nyugatiak. Viszont a mai napig nem sikerült még itthon régizene tanszéket nyitni. Nehéz erről beszélni, de történelmi okok miatt nem is vagyunk ilyen szempontból Európa része. A török hódoltság alatt nem volt olyan szerepe a zenének, amire tradíciót lehetne alapozni. Nekünk ezt külföldről kellene megtanulni.
Te többek között Sigiswald Kuijkennél tanultál Belgiumban, aki a régizenei világ egyik legnagyobbja…
…nem szeretném, ha dicsekvésnek tűnne, de ez is kicsit vicces, és a passzivitásunkat példázza, hogy én vagyok az első és utolsó magyar növendéke, mert miután engem tanított, nyugdíjba ment.
Milyennek ismerted meg emberként és tanárként?
Ő ugye már elég idős, és a kor bölcsességet ad – főleg annak, aki kultúrával foglalkozik, és olyan sok zenét játszott, olyan sok forrást elolvasott, mint ő. Összegzést, leszűrt tartalmat, teljességérzetet kaptam tőle. Amit előtte sok éven keresztül Németországban tanultam, azt nála raktam össze komplett egésszé.
Hogyan merült fel benned az igény, hogy túlterjeszkedj a szokásos előadóművészi szerepen: előadásokat tarts, blogot írj a régizenéről, kurzusokat vezess?
Amikor hazajöttem, láttam, hogy elég nagy hiányosságok vannak, és kerestem az utat, hogyan lehetne ezen változtatni. Felvetettem a hazai zenei élet szereplőinek, hogy ha gondolják, esetleg dolgozhatunk együtt, de nem reagáltak igazán nyitottan. Ezért úgy gondoltam, keresek fórumokat, ahol a közönséget, a zenészeket meg lehet ismertetni a régizenéléssel. A blogom is ilyen fórum, és az előadásoknak is ez a célja. És nagy örömömre szolgál, hogy az idén augusztusban már a harmadik Régizenei Nyári Akadémiát tartom zenészeknek, zenetanároknak.
NÉHÁNY REMEK KÖNYVET AJÁNL ILLÉS SZABOLCS azoknak, akik szeretnének egy kicsit utánaolvasni a régizenével és az előadásmód változásával kapcsolatos kérdéseknek. Mindegyik könyv kölcsönözhető könyvtárunkból. Nikolaus Harnoncourt : A beszédszerű zene
Leopold Mozart : Hegedűiskola
Johann Joachim Quantz: Fuvolaiskola
Kenneth Hamilton: Az aranykor után
Charles Burney: Tagebuch…
Új-Zélandon is tartasz előadásokat. Hogy kerültél olyan messzire?
Több mint 20 éve foglalkozom régizenével, mindig vezettem kurzusokat és kurzuszenekarokat. Az egyik zenekarban egy cseh kollégával játszottam együtt, aki azóta elkerült Új-Zélandra. Onnan még messzebb van ez az egész régizenei hagyomány, ezért megkeresett, hogy lenne-e kedvem részt venni olyasmiben, mint amit Európában együtt csináltunk. Mondtam neki, persze, van kedvem. Ez idestova hat éve volt, azóta minden februárban megszököm a tél elől, és tartunk egy négyhetes turnét próbafolyamatokkal, koncertsorozattal. Az idén februárban megint olyan szerencsém van, hogy mehetek, a christchurchi főiskolán kurzust is fogok tartani.
Több CD-d is megjelent, a legutóbbi Corelli’s Legacy címmel, csupa világpremierrel. Hogyan találsz rá a művekre, hogyan kutatsz?
Gyakorló zenész vagyok, nem úgy kutatok, ahogy egy zenetudós. Corelli volt az első hegedűs, akinek egész Európában ismerték a nevét. Felmerült bennem, hogy kik lehettek a tanítványai, akik továbbvitték az örökségét. Az ember elkezd olvasni életrajzokat, forrásokat, és lassan kialakul egy kép: ki volt a tanítványok közül jó komponista. Sokkötetnyi zenét végig lehet böngészni – most már a neten is -, és meg lehet nézni, hogy a kéziratok közül melyik érdekes.
Azt gondolom, ha a régizenének van értelme egyáltalán, akkor az éppen ez: újdonságot felfedezni.
Nem látom sok értelmét, hogy Händel Messiásából készüljön a több száz felvétel mellé még egy. Mert akkor megint oda lyukadunk ki – ami szintén romantikus hagyomány -, hogy nem a darabot hallgatjuk, hanem az előadó személyiséget. A barokkban ez nem volt divat, akkor a darab volt érdekes. Sajnos már nemigen tudjuk visszakapni ezt az érzést.
A CD-t hallgatva rögtön feltűnik, hogy azért ez nem egy modern hegedűhang. A jellegzetes hangszín miből áll elő: a hangszerből, a technikából?
Mindezekből. Megint kicsit nagyképűségnek tűnhet, de én vagyok itthon az egyetlen, aki ezt a technikát ott tanulta, ahonnan elindult. Egész másféle technikával játszom, mint ami itthon szokásos. Ezenkívül maga a hangszer kutatási témám volt. A hangszerem nyilván nem régi, mert az eredeti régi hangszerek múzeumban vannak, és nem is nagyon használhatók. Próbáltam egy korabeli prototípust keresni, és annak alapján építtettem magamnak egy modern kópiát. A mai fül számára tényleg furcsa lehet a hangszíne.
Úgy tudom, márciusban megjelenik egy újabb lemezed is a Hungarotonnál. Mit játszol rajta?
A Corelli-CD vonalát követem tovább, ugyanis Corellinek volt néhány francia növendéke is. Közülük választottam ki egy Jean Baptiste Anet néven ismert – vagy inkább nem ismert – hegedűst. A saját korában híres virtuóz volt, olyannyira, hogy XIV. Lajosnak is játszott. Egy teljes szerzői CD-t szenteltem a hegedűszonátáinak, mivel annyira franciásak, annyira elütnek a többi Corelli-tanítvány munkáitól. Ezek sem jelentek meg korábban felvételen.
Mit szeretsz jobban, koncertezni vagy felvételt készíteni?
Jó kérdés! Jobban szeretem a koncerteket. CD-felvételkor mégiscsak egy stúdióban van az ember. Jó, néha előfordul, hogy templomban, kedvezőbb akusztikai körülmények között is fel lehet venni egy anyagot. Ez azért fontos, mert
a barokk hangszer együtt él a térrel, rossz akusztikával nem lehet rezgésbe hozni, nem működik.
Úgyhogy akármennyire szeretem is a CD-t, inkább lenyomatnak tekintem, egy kutatás végeredményének, amit fel lehet tenni a polcra. Nem is szívesen hallgatom a saját felvételeimet.
Mástól sem szoktál lemezeket hallgatni?
Ritkán, inkább koncertre járok. De csak az olyan koncertet szeretem, ami valami újdonsággal szolgál: egy új véleménnyel, új programmal. Érdekes módon ahogy egyre idősebb leszek, egyre inkább a kortárs zenei koncertek vonzanak, az új, ismeretlen darabok.
Nagyon sok mindennel foglalkozol, hogyan telik egy napod?
Leányfalura költöztem, ami jó kompromisszum: a nagyváros közelében vagyok, de nem a sűrűjében. A nap elején levelekre válaszolok, egy tea mellett leülök és kutatok, forrásokat olvasok. Utána gyakorlás: amit olvasott az ember, azt megpróbálja feldolgozni. És hát a nap vége felé ott vannak a praktikus teendők: tanítás, kurzusra, előadásra készülés.
Sokat jársz külföldre?
Még mindig külföldön dolgozom többet, de mostanában már Magyarországon is egyre több dolgom van. Az idén is lesz nyári kurzus, azonkívül zeneiskolákba is járok, tanároknak tartok továbbképzéseket. Több kisebb külföldi együttessel dolgozom együtt, ezért gyakran szoktam egy-egy hétre elutazni Németországba, Csehországba, Ausztriába.
Mi az, ami kikapcsol? Ami nem zene, de fontos neked?
Az olvasás és a mozi. Nagyon szeretem a kortárs magyar irodalmat, Parti Nagy Lajost, Grecsó Krisztiánt, Háy Jánost, Vámos Miklóst, Varró Danit, de persze olyan klasszikusokat is, mint Spiró. Abszolút kedvencem Mosonyi Aliz Magyarmesék című könyve. Közel állnak hozzám a filozofikusabb művek is: nagy Hamvas-rajongó vagyok. És örömmel veszem észre, hogy az új magyar filmek milyen sok izgalmas témát vetnek fel. Most franciául tanulok, ezért sok francia mozit nézek, remek vígjátékokat és elgondolkodtató filmeket is.
SCHALK ENDRE KORNÉL
FOTÓK FORÁSA: ILLÉS SZABOLCS
Fotógaléria
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény 