„Zene, éneklés, színjátszás – ez a három fontos nekem”

BESZÉLGETÉS FARKAS JUDITTAL

Tehetséges zongoristaként indult, egy sorsfordító élmény hatására mégis operaénekes lett: az idén végzett a Zeneakadémia opera szakán. Jelenleg meghallgatásokra készül, szívesen énekelne 20-21. századi darabokban. Farkas Judittal beszélgettünk, aki november 6-án ad közös áriaestet Vida Anikóval Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben című sorozatunkban.

A koncerten énekel majd ismert és kevésbé ismert operákból is. Hogyan alakult ki a műsor? Van-e kedvence az elhangzó áriák között?

Főleg azokat az áriákat válogattuk ki, amelyek közel állnak hozzám, vagy amelyekkel korábban sokat foglalkoztam. Itt van például Weber Bűvös vadászából Agatha áriája, ami az én hangfajomhoz nagyon passzol, ugyanis jugendlich dramatischer sopran vagyok…

Szó szerint lefordítva fiatal drámai szoprán…

…igen, de a fiatalság ez esetben nem az előadó életkorára, inkább a hangszínére utal. Nem kifejezetten nagy, drámai, de nem is lírai hang ez, hanem átmenet a kettő között. Olaszul spinto hangszínnek is szokták nevezni. Agatha szerepe éppen ilyen hangot kíván, de egyébként is közel érzem magamhoz a karakterét, el tudom képzelni magam Agathaként.

“Minden szerep esetében nagyon fontos a lelki felkészülés, ráhangolódás”

Valóban, az operaénekes nemcsak énekel, hanem karaktert is formál, egy kicsit színésznek is kell lennie…

Nem is kicsit.

Így van, és ha már itt tartunk, felmerül a kérdés: az operaszínpadi alakítás mennyire tanulható vagy mennyire adottság dolga.

Hozzám nagyon közel áll a színészet. Az éneklés előtt több amatőr színtársulatnak is tagja voltam. Sőt, igazából színész szerettem volna lenni, aztán az operában találtam meg azt a műfajt, amelyben egyesül a zene, az éneklés és a színjátszás, az a három dolog, amely számomra nagyon fontos. Úgy gondolom, a színpadi játékhoz kell egy bizonyos adottság, de nagyon sok mindent lehet tanulni. A Zeneakadémia opera szakán hangsúlyos volt a színészi képzés: érzem a változást abban, hogy hogyan álltam hozzá egy szerephez korábban és hogyan most – nagyon sokat gyakoroltuk ennek a fortélyait. Heti hat-kilenc órában tanultunk színészmesterséget, plusz az előadások előtt gyakran napi nyolc-tíz órát is próbáltunk. Almási-Tóth András tartotta ezeket az órákat, aki mindig arra sarkallt minket, hogy gondolkodjunk a színpadon. Igyekezett nem konkrét instrukciókat adni, inkább arra ösztönzött, hogy képzeljük magunkat a szereplő helyébe, az ő fejével gondolkodjunk, így lesz hiteles az alakítás. Sokszor mondta azt is, hogy ne féljünk improvizálni a próbán, ne féljünk attól, ha jön egy új gesztus, lehet, hogy pont az lesz a jó, azt lehet majd beépíteni az előadásba. Szinte minden vizsgánk előtt koreográfus is segített a felkészülésben, rávezetve arra, hogy milyen lelkiállapothoz milyen testtartás, mozgás tartozik, vagy éppen fordítva, hogy egy adott mozgássoron belül hogyan lehet kifejezni különböző érzelmeket. Minden szerep esetében nagyon fontos a lelki felkészülés, ráhangolódás, az átgondolás, hogy a színpadon – egy kicsit a sportolókhoz hasonlóan – az adott időkeretben a maximumot hozza ki magából az énekes.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a közelgő, Vida Anikóval közös áriaestjükhöz, amelyen Mozarttól Menottiig, a 18.-tól a 20. századig ível a repertoárja. A régi korok mestereit vagy a modern szerzőket érzi magához közelebb?

Inkább a modern, 20. századiakat. Az áriaesten például Busoni Doktor Faustjából és Menotti A médium című operájából is énekelek majd, de a meghirdetett műsort kibővítve valószínűleg eléneklem Britten Peter Grimes című operájából Ellen áriáját is. A műsor részben tanári ajánlások alapján alakult ki, de egyre inkább előfordul „saját találmány” is. A Debussy-áriát például egy záróvizsgára készülve találtam, nem ismertem Debussy Tékozló fiúját, de meghallgatva nagyon megtetszett Lia áriája.

Mi fogta meg benne?

Debussy hangzásvilága és az ária érzelmi gazdagsága. Mindenki ismeri a tékozló fiú történetét, amikor a fiú otthagyja a szüleit. Az ária az anya mély érzéseit közvetíti, aki nem tudja elfelejteni a fiát. A médiumot Menottitól a Petrovics Emil Énekversenyre készülve ismertem meg, amelyen aztán első díjat nyertem. Keresgéltem az interneten, és szembejött ez az ária, Monica keringője, meghallottam, hogy nagyon mutatós, ugyanis olyan, mintha egy egyszemélyes párbeszéd lenne. Van két szereplő, egy lány és egy fiú, akik szerelmesek, de a fiú néma, ezért a lány közli azokat a gondolatokat is, amiket szerinte a fiú mondana neki, váltogat a karakterek között. Nagyon szép ez a jelenet, amelyben a lány a fiú kimondatlan szavait tolmácsolva vall szerelmet, formailag önmagának.

Farkas Judit: Pécsen még mezzo voltam, a Zeneakadémián lettem szoprán

Beszéljünk egy kicsit a pályájáról! Szekszárdon született, hatéves korában kezdett zongorázni. Ez családi indíttatásra történt?

Igen, nálunk a családban mindenki tanult zenét: két nővérem közül az idősebb, Farkas Katalin hegedűművész, a fiatalabb, Farkas Éva Eszter brácsaművész. Anyukám hobbi szinten hegedül, ő volt az aki, nagyon szerette volna, hogy mindegyikünk zenéljen.

A zongorát később abbahagyta az éneklés kedvéért. Miért történt a váltás?

A zongorához volt tehetségem, versenyekre is nagyon sokat jártam, és mindenki úgy gondolta, hogy automatikusan a zongora felé fogok menni. Már be is adtam a jelentkezést a Bartók konziba zongora szakra, aztán nem mentem el a felvételire – rájöttem, hogy istenigazából nem akarok zongoraművész lenni. Ekkoriban ért egy meghatározó élmény: egy zenés színházi előadáson meghallottam, hogy milyen énekelni, na ekkor tudtam meg, hogy én csak énekelni akarok!

Azért ez nem mindennapi! Hogyan történt ez pontosan?

Most azt kellene mondanom, hogy operába mentem, meghallottam egy operát, és egyből elbűvölt, de nem ez történt: 14 éves voltam, egy musicalt néztünk meg a családdal Budapesten. Mivel Szekszárdon nincs nagyobb zenés színház, korábban nem volt lehetőségem ilyen előadásokon részt venni, de akkor nagyon megtetszett, hogy a színpadon énekelnek és játszanak. Ezután kezdtem el mondani otthon, hogy szeretnék énekelni. Elég nehéz volt váltani, egy kicsit harcolni is kellett ezért a családban (nevet). Végül a zongora szak helyett „rendes” gimnázium következett Szekszárdon, de akkor már azzal a tudattal, hogy énekesnek készülök: elkezdtem énekre járni és színjátszani. A gimnázium után már ének szakra jelentkeztem a Bartók Béla Konzervatóriumba, majd a Pécsi Tudományegyetem BA magánének szakára vettek fel. Az idén kaptam MA diplomát a Zeneakadémia opera szakán.

Pécsett Wiedemann Bernadett, a Zeneakadémián Kertesi Ingrid volt a mestere. Pedagógusi egyéniségük, felfogásuk mennyire volt más?

Fontos különbség, hogy Pécsen még mezzo voltam, a Zeneakadémián lettem szoprán, át kellett állnom egy év alatt egy új énektechnikára. Pécsen sötétebb színnel énekeltem, ezt Kertesi Ingriddel kicsit kinyitottuk. Mindkét mesteremet nagyon szeretem és tisztelem, rengeteget tanultam tőlük, hiszen a hangommal, az énektechnikámmal csak ők foglalkoztak az egyetemen, így – talán senki nem haragszik meg, ha ezt mondom – mindketten egy kicsit pótanyukáim is lettek.

Számos mesterkurzuson is részt vett, tanult Gulyás Dénestől, Szabóki Tündétől, Meláth Andreától, Korondi Annától, Bátori Évától és a sor hosszan folytatható. Mennyire voltak hasznosak ezek a kurzusok?

Nagyon hasznosak voltak, főleg akkor, amikor az embernek már volt egy előzetes tudása, technikája, és meg tudta állapítani, hogy mi az, amit el lehet fogadni a tanártól, és mi az, ami valamiért nála nem működik. Én részt vettem kurzusokon fiatalon is, amikor talán még nem lett volna erre feltétlenül szükség. Akkor profitál ezekből igazán az ember, amikor már meg tudja hallani a jó instrukciókat, hogy mi az, ami neki segít. Nagyon fontos, hogy az ember minél több tanárnál megforduljon, mert mindenki másképp fogalmazza meg – lehet, hogy ugyanazt, és lehet, hogy az ötszázadik megfogalmazásnál esik le, hogy az összes korábbi instrukció mit is jelentett. Vagy ha például egy bizonyos dologról az összes tanár ugyanazt mondja, akkor az valószínűleg tényleg úgy van. Néha totálisan ellentmondanak egymásnak a tanárok, ilyenkor el kell gondolkodni, hogy mi áll közelebb hozzám, mi az én véleményem.

Jelenleg a Zeneakadémián az énekművész-tanár mesterszak hallgatója, de már végzett operaénekes. Hogyan tovább, mik a tervei?

Szeretnék meghallgatásokra elmenni, most jön az a szakasz, hogy kopogtatni fogok mindenfelé, akár külföldön, operastúdiókba, akár itthon. A tanítás egy biztos pont lehet, de jelenleg az éneklés vonz.

Akkor ide illik a „kötelező” kérdés: van-e szerepálma? Vagy ha az álom nagy szó, akkor fogalmazzunk úgy, mi az, amit szívesen énekelne operaszínpadon?

Szívesen énekelnék huszadik századi, modern operákban. Az említett Britten-opera, a Peter Grimes és benne Ellen szerepe például nagyon tetszik. De a szerepálmokkal inkább úgy vagyok, mint a jó filmekkel vagy a könyvekkel: sok kedvenc van.

Végül az is érdekelne: mit csinál, ha nem énekel?

Egy kicsit kaotikus most az életem: sokféle dologra készülök, koncerteken énekelek, közben ott az egyetem is. Ha szabadidőm van, nagyon szívesen biciklizem, túrázom, próbálom beiktatni a futást és a jógát is. Szeretek rajzolni, mert kikapcsol, bár mostanában ritkábban teszem. Ha nagyon tele van a fejem, akkor elmegyek biciklizni a városon kívülre.

SCHALK ENDRE KORNÉL

Fotóalbum

A koncertről részletes információk találhatók az esemény Facebook-oldalán.

Reklámok

2 című bejegyzés “„Zene, éneklés, színjátszás – ez a három fontos nekem”” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s