Egy Mozart-tételben a világ

Mozart a-moll zongoraszonátájának (KV. 310) középső tétele került górcső alá azon az előadáson, amelyet tegnap este Molnár Szabolcs zenetörténész, zenekritikus tartott könyvtárunkban több mint ötven érdeklődő előtt. Izgalmas volt összehasonlítani Dinu Lipatti, Mitsuko Uchida, Grigorij Szokolov, Alfred Brendel és mások interpretációit.

A szűkre fókuszált témából kiindulva tág horizontú kérdésekig jutott el a beszélgetés: Mozart alkotói gondolkodásmódja, a zeneszerzés és a zenei előadás lélektana, az esztétikai forma és jelentés kérdései kerültek szóba. A mindvégig színes, élvezetes előadás kiindulópontjaként  Molnár Szabolcs érintette az 1778-ban, a preromantika korában komponált  szonáta keletkezésének körülményeit. Fölvetődött, hogy milyen hangszereken lehet, illetve érdemes előadni a darabot: modern zongorán vagy éppen fortepianón, clavichordon, esetleg csembalón. A mai hallgatók füléhez természetesen a modern zongora hangzása áll közel, ezért is volt érdekes meghallgatni a szonátatételt a korabeli, egészen más képességű hangszereken.  

A kivetített kottán nyomon követhettük a zenei szöveget

Az este során a befogadó, a hallgató szemszögéből váltak elemzés tárgyává a tétel formai, szerkezeti kérdései, ezért az előadás egyáltalán nem hatott száraznak. Izgalmas volt megfigyelni, hogy a tétel első szakaszának nyugodt, szemlélődő idilljét hogyan szaggatja föl a középrész zaklatottsága, hogyan “botlik meg” a ritmus és a szerkezet, hogyan halmozza Mozart a disszonanciákat, hogyan adja át a helyét a napsütés valami fájdalmas besötétedésnek. A tétel zárórésze ismét a harmónia világát  hozza el, de ha azt egy ilyen felsebző közjáték után kapjuk vissza, akkor a zene jelentése megváltozik: azt érezzük, hogy a harmónia könnyen elveszíthető. A Maynard Solomon Mozart-könyvéből felolvasott “miniesszé” plasztikusan fejtette ki ugyanezeket a gondolatokat: Solomon ebben a szonátatételben Mozart alkotóművészetének egyik alapvető mintázatát véli fölfedezni: a nagy kettősségekre építő szerkesztést, amelyben esztétikai értelemben “minden benne van”, hiszen egész életünk és a világegész is felfogható születés és pusztulás, fény és sötétség, emelkedés és süllyedés, közeledés és távolodás – és a sor végtelenül folytatható – nagy kettősségeiben.

Maynard Solomon Mozart-könyve kikölcsönözhető könyvtárunkból

Sok múlik azon, hogy  az előadóművész hogyan mutatja föl harmónia és diszharmónia viszonyát, mindenesetre, ahogy Molnár Szabolcs fogalmazott, ezen a téren és ebben a zenében a zongoristának bizony “dolga van”. Az este során ki-ki eldönthette, hogy Lipatti személyes, finoman kontrollt vesztett előadása, netán Brendel távolságtartóbb interpretációja vagy Szokolov jól strukturált játéka áll-e hozzá közelebb. A  beszélgetés záróakkordjaként Molnár Szabolcs felhívta a figyelmet egy kevéssé ismert, fiatal svájci zongoraművész, Fabrizio Chiovetta felvételére, aki “nemes melankóliával, sokrétűen” interpretálja a szonátát kiváló, új Mozart-CD-jén. 

Valószínű, hogy az előadás után hazatérve sokan kedvet éreztek ahhoz, hogy saját gyűjteményből vagy a világhálóról újabb felvételeket keressenek és az este tanulságaival felvértezve hallgassák meg Mozart csodálatos művét.  Ha így van, akkor az előadás – amely az Ízlések, művészek, közönség című sorozatunk záró programja volt – elérte célját. Reméljük, folytatása következhet!

SCHALK
FOTÓ: FSZEK

Fotóalbum

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.