Fúziós örömzene

Ács Dominika és Fellegi Dávid azzal konferálták fel a tegnap este könyvtárunkban tartott koncertet, hogy szeretnének igazi örömzenét, egy kellemes órát átnyújtani a hallgatóságnak. Nem lebecsülendő vállalás ez, világhírű muzsikusok bicskája is beletört már.

A két pályája elején járó művész viszont – a közönség reakcióiból és saját benyomásainkból ítélve – teljesítette, amit ígért. A titkuk talán az volt, hogy maguk is nagyon élvezték a zenélést, és ezt megtámogatta összeszokottságuk, technikai magabiztosságuk, eredendő muzikalitásuk. Olyan programot állítottak össze, amelynek érezhetően minden darabjához kötődtek érzelmileg és intellektuálisan is. Ugyanakkor vették a bátorságot, hogy ne játsszák el azt, ami nem tetszik nekik: Duarte Un petit jazz és Piazzolla Histoire du tango című darabjából is kihúztak egy-egy tételt. A mai kissé megmerevedett (komoly)zenei kultúrában üdítő, ha az előadó meri nem szent tehénként kezelni a komponistát. A feltétlen zenei szöveghűség korában jó volt látni, hogy ezek a fiatalok gondolnak valamit a művekről, van bátorságuk dönteni, ahogy az például a 19. században, egy sokkal szabadabb előadói kultúrában természetes volt.

A műsor komolyzenei örökzöldekből és a klasszikus zenét más műfajok (jazz, népzene) felé tágító, mondhatni, fúziós darabokból állt össze. A változatos zenei világokat az előadók friss, vidám fesztelensége, a felkonferálások őszintesége kötötte egységbe. Ács Dominika nagyon kommunikatív, érzékeny fuvolázása és Fellegi Dávid gitárjátékának közvetlensége, mindkettejük szó szoros értelmében vett lélek-jelenléte a kellemesség mellett felejthetetlen pillanatokat is adott ezen az estén.